„Pelé volt az egyik legnagyobb; Ő az örökkévalóság” – hírességek búcsúszavai

„Pelé volt az egyik legnagyobb; Ő az örökkévalóság” – hírességek búcsúszavai

2023. jan. 7.

Január 3-án helyezték örök nyugalomra az egyetlen háromszoros világbajnok labdarúgót. A futballvilág számtalan képviselője mellett – többek között – más sportágak legendái, politikusok, színészek és popénekesek is búcsúztak a brazilok ikonjától a közösségi médiában.

„A játék. A király. Az örökkévalóság”


– Franciaország elnöke, Emmanuel Macron rövid, de magasztos üzenetet fogalmazott meg.



„Pelé volt az egyik legnagyobb, aki valaha is játszotta ezt a gyönyörű játékot. A világ egyik legismertebb sportolójaként felismerte: a sport ereje arra is képes, hogy összehozza az embereket. A családjával vagyunk és mindazokkal, akik szerették és csodálták őt”


Barack Obama, az Egyesült Államok egykori vezetője azt hangsúlyozta ki, hogy Pelé hatása túlmutatott a futballon.



„Olyan kiváltságban volt részem, ami a nálam fiatalabb braziloknak nem adatott meg: láttam Pelét élőben játszani. Amikor labdát szerzett, mindig valami különlegeset csinált, aminek gyakran gól lett a vége”


Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök személyes élményeinek felelevenítésével búcsúzott honfitársától.



„A történelem egyik legnagyobb futballistája távozott. Mindig emlékezni fogunk azokra az évekre, amikor Pelé elkápráztatta a világot képességeivel. Egy nagy ölelés a családjának és a brazil népnek, akik a szívükben fogják őt hordozni”


– Argentína elnökének, Alberto Fernándeznek érzelmes szavai sokakat megérintettek a gyászoló országban.



„Nyugodj békében, király”


– egy másik brazil híresség, a popénekes Michel Teló – akit főleg az Ai Se Eu Te Pego című slágere tett ismertté – két közös képpel búcsúzott minden idők egyik legjobb futballistájától.



„A legnagyobb volt. Nyugodj békében, Pelé király”


Will Smith Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színész három képet posztolt üzenete mellé, amelyből kettő az egyik felejthetetlen találkozásukat örökíti meg.



„Annyira sokat jelentett, hogy ezt magától a legendától kaptam. Örökre megőrzöm”


– a hétszeres világbajnok Formula–1-es pilóta, Lewis Hamilton egy dedikált Pelé-mezt ábrázoló képpel emlékezett meg a legendáról.



„Ma ismét távozott közülünk a világ sportjának egyik nagyja. Szomorú ez a nap a futball- és a sportvilág számára. Pelé öröksége mindig megmarad. Nem láttam őt játszani, nem voltam olyan szerencsés, de mindig azt mondták nekem, hogy ő a futball királya. Nyugodj békében”


– a spanyol tenisz csillagot, Rafael Nadalt is megrendítette az egykori futballzseni halála.



„Köszönjük, hogy sportolók és sportrajongók millióit inspirálod. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy találkozhattam veled, tanulhattam tőled és felnézhettem rád. Te voltál az egyik első sportikon, aki az egész világra hatott. Nyugodj békében, Pelé király”


– a tenisz egy másik emblematikus alakja, a már visszavonult Roger Federer emlékezésében kiemelte, sokat köszönhet a futballtörténelem egyik legnagyobb alakjának.

Szerző

Nádudvari Péter

Nádudvari Péter

Nádudvari Péter

Gyógypedagógusként dolgozom főállásban, de magyar nyelv és irodalom szakos tanári végzettségem is van. Szenvedélyeim a zene, a sport és az írás. Fontos számomra a társadalmi felelősségvállalás, ezért rendszeresen veszek részt jótékonysági akciókban. Ami pedig az írást illeti, sok műfaj érdekel, leginkább a szépet és a lélekemelőt keresem – a sportvilágban is.