Richarlison: a brazil vadló

„Hogy tartok-e a Chelsea-től? Brazíliában előfordult, hogy valaki pisztolyt szegezett a homlokomhoz, mert azt hitte, drogdíler vagyok, aki az ő területét bitorolja. Ezek után nem hiszem, hogy félelmetes volna a Stamford Bridge-en vendégszerepelni” – lépett fel nagyjából ezzel a beköszönővel a Premier League színpadára Richarlison 2017 őszén, de nem csak erős mondataival hagyott mindjárt nyomot, remek futballjával és góljaival szintén.

Az év augusztusában valamivel több, mint 11 millió fontért szerződtette az akkor 20 éves támadót a Marco Silva vezette Watford, a Fluminensétől érkezett dél-amerikai pedig hamar letette a névjegyét: november végéig a PL-ben hintett öt gólt és adott négy gólpasszt, hogy aztán az idény hátralévő részében ne rúgjon már egyet sem. Az őt a Vicarage Roadra csábító, és vele szoros viszonyt ápoló Marco Silva januári távoztával pedig nemhogy a gólok, de az épkézláb futball is elmaradt tőle, de hát a brazilt egyfelől azóta is jellemzi egyfajta kettősség, másfelől pedig a statisztikája is sokat elárul a személyiségéről: ha valakihez kötődik, azért tűzbe megy, futballjának akarati komponense megsokszorozódik, de ha megbántják, ha nem érzi jól magát a bőrében, teljesítménye alaposan bezuhan. A múlt heti, Chelsea elleni bajnoki is remekül példázza a benne megbúvó Jekyllt és Hyde-ot: elvégre az is ő volt, aki okosan, olvasva a játékot, és persze kellő agresszivitást mutatva a londoniak tizenhatosa előtt megszerezte a labdát a mélázó César Azpilicueta mellett, majd gólra is váltotta a kínálkozó lehetőséget, de az is ő, aki a találata után elborult elmével a sajátjai közé dobja vissza a lelátóról a pályára hajított füstbombát. Teljességgel kiszámíthatatlan karakter, mondhatni időzített bomba, ám pompás kis futballista.

A brazil élvonalban pallérozódva sem csak a technikai képességeivel tűnt ki. (Forrás: Getty Images)

Ezért is furcsa, hogy tehetségét sem az Avaí, sem a Figueirense nem ismerte fel, legalábbis hiába járt tizenhét évesen próbajátékon a két Santa Catarina állambeli klubnál. Hanem kínálkozott egy utolsó esély: az akkor másodosztályú América Mineiro hívta próbajátékra, Richarlisont pedig cseppet sem érdekelte, hogy 600 kilométerre kell elutaznia úgy, hogy a retúrjegyre nincs pénze, és futballcsukája sincs nagyon, leszámítva azt az egy szakadtat, amelynek néhány stoplija is hiányzott. Szerencséjére egy gyerekkori barátja a segítségére sietett, és megajándékozta egy használhatóbb párral. A próbajáték sikeresnek bizonyult, onnan pedig nem volt megállás: a Belo Horizonte-i klubban, valamint a Fluminensében töltött szezonok után Richarlison a Premier League dúsgazdag sztárfutballistája lett, holott gyerekként még semmije sem volt.

Hatéves korában elváltak a szülei, az azt követő három évet vidéken töltötte édesapjánál, akinek minduntalan hangoztatták ismerősei, gyermeke különleges tehetség, érdemes volna arra fordítani az energiáit, hogy a karrierjét egyengesse. Richarlison jövőjét figyelembe véve küldte el az ifjoncot Antonio apuka a saját lánytestvéréhez, hogy ne kelljen állandóan teherautókra felkéredzkedve utazniuk a meccsekre. Azután sem volt persze Richarlisonnak könnyű dolga, hogy a nagynénjéhez költözött: kiskamaszként az iskola mellett dolgozott, fagylaltot és csokoládét árult, máskor kőművessegédként asszisztált. Mint az a BBC-nek nyilatkozó egyik tanára elmondásából kiderül, nem tartotta a tanulást túlontúl fontosnak, kicsöngetés után rohant futballozni, de a bajt, a környékre oly jellemző bűnözést kerülte. Nem úgy barátai, akik közül számosan végezték börtönben, Richarlison szerencséjére az edzője egy helyi rendőrtiszt volt, aki igyekezett megóvni a kétes elemektől. Szabályt azért maga a biztos úr is szegett: előfordult, hogy nyolc gyereket passzírozott be a Golfjába, csak hogy eljussanak valahogy egy tornára; Richarlison a csomagtartóban utazott, visszafelé pedig a megnyert trófeának is helyet kellett már valahogy szorítani.

2014-ben került hát az Américába, előbb az U17-be, ám mert mindjárt az első négy fellépésén négy gólt szerzett, hamar felvitték az U20-as együttesbe. Erejével, elszántságával, odaadásával már akkor kitűnt a tömegből, no meg azzal, hogy sosem adta fel. Rúghatták a térdét vagy a bokáját, ő felállt, és rohant tovább. Az alázat nem csak a gyepen jellemezte: első fizetéséből mindössze 20 százalékot tartott meg, a többit hazaküldte a családjának; ha valaki híján volt stoplis cipőnek, odaadta a sajátját. 

A szurkolókat előnyben kell részesíteni egy kép erejéig. (Forrás: Getty Images)

Persze legalább annyira fontos számára, hogy a gyepen tündököljön, és az idén szánalmasan gyenge Evertonban azon kevesek egyike, akit nem érhet panasz. Nyolc bajnoki találatával a kékek házi gólkirálya, a csapatból senki nem próbálkozott nála több lövéssel, senkinek nincs több labdaérintése az ellenfél tizenhatosán belül, ő harcolta ki a legtöbb szabadrúgást és nyerte meg a legtöbb párharcot.

Meglehet, a Chelsea elleni győztes gólja egyenesen bennmaradást ér, de hogy a következő szezont nem a Goodison Parkban kezdi el, arra a bennmaradás esetén is jó esély mutatkozik. Egyrészt mert az Evertonnak egyensúlyba kell hozni a mérlegét, másrészt mert már rég megérett az európai élfutballra: arra, hogy az angliai top 6 egyikében, vagy valamely európai topcsapatban, a Bajnokok Ligájában szerepeljen. Hogy kinek sikerül megkaparintania, kérdés, a PSG-től a Barcán át a Manchester Unitedig széles a skála.

Borítókép: Getty Images