Interjúk
Portrék
Elemzések
Kultúra
Kézilabda

Tartalomjegyzék

  • Román és olasz csapatokat irányító szakember
  • A további fejlődés útján
  • Sikerült bejutni a rájátszásba
auto_alt
Labdarúgás
2023. 03. 20.

Rutinos olasz edző vezeti sikerre a Sepsit

Author avatarAuthor avatar

Története legnagyobb sikerét ért el a Sepsi OSK a Román Kupa és a Szuperkupa megnyerésével az elmúlt esztendőben. Cristiano Bergodi 2021 októberében vette át a székelyföldi csapat irányítását, amely megkerülhetetlen tényezővé vált Románia labdarúgásában. A Lazio egykori hátvédjének segítségével talán sikerülhet a szintlépés, hogy a Sepsi az európai kupaporondon is letegye a névjegyét.

A Sepsi OSK-t Diószegi László és Kertész Dávid alapította 2011 nyarán. A sepsiszentgyörgyi klub a korábbi helyi csapat piros-fehér színeit vitte tovább, az OSK rövidítés pedig az Olt Sport Klub nevéből ered. A csapat először az ötödik ligába nevezett, majd szép lassan egyre feljebb jutott, 2016-ban már a másodosztályban indult, egy évvel később pedig a román élvonal szereplője volt, elérve ezzel a háromszéki labdarúgás történetének legnagyobb sikerét.


A régi csapat színeiben 1998 és 2004 között 150 gólt szerzett Hadnagy Attila 2016-től 2019-ig erősítette a Sepsit, és csapatkapitányként gólerős játékkal járult hozzá folyamatos fejlődéséhez. Visszavonulása után az egyesület sportigazgatója lett.


A Sepsi 2020-ban döntőt játszott a Román Kupában, melyet akkor még elvesztett, a következő szezonban pedig elérte az eddigi legjobb eredményét, negyedikként zárt az első osztályban. Ezt követően története során először kiléphetett a nemzetközi színtérre, de alulmaradt a Spartak Trnava ellen a Konferencia-liga selejtezőjében.


A 2021–2022-es kiírásban a Sepsi a bajnokságban ugyan csak a hetedik helyen végzett, de az olasz Cristiano Bergodi vezetésével megnyerte a Román Kupát és a Szuperkupát. Kupagyőztesként a Sepsi ismét indulhatott a Konferencia-ligában, ahol a selejtezőben egy kört ugyan ment, de a svéd Djurgardens IF ellen a kvalifikáció harmadik fordulójában búcsúzni kényszerült.





Román és olasz csapatokat irányító szakember


Cristiano Bergodi játékosként több mint 200 olasz első osztályú bajnoki mérkőzést játszott a Pescara és az SS Lazio színeiben. Később alacsonyabb osztályokban is szerepelt, 1996 és 1999 között a Padova labdarúgója volt, majd a máltai Sliema Wanderersnél fejezte be pályafutását 2000-ben.


A korábbi középhátvéd eleinte kisebb olasz csapatoknál látott el edzői feladatokat, később másodedző volt, majd először 2005-ben a National Bucurestinél dolgozott Romániában. Azóta rövidebb megszakításokkal folyamatosan román első osztályú és hazájában többnyire alacsonyabb osztályú csapatokat vezetett. Legnagyobb sikere a Nationallal egy elvesztett, majd a Rapid Bucuresti edzőjeként egy megnyert kupadöntő volt. Menet közben Bergodi Romániában többek közt a kolozsvári CFR Cluj, a Steaua Bucuresti, a Voluntari és az Universitatea Craiova trénere is volt.


Hazájában dolgozott a másodosztályú Modenánál, majd az általa játékosként is erősített Pescarát az élvonalban is vezethette. Utoljára 2016 tavaszán a Modena edzője volt Olaszországban, de a csapatot képtelen volt benntartani a másodosztályban, azóta kizárólag Romániában vállalt munkát. A Sepsihez 2021 októberében nevezték ki, ahol Leontin Grozavut váltotta a kispadon.



A további fejlődés útján


A 2021–2022-es idény mérsékelt kezdését követően döntött a klubvezetés az edzőváltás mellett, az olasz szakember érkezésekor a csapat októberben csak a 16 csapatos mezőny 12. helyén szerénykedett. Bergodi kinevezése után a Sepsi ugyan javított pozícióján, de a felsőházi rájátszásba már nem tudott bejutni, a tizedik helyen zárta az alapszakaszt.


A szezonból sikerült kihozni a maximumot, hiszen az alsóházi rájátszásban a Sepsi többek közt minden hazai meccsét megnyerve küzdötte fel magát a lehetséges legjobb, hetedik helyre.


Emellett a Sepsi végig nagyszerűen menetelt a Román Kupa előző kiírásában, az elődöntőben az Universitatea Craiovát 1-0-ra, majd a tavaly májusi bukaresti fináléban a Voluntarit 2-1-re győzte le a saját nevelésű Marius Stefanescu duplájával.


A Sepsi emellett tavaly nyáron a román Szuperkupát is elhódította, miután 2-1-es győzelmet aratott a bajnok CFR Cluj ellen Aradon.





Sikerült bejutni a rájátszásba


Az aktuális bajnoki szezont mérsékelten kezdte, de augusztusban még az említett nemzetközi kupaselejtezőket játszotta, majd szeptemberben jegyzett egy hármas győzelmi sorozatot (benne a szezon legnagyobb különbségű győzelmével, a Botosani elleni 7-0-val). A győzelmi szériát azonban négy, egygólos vereség követte októberben. A 2022-es esztendő utolsó öt bajnokiján a Sepsi újfent nem talált legyőzőre, viszont 2023-at négy nyeretlen mérkőzéssel indította. Végül drámai küzdelemben sikerült annyi pontot szerezni az alapszakasz hajrájában, amely elég volt ahhoz, hogy a Sepsi kvalifikálja magát a felsőházi rájátszás küzdelmeibe.


Az utolsó fordulókban a székelyföldi csapat kikapott az éllovas Farul Constantától és az olasz válogatottba is meghívott Andrea Compagnóval felálló FCSB-től, valamint döntetlent játszott a címvédő kolozsváriak ellen, így az „utolsó utáni” mérkőzésre maradt a döntés.


Jelentős nemzetközi sajtóvisszhang kísérte az FCU Craiova elleni januári hazai mérkőzést, amely az első félidőben félbeszakadt, miután a vendégek szurkolói magyarellenes rigmusokat skandáltak. A Román Labdarúgó-szövetség először a Sepsinek adta a meccs három pontját, majd az FCU fellebbezése után úgy döntött, hogy le kell játszani a mérkőzést.


A találkozót az alapszakasz többi mérkőzésének lebonyolítása utánra, március 16-ra írták ki, a Sepsi OSK pedig 4-0-s győzelemmel küldte haza vetélytársát, így elcsípte a felsőházi folytatást érő hatodik helyezést.



auto_altcamera_altA Craiova elleni összecsapás jobban sikerült, mint a zöld asztalnál született eredmény (Forrás: Sepsi OSK)



A bajnokságban a csapat legjobb góllövője eddig a veterán venezuelai Mario Rondón volt kilenc góllal, aki a Szuperkupa-mérkőzésen is eredményes volt. A 36 éves támadót Alexandru Tudorie hét, Cosmin Matei hat, Pavol Safranko pedig öt találattal követi. A Sepsi kerete meglehetősen nemzetközi, hiszen a környező országokon kívül argentin, bissau-guineai és holland légiósa is van. A két magyar játékosa közül Varga Roland december óta nem lépett pályára, Tamás Márk pedig a védelem alappilléreként a közelmúltban a CFR Cluj ellen szerezte meg első gólját.



„Az a célom, hogy a csapatom minél több mérkőzésen megmutassa a karakterét. Szeretném, ha egy harcias, egy irányba húzó társaságot látnék az edzéseken és a meccseken egyaránt. Minden csapat ellen győzelmi eséllyel szeretnénk pályára lépni, és olyan teljesítményt várok a játékosaimtól, hogy még vereség esetén is emelt fővel jöhessenek le a pályáról”


– ismertette az elképzeléseit az olasz szakember.


Bergodi első, beugró idényében még nem sikerült elérni a felsőházat, a második, első teljes szezonjában viszont sikerrel vezette be a bajnokság legjobb hat csapata közé a Sepsit. A piros-fehérek a rájátszásban a Farul Constanta, a CFR Cluj, az FCSB, az Universitatea Craiova és a Rapid Bucuresti ellen küzdhetnek a minél jobb helyezésért.



A szerző a Serie B magyar oldal nevű blog szerkesztője, amennyiben az olasz alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

https://www.facebook.com/seriebmagyar/


Kiemelt kép: Sepsi OSK

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is.

Szerző

Author avatarAuthor avatar
Ficsura Ádám
Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.
Ez a weboldal is sütiket használ!X

A kényelmes böngészés érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheted az Adatkezelési tájékoztatónkat és a sütik használatának részletes leírását. A sütikkel kapcsolatos beállításaidat a későbbiekben bármikor módosíthatod a láblécben található Süti kezelési beállítások feliratra kattintva.