Amint arról már korábban írtunk, nem ő volt az egyetlen egykori klasszis hálóőr, aki kormánykerékre cserélte a kesztyűt: a Liverpool ikonja, Jerzy Dudek új szenvedélye is az autóversenyzés lett, miután abbahagyta a profi futballt. A többszörös La Liga-győztes, és egy Bajnokok Ligája-elsőséggel is rendelkező Santiago Canizares viszont három évvel korábban, 2010 októberében csöppent bele az autóversenyzés világába, mint a lengyel exkapus – ekkor a Sierra Morena Rallyn, a spanyol ralibajnokság pontszerző versenyén indult egy Suzuki Swifttel. A következő évben pedig a Suzuki Ibérica Motor Sport csapatában folytatta a versenyzést, ahova követte őt másodpilótája, Dani Cué is.
Vagy foci, vagy rali
Canizares egy interjúban elmondta, ugyan régóta rajongott már a raliért, de amikor még profi futballistaként kereste a kenyerét, nem tehette meg, hogy versenyautóba üljön, hiszen úgy a testi épségét kockáztatta volna. Amikor pedig arról kérdezték, hogy a fociban szerzett tapasztalataiból tud-e valamit hasznosítani autóversenyzőként, a következőt válaszolta: „Az autóban ugyanolyan erős koncentrációra van szükség, mint a kapu előtt. De van egy lényeges különbség: a raliban a hibáidért nagyobb árat fizetsz, mint a futballban.”
A figyelmetlenségnek súlyos ára lehet
Amikor az autóversenyzés kockázatairól beszélt, megjegyezte, ha egy malőr utáni veszélyes helyzetből sértetlenül jön ki egy pilóta, szerencsésnek mondhatja magát. Továbbá őszintén bevallotta, tisztában van vele, hogy későn kezdte ezt a sportágat, és nem tudja, milyen eredményeket érhet el benne, ugyanakkor szeretne a lehető legjobban szerepelni, mint raliversenyző. Később pedig szerényen elmondta, már azt is sikerként élte meg, hogy volt bátorsága belevágni ebbe az egyáltalán nem veszélytelen kalandba:
„Nem tudom, meddig jutok el autóversenyzőként. Igazából már ahhoz is merészség kellett, hogy elkezdjem az egészet, szóval egy kihívást már teljesítettem is.”
Sikerek a regionális versenyeken
A kezdetekkor tehát óvatosnak bizonyult Canizares, de néhány év múlva bebizonyosodott, hogy akár nagy álmai is lehetnek a volán mögött. 2017-ben, miután egy Porsche 997-esre cserélte a Suzuki Swiftet, megnyerte a Ceramic Rallyt – ez volt az első győzelme autóversenyzőként.
Kiemelt kép: revistasratch.com