A brazil futball egyik nagy géniuszát, Sócrates Brasileiro Sampaio de Souza Vieira de Oliveirát 2011 decemberében mindössze 57 évesen veszítettük el. Többek között politikai aktivista lakozott benne, aki a jobboldali diktatúra hatására nagyon balra sodródott. Már fénykorában a Corinthiansnál mozgalmat alapított a demokratikus átalakulásért a katonai kormányzat ellenében, kétmillió ember előtt beszédet mondott a közvetlen elnökválasztásért, belépett a brazil munkáspártba, gyerekkorának hőseként tekintett Che Guevarára és Fidel Castróra. És ha nem is hordta mindig, éppen úgy a fejpánt lett az egyik védjegye, mint Che Guevarának.
Talán leghíresebb gólja, amelyet az 1982-es világbajnokságon Dino Zoffnak és Olaszországnak lőtt, néhány másodpercbe sűrítve elmeséli, Zico és Sócrates miért számított a kor két legnagyobb brazil zsenijének. Ketten játszották át a félpályán túlról az alapvonalig a világ legjobb védelmét. A favorit brazilok csapatkapitánya és agya, Sócrates előkészített és ritmust váltott, Zico igazi virtuózhoz illő váratlan csellel két olaszt csapott be egyszerre, majd adott egy nagy passzt, amelyet azonban ilyen mozdulattal talán csak Sócrates tudott gólra váltani.
A 190 centiméter fölötti játékosokat általában nem a technikájukért értékelik, Sócratesnek viszont a magasságához irreálisan kicsi lábméret társult, ami egyedi jelenséggé tette a középpályán. Mindkét lábával tökéletesen bánt a labdával, látott minden irányban, még hátrafelé is, így előszeretettel játszotta meg társait sarokkal. Az alkatát kihasználva még fejelni is tudott, minden esélye megvolt, hogy kontinentális és világszinten is csúcsra jusson vele Brazília.
Csakhogy Zico és Sócrates nagy generációja arról is elhíresült, hogy bár mindent tudott – legalábbis a támadójátékban –, semmit sem nyert. 1982-ben a vb-történet egyik legnagyobb meccsén Olaszország nem érdemtelenül ejtette ki a mindenki szerelmének számító brazil álomcsapatot, négy évvel később pedig Zico és Sócrates balsorsa beteljesedett a Franciaország elleni negyeddöntőben. A dél-amerikai együttes az aktuális Európa-bajnok ellen is bemutatott egy mesebeli találatot, majd 1-1-nél egy újabb csoda szép támadás végén büntetőhöz jutott. A csapat megünnepelte előre a győztes gólt és a továbbjutást, de Zico hibázott. A tizenegyespárbajban már betalált, ekkor azonban Sócrates rontott, a végén pedig Brazília még drámaibb jelenetek után újfent kiesett.
Néhány héttel korábban „Sócrates bácsi” – ahogy a műsorban szólították – magyar gyerekek ellen a Népstadionban gyakorolta a tizenegyeseket, Dévényi Tibor legendás Három kívánság című műsorában. Bár a magyar–brazil 3-0-t kihagyta, a felvezetésben mégis láthattuk, sőt interjút is adott a srácoknak, többek között – mint Knézy Jenőtől megtudjuk – Tőrös Lászlónak, a II. kerületi Medve utcai általános iskola diákjának. Aztán úgy ahogy volt, dzsekiben, zsebre tett kézzel háromszor is odaállt a labdához.
Sócratest gyermekként édesapja Ribeirao Preto legjobb iskolájába járathatta, tízévesen azonban végig kellett néznie, amint apja az államcsíny hatása alatt széttépi szeretett saját könyvtárának filozófiai köteteit. E trauma egész életét és későbbi gondolkodását is meghatározta, ugyanakkor forradalmár gondolkodású futballistaként is magas szintre képezte magát. A Sao Pauló-i Egyetem keretei között még profi pályafutása alatt orvosnak tanult, BSc-fokozatot szerzett, majd visszavonulása után szerepet vállalt az egészségügyben. Napilapok és magazinok hasábjain a sporttól a gazdaságig a legkülönbözőbb témákban publikált, regényt akart írni a 2014-es brazíliai vb előtt, amelyet a bevezetőben említett Guardian-interjúban bemutatott. A hazájáról azt is elmondta:
„Fantasztikus ország. Megújuló és fosszilis energiaforrásaink is vannak, annyi a vizünk, amennyit csak akarunk, több, mint bárki másnak. Az egyetlen, ami hiányzik, a jól felnevelt társadalom. De az is meglesz, mert eljön az idő, amikor az emberek maguk követelik majd ki. Máshová kell tennünk a hangsúlyt a fejlődésben, és előtérbe kell helyeznünk az embert.”
Mindezek után a brit médium újságírója utolsó kérdésként még arról faggatta, továbbra is egyik cigarettáról gyújt-e a másikra, mint a régi szép időkben. Sócrates válasza:
„Persze. Talán még többet is szívok, mint korábban.”
Önpusztító földi élete 2011 decemberében a Sao Pauló-i Albert Einstein Kórházban ért véget, a várt májátültetésre így már nem kerülhetett sor. Negyedik feleségét özvegyen, hat gyermekét árván hagyta. A család azonban nem maradt világbajnoki cím nélkül: 11 évvel fiatalabb öccse, Raí a Paris Saint-Germain támadó középpályásaként nyert aranyérmet 1994-ben.
Kiemelt kép: New Frame
