Szilágyi Liliána (1996) nem akármilyen családba született, nagyapja Gyarmati Dezső, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, nagymamája Bara Margit Kossuth-díjas színművésznő, apja sokszoros magyar bajnok, világ- és Európa-bajnoki helyezett, olimpikon úszó, édesanyja Gyarmati Eszter tornász, úszó, hogy csak a legszűkebb rokonsága említessék meg. Eleve elrendeltnek tűnik, hogy ő is az uszodában kötött ki. Pedig először a ritmikus gimnasztikával ismerkedett meg közelebbről, csak később váltott, 2012-ben még ezt nyilatkozta erről:
„Az én döntésem volt, hogy inkább úszni szeretnék. Büszke vagyok a szüleimre és a nagypapámra is. Szeretnék én is olyan nagy sportoló lenni, mint ők voltak.”
De kezdjük az elején. Liliána a Széchy SE-ben tanult meg úszni, majd 2009-től a Jövő SC kötelékében vett lendületet a pályafutása. Nagyapja kifejezett kérésére került Széles Sándor – és Virth Balázs – szárnyai alá. 2012-ben Antwerpenben már ifjúsági Európa-bajnokságot nyert 200 m pillangón (2:10.53). A londoni olimpián a magyar küldöttség legfiatalabb indulója: 100 m pillangón a legjobbjától több mint egy másodperccel elmaradva a 37. helyen zárt. Egy esztendővel később immár a Kőbánya SC-ben, Turi György irányításával készült. A mesteredző által megkövetelt még keményebb munka meg is hozta a gyümölcseit: a dubaji junior vb-ről két ezüstöt hozott haza (100 és 200 m pillangó). 2014-ben újabb szintet lépett: a nankingi ifjúsági olimpián mindkét számot megnyerte, fő számában 200 pillangón junior világcsúcsot repesztve (2:06.59) – ez lett élete legjobb ideje ezen a távon. A korosztályos versenyektől tehát a csúcson búcsúzott.
Óriási tehetségét az is igazolta, hogy e két számban egyazon versenyen nyert. Tudniillik, a pillangó úszók rendre vagy a két rövidebb távot ússzák (50 és 100 m), vagy a 200-at, ha esetleg mindhármat, akkor is világos hangsúlyeltolódás van valamelyik irányba. (Kivételes ellenpélda Michael Phelps, aki az első három olimpiáján duplázni tudott /továbbá három világbajnokságon is/, a negyediken viszont 100-on „csak” második lett. Milák Kristófnak valódi esélye van arra, hogy idén Fukuokában a nyomdokaiba lépjen, egyedül Caeleb Dressel állhat az útjába. De minden idők legnagyobb úszója, legeredményesebb olimpikonja és a mi világklasszis Milákunk ez esetben nem viszonyítási pontok, hanem kakukktojások.)
„Szakmai okokból váltani szeretnénk, valamit másképp akarunk csinálni. Turi kompromisszumok nélküli maximalizmusa az edzéseken már nehezen volt követhető Liliána számára, a vége felé már fájtak neki ezek az edzések, s mivel nagyon erős gimnáziumba járt, könnyítéseket kértünk. Ezt Turi megadta, de egy idő után már nem fért bele több kompromisszum. Azt akarom, hogy a lányom élvezze az úszást, s még ha esténként el is fárad, másnap mosolyogva menjen le újra az uszodába. Ebben Kovács László barátom, egykori versenyzőtársam, a Vasas edzője segítségemre lesz”
– mondta akkor a szakedzői diplomával (is) rendelkező apa.
Szilágyi Zoltán itt arra utalt, hogy míg Szélesnél lehetséges volt, hogy Lilu csak naponta egyszer, délután eddzen, hetente öt-hat alkalommal (ez az átlagos úszók penzumának szűk 50%-a, ezen a szinten és ebben a korban sokkolóan kevés) – ez Turinál már nem fért bele.
A váltás mindenesetre bejött, a következő nyáron jött a karriercsúcspont: második hely a londoni kontinensbajnokságon, Lilu 200 méteren egyetlen századdal maradt le a német Franziska Hentke mögött (2:07.24); 100 méteren pedig (57.54, azóta is országos csúcs) kettő századdal az éremről. Nem akárkik előzték meg: Sarah Sjöström, Jeanette Ottesen és Ilaria Bianchi. A szakma – joggal – technikai hibáról, rutintalanságról beszélt az elrontott benyúlása kapcsán, ő maga azonban teljesen máshogyan élte ezt meg. A versenyszám utáni örömmámoros nyilatkozata az első jelentősebb nyilvános kitárulkozása volt:
„Nem érdekel az egy század, hihetetlenül nagyot versenyeztem, kiadtam magamból, ami bennem volt. Európa ezüstérmese vagyok, és kit érdekel, hogy mennyivel, nem érdekel, inkább most kapjak ki, mint az olimpián! Ahogy készültem erre az Európa-bajnokságra, az nem felkészülés volt a versenysportra, hanem helyzetmegoldás. Elég komoly, felnőttes viselkedést kellett, hogy tanúsítsak, ami nem volt könnyű, három hónappal ezelőtt én abba akartam hagyni az úszást. Nem rólam szólt a sportom, hanem arról, hogy milyen családból vagyok, milyenek a felmenőim … Három hónapja azt mondtam elég volt, befejeztem. Aztán mégis olyan emberek közé keveredtem, akik a barátaim, a mentoraim, és átlendítettek azon, ami bennem volt. Életemben először magam miatt csináltam végig egy versenyt. Magam miatt, és azok miatt, akik szeretnek. Hihetetlen sok ember nyílt ki felém, és nyíltam ki én is miattuk. Emberként viselkedhettem, ami sokkal többet ér, mint egy nagy világverseny megnyerése. Megtanultam szeretni, tisztelni az embereket … Nagyon kemény volt ez a három hónap. Nem úszás volt, hanem a kőkemény életbe csöppentem be. Mindenki mondta, hogy nagypapám ez, a szüleim azok, így nekem könnyű. Ez nem így működik, sokkal nehezebb, mert az embertől elvárják a teljesítményt. Három hónapja arra jöttem rá, hogy nem magam miatt csinálom, hanem mert kell. És akkor minek, ha nem élvezem. Olyan emberekkel találkoztam, akik megmutatták, hogy igenis érdemes magam miatt. Mint Szilágyi Liliána akarok megállni, nem mint kinek a lánya, kinek az unokája. Benne van, hogy egy századdal lemaradok az aranyról, kettővel a bronzról. Nem hittem volna, hogy kibírom lelkileg az Eb-ig, össze kellett volna törjek, de itt vagyok, tudom mit akarok. Tudom, hogy 75 nap múlva jó leszek. Egyre jobban érzem a ritmusát, érzem, hogy egyre erősebb vagyok.”
Lilu boldog volt, magabiztos és elszánt. Rövidebb, futamok utáni megszólalásai már korábban is rendhagyóak voltak, számos értetlenséget kiváltó gondolatot tükröztek, világos volt, hogy valami számunkra ismeretlen rejtezik a háttérben. Még ekkor sem bontotta ki az igazság minden részletét, de a felszínre került valóságtöredékek szüntelen áramlásba kezdtek körülötte. És innentől kezdve egy különös kettőség lengte körül a személyiségét. Egyrészt volt a nagyon tehetséges 20 éves úszónő egy igazi sportdinasztia sarja (ehhez is változékonyan, ellentmondásosan viszonyult), akivel szemben az úszóberkeken túl immár a rajongók is a lehető legnagyobb elvárásokat támasztották, másrészt volt a sebzett furcsa lány, akit körbefon valami titokzatos rossz, amit le akar rázni magáról, hogy végre szabad lehessen. Ezen a ponton részleges megnyílásával láthatóan átmeneti feloldozást is nyert magának, egyszersmind szándékolatlanul új támadási felületet is nyitott a média és a közösségi kommentmezők felületein.
A sikeres Eb után egy váratlan csavarral, 50 nappal az ötkarikás játékok előtt kirúgta mindkét edzőjét – az apjával azóta nem áll szóba. Utánuk Szabó József, Csende Zsolt és Ramocsa Gábor hármasa vette át az irányítást, de az áttörés elmaradt, Rióban 200-on 10., 100 méteren 13. volt. Akkor (a 200 méter középfutama után) így fogalmazott:
„Úgy vélem, megvívtam a szabadságom, és mindent megtettem annak érdekében, hogy tudjak úszni. A legjobbamat teljesítettem most ebben a számban. Nem azt mondom, hogy nem maradt bennem, mert nagyon jól sikerült a felkészülés, viszont olyan dolgokat tanultam meg ez alatt a fél év alatt, hogy száznyolcvan fokot fordult az életem. Szeretném megköszönni elsősorban édesanyámnak, aki mellettem állt, amikor nagyon nehéz volt. Együtt indultunk el egy úton, felvállaltuk azt, hogy szeretnénk változtatni, máshogy élni, boldogok lenni. Megköszönném a húgomnak, aki nagyon sok erőt adott, még úgy is, hogy nem igazán tudtunk beszélni.”
Amerika, Ukrajna, Népliget
2017 januárjától ösztöndíjjal a University of Florida hallgatójaként Gainesville-ben készült, ahol Gregg Troy, a hatszoros olimpiai bajnok Ryan Lochte korábbi trénere edzette. A 2017-es budapesti világbajnokságon 200 méteren a 7., 100-on a 9. helyen végzett. Szeptember végén már azzal a hírrel jelentkezett Instagram-profilján, hogy a brazil Arilson Silva az új edzője, és Ukrajnában fognak készülni. Közben kiderült, hogy a gainesville-i egyetemről eltanácsolták, mert az amerikai college-ok szigorú amatőrszabályával összeegyeztethetetlen módon fizetést vett fel a Honvédtól – valamint pénzdíjas versenyeken is elindult. Silva, akinek a leghíresebb tanítványa César Cielo Filho olimpiai bajnok gyorsúszó, Ukrajnában a válogatott elitjét pallérozta, hozzájuk csatlakozott Liliána. Varázsolni a brazil sem tudott, a 2018-as Európa-bajnokság 6. helyét így egy újabb fordulat követte. A következő állomáshely a Ferencváros, az edző pedig Molnár Ákos lett. Ekkoriban derült ki Lilu blogjából, hogy éveken át küszködött a bulimiával (ez is sok mindenre választ adhat, 2015-ben például gyomorbántalmakra hivatkozva lépett vissza 100 méter pillangón a világbajnokságon), az ESPN amerikai sportcsatorna egy rövidebb portréfilmet is készített vele.
Molnár sem művelt csodát, a 2019-es kvangdzsui vb-n is csak a 6. hely jött össze. Ezután októberben jött a bejelentés, hogy Tokióra – a finoman szólva is ambivalens megítélésű – Shane Tusup (Hosszú Katinka volt sikeredzője és férje) irányításával fut neki.
„Nagyon várom, hogy elkezdjük a munkát, mert úgy érzem, hogy ez az az út, amit követnem kell. Ha ez a lehetőség nem jön, akkor abbahagytam volna az úszást. Régóta kiégettnek és motiválatlannak érzem magamat a sportban. (…) Szeretnék egy egyenrangú edző-tanítvány viszonyban lenni, ahol én is beleszólhatok az úszásomba, és kölcsönösen motiválhatjuk egymást a közös cél érdekében – ami Tokió lesz”
– lelkesedett Lilu.
Az együttműködésbe épp csak belecsapó párost november idusán hidegzuhanyként érte, hogy Sós Csaba szövetségi kapitány kihagyta a decemberi glasgow-i rövid pályás Eb-keretből, szerinte pusztán azért, mert Tusup az edzője. A kapitányi indoklás azonban magáért beszélt:
„Jelen pillanatban Lilu nincs olyan formában, hogy elinduljon egy kontinenstornán. 200 pillangón 2:18-as időt úszott a világkupán, ez egyértelműen edzetlenségre utal.”
Vélhetően e csalódás még elszántabbá tehette Szilágyit és a fanatikus alkatú Tusupot is, új alapokra építették fel a teljes felkészülést.
„Teljesen szétszedtük a technikát, máshogy táplálkozik, máshogy végzi az edzéseket és másfajta edzéseket is végez. Azt mondanám, hogy ilyen viszonylatban egy teljesen új Liliána született”
– mondta Tusup.
A szakmai novum azonban nem mérethetett meg: a pandémia miatt az Eb és az olimpia is halasztásra került.
A következő Szilágyi-közlemény már arról szólt 2020 decemberében, hogy 2021 nyaráig nem indul sehol, tehát Tokióban sem!
„Nem visszavonultam, nem abbahagytam az úszást, csak muszáj megállnom, és magammal, a testemmel, valamint a lelkemmel törődni, azt rendbe tenni. Fiatal vagyok, lehetek még ismét bajnok, érhetek el nagyszerű eredményeket. És szeretnék is elérni… Nem tudják, min mentem, megyek keresztül. Talán az a legjobb, ha úgy fogalmazok, hogy időre van szükségem. Azt szokták mondani, emberből vagyunk. Egy gépnek nincsenek érzései, nekem vannak. Időt kértem és kaptam a Fraditól, amiért nem győzök elég hálásnak lenni.”
Valójában Lilu soha többet nem úszott nemzetközi versenyen, élete legnagyobb fordulata azonban még előtte állt.
A szabadságharc
2021. december 29-én a magyar online nyilvánosság egyik legnagyobb visszhangot kiváltó ügyét robantotta ki a saját közzösségi oldalán. (Ezt D. Tóth Kriszta – Elviszlek magammal c. műsorának vele készült epizódjának debütálásához időzítette, amiből a posztján túl további részletekre is fény derült.)
„Bántalmazott vagyok. Huszonöt év után készen állok kimondani a valaha létezett legnehezebb szavakat számomra. Megannyi fájdalom és küzdelem után felállok és bármennyire is tudom, hogy egy rendkívül megosztó téma, akkor is beszélni fogok róla, mert szükséges. Bántalmazott vagyok. Méghozzá egy olyan ember által, akitől eredendően a legnagyobb szeretetet és elfogadást kellett volna, hogy kapjam. Bántalmazott az apám. Testileg. Lelkileg. Szexuálisan. Gyermekkoromtól kezdve.”
A Lilu életét, pályafutását kívülről szemlélők, rajongók számára, így öt és fél év után rendeződhettek végre értelmezhető formátumba a korábban előtűnő mozaikdarabkák, amelyek addig csak sejtésekre engedtek következtetni. A rébuszos nyilatkozatok mögül kiugrott a rögvalóság. Apja brutalitásának naturális feltárásán túl kiderült, hogy bár Rio előtt Liliána az édesanyjával elmenekült otthonról, az akkor 13 éves Gerda húga az apjával (és valószínűsíthetően a befolyásolása alatt) maradt – el volt tiltva tőlük.
Ami a normális gyerekkort ellehetetlenítő, az egész felnőtt életre kihatással lévő kegyetlen bánásmód mellett súlytalannak tűnik, de történetünk szempontjából nagyon is releváns újdonság volt még: Lilu sosem akart úszni, balerina, színésznő vagy énekesnő szeretett volna lenni, de az apja határozott ebben is. Korábban ugyebár ezzel teljesen ellentétesen nyilatkozott.
A történések iszonyatos fordulatszámmal pörögtek, Liliána stúdióról-stúdióra járva futószalagon adta az interjúkat. Szilágyi Zoltán természetesen mindent tagadott, hovatovább maga is feljelentést tett rágalmazás és becsületsértés miatt. Az amúgy szintén úszó Gerda kiállt az apja mellett, testvére „történeteit” figyelemfelkeltésnek, influenszerkedésnek titulálva. A Magyar Úszó Szövetség szakértőkből álló eseti vizsgálóbizottságot hívott életre, mivel Szilágyi Zoltán korábban a lánya edzőjeként, majd a Stamina TK úszóklub vezetőjeként is az úszóélet alakítója volt és a fentebb említett interjú révén is felvetődött, nem kizárólag a családja lehet érintett. (A klubja egyébként szintén kiállt mellette). A bizottság alapos munkája végén 16 oldalas jelentést készített, melynek konklúziója:
„Az emberi méltóságot sértő testi és lelki bántalmazást elkövető személynek nincs helye az úszósportban, ezügyben a szövetség zéró toleranciát alkalmaz. A szövetség elítéli Szilágyi Zoltán sportszakemberhez méltatlan viselkedését. Ezzel összefüggésben a Magyar Úszó Szövetség Szilágyi Zoltánt a MÚSZ rendezvényein nem kívánatos személynek nyilvánítja.”
Ezután Szilágyi Zoltán ezt a döntést is megtámadta. Most februárban az ügy ezen része lezárult: a Fővárosi Törvényszék jogerős döntése értelmében a MÚSZ által felállított eseti bizottság tevékenységét jogszerűnek találta, így elutasította a feljelentését a Szilágyi Liliána ügyével foglalkozó testület tagjai ellen az őt elmarasztaló megállapításaik nyilvánosságra hozatala miatt.
A lányával szembeni csörte ellenben még nem ért véget. Tavaly június elején lett volna egy békéltető tárgyalás, Szilágyi Liliána azonban kijelentette, nem akar és nem is fog békülni, így a peres eljárás elkerülhetetlen volt. Szeptemberben a Budapesti II. és III. kerületi bíróságon megkezdődött a tárgyalás a két fél meghallgatásával. Az egyébként ügyvéd végzettségű apa zárt tárgyalást szeretett volna, ezt a bíróság azonban nem rendelte el, így az sajtónyilvános lett. Ezen az ülésen a rágalmazási pert tárgyaló bíró a tárgyalást felfüggesztette és hivatalból feljelentést tett, kapcsolati erőszak gyanúja miatt, így a volt úszónő apja ellen nyomozást indítottak. Ez az ügy tehát még most is tart.
Lilu gyógyul – és nem tér már vissza
A legújabb, az NLC.hu-n megjelent nagyinterjúja újabb válaszokkal szolgál. Kiderült, már 2016-ban vissza akart vonulni, de akkor nem engedték:
„Mindenki azt mondta, hogy nem, most vagy a csúcson, most kell folytatni. Azt éreztem, nekem erre nincs szükségem. Meghalok nap mint nap, és nem látom az értelmét az egésznek. Sajnos akkor még nem voltam annyira szabad és erős, hogy azt mondhassam a körülöttem lévő felnőtteknek, hogy én ezt tényleg abba akarom hagyni! Ráadásul amíg úsztam, amíg hoztam az eredményeket, addig az apám is nyugisabb volt, nem bántotta annyit az anyámat, és ez egy elég nagy visszatartó erő volt. El sem tudtam képzelni, mit csinál, ha kiszállok. Elhatároztam, hogy a 2020-as olimpiáig nyomom tovább, ha a legjobb tudásom szerint teljesítek, akkor érmet is szerezhetek, és akkor végre fel tudok szólalni az ügyemben. A társadalmunk nagy része úgy működik, hogy egy olimpiai teljesítmény után nagyobb hitelt szavaznak az illetőnek. Az volt a fejemben, ez lesz a célja az úszásomnak, az úszás által nyerem el azt a lehetőséget, hogy beszélhessek a társadalmi felállásomról.”
Ezt a tervét végül az egész világunkat felforgató járvány húzta át, az olimpiát elhalasztották, ő pedig átmenetileg szüneteltette a karrierjét – amit végül nem is kezdett újra. Most úgy fogalmazott, sosem tette boldoggá az úszás (testének izmosságával a mai napig nem tud azonosulni), neki olyan volt az élsportot otthagyni, mint a raboknak a börtönből kijönni. A honi úszóéletet munkatáborhoz hasonlítja, az úszószövetségben szerinte elveszik a személyiséget és az akaratot. Rendszerszintű elnyomásról, generációk tönkretételéről beszél. Azért kiemeli, javult is a helyzet: megjelentek olyan új edzők, akik elkezdték a régi rendszert felszámolni, és Wladár Sándor MÚSZ elnököt is a hasonló irányba tett lépéseiért méltatja.
„Remélem, hogy eljutunk arra a szintre, amikor nem az lesz az elsődleges dolog, hogy mindenáron teljesíts, akkor is, ha belepusztulsz, akkor is, ha elveszíted önmagad, akkor is, ha boldogtalanná válsz.”
Elmondta azt is, 2018-ban, amikor a bulimiájáról beszélt, még nem lett volna időszerű előállni a bántalmazással is, szerinte, ha akkor teszi meg, süllyesztőben végzi az ügye. A tavalyi éve a nagy médiaérdeklődés miatt sokat kivett belőle, de előzetes elképzeléseihez képest sokkal jobb reakciókkal szembesült. Saját történetével más hasonló helyzetben lévőket szeretne inspirálni, hogy képesek legyenek fordítani a sorsukon. Társadalmilag a legjobb tudása szerint igyekszik képviselni az ügyet, de nem az adja az identitását, hogy bántalmazott. Ő túlélő, egy önazonosságra törekedő ember. Jógával és az önismerete elmélyítésével tudatosan gyógyul.
Szilágyi Liliána esete egyedi módon ötvözi a családon belüli erőszak borzalmait az uszodák világának minden nehézségével. Az úszók minden nap hajnalban kelnek, naponta kétszer edzenek hatalmas teljesítménykényszer alatt, magánéletük csak szűkre szabottan lehet. A kiegyensúlyozott, mentálisan teljesen egészséges versenyzőknek is állandó kihívást jelent a monotóniatűrés, a vég nélkül rótt oda-vissza hosszok a medence falai között, illetve e mellett a szabályozott táplálkozás, a testsúly kordában tartása, illetve az edzőknek való kiszolgáltatottság, a még mindig jellemző poroszos fegyelem, a hierarchikus viszonyrendszerek, a múlt századból visszamaradt gyakorta kíméletlen módszerek elviselése. Számos botrány látott már napvilágot ebből a sajátos szubkultúrából, nem sokkal Lilu előtt az éppen csak visszavonult Cseh László mesélt a nehézségeiről, többek között ő is arra inspirálta Szilágyi Liliánát, hogy végre álljon elő a farbával.
Az egész hazai versenysport megítélésére jellemző eltúlzott elvárások, a mindenkit csak érmekben, hovatovább aranyakban mérés iszonyatos nyomást helyez az élsportolókra, és ezt csak nagyon kevesen képesek a helyén kezelni, negligálni, vagy akár a saját előnyükre fordítani. Az úszóknál ráadásul van egy objektív mérőszám a távok végén, ami a szubjektív szempontokat azonnal zárójelbe teszi.
Szilágyi Liliána sportága világklasszisa lehetett volna, ehhez kétség sem fér. Ahhoz képest, miken ment keresztül, hogyan kezelte az őt sodró eseményeket, hogy a pályafutása jelentős részében bizonyára egyáltalán nem is akarta csinálni, nagyon sokat elért. Az úszósport rajongójaként szívfájdító belegondolni, mi lett volna, ha mindent ennek rendel alá, minden fájdalmát a tizedek, századok faragásába konvertálja, akár csak minden második napon 100%-os odaadással, zavaró tényezőktől mentesen készülhetett volna.
Életének ez a korszaka most végleg lezárult. Őszintén kívánjuk Lilunak, hogy – a sok hullámverés után – immár csendesebb vizeken evezzen.
Kiemelt kép: MTI Kovács Tamás
