Szoros csata helyett egy korszak lezárását hozta az első magyar rangadó a BL-ben

A mérkőzés előtt mindkét oldalon számos játékos szereplése volt kérdéses. A veszprémiek szinte biztosra vették, hogy nélkülözniük kell Vladimir Cuparát a kapuban, szegedi oldalon pedig Bánhidi Bence és Matej Gaber játékára volt kevés esély. Épp ezért érhette mindkét tábort kellemes meglepetésként, hogy az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) oldalára a meccs előtt néhány órával feltöltött keretekben mindhárom említett játékos helyet kapott.

Persze ezen a ponton még nem lehetett tudni, hogy vajon képesek-e tényleg pályára lépni, vagy inkább a pszichikai hadviselés az oka a nevezésüknek, végül azonban mindannyian szerephez jutottak. Az előzetes számítások alapján ez szegedi oldalon jelenthetett volna nagyobb előrelépést, hiszen a két frissen belépő hármas védő fontos plusz opciókkal bővíthette volna a hátsó repertoárt, ám igen hamar kiderült, hogy ezen a mérkőzésen minden ilyen előzetes esélylatolgatást sutba kell dobni.

Rendkívül ideges kezdés

Olyan azért a férfi kézilabda világában nagyon ritkán fordul elő, hogy az első három percben egyik csapat sem szerez gólt. Márpedig most ez volt a helyzet, ráadásul úgy, hogy mindkét együttes nagy helyzeteket hagyott ki. Ez azért feltétlenül jelezte, hogy feszültek a felek, és már ezekben a percekben is lehetett érezni, hogy az egész párharc végkimenetelét döntően befolyásolhatja, hogy ki tud hamarabb közelebb kerülni játéka maximumához. Ez egyértelműen a Veszprémnél történt meg először, így ők hamar jelentősebb előnyre tettek szert.

Juan Carlos Pastornak a mérkőzés elején több érthetetlen döntése is volt. Egyrészt nehezen lehetett racionális indokokat találni Bánhidi Bence kezdőcsapatba nevezése mellett – és ez egyáltalán nem a játékos ellen szól, csupán ritka, hogy egy súlyosabb sérülés után valaki az első mérkőzésén jó teljesítményt tud nyújtani. Ezt követően Luka Stepancic lecserélése is indokolatlannak tűnt, hiszen bár pontatlanul lőtt, mégis az ő játéka jelentett elöl leginkább veszélyt. Az irracionalitás betetőzését pedig Dean Bombac szerepeltetése jelentette, akivel kapcsolatban csak a mérkőzés televíziós kommentátorát, Méhes Gábort tudom idézni:

„Bombac katasztrófa”.

Tudatos veszprémi játék

A gyenge szegedi teljesítmény persze nem lett volna elég egy ekkora különbséghez, ehhez kellett egy végtelenül tudatos és jól felkészített ellenfél is. Utóbbi leginkább a beálló körüli játék tekintetében mutatkozott meg. Az Építők játékosai remekül találták meg Dragan Pechmalbecet (hiszen tudták, hogy a Szeged gondban lehet középen), és fantasztikusan semlegesítették Bánhidi Bence és Rosta Miklós támadójátékát; remekül elővételezték a passzokat, így esélyt sem adtak a két magyar beállónak, hogy erőből oldják meg a helyzeteket.

Az is hamar kiderült, hogy nem véletlenül volt ilyen felfokozott a várakozás Nedim Remilivel kapcsolatban, hiszen a francia játékos éppen abban jó, amire a Veszprémnek szüksége volt: a középtávoli zónából állandó veszélyt tud jelenteni. Taktikai szempontból egyébként a mérkőzés legizgalmasabb része a Veszprém emberelőnyének átalakulása volt. Korábban a létszámfölényes helyzeteket Petar Nenadics vezényelte le, ő hozta fel a labdát, diktálta a tempót és alakította ki a gólszerzési lehetőségeket, most viszont ez a játékelem sokkal inkább a Remili, Rasmus Lauge páros felelőssége lett, s egyelőre úgy tűnik, ezzel a hatékonyságot is sikerült növelni.

A Pastor-éra szimbolikus lezárása

„A csúcson a legnehezebb abbahagyni”

– halljuk gyakran a sporttal kapcsolatban, és a szezon kétharmadán túl megállapítható, hogy mindebből a mostani idényben az OTP Bank-Pick Szeged is kemény leckét kap. Juan Carlos Pastor kétségbevonhatatlan érdemei elismerése mellett ugyanis egyre nyilvánvalóbb, hogy a spanyol tréner utolsó szegedi szezonja a klub elmúlt évtizedének leggyengébbjeként vonul majd be a történelemkönyvekbe. Az egyenletesen gyenge játékot helyenként a szerda estihez hasonló arcpirító vereségek kísérik, ez pedig ördögi körként azt is vonja maga után, hogy morálisan is szétesik az együttes (szinte összeszámolni sem lehet, hogy hány indulásgólt szerzett úgy a Veszprém, hogy a félpályán túl már egyetlen szegedi játékos sem futott vissza).

Ez a vereség tehát egyértelműen és végleg lezárta a Pastor-érát a Tisza-partján, és bár a hazai címekért természetesen még lehet küzdeni, ez egy olyan eredmény és főleg meccskép volt, amit nehezen felejtenek majd el a résztvevők.

Kiemelt kép: EHF