Sztárklubok célkeresztjében a legfiatalabb brazil csodagyerek
Napjaink legnagyobb brazil futballtehetsége a nyáron ünnepelte 16. születésnapját, melyet követően bemutatkozhatott a felnőttek közt. Endrick a patinás Palmeiras színeiben bontogatja szárnyait, immár ő a legendás klub valaha volt legfiatalabb gólszerzője, egyúttal a brazil bajnokság történetében is rekorder. A szupertehetséget az FC Barcelona, a Real Madrid és a Paris Saint-Germain is meg akarja szerezni, mire 18 éves lesz.
Endrick Felipe Moreira de Sousa 2006. július 21-én látta meg a napvilágot Brazíliavárosban. Noha a Sao Paulo FC is hívta, 11 évesen úgy döntött, hogy inkább a Palmeirasban szeretne futballozni, és azóta is a Verdao szolgálatában áll. Nagyon fiatalon kellett messzire költöznie otthonától, hogy megvalósíthassa az álmait, de újdonsült klubja annyira bízott benne és a tehetségében, hogy még az édesapját is alkalmazta. Endrick többször őszintén beszélt róla, hogy szegénysorból származik, ezért is kitartóan küzd céljaiért.
„Néhány edzésen nem tudtam részt venni, mert nem volt pénzünk a buszjegyre. Ez gond volt, mivel tudtam, hogy a fejlődésem miatt nem jó, ha kimaradok a gyakorlásokból. Hosszú, nagyon nehéz út volt eddig számomra, és nem sok játékost ismerek, aki elkezdi azt az utat, amelyen én járok, és aztán sikerrel fejezi be. Sokan meghátrálnak, de én mindent meg fogok tenni továbbra is, hogy megvalósítsam az álmaimat.”
A ballábas csatárt igazi csodagyerekként tartják számon még Brazíliában is, ahol hemzsegnek a tehetségek, és a nagy elődök igencsak magasra tették a lécet. Sokan úgy gondolják, hogy a fiatal zseni nevét egy napon a legnagyobbakkal fogják egy lapon emlegetni, és akár még a háromszoros világbajnok Pelé magasságába is elérhet. A 16 éves ígéret a Palmeiras ifjúsági csapatában 172 mérkőzésen 170 gólt szerzett, és nem egyszer a 20 évesek számára rendezett tornákon is kiemelkedett.
„Nem foglalkozom a körülöttem lévő felhajtással. Egyszerűen csak arra gondolok, hogy még gyerek vagyok, akinek ez csak játék, még nem akarom túl komolyan venni. Később majd komolyan akarok foglalkozni a pályafutásommal, de addig még önfeledt szórakozásnak tekintem” – jegyezte meg szerényen a közelmúltban.
A szabályok értelmében 16 évesen csatlakozhatott klubja felnőttkeretéhez, így az idei születésnapjára ajándékként már profiszerződést kapott a patinás egylettől. Innentől kezdve többet edzett az első csapattal, és az elmúlt időszakban a kispadra is leülhetett. Október 7-én a Coritiba elleni mérkőzésen került sor az élvonalbeli debütálására, majd az első góljaira sem kellett sokat várni, hiszen a negyedik mérkőzésén csereként beállva duplázott az Athletico Paranaense ellen.
A brazil országos bajnokság történetében nála fiatalabban csak Toninho de Matos volt eredményes még 1978-ban a Comercial-MS játékosaként, aki 15 éves, 9 hónapos és 16 napos volt első találata idején. Az érvényben lévő szabályozás értelmében Endrick nem dönthette meg a rekordot, hiszen csak 16 éves kora után mutatkozhatott be.
A brazil országos bajnokság történetének legfiatalabb gólszerzői (Forrás: nossopalestra.com.br)Kiemelkedő teljesítménye miatt számtalan európai klub küldött már megfigyelőket a Palmeiras mérkőzéseire, a Real Madrid, az FC Barcelona, a Paris Saint-Germain, a Chelsea FC és a Bayern München is reménykedik a szerződtetésében. Vélhetően a 18. születésnapján valamelyik európai csapat egy nagyon kedvező szerződéssel fogja felköszönteni őt – a kérdés csak az, hogy végül melyik klub lesz majd a befutó.
Mindezek ellenére az eddig elért eredmények és a körülötte lévő felhajtás cseppet sem részegítette meg a szerény támadót:
„Tisztában vagyok vele, hogy sokat kell még fejlődnöm. Mindennap hálát adok az Istennek, hogy itt vagyok, továbbra is alázatosnak kell maradnom, és mindig emlékeznem kell azokra a nehézségekre, melyeken keresztülmentem. Csak ez adhat erőt a folytatáshoz.”
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt fotó: Getty Images