Távozik a csapatkapitány, Szalai Ádám visszavonul
„Mind a futballszeretők, mind a szurkolók, az összes olyan ember, aki szereti ezt a sportágat, nem csak most, évek óta folyamatosan át vannak verve” – kezdte 2013 őszén, a Telkiben tartott sajtótájékoztatóját Szalai Ádám. Kritikával illette az évek óta eredménytelen utánpótlás-nevelést és egy megfelelő tudással rendelkező, határozott szövetségi kapitányt kívánt a magyar labdarúgásnak. Marco Rossi érkezésével a kívánsága megértő fülekre talált. A szakember kinevezését követően, egy finnek ellen 1–0-ra elveszített 2018-as meccsen Szalai először húzhatta magára a csapatkapitányi karszalagot. Az olasz szakember és a legfontosabb játékosa közötti kapcsolat egy újabb mérföldkövéhez érkezett a mai nappal, Szalai Ádám bejelentette, a következő két NL-mérkőzés után visszavonul a válogatottól.
Az idén decemberben 35. életévét betöltő Szalai Ádám egészen fiatalon került a Honvédtól a IV. kerületbe, majd négyéves újpesti fejlődést követően 2004-ben, 16 évesen igazolt a VfB Stuttgart utánpótlásához. 2007 nyarán, amikor Armin Veh vezetésével a Stuttgart legutóbb megnyerte a német Bundesligát, a magyar csatár tehetségére felfigyeltek a Real Madridnál is, és 19 évesen a királyi együttes második csapatához szerződött. A Castillában 79 mérkőzésen lépett pályára és 29 gólt szerzett. Felnőtt pályafutása 2010. január 9-én kezdődött, amikor az 1. FSV Mainz kétszázezer euróért kölcsönvette Madridból a jó adottságokkal rendelkező, a nyelvet és a német futballt jól ismerő támadót.
Bundesliga: idénycsúcstól a dobogóig
A négy csapat színeiben (Mainz, Schalke, Hoffenheim, Hannover) összesen 276 Bundesliga-mérkőzésen 54 gólt szerző és 26 gólpasszt kiosztó Szalai legsikeresebb szezonja a 2012-2013-as kiírás volt, ahol ez előző évben elszenvedett súlyos sérülését és felépülését követően 13 gólt és 3 asszisztot jegyzett (a kupában e mellett 2 gólt és 3 gólpasszt ért el). Ezzel ő lett a legtöbb gólt szerző magyar labdarúgó egy idényen belül. Kimagasló teljesítményére a dobogóról éppen csak lecsúszó Schalke 04 is felfigyelt, és nyolcmillió eurót is hajlandó volt áldozni a magyar kilences átigazolására. Szalai Ádámmal a soraiban a következő szezonban bronzérmet szereztek a gelsenkircheniek, a középcsatár kilencszer volt eredményes és négy gólpasszt is kiosztott.
Válogatottság a Raman Gan stadiontól a Puskás Arénáig
A válogatottban 2008. november 19-én ülhetett először a kispadon Észak-Írország ellen, de a játékpercekre 2009. február 11-ig várnia kellett. Ekkor hat percre küldte a pályára Izrael ellen Erwin Koeman szövetségi kapitány, a támadó Szélesi Zoltánt váltotta a 84. percben. A következő fellépésre másfél év múlva került sor, és a Moldova elleni találkozót követően San Marino ellen megszerezte első válogatott gólját is a csatár, és meg is spékelte még kettővel, mesterhármast elérve a találkozón. Ezen kívül 2016-ban Svájc és 2018-ban Észtország ellen szerzett két-két találatot, a többi alkalommal egyszer-egyszer volt eredményes.
Ugyanilyen emlékezetes marad a 2021-es Európa-bajnokság, ahol Münchenben Németország ellen talált be a kapuba.
Nagyot alkotni csatárként, helyzetek nélkül
Emlékezetesek a kendőzetlen nyilatkozatai, az őszinte értékelései, amikor Pintér Attila irányítása alatt visszavonult a válogatottól, illetve nem utolsó sorban a 84 válogatott fellépése alatt mutatott, fáradságot nem ismerő, csupaszív játéka, az, hogy idővel vezéregyéniséggé vált. Sokakat megosztott a személye és a szereplése, azokat, akik kizárólag gólokban és gólpasszokban kívánták mérni egy középcsatár szereplését egy olyan csapatban, mely a támadásokkal nem állt túlságosan fényesen. Azok támadták, akik nem nézték azt, hogy milyen munkát tett bele a védekezésbe, hogy mennyi labdát szerzett a középpályán, hány embert foglalt le, és mennyit birkózott a támadások során, míg a csapattársaknak megteremtette az üres területet. Szalai Ádámnak nem adatott meg, hogy olyan válogatottban futballozzon, ahol mérkőzésenként 15 beadással és hat kulcspasszal kényeztetik a csak és kizárólag a gólszerzésre kiélezett támadókat, neki harcolni, küzdeni kellett, hogy kivívja mások elismerését és kihasználja azt a szökőévenként érkező egy-két lehetőséget (közelről sem ordító helyzetet), mellyel a sors aznap megajándékozta.
Így vált a magyar labdarúgó válogatott kihagyhatatlan és pótolhatatlan szereplőjévé, akiről Marco Rossi így nyilatkozott 2021-ben: „nincs Szalai Ádámhoz fogható futballista a magyar csapatban”.
Szalai Ádám bejelentésével nem csak a csapatkapitányát, a szószólóját, a lelki támaszát és a motivátorát veszítette el a magyar válogatott, hanem egyetlen nemzetközi szintű csatárát is, akit mind taktikai, mind szellemi téren nehéz lesz pótolni. Marco Rossi jobbkezének távozásával egy 13 éves korszak zárul le.
Kiemelt fotó: mlsz.hu