Diego Milito 1979-ben, Gabriel Milito tizennégy hónappal később látta meg a napvilágot a Buenos Aires agglomerációjához tartozó Bernal városában. Mindketten már gyermekkorukban elkezdtek focizni, ám a sors fintora, valamint az aktuális edzői preferenciák hozományaként az idősebb fivér a Racing Club, öccse pedig az Independiente kötelékébe került. 1999-re ezzel a Milito család gyakorlatilag két részre szakadt, hiszen a két klub ősi rivális.
Kettejük csatározása a Boca Juniors és a River Plate „Superclásicója” után egyértelműen a második számú fővárosi derbi Argentínában. A két csapat stadionja alig 300 méterre fekszik egymástól a Buenos Aires Avellaneda városrészében, így az egymás elleni találkozókat a „Clásico de Avellaneda” jelzővel illetik. A két csapat a kezdetek óta egymás ádáz vetélytársa, eleinte az Independiente, becenevén a Rojo volt sikeresebb és hét elsőségével máig csúcstartó a Libertadores-kupa-sikereket illetően, azonban az ő 16 argentin bajnoki címükkel szemben a Racing Club, azaz az Academia már 18 országos sikernél tart.
A TRIPLÁZÓ INTER CSATÁRA, DIEGO MILITO
A Racing Club alkalmazásában nevelkedő támadó fiatalon tagja volt a 2001-es bajnokcsapatnak, majd a 2002-2003-as idényben elért 17 gólos termése után Európa felé vette az irányt. Diego 2004-ben az akkor csak az olasz másodosztályban szereplő Genoa szolgálatába állt, melyet két év alatt együttesen 33 góllal támogatott. A csapatot kizárták a harmadosztályba, ő pedig klubot és országot váltott, s a következő három évet a szebb napokat is látott Real Zaragoza színeiben töltötte a spanyol bajnokságban, ahol akkor már a testvére is szerepelt. Az idősebb Milito fivér három idény alatt együttesen 53 bajnoki gólig jutott, ebből 23-at a 2006-2007-es évadban szerzett, amikor Ruud van Nistelrooy mögött a második helyen végzett a LaLiga góllövőlistáján.
Aztán 2008. szeptember elsején, a transzferpiac zárása előtti percekben visszatért egykori csapatához, az akkor már Serie A-s Genoához. Milito fantasztikus szezont futott a Grifoni színeiben, 36 fellépésén 24 góllal jeleskedett, és csak egyetlen találattal maradt el a végelszámolásnál a gólkirály Zlatan Ibrahimovictól, miközben klubja az ötödik helyen zárta a bajnokságot. Fantasztikus olaszországi visszatérő szezonja után csapott le rá az Inter, ahol karrierje legszebb éveit töltötte.
Milito lett a José Mourinho-féle Nerazzurri befejező csatára, s a 2010-es triplázás alkalmával minden sorozatot figyelembe véve 30 gólos szezont hozott össze. A bajnokságban elért 22 találata mellett főszerepet vállalt a Bajnokok Ligája megnyeréséből, miután két gólt szerzett a Bayern München elleni madridi fináléban, ahol a meccs emberének is megválasztották. Mindemellett valóságos tarolást hajtott végre, hiszen a 2009-2010-es idényben az év játékosa és az év külföldi játékosa lett az olasz bajnokságban, valamint az UEFA is megválasztotta őt klubszinten az év csatárának és az év játékosának egyaránt.
Négy és fél idényt töltött a milánói klub kötelékében, a bemutatkozó szezonján kívül még a 2011-2012-es évad sikerült kimagaslóan számára, amikor 24 Serie A-s gól mellett összesen 26 találatig jutott. A köztes időszakban viszont gyakran bajlódott sérülésekkel és rendszerint a kezdőcsapatbeli tagságát is elveszítette. Összességében 171 tétmérkőzés alatt 75 gólt szerzett a milánói egylet színeiben.
Ezt követően pedig visszatért a Racinghoz, melyet 2014-ben újabb bajnoki címhez segített, majd 2016-ban visszavonult.
Milito nem volt egy technikás cselgép, mint Diego Maradona vagy Lionel Messi, viszont rendkívüli munkabírással, elszántságával és helyzetfelismerő képességével igen magas szintre jutott, fénykorában világszerte rettegett támadó volt. 2003 és 2011 között 25 alkalommal lépett pályára a nemzeti válogatottban, ahol négy találatot termelt.
(X) Köss egy előzetes fogadást kötésben és vágj zsebre 10%-, 20%- vagy 30%-kal megnövelt nyereményt!
A BARCÁT IS MEGJÁRT VÉDŐ, GABRIEL MILITO
A kezdetben az ősi rivális Independiente által foglalkoztatott Gabriel Milito 2003-ban igazolt az európai kontinensre, miután egy évvel korábban az év argentin játékosa elismeréssel jutalmazták a hazai liga korifeusai. Talán kevesen tudják, hogy a hátvéd kis híján a Real Madrid játékosa lett, azonban egy korábbi térdsérülés miatt nem felelt meg a királyi gárda szakemberei által támasztott követelményeknek, így kútba esett a transzfer. Végül elszerződött a Real Zaragozához, ahová később a bátyja is követte. A masszív középcsapatnak számító együttes színeiben négy szezont töltött, 2004-ben megnyerték a Király-kupát. Milito 151 tétmérkőzésen lépett pályára, hátvéd létére öt gólt szerzett. Az ott töltött évek során az aragóniai gárda folyamatosan fejlődött, Gabriel utolsó évében már az előkelő hatodik helyen végeztek a bajnokságban.
2007 nyarán Frank Riijkard csábította őt a Barcelonához, ahol négy évet töltött el. Gabriel állandó játékehetőséghez csupán az első idényében jutott, amikor a holland mester összesen 42 tétmeccsen foglalkoztatta őt (ebből 27 volt spanyol élvonalbeli bajnoki). A 2008-2009-es évadot teljes egészében kihagyta egy térdszalag-szakadás miatt, miközben Pep Guardiola vezetésével a katalánok a bajnokság, a kupa és a BL megnyerésével tripláztak. Bár később visszatért, már jobbára csak beugró volt a Blaugrana soraiban. A négy idény alatt 75 mérkőzésen jutott szóhoz, két bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját nyert a Barcával.
Ezt követően még egy évre hazatért nevelőcsapatához, melyet újabb 22 mérkőzésen szolgált a 2011-2012-es idényben, mielőtt befejezte aktív pályafutását. A hátvéd Milito 2000-től 2011-ig 42 mérkőzésen húzhatta magára az Albiceleste címeres szerelését.
EGYMÁS ELLEN, PÁLYAFUTÁSUK UTÁN…
Fiatalon, az európai légióséveket megelőző időszakban több avellanedai derbin is farkasszemet néztek egymással, Európában pedig a legemlékezetesebb egymás elleni meccsük kétségkívül a 2009-2010-es Bajnokok Ligája-kiírás elődöntője volt, melyen az Inter 3-2-es összesítéssel jutott tovább a Barcelonával szemben. Az első mérkőzésen csak a gólt is szerző Diego játszott, a visszavágón viszont mindketten pályára léptek. A továbbjutó milánóiak végül az idősebb Milito főszereplésével el is hódították a BL-címet.
Érdekesség, hogy Diego az aktív karrierjének utolsó Racing–Independiente derbijét 2016 tavaszán játszotta, amikor az ősi riválist már a testvére irányította. Szürreális, egyedülálló élmény lehetett mindkettőjük számára ez a mérkőzés, amely többször nem ismétlődött meg, mivel az idény végén az idősebb tesó is felhagyott az aktív játékkal.
Visszavonulásukat követően Gabriel tehát edzőként követte a neves elődöket, Diego pedig sportigazgatóként próbálta ki magát. Az egykori hátvéd 2013-tól már a Rojo tartalékjait edzette, majd 2015-ben az Estudiantes La Plata, 2016-ban pedig az Independiente első csapatának edzője lett. Később leült a chilei O’Higgins kispadjára, majd újból az Estudiantes következett, 2021 eleje óta pedig az Argentinos Juniors trénere. Eddig az igazán nagy sikerek elkerülték őt, de az is tény, hogy legfeljebb középcsapatnak mondható együtteseket irányított. A legutóbbi kiírás alkalmával klubját a 26 csapatos argentin élvonal 14. helyére kormányozta.
Eközben az Inter korábbi BL-döntős hőse több mint két éven át a Racing Club sportigazgatójaként tevékenykedett, s szépen építette fel a klubot, meg is nyerték a bajnokság 2018-2019-es kiírását, valamint a 2019-es Bajnokok Trófeáját (Trofeo de Campeones), azonban a klubvezetéssel való nézeteltérései miatt 2020 elején távozott az egyesülettől, azóta pedig nem vállalt munkát. Tizennégy éves fia a Racing utánpótlásában bontogatja a szárnyait.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Ki nyeri a Serie A 2021/22-es kiírását?
Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Olaszország/Serie A/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.