„Topliga helyett Kína és a jövőm megalapozása mellett döntöttem” – Interjú Nikola Mitroviccsal

– Megannyi klubban és országban megfordultál, a nyáron történetesen Újpestről költöztél Kispestre. Már régen nem jelent nehézséget a klubváltás, az új csapatba való beilleszkedés?

– Azért ez nem ilyen egyszerű. Valóban számos helyen futballoztam, Magyarország után Izraelben, Kínában, majd Cipruson, Lengyelországban és Azerbajdzsánban, mindegyiknek megvolt a maga szépsége, de a nehézsége is. Kínából anyagilag rendkívül kedvező ajánlattal kínáltak meg, amitől viszont könnyen elveszítheted a fókuszt. Hogy te mégiscsak profi futballista vagy, teljesítened kell, de hát ott az a zsíros fizetés, amihez még csak hasonlót sem találsz Európában, az én szintemen legalábbis biztos nem, s nem szabad, hogy ez a kiváltságos helyzet kényelmessé tegyen. Kína után próbáltam olyan helyre igazolni, ahol a játék élvezete a hangsúlyosabb. Miután Magyarországot mindig is az otthonomnak tekintettem, vissza akartam térni, nem sikerült, folytatódott tehát a vándorlás. Izrael, Ciprus, Lengyelország, Azerbajdzsán.

Amint adódott azonban egy magyarországi lehetőség, jöttem. Három éve pedig megszületett a lányom, és akkor családilag úgy döntöttünk, többet nem költözünk, maradunk Magyarországon. Lehetőleg Budapesten. A fővárost imádja a feleségem, itt járnak iskolába és óvodába a gyerekeim, az állandó költözésnek ezennel vége. Az asszony amúgy is mindig panaszkodott miatta, de hát ez a profi sportolói lét velejárója.

– Sosem töltöttél három évnél többet egy klubban. Miért nem?

– Mindig megvolt az oka a váltásnak. Az első újpesti időszakomban nagyon jól éreztem magam a Megyeri úton, eszemben sem volt elszerződni, a klub akart eladni, szeretett volna pénzt csinálni belőlem. Ezzel sincs gond, ugyancsak a profi sport része. Így kerültem Fehérvárra. Nagyon jól éreztem magam, bizton állíthatom, ha akkor maradok a Vidiben, örökre Magyarországon ragadok. A Maccabi azonban a fejlődésem szempontjából kiváló lehetőségnek tűnt, vágytam erre a fajta kihívásra. Azt követte a financiális szempontból visszautasíthatatlan kínai ajánlat, el kellett fogadnom. De ha az idei nyarat vesszük, szívesen maradtam volna Újpesten, a klub másként döntött. Nagyon örülök ugyanakkor, hogy Kispesten szerződést kínáltak nekem, annál is inkább, mert még éhes vagyok a sikerre, megtisztelő, hogy ezt a Honvédban mutathatom meg.

– Sosem éreztél késztetést arra, hogy öt-hat évet lehúzz ugyanabban a csapatban?

– De. Csakhogy mindig adódott egy újabb kihívás. Az egyik szakmailag, a másik pénzügyileg bizonyult kecsegtetőnek. 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

– Az úgynevezett „one-club man” elég ritka, mégis, mit gondolsz róluk? Ryan Giggsről, Francesco Tottiról, Paolo Maldiniről?

– Nagy tiszteletet érdemelnek. Legendává váltak. Tottinak lehet, máshol nagyobb esélye kínálkozott volna klubtrófeákat gyűjteni, mégis hűséges maradt. Mindenki más, sok múlik a személyiségen, hogy ki mire vágyik. Én sokszor a kihívást részesítettem előnyben. Most, a Honvédba igazolva is ez a helyzet. Patinás klub, amelyik viszont az elmúlt két évben inkább csak szenvedett. Harmincöt évesen is szeretnék neki segíteni.

– A Vidiben, illetve a Maccabiban töltött időszakodból három évet Paulo Sousa irányításával töltöttél. Kijelenthetjük, hogy ő hatott rád leginkább az edzőid közül?

– Talán igen. Rengeteget tanultam tőle, nem csak a futballról, az életvezetést tekintve is. Ő verte belénk, hogy a futballban mindig törekedni kell a jobbra, muszáj fejlődni, egyre jobbá válni. Megkövetelte, hogy mindig a lehető legmagasabb szinten teljesítsünk. Ha azt tapasztalta, erre valaki nem képes, vagy nem ugyanez a célja, annak annyi volt. Edzőként számos jó tulajdonságát fel lehetne sorolni, de talán a legfontosabb, hogy nagyon erős személyiség, valódi vezéralkat, tele pozitív energiával. Ha az ő csapatában játszol, kész vagy meghalni a sikerért.

– Sousát egy szerb edző, Szlavisa Jokanovics váltotta Tel-Avivban, ő később a Fulhamben ért el szép eredményeket, és vált európai szinten is elismert trénerré. Ahogyan számos más szerb edző szintén. Miért ennyire jók és kapósak a szerb trénerek?

– Nyilván számít, hogy a játékos-múltjuk miatt jó kapcsolatrendszert alakítottak ki, de nem ez az elsődleges oka. A balkáni embereket a győztes mentalitás jellemzi, sokkal inkább, mint másokat. E mellett persze megvan a szakmai tudás, a technikai, taktikai felkészültség.

– Ahogyan a szerb játékosokban is. Ha a szerb és a magyar futballisták közti legnagyobb különbséget kellene megnevezned, mit mondanál?

– A mentalitás. Magyarországon sok a tehetség, de a mentalitásuk nem mérhető a szerbekéhez. Azok válhatnak, illetve váltak Magyarországról légióssá, akikben ez megvan. A szerbekkel akkor van baj, ha úgy érzik, a komfortzónán belülre kerültek. Ha meg kell küzdeni valamiért, egy külföldi szerződésért, a csapatba kerülésért, abban a legjobbak. Ám ha elérték a célt, és eljutottak a kívánt szintre, némelyek kényelmessé válnak.

– Te harmincöt évesen sem vagy az?

– Egyáltalán nem.

Forrás: Skysports

– Mi hajt még mindig?

– Először is, mindennap hálát adok azért, hogy egészséges vagyok. Ez a legnagyobb adomány. Másrészt roppant fontos tényező, hogy imádom a futballt, nagyon jól érzem magam a pályán. Ezért játszom még mindig. Ha majd azt érzem, már nem vágyom a futballra, hogy már nem tudok küzdeni, nincs meg a kellő energiám, gondolkodás nélkül abbahagyom.

– Ezek szerint még mindig tartod a tempót a fiatalokkal?

– A számok ezt mutatják. Újpesten a legjobb eredményeket produkáltam, de az adatok alapján a Honvéd felkészülési meccsein is a jók közé tartoztam.

– A skót edző nyilván megköveteli a tökéletes erőállapotot.

– Igen, de nem különben, mint bárki más. Persze keményen dolgozunk, mert valóban roppant fontos a jó kondíció, amire spanyol erőnléti edző ügyel, arra is, hogy a sérülések elkerüljenek bennünket. A mester, Tam Courts sokat foglalkozik egyénileg is a játékosokkal, őszintén elmondja, mit akar, ügyel a részletekre. Jó ember. Amit leginkább szeretek benne, az az, hogy mindig nyerni akar, a felkészülési meccseken is.

A győzelem hajtja. Amikor először beszélgettünk, mindjárt felvázolta a projektet, ami tetszett, így nem maradt bennem kétség, érdemes-e aláírnom.

– És mi ez a projekt?

– A jó szellemiség kialakítása, a csapaton belüli pozitív atmoszféra megteremtése, mindenekelőtt pedig az, hogy visszahelyezze a klubot oda, ahova a hagyományai alapján való.

– Az első forduló alapján lesz még dolga… Az elmúlt két évben sem teljesített ugyebár hírnevéhez méltóan a Kispest, mi mondatja veled azt, ezúttal másként lesz?

– Például az, hogy mindenki egyfelé húz. No meg a munka, amit elvégeztünk.

– A magad ugyancsak dolgos pályafutásában mi jelentette a csúcspontot? A Bajnokok Ligája-szereplés a Maccabival? Vagy hogy jó tíz éve a japánok ellen felhúzhattad a szerb címeres mezt?

– Egy álom beteljesülését jelentette a válogatottbeli szereplés, ez inkább érzelmi kérdés, e mellett azonban voltak nagyon fontosnak bizonyuló tétmeccseim. Ilyen volt a hat null a Fradi ellen, ami történelmi eredménynek számít, de szintén felejthetetlen élmény a Basel búcsúztatása, amikor a Maccabival egy jobb csapatot sikerült kiejtenünk, és bejutottunk a BL csoportkörébe.

Az, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhettem, ráadásul a Chelsea ellen a Stamford Bridge-en, ugyancsak egy megvalósuló álom.

– A londoniak középpályáján szerepelt Cesc Fabregas, a brazil Oscar, a fiatal Ruben Loftus-Cheek, a szélről jött befelé Willian és Eden Hazard – ők azért érezhetően más szintet képviseltek?

– A pályán ez meg sem fordult a fejemben, akkor sem, ha igazolták, micsoda kvalitásokkal bírnak.

– Négy null lett oda. A meccs után már tudatosult benned, ez azért más kávéház?

– Nem erre gondoltam, inkább arra, hogy más hozzáállással, nagyobb hittel jobb eredményt érhettünk volna el. Akkor is, ha José Mourinho, Eden Hazard, Diego Costa ellen kellett futballoznunk. Az azért nem könnyű. De ha ilyen ellenfelekkel kerülsz szembe, amellett, hogy meg kell próbálni élvezni a meccset, küzdeni kell. A végsőkig. Ilyenkor harcosokra van szükség, félelmet nem ismerő katonákra. Kispesten is persze.

– Játszhattál volna amúgy valamelyik európai topligában?

– Igen, persze. Az is volt a célom. Lehet, ebből a szempontból hiba volt Kínát választani, a jövőt mérlegelve az tűnt azonban helyesnek. Mert bár versenyzők vagyunk, a pénzt sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Amikor a Maccabiban játszottam, bejelentkezett értem egy spanyol és egy német klub, az volt a baj, hogy a Sanghaj is. Kit válasszak?

Kína és a jövőm megalapozása mellett döntöttem. Akkor legalábbis, mert az utóbbi években korántsem a pénzért játszottam.

– Az elszalasztott topligás lehetőség ellenére elégedett vagy a karriereddel?

– Hogyne. Nincs azonban még vége, vágyom a további sikerekre.

– Vagyis messze még a befejezés?

– Egy évre írtam alá Kispesten, de ha jövő ilyenkor is ilyen állapotban leszek, biztosan folytatom a futballt.

Kiemelt fotó: Honvéd FC