Utónevek nyomában – vándorló és nem vándorló csapatok a labdarúgásban

„Hetven százalékban az identitáson múlik a siker” – interjú Joao Janeiróval, a Kisvárda akkori portugál vezetőedzőjével

Minden országban voltak a hőskorban olyan egyesületek, amelyek hosszú ideig saját létesítmény nélkül működtek, különböző pályákat béreltek a hazai mérkőzéseikre, azaz tulajdonképpen folyamatosan vendégségben játszottak. Angliában ezeket a klubokat általában a Rovers, a Rangers vagy a Wanderers, igen ritkán a Nomads utótaggal látták el az alapítók.

Az ismertebb futballklubok közül a Queens Park Rangers például a legenda szerint 20 albérletben is megfordult, mielőtt kikötött a Loftus Roadon. A Bolton Wanderers ehhez képest „röghöz kötött” a maga első négy évében kipróbált három pályájával, míg megállapodott a Burnden Parkban. Anglia második leghosszabb nevű labdarúgó-klubja, a Wolverhampton Wanderers az egyik jogelődnek, a Blakenhall Wanderers nevű krikettcsapatnak köszönheti a nevét. A Blackburn Rovers már 1875-ben lejátszotta első mérkőzését, de csak 1893-ban – öt FA-kupa-győzelem után – vehette birtokba a jelenleg is otthonául szolgáló telephelyet, az akkor még egy üres földdarabnál alig többként leírt Ewood Parkot.

Ezek akkoriban meghatározó klubok között voltak, 1888-ban, az angol professzionális labdarúgó-bajnokság, a Football League megalakulásánál a négy közül három (Blackburn, Bolton, Wolverhampton) ott volt a 12 alapító között.

A Wolves jelenleg is az élvonalban szerepel, a QPR és a Blackburn második ligás, a Bolton pedig a harmadik vonalban szerénykedik.

Ne feledjük el a – Roversként becézett(!) – Wanderers FC-t sem, amely a hőskornál is korábban, tulajdonképpen az „őskorban” volt tényező az angol labdarúgásban. Az 1859-ben a kelet-londoni Leytonstone-ban alapított klub öt év múlva vette fel a Wanderers nevet, majd 1872-ben megnyerte az első FA-kupa-sorozatot, hogy aztán 1887-ben meg is szűnjön. (2009-ben lelkes amatőrök újraalapították, hogy aztán az angliai ligarendszer 13. osztályában kedvükre futballozhassanak.) Ínyenceknek ajánljuk a klub 1872 és 1878 között használt keresztben fekete-narancs-rózsaszín csíkozású mezének megtekintését, igaz, ez csak egy, a korabeli beszámolók alapján elkészített grafika, fénykép nem maradt fenn erről a szerelésről. Szintén különleges klub a korábban bemutatott Green Forest Rovers, amely a fenntartható fejlődést helyezte a működése középpontjába.

[su_note note_color="#2e8b57"]

A kivételek

A világszerte egyik legismertebb „vándor nevű klub”, a glasgow-i Rangers FC viszont nem ilyen módon lett keresztelve, hanem a legenda szerint a négy közül az egyik alapító választotta ezt az elnevezést, miután egy almanachot olvasgatva megtetszett neki a Swindon Rangers rögbicsapat neve (vagy a hófehér, a mellrészen egy kék kereszttel ékesített meze).

Szintén vándor nevű a világ legerősebb jégkorongligája, az NHL hat alapítója (Original Six) közé tartozó New York Rangers, ám a névadásnak itt sem volt semmi köze a kóborláshoz. Épp ellenkezőleg, ebben az esetben a létesítmény volt adott, és a csapat csak utána alakult meg. Történt, hogy egy dúsgazdag üzletember, Tex Rickard felépítette a Madison Square Gardent, amely többek között a New York Americans hokicsapat otthonául is szolgált. Rickard aztán megirigyelte az ő sikereiket, és 1926-ban saját együttest gründolt. Ezt a gárdát a média kezdte el aztán Tex’s Rangersnek hívni (ez áthallásosan ugyanis a Texas Rangersre, a kor híres rendőri szervezetére utalt), és mivel ez a vicces megnevezés sokaknak tetszett, rajta is maradt a csapaton. (A Texas Rangers munkáját jól ismerhetjük a Chuck Norris főszereplésével futó Walker, a texasi kopó című sorozatból, és nem összekeverendő az ugyanilyen nevű baseball-klubbal.)

[/su_note]

Persze nem csak a szigetországban találunk ilyen elnevezésű labdarúgó-csapatokat, hanem olyan területeken is, ahol az angol hatás erős volt a hőskorban. Chilében a Santiago Wanderers és a Rangers de Talca, Uruguayban a Montevideo Wanderers, Máltáról pedig a Sliema Wanderers lehet ismerős. Ausztrália és Új-Zéland is bővelkedik ilyen utónevű együttesekben, és találunk Afrikában, illetve Ázsiában is néhány „vándort”. Lesothóban például a Roma Roverst vagy a Nyenye Roverst, a Fülöp-szigeteken pedig a Manila Nomadsot, amely az ország első bajnokcsapata volt 1914-ben.

Argentínában is igen erős volt a szigetországi hatás, ott az Excursionistas nevű klub állít emléket annak az időszaknak, amikor saját pálya nélkül létezett egy futballcsapat; Brazíliában, azaz egészen pontosan Sao Paulóban pedig a Scottish Wanderers FC működött – igaz, nem sokáig, 1913-tól 1916-ig.

Magyarországon az óbudai 33 FC volt talán a legismertebb ilyen vándorcsapat. Ráadásul az 1900-ban 33 Football Clubja néven alapított budai egyesületnek nem csak a pályája, a neve sem volt állandó. „Az 1926-27-es idénytől bevezetett professzionális bajnokságban a klub Budai 33 FC néven indított csapatot, de rövid időn belül vita tört ki az amatőr sportegyesület és a profi labdarúgócsapat vezetői közt a névhasználatról. Egy bírósági döntés miatt a professzionális csapat nem használhatta tovább a Budai 33 nevet, ezért 1929-től Budai 11 néven folytatták szereplésüket, immár függetlenül a "33" FC nevén amatőr csapatot továbbra is működtető klubtól” – írja a Wikipédia szócikke a témáról. A válogatottnak is sok játékost adó klub aztán 1938-ban örökre elbúcsúzott az élvonaltól, majd 1958-ban megszűnt. 2011-ben újra megalapították, azóta alacsonyabb BLSZ-osztályokban szerepel.

A húszas évek magyar újságjait az Arcanumon böngészve azt látjuk, hogy abban az időszakban a KISOK és a BSZKRT is hasonló cipőben járt, igaz, utóbbi (a mai BKV Előre) 1929-re „a Hungária-úti pálya mellett építette fel modern és gyönyörű pályáját.”

A csapatok vándorlása egyébként az alacsonyabb szinteken, az amatőr osztályokban a mai napig megvan, akár itthon, akár külföldön nézünk körül, hiszen a labdarúgás hátországa általában bővebb, mint a rendelkezésre álló létesítmények száma.

Ennek okai között az a szomorú tendencia is ott van – itthon legalábbis biztosan –, hogy a rendszerváltás óta rengeteg pálya tűnt el, legfőképp a fővárosban.

És ne is nagyon vándoroljunk el sem földrajzi, sem tartalmi értelemben, hanem térjünk vissza Angliába, viszont tágítsuk ki a kört. Több olyan utótag is van az említetteken kívül, amelynek érdekes az eredete.

A ködös Albionban az Albion utótag vajon mi másra is utalhatna, mint magára a szigetországra, azaz egészen pontosan a több helyen – első sorban persze Dovernél – a kontúrját jelképező fehér sziklákra; az Athletic toldalék pedig annak állít emléket, ahol atléták gyülekezetéből alakult meg a futballklub (az már külön izgalmas téma, hogy ilyen nevű együttes még soha nem lett bajnok az élvonalban).

A Sheffield Wednesday alapítóinak nem volt könnyű dolguk, hiszen a város másik futballcsapata már stoppolta a(z általában a több kisebb klub egyesülését jelző) United nevet, így egyszerű megoldáshoz folyamodtak: azt a napot tették a nevükbe, amelyen a futballklub alapjául szolgáló krikettcsapat a mérkőzéseit játszotta. Ha jobban belegondolunk, a szebb napokat látott, korábbi BEK-győztes Nottingham Forest toldalékja pedig Robin Hoodot és az ő lakóhelyét, a sherwoodi erdőt idézi meg.

A sűrűn előforduló City és a Town eléggé egyértelmű, de hogy mit jelent az Argyle, a Palace vagy a Harriers utótag? Most nem vesszük végig őket, akit érdekel, az az alábbi linken csemegézhet – angol nyelven: Football Club Name Suffixes: Origins and History, Albion to Wednesday.