Walter Mazzarri előszülinapi ajándékba kapott utolsó esélye

Walter Mazzarri előszülinapi ajándékba kapott utolsó esélye

2021. szept. 29.

Az olasz labdarúgás jónéhány különleges edzői pályafutással szolgált már története során. Walter Mazzarri az egyik olyan szakember, aki mélyről indulva a csúcs közeléig sikeresen lépkedett, de ott elbukott és onnan már csak lefelé vitt az útja. Most a Cagliarinál kapott bizalmat a hamarosan 60 esztendős mester, hogy vele talán magasabbra juthat a szárd együttes.


 


Október elsején már a 60. születésnapját ünnepelheti Walter Mazzarri a Cagliari Calcio kispadjára nemrég kinevezett olasz edző. A veterán toszkán szakember San Vincenzo aprócska városában látta meg a napvilágot. A labdarúgás már gyerekkorában nagy szenvedélye volt, de klubszinten csak az általános iskola után, a 30 kilométerre délre fekvő ASD Real Follonica együttesében kezdett el játszani. Innen Firenzébe vezetett az útja, de a felnőtt pályafutása a Pescaránál kezdődött. Játékoskarrierje legszebb emlékei az Empoli FC-hez köthetők, ahol két szezonon át az élvonalban is szerepelhetett. Legtöbb mérkőzését a Serie B-ben játszotta, egyetlen bajnoki címét azonban a Modena gárdájával szerezte meg 1990-ben a Serie C megnyerésével. A megannyi kisebb-nagyobb sérülés miatt sehol sem tudott kiteljesedni, de örök küzdőként így is 14 éven át tartott a karrierje.


A visszavonulását 1995-ben jelentette be, amikor már nem látta értelmét a sérülésekkel folytatott állandó harcnak. Egy év pihenés után elkezdte az edzői tanfolyamokat, eközben a Bologna csapatánál kapott esélyt Renzo Ulivieri stábjában. A kupagyőzelmet együtt élték át, majd Nápolyba is követte a mestert. Mazzarri 1998-ban kapott először vezetőedzői állást a Bologna utánpótlásánál, ahol szívesen látták a visszatérő szakembert. Két sikeres szezont követően jött el a nagy esély egy felnőttcsapat irányítására.


 


KEZDETI LÉPÉSEK


Már 2001-et írtunk mikor a harmadosztályú Acireale Calcio kínált neki lehetőséget. A jónak semmiképp sem mondható idényt követően váltott és a szintén Serie C-ben szereplő US Pistoiese volt a következő állomás. Szintén nem volt hosszú távú a közös munka, ám így is szintet tudott lépni és jöhetett az US Livorno, immáron egy osztállyal feljebb. Ez a feladat hozta meg számára az áttörést, ugyanis a toszkán csapattal bronzérmes lett és kiharcolta a feljutás. A siker ellenére mégis a távozás mellett döntött, mert az élvonalbeli Reggina elcsábította a sokkal biztosabb anyagi háttérrel és jobb lehetőségekkel. 


A Reggio Calabria-i együttes az első komoly állomása volt edzői karrierjének és a Gli Amaranto padján három szezont töltött el. A meglepően fiatalos kerettel rendelkező együttesnél olyan stabilitás tudott hozni, amire az elődjei képtelenek voltak. Mindössze két 30 év feletti mezőnyjátékossal tudta megvalósítani a taktikailag nem egyszerű elképzeléseit. Az első idény után 15 millió eurós bevételt termeltek eladásból, majd ezt csaknem megismételték utána is, köszönhetően annak, hogy Mazzarri irányítása alatt a csapat remekelt a játékosok pedig egyénileg nagyot fejlődtek. Még a Calciopoli utáni büntetést is elbírta a gárda, a kezdeti 15 pontos levonást 11-re enyhítette a szövetség, a Reggina pedig így is a 14. helyen zárt.


 


Walter Mazzarri statok


 


Az immár rutinos élvonalbeli szakemberre az UC Sampdoria csapott le, ahol annak a Walter Novellinónak örökébe lépett, aki öt éven át irányította a genovai klubot és a szurkolók imádták a gyengébb eredmények ellenére is. A nem kis feladat során Mazzarri bemutatkozhatott a nemzetközi porondon, ahol azonban csapatának nem sikerült kiharcolni az UEFA-kupa csoportkörében való részvételt. Ennek ellenére a bajnokságban remekelt a Sampdoria és a hatodik helyen zárt. A második évben fordult a kocka és a kupaszereplések sikerültek jobban: a második számú európai sorozatban bejutottak a csoportkörbe, sőt a tavaszt is megélték, míg a Coppa Italiában egészen a döntőig meneteltek. Csal a végső győztes SS Lazio tudta megállítani a genovaiakat. A szezon végén lejárt Mazzarri kétéves kontraktusa, és ő nem hosszabbított, szabadúszóvá vált, de nem kapott megfelelő ajánlatot.


 



 


DÉLI CSÚCSOK MEGHÓDÍTÁSA


2009 őszén a Roberto Donadoni trenírozta SSC Napoli hét fordulót követően hét ponttal állt, és vezetői tudták, hogy Mazzarri szabad, lecsaphatnak rá. Mintha a déli csapatot neki állították volna össze. Az általa favorizált 3-5-2-es hadrendhez minden adott volt, csak arra várt a keret, hogy valaki kihozza belőle a maximumot. Ez volt Mazzarri, aki október elején átvette az irányítást és az első 13 meccsén nem talált legyőzőre. A pragmatikus, inkább védekezésre és reaktív játékra építő mester csapata a találkozók csaknem felén nem kapott gólt.  A szezon végére már a sérülések megtizedelték a keretet, de a hatodik helyre így is befutott a Napoli. Az első teljes idénye a Partenopei kispadján bronzéremmel ért véget, de elkezdett ő is valamennyire alkalmazkodni a körülményekhez, mert már nem engedhette meg magának a defenzívebb stílust. Noha mg mindig a védekezés volt a legfőbb a gondolkodásmódjában, a támadást is elkezdte a csapat nagyobb hatásfokkal erőltetni, de Mazzarri ebben nem érezte kellően otthonosan magát. Megannyi sokgólos összecsapás után nyilatkozott csalódottan a három pont ellenére is, hogy a kapott találatok miatt tovább kell dolgozni a védelmen. Ezt követen a 2011–2012-es idényben a Bajnokok Ligájában való szereplés is újdonság volt számára, ez pedig hatással is volt csapata bajnoki teljesítményére. A Napoli csak ötödik lett, de Mazzarrinak ekkor adatott meg az első trófea elnyerése, amikor csapat elhódította az Olasz Kupát. A klub több mint 20 évet várt egy ilyen volumenű sikerre, negyed évszázadot pedig egy újabb kupagyőzelemre.


 



rib5250.webp
None




 


A csúcsnak tűnő eredmények után még felfelé vezetett az út. A Szuperkupáért vívott mérkőzésen elszenvedett vereség ellenére jól indult a szezon, a bajnokságban menetelt a Napoli és a végső győzelem lebeghetett a játékosok szeme előtt. Ennek fejébe feladták az Európa-liga tavaszi időszakát és a kupában is korán elbúcsúztak, de végül csak az ezüstérem került a nyakukba. A Juventus a végére kilencpontos előnnyel nyerte meg a bajnokságot, de már az is nagy szó volt, hogy 1990 után ismét ilyen magasságokban járt a klub. Ekkor jött el a búcsú pillanata is, ami mindent megváltoztatott Mazzarri karrierjében.


 


NINCS TOVÁBB FELFELÉ


A második helyezettől a kilencedikhez szerződni, már önmagában megkérdőjelezhető döntés, de sportszakmailag még érvelhettünk amellett, hogy az Inter magasabbra rangsorolt volt akkor, mint a Napoli. A milánói együttes nagy reményekkel szerződtette az egyik legjobbnak tartott olasz edzőt. A valóság azonban közel sem alakult olyan eredményesen, mint várták. A toszkán szakember és az Inter remek rajtot vett, az ősz során csak az AS Roma nyert a Giuseppe Meazzában, viszont decemberben és januárban csak egy városi derbit tudtak megnyerni. A szezont az ötödik helyen zárták 15 döntetlennel, ami a legtöbb volt a ligában. Ez annak fényében, hogy nem volt kettős terhelés alatt a csapat, nem felelt meg a vezetőség elvárásainak. A szükséges türelem pedig nem volt meg Mazzarri felé, amit a következő, 2014–2015-ös idény történései bizonyítottak is. A 11. forduló után hiába vezette az Inter az UEFA-kupában csoportját, de közben csak a kilencedik helyen tanyázott a Serie A-ban. A 12 pontos lemaradás a Juventus ellenében olyan hátrány volt, ami a milánói lehetőség végét jelentette Mazzarrinak: edzői karrierje során először rúgták ki, ami komolyan megérintette őt. 


A menesztését követően hosszú szünetre ment, mert úgy érezte, hogy kimerült. 2014 novembere és 2016 nyara közt nem dolgozott. Ezt követően először vállalt munkát más országban, Angliából érkezett a felkérés: a Watford FC olasz tulajdonosa Giampaolo Pozzo benne látta a további fejlődés lehetőségét. Miután Quique Sánchez Flores a 13. helyre vezényelte a csapatot, a spanyol tréner hazatért, így megüresedett a kispad. A keret nem volt rossz, de közel sem volt alkalmas arra a 3-5-2-es felállásra, amit Mazzarri meg akart honosítani. Az olasz edző többször is próbált alkalmazkodni a körülményekhez, láthattuk a csapatát négy védővel szerepelni, s főleg ennek köszönhetően össze is jött a bennmaradás. Az öltözőt nem tudta egyben tartani, a szurkolók sem fogadták el, így nem igazán volt maradása a szigetországban, s ezt már az utolsó fordulók előtt nyíltan ki is mondták.


 


https://twitter.com/CagliariCalcio/status/1438051833302376452


 


Az újabb balul elsült kaland után már sejthető volt, hogy a megújulni nem igazán tudó edzőnek nem lesz könnyű munkát találnia. A nyáron megkeresése is csak az olasz másodosztályból volt, amit nem tartott méltónak, így kivárt. 2018 januárjában a Torino nem volt megelégedve Szinisa Mihajlovics munkájával és a téli szünetben a váltás mellett döntött.  A röpke felkészülés alatt Mazzarri jól alkalmazkodott és eleinte kitartott a szerb négy védős szerkezete mellett, amihez lendületet hozott és öt meccses veretlenségi szériával kezdett. Aztán amint nem jöttek az eredmények váltott kedvencére a 3-5-2-re. Az első teljes idénye a 2018–2019-es idény remekül sikerült, ekkor a hetedik helyen zárt a Granata, amivel kijutott a nemzetközi porondra. A megerősített kerettel azonban ott sem és a bajnokságban sem tudott versenyképes lenni a Torino, így Mazzarrit 2020 januárjában újfent menesztették.


A szakma és a szurkolók nagy része már temette az 58 éves mestert, akiről azt gondolták, hogy itt a vég számára. Egy újabb másfél éves kihagyás az ő korában már nem várt visszatérést eredményezett, mikor a Cagliari Calcio három forduló után megvált Leonardo Semplicitől. Nem indult a legjobban a történet a szárdoknál, ám azzal, hogy három évre írt alá aligha kellene attól félnie, hogy ne lenne meg felé a bizalom. A Rossoblu kerete többre hivatott annál, amit az előző idényben mutatott, így lehet Mazzarrival szemben elvárásokat támasztani, de nagy kérdés, hogy el tud-e még egyszer indulni felfelé a toszkán edző, vagy ez lesz az utolsó bukása.


 




Szerző

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

A labdarúgás idehaza kevésbé figyelemmel követett bajnokságainak szerelmese, a futballpénzügyek lelkes prófétája.