Még Escobar is pénzelte a klubot, ahol James Rodríguez profivá vált

Számos országban választja az alvilág a sportot pénze kifehérítésére, vagy puszta hobbiból. Európában Bulgária a tökéletes példa erre: az 1990-es években, sőt a 2000-es évek elején a szófiai, plovdivi csapatok, sok kisebb klub is a maffia kezében volt, és a leszámolások nyomán csak úgy hullottak az erős emberek, klubtulajok, ügynökök. A Fehér csíkok a pálya körül című Facebook-oldal részletesen ír erről az időszakról.

Ha a szervezett bűnözés és a labdarúgás közti legszorosabb, és leggyümölcsözőbb kapcsolatot globálisan keressük, természetesen Kolumbia a csúcs. A kokainkartellek megerősödése idején az élvonalbeli bajnokság csapatainak negyede valamelyik drogszervezet kezében volt.

A legismertebb klubtulajdonos Pablo Escobar volt, aki rajongott a futballért. Testvére, Luz María az ESPN FC dokumentumfilmjében megerősítette mindezt:

„Pablo imádta a labdarúgást. Az első cipője is futballcipő volt, és futballcipőben is halt meg.”

A Medellín kartell vezetője pénzelte a város futballcsapatait (Deportivo Independiente Medellín, Atlético Nacional, Envigado FC).

Deportivo Independiente Medellín

A klub hatszor nyert kolumbiai bajnokságot, háromszor kupát, de a trófeákból egy tehető az Escobar-korszak idejére, az 1981-es bajnoki cím. A bűnöző akkor már havi több tíz tonnányi kokaint csempészett az Egyesült Államokba, volt miből támogatnia a csapatot.

A Nacionallal, Escobar másik csapatával vívott meccseiket Kolumbiában úgy hívják: El Clásico Paisa, a legnagyobb derbik közé tartoznak az országban. 1989-ben az América de Cali elleni bajnoki döntő egyik találkozója 0–0-ra végződött, a 90 perc után megölték a mérkőzésen közreműködő partjelzőt. A hírek szerint a gyilkosságot Escobar rendelte el, ugyanis hatalmas összegben fogadott a Medellín győzelmére, az asszisztens azonban egy gólt elvett les miatt a hazaiaktól. A bajnokságot felfüggesztették, és végül a szövetség nem is hirdetett győztest.

Forrás: Wikipédia

A hatszoros bajnok legeredményesebb időszaka a millennium utáni évekre tehető, utoljára 2016-ban volt aranyérmes.

Atlético Nacional

Kolumbia egyik legismertebb futballklubja, Escobar zászlóshajója. Tulajdonosi időszaka alatt két bajnoki serleggel toldotta meg a gyűjteményét, sőt, nyert Copa Interamericanát és Libertadores-kupát, mindkettőt 1989-ben.

1987-ben szerződtette a kispadra a klub korábbi legendáját, Francisco Maturanát, aki később világbajnokságon is irányította Kolumbia válogatottját. Az Escobar nyújtotta anyagi lehetőségeknek hála a Nacionalnál óriási ambícióval látott munkának, és nagy sikert ért el.

„A drogpénz megjelenése a futballban lehetővé tette számunkra, hogy fantasztikus külföldi játékosokat is hozzunk a csapathoz, illetve megtartsuk a legjobbjainkat. Az emberek látták, milyen anyagi helyzetben vagyunk, és azt mondták, Pablo keze van a dologban. De nem tudták bizonyítani”

– mesélte később az edző.

Maturana megszerezte a skorpiórúgásáról elhíresült René Higuitát, Luis Herrerát, Andrés Escobart – akit az 1994-es világbajnokságon vétett öngólja miatt agyonlőttek Kolumbiában –, Leonel Álvarezt, Alexis Garcíát és John Jairo Tréllezt. A fél kolumbiai válogatott a Nacionalban játszott, és ez két ezüstéremre volt elég a hazai ligában, a Libertadores-kupában viszont meghozta az első kolumbiai győzelmet. A csoportkörben ugyan kikaptak a szintén kolumbiai Millonariostól, ám a negyeddöntőben már ők jutottak tovább 2–1-es összesítéssel. Az uruguayi Danubiót 6–0-lal söpörték el a legjobb négy között, a döntőben így jött Paraguay büszkesége, az Olimpia Asunción. Mindkét csapat 2–0-ra nyert hazai pályán, a második meccsen a Nacional a 40 000 fanatikus szurkolóval megtöltött Estadio El Campínban 11-esekkel győzött 5–4-re.

Escobar és a kartell folyamatosan jelen voltak a kolumbiai labdarúgásban, a bajnokikon és a nemzetközi mérkőzéseken is rendszeresen megfenyegették a játékvezetőket, volt, akit halálosan, erről egy uruguayi spori beszélt utólag. Emiatt az 1990-es Libertadores-kupában a kolumbiai klubok nem is indulhattak el – érthetetlen módon a dél-amerikai szövetség egy csapattal tett kivételt, Escobar Nacionaljával. Esetükben a büntetés mindössze annyi volt, hogy Chilében kellett játszaniuk a hazai meccseiket.

A csapat a drogbáró halála után érte el legtöbb bajnoki címét, és 2016-ban újra Libertadores-kupát nyert. A Nacional az egyetlen kolumbiai klub, mely nemzetközi szinten is képes volt sikert elérni.

Envigado FC

A Medellín külső városrészéről elnevezett klubot 1989-ben alapították, és úgy is becézték, Oficina de Envigado. A név arra utalhatott, hogy a Medellín kartell ezt a csapatot használta irodaként, pénzmosodaként. Emiatt az Egyesül Államok kormányának listáján is szerepelt, mint drogbárók által támogatott szervezet.

A csapat megalapítása után villámgyorsan, két év alatt feljutott a Primera A-ba, vagyis a kolumbiai első osztályba. Később lifteztek a két liga között, viszont az utánpótláscsapataiknál remek munkát végeztek az edzők, ma is az ország egyik legjobb központjának tartják az Envigadót.

A klub leghíresebb játékosa a kolumbiai válogatott James Rodríguez. 2006-ban, 14 évesen már pályára lépett a másodosztályú csapatban, és komoly érdemei voltak abban, hogy az Envigado feljutott. Még egy évet lehúzott a csapatban, majd Argentínába igazolt, a Banfieldhez.

Forrás: infobae.com

Millonarios FC

A legjelentősebb fővárosi klub, 16 bajnoki címet gyűjtött fennállása kicsit több mint 100 éve alatt. Alfredo di Stéfano és Sergio Goycochea is játszott a Millonariosnál. Nevük eredetileg Municipal Deportivo, majd Municipal Deportivo Independiente volt, egy újságíró aggatta rájuk a bértárgyalások miatt a Millonarios (milliomosok) nevet, és később ez lett a klub hivatalos elnevezése.

Az 1950-es, 1960-as években érték el legnagyobb sikereiket. José Gonzalo Rodríguez Gacha az idő tájt még gyerek volt, piti bűnözőből gyilkossá, majd drogkereskedővé vált, végül Pablo Escobar mellett a Medellín kartell egyik oszlopos tagja lett. Felipe Gaitán, a klub későbbi elnöke csak 2012-ben mert beszélni arról, hogy anyagi értelemben éveken át Gacha állt a klub mögött.

Gacha hatalmas Millonarios-drukker volt, és társaival, Élmer Tamayóval és Guillermo Gómez Melgarejóval 1982-ben elhatározta, hogy megveszi a klubot. A cél a bajnoki cím és a Libertadores-kupa-győzelem volt. Annak ellenére, hogy 1978-ban bajnok lett a csapat, hatalmas kintlévőségei voltak: amikor Gacháék beszálltak, 250 millió pesós adósságtörlesztéssel kellett kezdeniük. Megszerezték a kolumbiai csatárlegendát, Arnoldo Iguaránt, aki El Búfalóval, vagyis Juan Funesszel ellenállhatatlan támadóegységet alkotott. Iguarán egy interjúban később elmesélte, hogy a tulajdonos egy ízben elhívta őket a farmjára, ahol a bérgyilkosaiból és testőreiből álló csapat ellen kellett játszaniuk, miközben Gacha külföldi utakat, nőket ígért nekik, ha megnyerik a kolumbiai bajnokságot.

Talán meg is kapták a jussukat, hiszen 1987-ben és 1988-ban is övék lett a bajnoki arany. A Libertadores-kupában viszont nem teljesült Gacha óhaja. Abban a hat évben, amíg övé volt a klub, háromszor jutott be a csoportkörbe a csapat, és egyetlenegyszer sikerült csak továbbjutnia. Akkor azonban a negyeddöntőben épp Gacha üzlettársának, Escobarnak a csapata, a Nacional állta útját.

A drogbárónak ekkor már a nyakában volt az amerikai drogellenes szervezet (DEA), a Cali kartell, a FARC gerillái és persze a kolumbiai kormány. Miközben csapata a pályán, ő az életben maradásért küzdött, és veszített. 1989 decemberében a rendőrség elit osztaga egy helikopterről végzett vele egy banánültetvény szélén, Észak-Kolumbiában. A klubnál Gacha feleségére szállt a tulajdonrész, aki 2001-ben vált meg tőle. A Millonarios azóta háromszor is megnyerte a ligát.

A Cali kartell (vezetői a Rodríguez Orejuela testvérek, Miguel és Gilberto voltak, illetve, José Santacruz Londono és Hélmer „Pacho” Herrera Buitrago) Escobar halála után virágzott fel, sokkal kifinomultabb üzleti érzék jellemezte őket, mint egykori riválisukat, és a sport szeretete náluk sem hiányzott. Így lett az ő csapatuk az América de Cali, amely vérgőzös meccseket vívhatott a Clásico Popular alkalmával a Nacionallal, amelyet haláláig Escobar pénzelt.

América de Cali

Nagyjából három éven át a Cali kartell a világ kokainpiacának mintegy 80 százalékát tudta felügyelete alatt, volt miből áldozni a labdarúgásra. A kolumbiai típusú sportwashingot Escobar kezdte, és a Calit vezető Rodríguez fivérek folytatták az ország egyik legnépszerűbb csapatánál, a cali Américánál.

A cali klub csillaga akkor kezdett felívelni, amikor megérkezett Bogotából Gabriel Ochoa Uribe, aki a fővárosi ellenfél Millonarios valaha volt legsikeresebb edzője. A Nacional trénereivel szemben neki nem színtiszta kolumbiai csapatot kellett építenie, argentin, paraguayi játékosok is tagjai voltak annak a garnitúrának, amely Ochoa 12 évet (1979–1991) felölelő időszaka alatt hét bajnoki címet szerzett.

A csapat legnagyobb gólvágója a kolumbiai Antony de Ávila volt, aki öt év alatt több mint 200 gólt lőtt a Vörös Ördögöknél. Willington Ortiz érkezésével a masszív védekezésre építő felfogás megváltozott, a később az évszázad legjobb kolumbiai játékosává választott középpályás új stílust hozott a klubhoz. A klub megdöntötte a kolumbiai rekordot, miután 1986-ban egyhuzamban ötödik bajnoki címét nyerte. A Libertadores-kupában azóta sem történt olyasmi, mint az Américával:

Bill Clintonnak, és az általa gründolt törvénynek köszönhetően az América de Cali is felkerült az Egyesült Államok feketelistájára, hiszen a csapat is drogbizniszen hízott befektetők tulajdona volt. Az amerikai bankokban tartott pénzüket befagyasztották, a csapat vezetői, játékosai nem léphettek be az Egyesült Államok területére. A szponzori szerződéseitől és jegybevétele egy részétől megfosztott klubnak el kellett adnia legnagyobb sztárjait. A pénzügyi problémák nyomán 2011-re a kiesés szélére került a csapat, és az osztályozón 57 év élvonalbeli foci után elbúcsúzott a Primera A-tól. Öt év pokoljárás után sikerül visszajutni az élvonalba, és 2020-ban már a bajnoki cím is összejött Caliban.