Megbélyegzett dicsőség – vélemény

Megbélyegzett dicsőség – vélemény

2023. ápr. 15.

Ha valakit behívnak a nemzeti csapatba, azt elismerésként, dicsőségként éli meg egy futballista. Ezt vitatni aligha kell, sőt nincs is értelme, mert a címeres mezt viselni és a hazádat képviselni a legnagyobb megtiszteltetés. Azonban, ha erre akkor ad lehetőséget a klubod, amikor a bajnoki hajrá közepén van és nemzetközi kupameccseket játszik, akkor talán ideje elgondolkodni azon, hogy nem jó helyen vagy.



Sergino Gianni Dest a hollandiai Almere városában született, surinamei-amerikai apa és holland anya gyermekeként. Itt kezdett el futballozni, majd innen került a méltán híres amszterdami akadémiára. Azt már gyerekként elhatározta, hogy az amerikai nemzeti együttest kívánja erősíteni, és így is tett utánpótlás szinten. Amikor 2019-ben bemutatkozott az AFC Ajax első csapatában, akkor a remeklése gyorsan felkeltette a holland válogatott érdeklődését is, ám végül kitartott a „jenkik” mellett.


„Amerikát választottam. Az érzéseim alapján döntöttem, de nem volt könnyű meghozni ezt a végső elhatározást. Időre volt szükségem. De sokat számított, hogy az Amerikai Labdarúgó-szövetség már egészen fiatalon is számított rám a különböző korosztályos csapatokban, bíztak bennem és befogadtak.”


Azonban a kiváló bemutatkozó idényt követően klubszinten is sorsfordító döntés várt a játékosra, mert több topcsapat is érdeklődött iránta. A sokoldalú, többnyire szélsővédőnek használt fiatal végül az éppen a teljes lejtmeneti időszakban lévő FC Barcelona játékosa lett. Épp annak a Ronald Koemannak mondott ezzel igent, akit kevesebb mint egy évvel korábban „kikosarazott” a nemzeti csapat terén hozott döntésével. A holland szakember irányítása alatt stabilan megkapta a remélt játékperceket és az amúgy elég gyengén szereplő csapatban nem is volt probléma a teljesítményével.


Csakhogy a Koeman-éra végével jött Xavi kinevezése, aki egészen másként tekintett az amerikaira. A sérülésekkel tarkított 2021-22-es szezonban egyre kevesebbet játszott, sőt volt, hogy szélső támadóként került a pályára kényszermegoldásként. Ez sokkal inkább az akkori keret alkalmatlanságát mutatta, mintsem a belé vetett bizalmat. A nyári nagy bevásárlás után egyértelműen kifelé állt a szekere rúdja a katalánoktól, de eladni nem tudták.


Így kapóra jött számára, hogy a sérülésekkel sújtott AC Milan épp jobbhátvédet keresett az átigazolási piac utolsó napjaiban. Csakhogy a kezdeti reménysugár, hogy majd a milánóiaknál megragadhat, gyorsan füstbe szállt, mert a hiányzásai itt is előjöttek, ráadásul a teljesítménye sem volt épp meggyőző. A január végi, Lazio elleni 4–0 óta nem lépett pályára a klubjában.


Ennek ellenére a márciusi válogatott meccsekre kapott meghívót Anthony Hudson szövetségi kapitánytól, de Amerikában korábban sem kételkedtek benne, hiszen Gregg Berhalter irányítása alatt a világbajnokság mind a négy összecsapásán kezdő volt.




Már a nyáron is azt érezhette az ember, hogy hiába a jó nevű csapatok közötti átigazolás, az egyik szabadulna tőle, a másik meg csak a csere cseréjének számol vele, ha mindenki egészséges.


Most, április második felére fordulva, amikor az AC Milan a bajnokságban a BL-helyekért küzd és közben a Bajnokok Ligájában az elődöntőbe jutásért harcol, Dest létszám felettivé vált a keretben. Mi sem igazolja ezt vissza jobban, minthogy elengedték a nemzeti csapatba az Allstate Continental Clásicóra, amit nem hivatalos FIFA-időpontban rendeznek meg. Ez egy Egyesült Államok–Mexikó összecsapás, amelyet rendszerint az otthon, avagy épp a másik ország bajnokságában játszó játékosokból álló nemzeti csapatok között rendeznek meg. Anthony Hudson 23 fős keretében 21 MLS-játékos mellett a FC Juárez középpályása, Alan Sonora és Dest kapott helyet.


Miközben azt nem lehet vitatni, hogy a hazádat képviselni mekkora dicsőség, azonban a bekk esetében ez egy olyan jellegű bélyeg is, amit azért igencsak nehéz lesz levakarnia magáról.


Konkrétan ez megmutatja, hogy a milánói kölcsönidőszaka véget is ért, s szinte felesleges is visszatérnie a jövő heti meccs után. Csakhogy az a gond, hogy Barcelonában sem tartanak rá igényt, hiszen bár a klub ugyan keres jobbhátvédet, de nem benne gondolkodnak. Neki ott sem lesz helye, vagyis hiába mondhatja el magáról, hogy ő az első amerikai, aki három különböző csapat színeiben is pályára léphetett már a Bajnokok Ligájában, ezt kiteheti az ablakba.


Nyáron az ügynökségének, a CAA Stellarnak nem lesz könnyű dolga, hogy megfelelő helyet találjon a játékos számára, mert a karrierje egyértelműen rossz irányba halad jelenleg. Nagyon szép dolog, hogy ő elhiszi magáról, hogy még mindig a legmagasabb szinten van a helye, de az élet valahogy nem őt igazolja. És bár kétségtelen, hogy az önbizalom olyan tulajdonság, amire a profi futballistának szüksége van, most Dest esetében előnyös lenne, ha félre tudná ezt tenni. Véleményem szerint be kellene látnia, hogy egy szinttel lejjebb kellene kopogtatnia, ahol talán megmutathatja, hogy még tud jól futballozni és sikeres lenni. Még csak 22 éves, tehát vissza is érhet akár a legmagasabb szintre, de ahhoz most előbb hátra kellene lépnie egyet.


Kiemelt fotó: besthdwallpapers.com

Szerző

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

A labdarúgás idehaza kevésbé figyelemmel követett bajnokságainak szerelmese, a futballpénzügyek lelkes prófétája.