Megint a szakadék szélén a Pick Szeged

Juan Carlos Pastor 2013 óta ül a szegedi kispadon, és bár korábban jellemző volt rá, hogy egy átigazolási időszakban akár a keret felét is lecserélte, most némileg meglepő módon szinte egyáltalán nem változtatott. Az egyedüli érkező Szita Zoltán volt, aki viszont úgy tűnt, remekül illeszkedhet a rendszerbe, tekintve, hogy a Pastornál kulcsfontosságú védekezésben sokat fejlődött az elmúlt években. Az összeszokott keret miatt tehát egy jó szezonkezdetben lehetett bízni, még úgy is, hogy a szegediek a BL történetének egyik legnehezebb csoportjába kerültek.

Ehhez képest nem nagyon kell magyarázni, hogy mekkora csalódás a három vereség, némileg azonban épp az derült ki, hogy amit korábban előnynek hittünk, az valójában hátrány. A csapat játéka továbbra is nagyon kiszámítható, ugyanazokat az alapjátékokat hozza, szorult helyzetben ugyanúgy a beállókat próbálja csak megjátszani, mint az elmúlt években.

Pastor továbbra is az autokráciában hisz

Van egy elmélet, ami szerint az, hogy egy játékos mennyire tűri el az autokratikus edzői módszereket, a nemzetisége mellett attól is függ, hogy milyen idős. Ugyanis rengeteg generációs kutatás szól arról, hogy a mai huszonévesek már sokkal nehezebben tűrik, ha valaki egyszerűen a hatalmát érvényesítve akarja megszabni, hogy mit csinálhatnak.

Mindezt azért tartom fontosnak a Szeged esetében, mert azzal, hogy szemben az idei állandósággal, az előző szezon előtt jelentősen kicserélődött a keret (korösszetétel és nemzetiségek tekintetében is), mintha megszűnt volna Pastor domináns pozíciója, és a spanyol edző ebbéli frusztrációja nyilvánulna meg azokban a kifakadásokban, amelyek egyre inkább virálisak az interneten is.

Persze ezeknek a jeleneteknek a kiemelése némileg mindig félrevezető, nincs olyan, egyébként mindig nagyon nyugodtnak mutatkozó edző, aki bizonyos szituációkban ne veszítette volna el a fejét. A gond inkább azzal van, amit Pásztor István nemrégiben úgy foglalt össze, hogy „az állandóan üvöltöző edzőre úgysem figyelnek”. A Szegednél ennek a tankönyvi példáját látjuk, az edző egyre frusztráltabb, ez pedig nyilván kihatással van az egész klub hangulatára.

Mindennek tetejébe pedig így a keret összeállításáért is ő tehető felelőssé. Félreértés ne essék, a Szeged játékosállománya közel sem rossz, de valószínűleg nem is alkalmas azokra a célokra, melyeket az elnökség a szezon előtt kijelölt. Mégpedig elsősorban azért, mert nem sikerült pótolni azt a védekezési stabilitást és rutint, ami Joan Canellas, Jonas Källman vagy akár Jorge Maqueda személyében távozott.

Általános közvélekedés az is, hogy bár vannak Pastornak megkérdőjelezhető döntései, de a játékosok felépítésében kifejezetten jó. És ugyan erre tényleg vannak példák (Bánhidi Bence, Bodó Richárd, és egyre inkább Rosta Miklós), de már legalább annyi játékos szerepel a negatív oldalon, azok között, akik alulteljesítettek a spanyol edzőnél, pedig más klubokban láttuk őket jól játszani (Dmitrij Zsitnyikov és Stanislav Kaspárek a két legklasszikusabb példa). Mindez pedig főként azért probléma, mert az elmúlt években több olyan játékost igazoltak (Szita, Miguel Martins, Alexander Blonz), akik jegyzett európai tehetségként érkeztek a klubhoz, de Pastor – egyelőre legalábbis – nem tudta kiaknázni a bennük rejlő potenciált.

A korábban már ezerszer kitárgyalt gondokat (bizonyos játékosok mellőzése, a jobb oldali átlövőposzt korlátai) most nem említeném újra, ami viszont frissen jelentkezik, az a mostanra teljesen elfogyó védekezés. A Szeged ebben a szezonban a BL-ben nem úszta meg 34 kapott gól alatt, ami olyan mennyiség, amivel már nem igazán lehet meccset nyerni. Ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy a legutóbbi, Ferencváros elleni bajnokin is 33 alkalommal zörgött a szegedi háló, akkor bizony már komoly problémáról lehet beszélni.

Erre a találkozóra egyébként érdemes röviden kitérni, mert nagyon sok tanulságot tartogatott. Ugyan az első 10-15 perc után nem volt kérdés a győztes kiléte, a Ferencváros ezt követően majdhogynem döntetlenre hozta a találkozót. A második félidőben választott 7-6 elleni játék (klasszikus, kétbeállós verzióban) pedig nagy gondot okozott a szegedi védekezésnek, gyakorlatilag az összes támadásból gólt kapott. És nagyon úgy tűnt, hogy még az Európa-liga főtáblájára frissen feljutott Fradinak is van olyan sebességű játéka, mely már túl gyors a Szegednek.

Háromból három vereség után kéne feltámadni a Bajnokok Ligájában (Forrás: M4 Sport)

Három teljesen különböző vereség, de hogyan tovább?

Bánhidiék három teljesen eltérő ritmusú és dinamikájú mérkőzésen szenvedtek vereséget, egy dolog azonban közös volt: mindig akadt egy rövid időszak, ameddig a Szeged jól tartotta magát, utána azonban nagyobb különbség alakult ki. Ezt részben az idézte elő, hogy az együttesnek láthatóan erőnléti gondjai is vannak, ez pedig korábban nem volt jellemző a Szegedre (ehhez nyilván az is hozzájárul, hogy Pastor – főként a Barcelona ellen – nem is rotálta igazán a csapatot).

És mindhárom mérkőzésen előjött, de leginkább a THW Kiel ellen volt látványos, hogy sok helyzetet hagy ki a Szeged, aminek kapcsán persze mindig megfogalmazódik, hogy „nem az edző hagyja ki a helyzeteket”. Természetesen ez egyszerűsítés, hiszen az ilyen kihagyott ziccerekben mindig egy csapat általános állapota tükröződik: persze lehet beszélni egyéni rossz formákról is, de itt sokkal inkább arról van szó, hogy mikor egy csapatnál semmi sincs rendben, az az ilyen helyzetekben nagyon egyértelműen jön a felszínre.

A mérkőzéseken belüli üresjáratok pedig már a három-négy évvel ezelőtti Szegedet idézik, amikor még rendszeres volt, hogy komolyabb csapatok ellen csak rövid ideig sikerült meccsben maradni, utána azonban – főleg idegenben – mindig jött egy nagyobb vereség. Épp ezen negatívumok miatt gondolom úgy, hogy Pastornak nem sok esélye van már javítani a padon: a következő két fontos mérkőzésen az Aalborg és a Telekom Veszprém lesz a Szeged ellenfele, és ha két újabb vereség kerül be az eredménysorba, azt már a spanyol mester is nehezen fogja kimagyarázni.

Kiemelt fotó: Szeged Ma