Mégis bunda a bunda –Eight Men Out (filmajánló)
1919-ben történt az egyik legemlékezetesebb bundabotrány, amikor a Major League Baseball döntőjét, a World Seriest az esélyesebb Chicago White Sox úgy vesztette el, hogy nyolc játékos manipulálta a mérkőzések alakulását. A Black Sox-botrány néven elhíresült sporttörténelmi szégyenfoltról Eliot Asinof azonos című könyve alapján John Sayles forgatott filmet (Eight Men Out – Magyarországon Kiállítva címen ismert), amelyet 1988-ban mutattak be. A meglehetősen nehéz témát feldolgozó műhöz megfelelő kézzel nyúltak az alkotók. Megvan benne a kellő komolyság, de nem erőltetetten nyomasztó – ahol pedig kell, ott kedélyes.
„Most, hogy a háborúnak már vége, itt az ideje, hogy Amerika végre kellemesebb időtöltés után nézzen.” A film első jeleneteinek egyikében egy rendkívül bájos fiatal nő olvassa ezeket a sorokat egy bárban ülve az egyik korabeli újságból. A bő 100 évvel ezelőtti Egyesült Államokban járunk, ahol az akkori legerősebbnek vélt baseballcsapat, a Chicago White Sox szurkolóinak valóban sokszor van részük – ahogy az idézett cikkben szerepel – kellemesebb időtöltésben, az együttesnek minden esélye megvan arra, hogy megnyerje az aktuális szezont.
Nemcsak a csapat káprázatos formája miatt érezhetjük magunkat egy boldog világban, hanem azért is, mert a már letűnt kor sok, kellemes érzeteket adó báját is megidézi a film. A bárokban, sőt a képsorok alatt is folyton zakatol a ragtime és a jazz, az emberek az akkori divatnak megfelelő kosztümöket, tweedzakókat viselnek, és távírón keresztül értesülnek a mérkőzések eredményeiről. Még a legnagyobb baseballjátékosok is emberközeliek: beszédbe elegyednek és játszadoznak az utcagyerekekkel.
A győzelmi prémium: pezsgő
Azonban mégsem mondható minden körülmény ideálisnak. A csapat tulajdonosa, Charles Comiskey ugyanis rendkívül szűkmarkú. A játékosok nem találják méltányosnak azokat a pénzösszegeket, amelyekkel a parádés teljesítményüket honorálja. Az egyik győztes mérkőzésért járó prémium fejenként egy üveg pezsgő volt – ez már nemcsak zsugoriság, hanem nettó cinizmus is.
Az egyik legnagyobb White Sox-csillagot, Eddie Cicotte-ot sem becsüli meg, sőt megalázó módon viselkedik vele. Azt ígérte korábban, ha 30 győztes meccsen szerepel a szezonban, 10 000 dollár bónusz üti majd a markát. Cicotte csak 29-en tudott játszani, méghozzá önhibáján kívül. Comiskey ugyanis a csapat edzőjét arra utasította, hogy két hétig jegeltesse a kispadon, mondván, nem fiatal már (35 éves), és a karjait pihentetnie kell. Hiába érvel határozottan a sztárdobó, a tulajdonos hajthatatlan: nem fogja kifizetni a jutalmat.
A csapat egy részének viszont mégis lesz lehetősége egy jelentősebb összeghez jutni, de ahhoz bele kell menniük egy piszkos alkuba. Megkeresi őket egy szerencsejátékkal foglalkozó csoport, méghozzá azzal az ajánlattal, hogy a White Sox bukja el fejenként 10 000 dollár ellenében a World Series-döntőt a Cincinnati Reds ellen.
Az érintettek nem sokat vacillálnak, belemennek az egyezségbe. Az együttes legjobb ütője, „Shoeless” Joe Jackson sem tiltakozik a megvesztegetés ellen, bár úgy tűnik, mintha inkább nem értené (a film talán kissé butának is ábrázolja), miről is szól a történet. Ezért arra kérik a többiek, hogy ne játsszon maximális fordulatszámon, sőt zsarolják is. „Mindenki oltári pipa lesz, ha romba döntöd a terveket, Joe!” – így próbálnak hatni a korszak egyik legnagyobb játékosára.
A lefizetett baseballosok a „szerepüket” változó sikerrel játsszák el. Egyszer hihetőnek tűnik, hogy aznap éppen rossz formában vannak, több esetben viszont érthetetlen és látványos hibákat követnek el, feltűnően enerváltak. Az első két párharc alakulása úgy történik, ahogy azt a megrendelők elvárják: a nyolcak (ennyien mentek bele az alkuba végül) rossz teljesítményének köszönhetően a White Sox mindkétszer vereséget szenved. A filmben a már egy ideje fokozódó feszültség ekkorra már egyértelműen meghatározóvá válik, amit a háttérzene megváltozása is érzékeltet: a vidám ragtime és jazz helyett zaklatott dallamok hallhatók.

Fotó: Filmmaker Magaizne
Életveszélyes fenyegetés
Miután az első két ütközetet követően a szerencsejátékosok nem fizetik ki a megbeszélt összeget, az érintett játékosok felháborodnak. A harmadik mérkőzésen már nyer a csapat, megtörik tehát a sorminta. A győzelemben nagy szerepük van azoknak a játékosoknak, akik nem tagjai a nyolcaknak. A negyedik és az ötödik találkozó is vereséggel zárul, a hatodikat viszont hosszabbításban nyeri a White Sox.
Ekkor a megbízók már más eszközökhöz is nyúlnak, hogy emlékeztessenek a megegyezésre. Claude „Lefty” Williams felesége életveszélyes fenyegetést kap, a megfélemlített játékos ezek után szándékosan rosszul dob, ez is közrejátszik abban, hogy végül elvesztik a bajnoki címről döntő mérkőzést. A White Sox tehát tartotta magát a megegyezéshez, a Cincinnati Reds elleni párharcot összesítésben elveszítette a csapat.
Néhány újságíró időközben egyre gyanakvóbbá válik, többük tollából hangzatos című cikkek születnek: „Mégis bunda a bunda? Tiszta volt a bajnokság?” „Rágalom vagy tény?” Nem sokkal később hivatalos vizsgálat indul a gyanússá vált World Series-döntő ügyében.
Az eset a Black Sox-botrány néven vált elhíresültté, amely során – a megfelelő szlenggel élve – bundázás történt. Maga a szó a jelen kontextusban a mérkőzés eredményéről előre, valamilyen haszonszerzés céljából kötött megállapodást jelenti. Eredetileg a „bunda alatt intéz” kifejezésből származik.
A filmben látott formája egyszerre üthette fel a fejét a sportfogadás megjelenésével. Szinte első pillanattól kezdve, ahogy sportmérkőzésekkel kapcsolatos fogadásokat lehetett kötni, a játékosok körül már megjelentek az ilyen-olyan ajánlatokat tevő kétes alakok. A sportetika egyértelműen elítéli az ilyen alkukban való részvételt, és a szurkolók is árulásnak élik meg, ha a kedvenc csapatukból valakikről kiderül, hogy fizetségért cserébe manipulálták az adott sportesemény alakulását. Az érintett játékosok morális viszonyulása az ilyen megvesztegetésekhez sokféle lehet.
Ami a filmben szereplő baseballosokat illeti, felmerülhet a kérdés, vajon igent mondtak volna a szerencsejátékosoknak, ha a tulajdonos Charles Comiskey bőkezű anyagi juttatásokban részesítette volna őket. Erre nem kapunk világos választ, de az egyértelmű, hogy kockára teszik a becsületüket és a jó hírnevüket, illetve belső vívódásokkal jár számukra a mérkőzések elcsalása. Cicotte-on például egyértelműen látszik a bűntudat. A lelkiállapotukat még zaklatottabbá teszi a megrendelők felől érkező nyomás és zsarolás. Ahogy már említettük, egyikük feleségét életveszélyes fenyegetés is éri.
John Sayles alkotása ezt a folyamatot is remekül mutatja be, részben ezért is tekinthető többrétegű műnek. Egyszerre kordokumentum, sportfilm, és főleg az utolsó harmada miatt pedig filmdráma is. A többi, oldalunkon ajánlott baseballfilmhez Baseballálmok, Baseball-barátok hasonlóan a sportággal kapcsolatos legjobb játékfilmek között foglal helyet. De nemcsak ezért érdemes megnézni, hanem azért is, hogy megtudjuk, mi lesz a csalás miatti vizsgálat eredménye és az milyen következményekkel jár a nyolc játékosra nézve.