Megmentő vagy felesleges igazolás? Gakpo megérkezett Liverpoolba

Megmentő vagy felesleges igazolás? Gakpo megérkezett Liverpoolba

2023. jan. 6.

A 23 éves szélső leigazolásával tovább mélyítette eddig sem éppen gyenge támadósorát a Liverpool, de vajon miért szerződtette az ifjú hollandot a patinás angol együttes? Elemzésünkben többek között erre a kérdésre keressük a választ, külön hangsúlyt fektetve a játékos erősségeire, valamint a világbajnokságon és a PSV-ben nyújtott teljesítményére.


Mohamed Szalah, Darwin Núnez, Roberto Firmino, Luis Díaz, Diogo Jota – ha végignézünk ezen az illusztris névsoron, akkor azért megállapítható, hogy támadókban egyáltalán nem szűkölködik Jürgen Klopp együttese, hiszen megannyi összeállításban fel lehet rakni az előbb említett játékosokat úgy a pályára, hogy az egy ütőképes és kellően komplex sort adjon ki. Joggal merülhet fel sokakban a kérdés, hogy akkor vajon mégis miért fizetett ki 37+7 millió fontot egy olyan játékosért a Liverpool, aki még csak nem is kimondottan hiányposztra érkezik?



Impozáns teljesítmény a világbajnokságon

Tavaly nyáron a Southampton és Leeds United is szemet vetett a holland bajnokságban brillírozó szélsőre, nemrég pedig arról lehetett olvasni, hogy a Manchester Unitednél is felvetődött a PSV egyik, ha nem a legnagyobb értékének az elcsábítása. Aki közelebbről követi az Eredivisie küzdelmeit, az bizonyára nem most hallott először Gakpóról, akinek viszont eddig elkerülte a figyelmét a 23 éves játékos, az most a katari világbajnokságon kapott egy kis ízelítőt arról, hogy mire lehet képes az ördöngös támadó.


Bár Hollandia összességében nem kápráztatta el szurkolóit, ha Louis van Gaal együtteséből ki kellene emelni valakit, akkor az – teljesen védhető módon – a legtöbbeknél a Liverpool friss szerzeménye lenne.


Gakpo egészen kíméletlenül értékesítette a helyzeteit. Öt lövése volt a tornán, ebből háromszor találta el a kaput, és nem mellesleg 0,31-es xG-re rúgott 3 góljával csapata legeredményesebb játékosa volt a tornán.


Holland futballista soha korábban nem volt képes arra, hogy egy világbajnokságon mindegyik csoportmeccsen betaláljon, és azzal, hogy hősünk sorozatban három találkozón is feliratkozott a gólszerzők közé, olyan tettet hajtott végre, amit csak Johan Neeskens, Dennis Bergkamp, illetve Wesley Sneijder tudott megtenni korábban.


Ám nem csupán a gólszerzésben jeleskedett Gakpo, nyílt játékhelyzetből 5 ízben hozta helyzetbe társait, ilyen mutatója egyetlen csapattársának sem volt. Öt labdavezetése (ebből kettő helyzetet eredményezett, egy pedig góllal ért véget) és 13 cselkísérlete szintén rekord a csapaton belül, de posztjához viszonyítva a 19 labdaszerzés sem mutat rosszul (Depaynak például a tízes szám szerepel a neve mellett ebben a mutatóban, bár ő 153 perccel kevesebbet töltött a pályán, ami azért nem elhanyagolható különbség).



auto_altKép forrása: Sky Sports



Érdemes megfigyelni, hogy mennyire sok poszton vetette be Gakpót a szövetségi kapitány, hiszen a világbajnokságon lejátszott három csoportmeccs során minden egyes alkalommal más és más területet játszott be. Ahogy a hőtérképei is mutatják, a Szenegál elleni nyitómeccsen a 10-es pozícióban futballozott, és bár a másik két találkozón egyaránt csatárként szerepelt, Ecuadorral szemben a jobb szélen, míg Katar ellen a bal oldalon kellett bizonyítania sokoldalúságát, és egyáltalán nem vallott szégyent, sőt!



Sérülések és kilátások

Jota vádli-, míg Díaz térdsérülés miatt legkorábban február végén térhet vissza, de innentől kezdve még néhány hétre biztosan szükségük lesz ahhoz, hogy ismét visszanyerjék a legjobb formájukat. Az elmúlt három bajnoki meccsen az az Alex Oxlade-Chamberlain kezdett a bal szélen, akinek minden bizonnyal esélye sem lett volna bekerülni a kezdőbe akkor, ha a portugál és a kolumbiai csatár közül legalább az egyik hadra fogható. A szebb napokat is megélt 29 éves angol aligha győzte meg a német edzőt, és ez nem csak az elmúlt meccseken nyújtott teljesítménye alapján mondható el, hanem akkor is igaz, ha jóval hosszabb időtávra vonatkoztatjuk a megállapítást. És akkor ott van még a keretben Fabio Carvalho, aki bár heroikus győztes gólt szerzett a Newcastle elleni augusztusi találkozón, a szezonban kapott 337 játékperce jól mutatja, még szüksége van némi időre, akklimatizációra, no meg néhány kiló izomra ahhoz, hogy komoly poszt-riválisa lehessen akár a szélsőknek, akár a 9-es pozícióban szereplő játékos(ok)nak.


Bár nem kezdte túl jól a 2022-23-es szezont a Liverpool, azért még bőven vannak olyan célok, amelyeket reálisan kitűzhetnek maguk elé a Mersey-partiak. A Premier League-ben a bajnoki cím megszerzésére ugyan nem sok esély maradt (a FiveThirtyEight előrejelzése szerint csupán 2%), de a Bajnokok Ligája-szereplés kivívása még egyáltalán nem úszott el. Az Erik ten Hag vezette Manchester United, az Eddie Howe irányította Newcastle és az Antonio Conte kormányozta Tottenham is reálisan pályázik a BL-helyek megszerzésére, de a Graham Potter fémjelezte Chelsea-t sem szabad teljesen leírni, főleg úgy, hogy még a meccsek több, mint fele hátravan.


A legrangosabb európai kupasorozatban való indulás önmagában több tízmillió fontot hozhat a konyhára, így a piaci alapon működő és rendkívül racionális gazdálkodást folytató Liverpool egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy lépéshátrányba kerüljön a riválisokkal szemben.


És itt jön a képbe Gakpo, aki könnyen kulcsszereplője lehet a Vörösök potenciális tavaszi „menetelésének”…



Gólvágó és előkészítő egy személyben

A Voetbal International nevű holland magazin a 2021-22-es bajnokság legjobb játékosának választotta Gakpót, nézzük is, hogy mivel érdemelte ki ezt a titulust. A 2018-19-es idényben mindösszesen 399 percet kapott az akkor még csak 19 esztendős szélső, ám ez is elég volt neki ahhoz, hogy egy rúgott góllal és öt gólpasszal zárja a bajnokságot. Bár az Opta adataira épülő FBref szerinti 90 percre vetített 0,91-es várható gólpassz mutatója (xAG) egészen brutális, a kis minta miatt ebből még nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni (a 0,2-es xG átlagosnak tekinthető).





A 2019-20-as kiírás óta viszont ezeket az npxG+xAG/90-es rátákat hozta: 0,57; 0,62; 0,93, 0,92 – utóbbi két érték kifejezetten kiugró, és bár a holland bajnokság színvonala nehezen mérhető a Premier League-hez, ilyen ajánlólevéllel azért kevesen bírnak.



auto_altKép forrása: Opta Analyst



Ahogy a fenti lövéstérképen is látszik, a 2021-22-es évad kezdete óta 15,3-as xG-ből 21 gólt szerzett, és bár ezt a formát hosszú távon igen nehéz lesz fenntartani, ha „csak” annyi találatot hoz majd össze, amennyi az xG alapján egy átlagos játékostól (el)várható, akkor sok örömöt fog szerezni a Vörösök szimpatizánsainak. A 2018-19-es idény óta eltelt időszakban összesen 7,4-gyel (!) lőtte felül az xG-t, a befejezéseinek minősége tehát egészen kiválónak mondható.


Mentalitását és elhivatottságát tökéletesen jellemzi a következő példa: a The Times-nak adott interjúban elmondta, hogy inspirálta őt és rengeteget tanult Thierry Henry megmozdulásaiból, hogy miként mozogjon középre a bal szélről és hogyan lőjön – gyakran a félterületből – jobb lábbal kapura.


A lövéstérképről az is leszűrhető, hogy ez utóbbi területről kifejezetten gyakran és bátran próbálkozik és távoli lövésekkel is előszeretettel operál. Ez a jellemvonás egyébként a kísérleteinek átlagos minőségén is tetten érhető, a 2021-22-es 0,11-es npxG/lövés metrikája a most futó idényben 0,1-re változott (csak viszonyításképpen: a földöntúli formában futballozó Erling Haaland az elmúlt szezonokban ezeket a számokat produkálta: 0,26; 0,23; 0,19; 0,19).


Ahogy azt a világbajnokságon is prezentálta, 189 centiméteres magassága ellenére rendkívül technikás, szenzációsan cselez és a labdavezetéseivel rendre az őrületbe tudja kergetni a védőket. A 2021-2022-es kiírás eleje óta Gakpo labdavezetései 81 lövést és 18 gólt eredményeztek az Eredivisiében, ennél többel az top 5 ligában csak Vinícius Jr (110), Kylian Mbappé (103) és Rafael Leao (99) rendelkezik.





Az előbbieken túl még számos további mutató jelzi, mennyire kiemelkedő félszezonnal a háta mögött tette át a székhelyét Angliába. A holland bajnokság 2022-23-as szezonjának eddig eltelt részében Gakpo szerezte a legtöbb gólt (9), adta a legtöbb gólpasszt (12), így Dusan Tadicsot (12) megelőzve messze ő szorgoskodta össze a legtöbb kanadai pontot (összesen 21-et, ami 90 percenként egészen döbbenetes 1,68-as rátát tesz ki). Az xAG/90-es mutatóban egyedül csak a szerb kerekedett a holland szélső fölé (0,68 vs. 0,54), aki 3,93 kapura lövést átlagolt az ősszel (a 8. legtöbb), viszont 1,93-szor talált kaput, ami már a 4. legjobbnak számít.


59 kulcspasszával Tadiccsal holtversenyben vezeti a listát, a lövést előkészítő akciók volumenét (99) tekintve viszont nem volt nála jobb teljesítményt nyújtó játékos. Kivételes rúgótechnikájának köszönhetően gyakran ő végezte el a szögleteket a PSV-ben, 16 büntetőterületen belülre adott beadása pedig a 2. legtöbb volt a teljes mezőnyben.



Összegzés

Az elemzésben bemutatott adatok és különböző haladó statisztikai mutatók alapján bátran kijelenthető, hogy egy fölöttébb komplex, a játék számos elemében elit szintet képviselő játékost igazolt a Liverpool, aki korántsem csak a góllövésben és a gyilkos befejezésekben jeleskedik, hanem az előkészítések, a beadások, a labdavezetések és a cselek terén is bőven lehet rá számítani.


Gakpo szerződtetésével tehát még tovább bővülnek Klopp opciói és a sérültek visszatértével akár még az is előfordulhat, hogy a holland játékos időnként a középpályán kap majd helyet. A legjobb éveit minden bizonnyal a Liverpoolban fogja tölteni, és ha a PSV-ben mutatott játékához hasonló színvonalon tud majd a Mersey partján is futballozni, akkor aligha lehetne megkérdőjelezni a transzfer létjogosultságát. Hogy valóban így lesz-e és sikerül-e megugrania ezt a korántsem könnyű szintlépést, az még a jövő zenéje, de a mentalitását ismerve egy bizonyos: a hozzáállásával és elszántságával aligha lesz gond!


Kiemelt kép: Liverpool FC

Szerző

Borbély Imre – Jimi

Borbély Imre – Jimi

Borbély Imre – Jimi

Az xfb Analytics adatelemzője, hamisíthatatlan futball-romantikus, Sportközgazdász, a Premier League megszállottja, fanatikus Liverpool szurkoló. Nem titkolt szándéka, hogy a hazai labdarúgás jövőjének formálása érdekében hozzájáruljon az analitikus szemléletmód, az adatalapú döntéshozatal valamint a különböző matematikai-statisztikai alapokon nyugvó elemzési módszerek és modellek minél szélesebb körben való elterjesztéséhez.