Megszületett az új lesszabály első gólja

Néhányszor már módosították a lesszabályt a labdarúgás amúgy is kacifántos történetében. Először 1925-ben, amikor az 1863-ban megalkotott „törvényt” – amely szerint egy játékos lesen helyezkedik, amennyiben a labda elrúgásának pillanatában nincs mögötte legalább három ember – redukálták úgy, hogy onnantól fogva három helyett elég volt két rivális játékosnak közelebb helyezkednie a kapuhoz. Ez azért alapjaiban változtatta meg a játékot. Ha ilyen jelentősen talán nem is, de mégiscsak alakított a futball értelmezésén az 1990-ben bevezetett változtatás, amely után nem számított már leshelyzetnek, ha egyvonalban helyezkedik a támadó és az utolsó védő (feltételezve, hogy a kapus közelebb helyezkedik a saját gólvonalához).

Az elmúlt 36 évben nem nyúltak hozzá a lesszabályhoz, tavaly azonban Arsene Wenger, mint a FIFA globális futballfejlesztésért felelős vezetője, immár hivatalos fórumon is előállt a korszakalkotó ötlettel (amit már 2020-ban megfontolásra érdemesnek javasolt). A jelenlegi szabály tehát úgy szól, hogy ha a támadónak belóg bármely olyan testfelülete, amellyel még szabályosan gólt szerezhet, az les, amin a francia ex-tréner úgy változtatna, hogy ha van olyan testfelület, amelyik még érintkezik az utolsó védő vonalával, az nem les.

Azaz, ha mondjuk a támadónak a teljes felsőteste belóg, de a lába még épp az utolsó védő vonalában helyezkedik, az akciót tovább kell engedni. Az ötlet elsőre nem is tűnik rossznak, és feltétlenül a támadójátékot, a több gólt hivatott segíteni. Kérdés viszont, hogyan működik a gyakorlatban?

Mire Wenger tavaly előterjesztette a koncepciót, az olasz utánpótlásban elkezdték már tesztelni, immár pedig magasabb szinten, a kanadai élvonalban is bevezették alkalmazását. Ez igazából a puding próbája, és a minap az áprilisban elrajtoló kanadai Premier League-ben meg is született az első gól, amely az új szabály szerint esett.

A Pacific FC labdarúgója, Alejandro Díaz felsőteste előrébb volt, mint az utolsó védő bármely testrésze, a jobb lába azonban a védővonalon belül helyezkedett, így megadták a Halifax Wanderers elleni találatát. Díaz egyébként azután szerzett gólt, hogy a csapattárs lövése után a Halifax kapusa, Marco Carducci épp elé ütötte a labdát. A földkerekség minden más pontján jelenleg is érvényben lévő szabály szerint lesen lett volna, az egyelőre kísérleti új szabály szerint viszont nem.

Így pedig a mérkőzésen eggyel több gól esett. Ez volna márpedig az új szabály célja, hogy több gól szülessen, a közönség többször ünnepelhessen, hogy még látványosabbá váljon a labdarúgás, hogy segítsék a támadófocit, s ezt bizony lehet is üdvözölni.

Ha világszinten is bevezetik, amihez a nemzetközi szabályalkotó testületnek, az IFAB-nak kell hozzájárulnia, szokni kell majd, mert merőben új helyzetet teremtene, de ennyi izgalom valószínűleg ráfér a futballra. Nyilván még mindig messze a világ legnépszerűbb játéka, milliárdok kedvenc sportja, ettől még nem árt, ha folyamatosan keresik annak a lehetőségét, hogyan lehetne még kedveltebb, mindenki számára vonzó, úgy, hogy közben nem veszíti el jól ismert jellegét.

Ez a szabálymódosítás ilyen lépés lenne, és erről beszélt maga Wenger is tavaly májusban a beIN Sportsnak. Az 1990-es labdarúgó-világbajnokságot hozta fel példának, amelynek hatására változtattak az addig élő lesszabályon. Az olaszországi vb-n átlagban 2,21 gól esett meccsenként, a vb-k történetében az addigi legkevesebb.

„Az itáliai torna után döntött úgy a világ labdarúgása, hogy az egyvonal ne legyen többé les – mondta egy évvel ezelőtt Wenger. – Ez akkor a támadójátékot igyekezett segíteni. A VAR bevezetésével azonban, ami mértani pontossággal ellenőriz, ez az előny eltűnt, és ez bizony sokakat frusztrál.”

Ebben bizony igaza van az Arsenallal három bajnoki címet nyerő mesternek. Mert ami egykor egyvonalnak tűnt, az a modern technika segítségével sokszor les, és kit ne idegesítene, amikor azt látja, a támadónak legfeljebb a fél lábujja (vagy még az sem…) lóg be, esetleg a válla utolsó millimétere, vagy egy olyan testrésze, amiről egyáltalán nem állítható, hogy azzal jogosulatlan előnyt szerzett volna. Ez a már-már sebészi precizitás nem feltétlenül segíti a támadófutballt, sokszor nem is érzi igazságosnak az ember, ha szinte láthatatlan leshelyzetek után vesznek el gólt a támadó csapattól. A Wenger-féle „daylight” szabály – így hívják angol nyelvterületen, arra utalva, hogy nincs les, ha nincs a támadó és az utolsó védő közt látható üres sáv – ezt igyekszik megakadályozni.

A kanadai futball bátran vállalkozott az úttörő szerepre, bár némi malíciával mondhatnánk, még szép, elvégre az amúgy a kutyát nem érdeklő pontvadászat így legalább kap némi publicitást. De ha volt is az ottani Premier League-nek ilyetén szándéka a kísérleti szabály bevezetésével, az sem baj, az önreklámon túl meglehet, a labdarúgás jövőjének is jó szolgálatot tesz.

„Szeretnénk ezzel is az innováció élenjárójává tenni a bajnokságunkat – mondta James Johnson, a kanadai PL komisszárja március végén, kevéssel a liga rajtja előtt. – Ezzel is igyekszünk a nemzetközi futball fejlődéséhez hozzájárulni. Büszkék vagyunk arra, hogy a FIFA-val és az IFAB-bal együttműködve alakíthatjuk a labdarúgás jövőjét.”

Kérdés persze, az egyelőre kísérleti jellegű változtatás mikor válik hivatalossá. A kanadai bajnokság tapasztalatait nyilván megvárják a döntéshozók, lehet, újabb szereplőkkel is kipróbálják még, szóval a „Wenger-les” bevezetése még azért némi időbe telik. De ha azt vesszük, mennyien kételkedtek Angliában a francia az Arsenal élén bevezetett, merőben új, a szigetországban addig szokatlan módszereiben – akár az edzésmetodikát, akár az étkezést, akár az utánpótlás-nevelést tekintve –, hogy aztán mindenben neki legyen igaza, adjuk meg az esélyt arra, hogy újabb vívmányával ezúttal is sikerül előremozdítania a világ labdarúgását.

Borítókép: goal.com