Messi, Cruyff és Pires – a lepasszolt büntetők királyai és lúzerei

A tavasz talán legnagyobb lúzersége lett, amikor a spanyol élvonalban a Rayo Vallecano – valódi téthelyzetben – többször elrontotta ugyanazt a büntetőt, így például lepasszolással. De hol látták az első kétemberes tizenegyest, amellyel a bíró sem tudott mit kezdeni? Kik múlták felül Messi és Suárez előadását, és kik azok a csillagok, akik hasra estek? És vajon miért a Manchester City ellen szeretik a leginkább legurítani a büntetőt?

null

Nézzük először is a Rayo Vallecanót, tavasszal mit művelt 2-1-es vezetésnél odahaza a Girona elleni bajnokin, úgy, hogy a videóbírótól kapott egy második esélyt a harmadik góljára a 11-esnél. Eldönthette volna a meccset, de helyette a nagyképűség és a bénázás szerencsétlen keveréke született, amely aztán el is nyerte méltó büntetését. A Rayo két pontot bukott, e kettővel a mezőny első felében, a kilencedik helyen végezhetett volna – ám éppen a Girona mögé szorulva lett 11.





Maradjunk is a LaLigánál, hiszen a lepasszolt büntetőkről a legtöbb szurkolónak alighanem Lionel Messi jut az eszébe, akinek ez is bőven belefért 2016 februárjában a Celta Vigo elleni bajnokin. Az FC Barcelona csillaga az utánozhatatlan Messi–Luis Suárez–Neymar csatársorral még nagyon magasan járt: a csapat a BL-ben címvédő volt, a bajnokságban címvédésre tört (sikerrel), Messinek magától értetődően járt az aranylabda az előző évért, míg Suárez nagy erőkkel hajtott az európai aranycipőre (40 találattal meg is kapta).


A Celta Vigo ellen 3-1-nél Messi úgy állt oda a 11-eshez, amennyiben belövi, akkor mindjárt a 300. bajnoki gólját is megszerzi. A meglepő átadással viszont Suárezt segítette mesterhármashoz, bár Neymar később állította, őt akarta megjátszani. A témában egy kisebb gyűjteményt összehozó All Football szerint kijelentette:


„Nekem ment a labda, ezt gyakoroltuk az edzésen Leóval, de Luis gyorsabban odaért és belőtte.”


 Hozzátette azonban:


„A barátságunk a legfontosabb, nem számít ki szerzi a gólokat, csak az, hogy győzzünk.”


Akkor éppen 6-1-re sikerült, az utolsó percekben, Suárez triplája után még többek között Neymar is betalált.





A jelenet természetesen beindította az anekdotázást, hogy akkor ki hol és mikor látott hasonlót. És persze az sem lett mindegy, kik büszkélkedhetnek az első tudatosan „akciógólosított” tizenegyessel. Jelen tudásunk szerint Észak-Írország a győztes.


Messiék netet felrobbantó találatát követően a Belfast Telegraph újságírója nemcsak hazabeszélt, amikor megemlítette, hogy többek között az Ajax- és a belga drukkerek élénken emlékeznek hasonlóra – nem beszélve az Arsenal-szurkolókról, bár ők inkább elfelejtenék. De az első leírt kétemberes büntető mégiscsak az északíreké. 1957. május 1-én a Portugália elleni vb-selejtezőn a csapatkapitány Danny Blanchflower döbbentette meg a Windsor Park közönségét, amikor a tizenegyespontról Jimmy McIlroy elé gurította a labdát, ő még át is vette, mielőtt eltette a kapus mellett. A nagy öregek elmesélésében legalább akkora élmény, mint az eredeti felvételen.





Harry Gregg kapus úgy emlékezett vissza, hogy a magabiztos vezetésnél a 70. perc körül nyüzsgött a lelátó a 35 000 nézőtől, de Blanchflower egy pillanatra elhallgattatta.


„A közönség, de még a játékvezető sem látott hasonlót”


– mesélte.


A skót Hugh Phillips „salamoni” döntése szerint meg kellett ismételni a büntetőt a hagyományos módon. Ezúttal már McIlroy állt oda, de az összefoglaló tartogat még meglepetéseket: magát a tizenegyest például ovis focira emlékeztető mozdulatért kapták a vendéglátók. Az utótörténet pedig, hogy az akkori északír szupercsapat megnyerte az olaszok és a portugálok előtt a selejtezőcsoportot.





Alig egy hónappal később, 1957. június 5-én a belgák bemutattak egy hasonlót, de mindjárt újítottak is. Izland ellen Henri „Rik” Coppens és André Piters dolgozott össze a büntetőt értékesítéséért, bár közel jártak ahhoz, hogy elhülyéskedjék. (A végén 8-3-ra nyertek.)





Újabb hét év eltelt, amikor 1964 novemberében a Plymouth Argyle játékosai, Mike Trebilcock és Johnny Newman éreztek ellenállhatatlan vágyat arra, hogy szakítsanak a tradíciókkal a Manchester City elleni másodosztályú bajnokin (amelyen végül 3-2-re nyertek). Trebilcock elmondása szerint a menedzser Malcolm Allison fejéből pattant ki az ötlet.





A hagyományokat szerető és azzal néha lázasan szakítani akaró Angliában 2005-ben valamiért ismét a Manchester City ellen gondolták úgy ketten, hogy a tizenegyesnél a labda megjátszása vezet a sikerhez. Robert Pires azonban komikus jelenetet hozott össze Thierry Henryval – aki aztán francia létére az angol humorhoz méltóan nevetett rajta utólag.


„Thierry ötlete volt és az én hibám” – mondta Pires. – „Sajnálom az elrontott passzt, de a büntetőt nem. Jó ötletnek tartottam, szükségük van rá az embereknek, hogy valami újat lássanak, és ez a büntető ilyen lett volna. A labdarúgásnak is szüksége van arra, hogy elővegyük a fantáziánkat.”


Ebbe a meccsbe éppen belefért a francia duó alakítása, hiszen az Arsenal csak 1-0-ra vezetett – hogy, hogy nem Pires tizenegyesével (!) – és nem is talált be többször. Henry később a Daily Mail alapján úgy nyilatkozott, meg kellett volna ismételtetni a büntetőt, hiszen a honfitársa hozzá sem ért a labdához, mielőtt Danny Mills eltakarította.





És akkor jöjjenek a lepasszolt büntetők legnagyobb királyai, Johan Cruyff és Jesper Olsen. A totális futball holland géniusza második Ajax-korszaka közepén, 1982 decemberében – pont Mikuláskor – az apró dán zsenivel a fentiekhez képest is egyedi módon szórakoztatta önmagát és a közönséget. A Helmond Sport ellen az első 20 percben dobták fel így a hangulatot, majd 5-0-ra győztek.