Mi a baj, Liverpool?

A Real Madrid edzője, Carlo Ancelotti a párizsi BL-siker után – úgy persze könnyű… – azt mondta többek közt, a Liverpool ellen volt a legkönnyebb dolguk a hasonlóan veretes riválisokkal kikövezett, fináléig vezető úton, merthogy szerinte olyannyira kőbe vésett a vörösök identitása, futballfelfogása, játékmódja, hogy arra megfelelő stratégiával alaposan fel tudtak készülni. Ehhez csatlakozott augusztusban, a Manchester Unitedtől idegenben elszenvedett vereséget követően Alisson kapus, megjegyezve, „az ellenfelek jól ismerik a játékunkat, és ezt igyekeznek a maguk javára fordítani”.

Erről lenne tehát szó? Hogy a riválisok kiismerték a Liverpool játékát? De hát jól ismerték az elmúlt szezonban is, meg azelőtt, meg azelőtt, a Mersey-partiak hol a Premier League-et, hol a teljes BL-mezőnyt verték mégis végig. Mert azzal a bizonyos játékstílussal – „a mi identitásunk az intenzitásunk” vallja Jürgen Klopp jobbkeze, Pep Lijnders – a vetélytársak egész egyszerűen nem tudtak mit kezdeni. A letámadást-visszatámadást olyan vehemensen és persze kimunkáltan gyakorolta a Liverpool, hogy alig akadt ellenfél, amelyik a fojtó szorításnak ellent tudott állni, és mert az elképesztő fizikumot (és igen, intenzitást) ugyancsak félelmetes technikai tudás egészítette ki (és egészíti ki még mindig), a Liverpool megállíthatatlan, tökéletesen összerakott gőzgépnek tűnt. Rendben, odahaza a másképp zseniális Manchester Citynek, Európában pedig a hasonlóképp hajthatatlan és a szerencsében sem szűkölködő Atlético Madridnak azért sikerült megállítani.

De hogy ne csak a levegőbe beszéljünk: amíg az előző szezonban a támadóharmadban messze a Liverpool mutatta be a legtöbb nyomásgyakorlást, idén ebben a kritériumban csak a középmezőny tagja. Éppen az elképesztő tempó miatt motoszkálhatott ott minden évben a fejekben, fenntartható-e ez a fajta, szuperintenzív futball? Akkor is, ha időközben a Liverpool megtanulta profin menedzselni a mérkőzéseit, és vezetése birtokában nem akart minden pillanatban fejjel rontani a falnak. Az alapjátékából nem hagyhatott azonban alább, ami valóban az intenzitáson nyugszik, mert úgy futballja veleje veszett volna oda. És bár egészen a mostani szezonig úgy tűnt, nincs gondja azzal, hogy örök presszingre, sprintekre, nagy futásmennyiségre van kényszerítve, immár alábbhagyni látszik a letámadás minősége, ami persze csak az egyik oka a vártnál gyengébb szereplésnek.

Jürgen Klopp és Pep Lijnders (Fotó: Craig Mercer/MB Media/Getty Images)

A másik az egyéni teljesítmények visszaesésében keresendő. Miközben Trent Alexander-Arnold elöl továbbra is zseniális (lásd a Rangers elleni BL-gólja, illetve hajszálpontos beadásai), hátul halvány: könnyen lefejelhető (példa rá Alekszandar Mitrovics gólja a Fulham elleni nyitómeccsen), hintába ültethető (a brightoni Leandro Trossard a legutóbbi fordulóban firkálgatta meg), aligha csoda hát, hogy a Liverpool rendre a jobb oldalról kapja a góljait.

Virgil van Dijk korábban egy teljes szezont lejátszott úgy, hogy nem vitték el mellette a labdát, földön és levegőben is hibátlanul takarított, az idei formáját viszont annál inkább lefesti a Brighton harmadik gólja előtti luftja. Nyilvánvaló persze, egy valamirevaló csapat együtt támad és védekezik, s a kapott gólokért sosem csak a védelem a felelős, a számokat azért érdemes ezúttal is előhívni: amíg az elmúlt idényben a Liverpool bajnoki mérkőzéseinek az 55,3 százalékán nem kapott gólt (38 forduló alatt 21 clean sheet), idén a 28,6 százalékán sikerült csak érintetlenül tartania kapuját. Idén az ellenfeleknek a helyzeteik minősége alapján meccsenként 1,19 gólt kellene rúgniuk, miközben az előző idényben csak 0,89-es xG-t értek el.

A számok a támadójátékot boncolgatva is árulkodók: az előző PL-idényt meccsenkénti 2,35-ös xG-vel zárta Klopp csapata (vagyis a helyzetek minősége alapján több, mint két gólt szerezve kellett volna befejeznie bajnokijait), idén az xG nem éri el a kettőt (1,98). Utóbbinak két oka biztos van: egyfelől eligazolt Sadio Mané, s így egy állandó veszélyforrással kevesebb, másfelől Mohamed Salahot továbbra is kísérti a tavaszi gyengébb góllövőforma: a negyeddöntőtől egyetlen gólt sem szerzett a BL-ben, a bajnokságban márciustól mindössze négyet. Idén 11 fellépésen jár ötnél, a bajnokságban két gólra futotta tőle mindössze. Ahogy ezt hiba volna még mindig a tavaszi válogatottban átélt csalódásokra fogni (februárban az Afrika-kupában a döntőt bukta el tizenegyesekkel, márciusban ugyanilyen körülmények közt a vb-részvételt, mindkettőt Szenegállal szemben), a Liverpool gyengélkedését sem szabadna immár az elmúlt szezonvégi pofára esésekkel magyarázni (egy ponttal elveszített bajnoki cím, elbaltázott BL-döntő).

Mané és Salah az elveszített BL-finálé előtt (Fotó: Richard Callis/Eurasia Sport Images/Getty Images)

Már csak azért sem, mert Klopp személyisége ennek a szöges ellentéte. Nem sír, dolgozik. Tavaly nyáron, a leginkább a középső védőket sújtó elképesztő sérüléshullám miatti gyengébb szezont követően, az ausztriai felkészülés kezdetén „a bajnokok nem panaszkodnak, őket sokkal inkább foglalkoztatja a vágy, hogy egyre jobbá váljanak” felirat fogadta a játékosokat. Ők meg nekidurálták magukat, és produkáltak egy olyan szezont, amelyik kis híján négy trófeával végződött.

Hát, eljött az ismételt újratervezés ideje. Ennek egyik formája lehet a játékrendszer módosítása, noha Klopp nem szívesen tér el a 4-3-3-tól, bár a Rangers ellen megtette. Diogo Jota játszott Darwin Núnez mögött (mellett), meglehet, ugyanezt a szisztémát próbálja meg a hétvégén az Arsenal ellen is, az Emiratesben alighanem a bombaformába kerülő – ő legalább abban van… – Roberto Firminóval a kezdőben (hat bajnokiján öt gól, három gólpassz). És ha már taktika, az is ritka, hogy Klopp kénytelen legyen beismerni, meglepte az ellenfél edzője, Roberto De Zerbinek a Brightonnal sikerült, elsősorban azzal, hogy a jobb és bal oldali félterületekben játszó Pascal Gross és Leandro Trossard duóval nem tudott mit kezdeni a Liverpool. Különösen a belgával nem.

A jobb eredményekhez az sem ártana persze, ha – miként a Rangers ellen – a Liverpoolnak sikerülne a mérkőzés első gólját megszereznie. Az azt megelőző 15 találkozóból 12-ön Kloppék kapták ugyanis az elsőt. Ha pedig rendre neked kell visszakapaszkodni, futni az eredmény után, az elég strapás, pláne egy olyan együttesnek, amelyik épp keresi elveszett önbizalmát. És pláne a jelenlegi legjobbak, az Arsenal, Manchester City kettőssel szemben. Ja, a következő két körben épp ez a két csapat vár a Liverpoolra.

Kiemelt kép: wallpapersun.com