Mi a hasonlóság a Szeged, az Arsenal, a mexikóiak és a Fradi között?
Ha egy csapat sorozatosan nem tudja megugrani ugyanazt a szinten, annak egyértelmű oka lehet. Például az, hogy nem is képes rá, de általában nem ilyen reménytelen a helyzet. Szegeden sem az, ráadásul még ez a párharc, a mostani kézilabda BL-negyeddöntő sem ment el végleg. Mindenesetre Michael Apelgren irányítása alatt sokkal inkább el tudjuk képzelni, hogy előbb-utóbb összejön a Bajnokok Ligájában a négyes döntő, mint Carlos Pastor tízéves időszakában.
Inkább érezhettünk korlátot azoknál a csapatoknál, amelyeket egy korszakon át ugyanaz a tréner irányított – ami alapvetően pozitív, ritka jelenség –, de ugyanott elbukott. Arsene Wenger Arsenalja, amely 2006-ban finálét játszott – hosszú éveken át hiába küszködött a labdarúgó BL-nyolcaddöntőivel; gyakorlatilag előre lehetett tudni, hogy itt a végállomás. 2010 és 2017 között hétszer egymás után sikerült belépni ugyanabba a folyóba.
Mexikó és a vb-nyolcaddöntők
Ugyanígy nem lehet véletlen, hogy a mexikói labdarúgó-válogatott minden jel szerint a világbajnoki nyolcaddöntőkre rendeltetett (pedig cserélgették a szövetségi kapitányokat rendesen), az elmúlt négy évtized ottani játékosainak valószínűleg ez a csúcs. Van azért olyan körülmény, ami mégis feljebb viheti a közép-amerikai gárdát, mindenekelőtt az, ha házigazdaként léphet fel.
1970-ben továbbjutott a 16 csapatos vb csoportköréből a negyeddöntőbe, majd 1986-ban már 24 együttes között jött össze a negyeddöntő – sőt az eldöntőtől is csak egy szétlövés választotta el a Hugo Sánchezt és társait. Idén immár 48 csapat között a speciális környezetnek, Mexikóváros 2200 méteres magasságának is köszönhetően jó eséllyel megint összejöhet a továbbjutás a csoportból (négy éve Katarban ez sem sikerült), de az még mindig csak a legjobb 32-t jelenti ezúttal. Igaz, csoportgyőzelem esetén – ami Dél-Afrika, a Koreai Köztársaság és Csehország társaságában nem is lehetetlen – Mexikóvárosban maradhatnának a társházigazdák a negyeddöntőkig, sőt akkor is csak Miamiba kellene utazni, ami számukra még szinte hazai pálya.
Elek Gábor Fradija és a BL-negyeddöntők
Közben persze csúnyán elkanyarodtunk gyönyörű tájakra a kézilabdától, úgyhogy vissza a sportághoz és Magyarországhoz.
Elek Gábor Fradijánál már attól tarthattunk, soha nem éli túl az egyenes kieséses szakaszt a női BL-ben, de a történet csattanóval ért véget a szakember utolsó népligeti szezonjában. Nemcsak a budapesti négyes döntő, hanem a finálé is összejött, egy csodaszámba menő bravúrnak is köszönhetően. A 2023-as negyeddöntőben a Metztől itthon kapott ki hat góllal az FTC, hogy aztán a franciaországi visszavágón héttel nyerjen!
Mindezek alapján nem is biztos, hogy lehetetlen küldetés a Szegedé, amely 35–28-as hazai vereség után próbálhat meg túljutni idegenben a Magdeburgon a mostani férfi BL-ben. A helyzet mégis viszont még annál is nehezebb.
A Szeged és az egyenes kieséses szakasz
A Szeged közel 30 éve küzd a férfi BL-ben a nyolcad- és negyeddöntőkkel, különösen a 21. században, amelyben bajnoki ezüstérmesként is nevezhet a sorozatra. De úgy is fogalmazhatnánk, az egyenes kieséses szakasszal küzd, és hol a legjobb 16-ig, hol a legjobb nyolcig jut, hogy egyszer végre ott legyen a négyben Kölnben.
Carlos Pastornak tíz éve volt rá, hogy eljusson a híres gótikus dóm városába, világszínvonalú keretekkel is dolgozhatott, de egyszer sem tudott élni az eséllyel – másképp fogalmazva egyszer sem volt esélye a Final Fourra. Michael Apelgren 2024-es érkezésével valami azért megváltozott: a legutóbbi sorozatban olyan közel járt az együttes a négyes döntőhöz, mint még soha. A PSG-t hazai vereség után idegenben kiütötte, a Barcát hazai vereség után idegenben legyőzte – két gól hiányzott.
A Szeged és a Bundesliga-csapatok
A mostani szezon sokkal szenvedősebb lett viszont, ám a Kielce bravúros kiejtésével és a Veszprém elleni hetespárbajjal záruló kupadöntővel, úgy tűnt, átkerült a holtponton a gárda. Csakhogy a lehető legnehezebb ellenfelet kapta, a lehető legrosszabb pillanatban.
Az elmúlt 11 évben ötször ejtette ki német csapat a Tisza-partiakat a BL egyenes kieséses szakaszában, négyszer a Kiel volt a tettes, egyszer a Flensburg. Mégsem teljesen igaz, hogy a Bundesliga legjobbjai ellen nem megy, hiszen korábban például a Löwen ellen is tudott sikerélményeket összehozni a Szeged, az elmúlt években pedig már verte meg otthon a Magdeburgot is.
Ezzel együtt éppen a skandinávokra épített kelet-németországi klubcsapat számít napjaink száguldó szupervonatának, tavaly ismét megnyerte a BL-t, és gyakorlatilag a teljes haderejével érkezett a Dél-Alföldre, egy ezer sebből vérző házigazdához. A Szeged sorra veszítette el irányítóit az elmúlt hetekben, Lazar Kukics válla a kupadöntőn sérült meg súlyosan, Jim Gottfridssontól pedig elköszönt a klub. Mindezek tetejébe Bodó Richárd is harcképtelen – a belső hármas rotációs lehetősége enyhén szólva leszűkült.
Ezzel együtt a játék képét nem lehet tragikusnak mondani, az első félidőben ötgólos hátrányból még sikerült visszajönni, hetesek és ziccerek sokasága adódott a támadósor előtt – csak értékesíteni kellett volna.
Vagyis a Szeged számára leginkább a saját hibasorozata vezetett a nagyobb arányú, hétgólos vereséghez, aminek a ledolgozása Magdeburgban – a jelzett körülményekre tekintettel – a csoda kategóriája lenne.
Az viszont nem, ha a következő években az együttes átlépné az árnyékát, és bejutna a négyes döntőbe, hiszen a legutóbbi és az aktuális szezon alapján ez sokkal inkább benne lehet a pakliban, mint az elmúlt 30 évben bármikor.
Borítókép: pickhandball.hu
Szerző
