Mi folyik Szegeden?

Kezdjük a tényekkel. A szegediek 25–21-re kikaptak idegenben a Flensburgtól, hazai pályán pedig csak 36–35-re tudtak nyerni, így nem jutottak a legjobb nyolc közé a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Erre ráadásul jött a hétvégi, Gyöngyös elleni vereség, az NB I középmezőnyébe tartozó csapat szinte végig vezetve verte meg Juan Carlos Pastor együttesét.

Persze néhány hete még a Veszprém Balatonfüred elleni döntetlenje kapcsán amellett érveltem, hogy egy bajnoki botlásból nem szabad kiindulni, így ezt a szempontot ebben az esetben is fel kell vetni, ám az az érzésem, hogy itt másról van szó. A gyöngyösi vereséget egy folyamat részeként értelmezem. A tendenciák pedig nem túl kedvezőek a szegediek számára, pláne ha azt is számításba vesszük, hogy hamarosan összecsapnak majd a Veszprémmel, amely jelen állás szerint jobb állapotban van.

A magyar csapat szempontjából az volt az igazán bosszantó a Flensburg elleni párharccal kapcsolatban, hogy a Szegednek tulajdonképpen az első meccs első félideje után esélye sem volt. Hiába volt lehetőség Németországban visszajönni 2-3 gólra, és hiába voltak Szegeden eladott labdái a Flensburgnak, a meccsek dinamikájában egyszerűen nem volt benne a fordítás. Pedig ne feledjük, a német együttest egész szezonban sújtották a sérülések, Szegedre is foghíjas kerettel utaztak, előzetesen pedig (főként ennek tudatában) Pastorék tűntek a párharc esélyesének.

Hozzá kell viszont tenni, hogy a Flensburg kifejezetten okosan játszott mindkét mérkőzésen.

erényeikre, az éppen jó állapotban lévő játékosokra építettek, a második meccsen tudatosan alapoztak a hosszú támadásokra, ehhez pedig a bírópáros felfogása is remekül passzolt. Elsőre talán ellentmondásosnak tűnhet, hogy hogyan született ennyi gól, ha az egyik csapat rendre passzívig játszotta ki az akciókat, ám ez is egy tudatos döntés eredménye volt. A Szeged által választott nyitott védekezésből (és gyors támadásvezetésekből) logikusan következett mindez, hiszen ez adott teret a gyors akcióknak és az egy-egy elleni játéknak.

Az 5+1-es védekezés érdekes választás volt Pastortól, hiszen a Szeged ritkán védekezik nyitottat, és az első meccsen sem volt tragikusan rossz a zártabb védekezés, ám a spanyol tréner részéről ez egy beismeréssel ért fel. A sok csere megnehezíti a felzárkózást, Sebastian Frimmel pedig jelen esetben nem alkalmas arra, hogy kettes védőként jó teljesítményt nyújtson.  Azt azonban el kell ismerni, hogy az osztrák zavaróban – amíg bírta erővel – kifejezetten agilisan játszott, labdákat szerzett, és jó százalékkal lőtt.

Persze Pastornak más szempontból is egy kényszer szülte helyzetet kellett menedzselnie, hiszen egyik mérkőzésen sem lépett pályára Bánhidi Bence, a Szeged legfontosabb játékosa. Utóbbi elsőre túlzottan erős kijelentésnek tűnhet, pedig szemernyi túlzás sincs benne. Bánhidi a Szeged játékának alfája és ómegája, rá épül a figurák többsége, és védekezésben is a legfontosabb poszton, hármasban számítanak rá. Az első mérkőzésen ennek nagyon egyértelmű jeleit láthattuk, öt-hat olyan akciót is említhetünk, amelyből jó eséllyel gól született volna, ha Bánhidi küzd a falban. A második találkozón aztán a Rosta Miklós, Matej Gaber páros már veszélyesebb volt, de Bánhidi jelenléte és az általa nyújtott stabilitás hiányzott.

Ezzel együtt önbecsapás lenne azt állítani, hogy ezen múlt a BL-búcsú, hiszen ahogy korábban mondtuk, a Flensburg is küszködött a sérülésekkel.

A Szeged tehát még azt sem érte el, ami a sorsolás pillanatában papírformának látszott. Nem jutottak tovább a kicsit gyengébbnek ítélt Flensburg ellen, így nem mérkőzhettek meg az esélyesebb Barcelonával. Ennek nyomán pedig ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek Juan Carlos Pastor távozását követelik a Kékeknél.

Ennek a kérdésnek a tárgyalásához először azt kell látnunk, hogy a Szegednek az elmúlt években nagyon jól jött, hogy a Veszprém teljesítménye is – némi eufemizmussal élve – hullámzó volt. Így tehát a Tisza-parti együttes úgy tudott egyre jobb színben tündökölni, hogy nemzetközi szinten nem mutatott valós előrelépést. Persze a férfi BL mezőnye elképesztően sűrű, minden évben maradnak le nagyon jó csapatok a final fourról. Ám ha egy csapat sokadik próbálkozásra sem tudja átlépni a küszöböt, akkor ott már egyfajta folyamatról kell beszélni. A Veszprém kétarcúsága idén is kisegítheti a nagy riválist, hiszen ha a Szeged megnyeri valamelyiket a két magyar sorozat közül (még hátra van a bajnoki és a kupadöntő is), akkor jó eséllyel nem történik majd változás.

Pedig az edző és a csapat kapcsolata láthatóan kezd fáradni, Pastornak pedig vannak szakmailag megmagyarázhatatlan döntései: bizonyos játékosokat a teljesítményüktől függetlenül folyamatosan favorizál (Dean Bombac, Bodó Richárd), míg másokat indokolatlanul mellőz (Alexander Blonz, Miguel Martins). Ha valaki kívülről ránéz a csapatra, egyértelműen látszanak a törésvonalak, a játékosok sokszor nehezen viselik az edző stílusát. Ahhoz nem férhet kétség, hogy Juan Carlos Pastor egy zseni (ebben a párharcban is számtalan taktikai variációval próbálkozott), ám az már bőven megkérdőjelezhető, hogy ennek a csapatnak jelenleg rá van-e szüksége.

Jön az új szezon, megint nyitva állnak majd az ajtók. Kérdés, hogy ugyanolyan módon próbálják-e majd kinyitni őket.