Mi lesz veled, Luton Town?

Amikor a Luton Town idén január 30-án a mesterhármasig jutó Elijah Adebayo vezérletével hazai pályán 4–0-ra verte a Brightont, a legtöbben elhitték, hogy sikerülhet a csoda, és a kiscsapat, annak ellenére, hogy sem a keret erősségét, sem anyagi lehetőségeit illetően nem szállhat versenybe a riválisokkal, képes lesz kiharcolni a bent maradást.

A folytatásban azonban több alapember is megsérült, így Rob Edwards kénytelen volt forgatni meglehetősen szűk keretét, a Luton pedig mélyrepülésbe kezdett: az együttes utolsó 17 Premier League-mérkőzése közül csupán egyet tudott megnyerni, és ugyan matematikai esélye még a záróforduló előtt is volt a megkapaszkodásra, végül kiesett.

A klub játékerejét nézve teljesen reális, a biztató ősz után mégis kudarcként ható búcsú elsődleges oka a védelem szellősségében keresendő: a csapatkapitány Tom Lockyer mellett Gabriel Osho, Issa Kaboré, Amari Bell és Reece Burke is kiesett hosszabb-rövidebb időre a hátsó alakzatból, Edwardsnak pedig ennyi lyukat nem sikerült befoltoznia: hiába érkezett télen a japán Hasioka Daiki, egyedül nem tudott megoldani minden problémát.

A Luton a Premier League utolsó 16 fordulójában 47 gólt kapott, ami meccsenként majdnem hármas átlagot jelent – a támadók ugyan mindent megtettek, hogy ellensúlyozzák a védelem gólerősségét, hiszen ebben az időszakban csupán egyetlen olyan mérkőzés akadt, amikor a Hatters nem talált be az ellenfelek kapujába, de ez nem volt elég: a narancsmezesek februártól májusig mindössze hét pontot gyűjtöttek, így pedig nemigen lehetett esélyük arra, hogy meghosszabbítsák élvonalbeli tagságukat.

A kiesés után az volt a legfőbb kérdés a csapattal kapcsolatban, hogy vajon sikerül-e megtartani a kulcsembereket, illetve az edzőt.

Ebben a tekintetben tulajdonképpen nem lehet okuk panaszra a szurkolóknak, hiszen eddig csupán két olyan játékos távozott a klubtól, aki legalább a Premier League-mérkőzések felén szerephez jutott: az egész idényben parádésan teljesítő, másodvirágzását élő Ross Barkley érthető módon a Bajnokok Ligája-szereplés lehetőségét választotta a The Championship helyett, és az Aston Villához szerződött. A középpálya vezérén kívül csak a már említett Oshótól kellett búcsút venniük a drukkereknek, aki a francia élvonalba visszajutó AJ Auxerre-hez távozott.

Mivel a 26 éves védő ingyen váltott klubot, Barkley-ért alig ötmillió fontot fizettek a birminghamiek, a tavaszra a Hull Citynek kölcsönadott Ryan Gilest pedig négy és félmillió fontért vette meg végleg új klubja, azt túlzás lenne állítani, hogy dőlt a pénz a kasszába. Ennek megfelelően hatalmas erősítésekről sem beszélhetünk, sőt: eddig egyetlen játékost sem vett a Luton.

Ketten azért érkeztek, de az Arsenal U21-es csapatától megszerzett fiatal jobbhátvédért, Reuell Waltersért, valamint a Brentfordtól érkező Shandon Baptiste-ért sem kellett fizetni, hiszen mindkét futballistának lejárt a szerződése előző klubjánál. Waltersnek már csak korából fakadóan sem lehet komoly élvonalbeli múltja (sőt, semmilyen nincs), Baptiste viszont évek óta játszott a Premier League-ben, igaz, nem sokat: a 26 esztendős középpályás három szezon alatt összesen 55 találkozón szerepelt a PL-ben, igaz, ezek közül csupán 15 mérkőzésen volt kezdő – azt súlyos hiba lenne elvárni a háromszoros grenadai válogatott Baptiste-tól, hogy azt hozza az idei szezonban, amire Barkley volt képes az előzőben. Már csak azért sem, mert a középpályás az elmúlt években szinte többet volt sérült, mint egészséges – elmondása szerint a Luton Town a tökéletes hely számára ahhoz, hogy újra felépítse magát és játékba lendüljön.

„Sokszor láttam a csapatot az előző szezonban, nyilvánvaló volt számomra, hogy ez a klub nagy dolgokra hivatott, örülök, hogy a részese lehetek ennek a projektnek”

– fogalmazott Baptiste, miután aláírta szerződését.

A pályán tehát Edwards kénytelen a nem létező „vesztes csapaton ne változtass” elvet követni, az edzői stábban viszont jókora változások történtek a nyáron. A korábbi Luton-középpályás, Kevin Foley, aki eddig a fiatalok első csapatba történő beépítésért volt felelős, előlépett Edwards asszisztensévé. Új vezetőt kapott az orvosi stáb is, a korábban a Chelsea akadémiáján, valamint többek között a Tottenhamnél, a Crystal Palace-nél, a West Ham Unitednél és a Newcastle-nél, illetve az angol U21-es válogatottnál is dolgozó Danny Murphy személyében (aki csak névrokona a korábbi Liverpool- és Fulham-középpályásnak).

Érkezett továbbá egy új teljesítmény-elemző is (Chloe Golding az előző idényben a Southamptonnál dolgozott), a sporttudományos részleget pedig ezentúl a Charltontól megszerzett Josh Hornby vezeti majd.

Ahhoz azonban, hogy az ő munkájuk meglátsszon a csapat teljesítményén, időre van szükség – a nyári felkészülési találkozók azt mutatták, hogy bőven lesz tennivalójuk, hiszen a Luton pocsékul teljesített a holtidényben: öt találkozója közül csupán egyet tudott megnyerni (az ukrán FC Ruh Lviv ellen), a skót Dundee United elleni döntetlen mellett kikapott a dán Aarhustól, a török Göztepétől és a spanyol Celta Vigótól is, ráadásul az öt meccsen összesen tíz gólt szedett be, ami nem arra utal, hogy sokat javult volna a védelem a tavasszal látottakhoz képest.

Ettől még nem dőltek volna a kardjukba a drukkerek, de ami a bajnoki nyitányon történt, az már sokaknál kiverte a biztosítékot: a PL-ből kiesett csapatok rangadóját 4–1-re bukta el a Luton a Kenilworth Roadon az ellen a Burnley ellen, amelynek a kerete ugyan nem sokat változott a nyáron, távozott viszont az edző, Vincent Kompany.

Egyértelmű tehát, hogy hosszú és nehéz szezon vár a Luton Townra, az pedig nagy kérdés, hogy megismételhető-e a két évvel ezelőtti csoda, azaz képes lehet-e a Hatters újra feljutni a Premier League-be.

A héten azért jó hírt is kaptak a klub hívei: szívműtéte után visszatért az edzőközpontba Tom Lockyer, aki ott végzi a rehabilitáció következő szakaszát. Arról ugyan egyelőre szó sincs, hogy a korábbi csapatkapitány záros határidőn belül újra futballozhatna, de jelenléte sokat jelenthet a játékosok és a szurkolók számára ebben a kétségkívül nehéz időszakban.

Kiemelt fotó: Getty Images