Miért nem tudott helyzeteket kialakítani a magyar válogatott Montenegró ellen?
Az Eb-selejtezők talán legfontosabb és legnehezebb mérkőzését játszotta a magyar labdarúgó-válogatott Montenegróval. A találkozót megelőzően két fő narratíva uralta a közbeszédet. Az egyik irányzat pesszimistább várakozásának középpontjában az a gondolat állt, hogy Podgoricában megfelelő eredmény a döntetlen is. A másik irányzat viszont azt firtatta – a Bulgária elleni fényes győzelmen felbuzdulva –, hogy a nemzeti tizenegy támadójátékban mekkorát lépett előre, igenis lesz reális esélyünk gólhelyzetek kialakítására.
Utólag már tudjuk, hogy esély sem volt a montenegrói védelem feltörésére, sőt a támadójátékban nem lehetett előrelépést felfedezni, de óva kell inteni mindenkit, aki egy mérkőzést követően szeretné megítélni a válogatott játékának fejlődését. Ennek ellenére azt érdemes megvizsgálni, hogy ezen a találkozón miért volt ennyire kilátástalan a magyar csapat támadójátéka.
A mérkőzés elején kisebb meglepetésként hathatott, hogy a montenegrói válogatott nem mélyen, a kapuja elé visszahúzódva játszott, hanem magasan, a magyar csapat védekező harmadában próbált meg labdát szerezni.
(A kép forrása: M4 Sport)A fenti ábrán egy magyar bedobást követő szituáció látható, ahol Sztevan Jovetics támadta Szalai Attilát, aki a bal oldalon helyezkedő Kerkez Milosnak passzolt, aki szintén nyomás alá került. A helyzet érdekessége, hogy a montenegrói Marko Vesovics csak az első félidőben (annak is leginkább csak a kezdetén) vett fel letámadásnál ilyen magas pozíciót. Mindenesetre jelentősen megnehezítette a mieink támadásépítését, sőt ebben az esetben labdát is tudtak szerezni, majd akciójuk egy rendkívül veszélyes beadással és lövéssel zárult.
(A kép forrása: M4 Sport)A 6. perc végén Dibusz Dénes kirúgását követően, ismételten Vesovics rontott rá Kerkezre, akinek a Callum Styles-szal történő sikertelen összjátékát követően ismételten egy veszélyes hazai támadásnak lehettünk szemtanúi, amelynek végén a menteni igyekvő Nagy Ádám kis híján a saját kapujába fejelt.
Annak ellenére, hogy a montenegrói csapat csak átmenetből volt képes helyzetet kialakítani, nem erőltette az agresszív letámadást. Azokban a szituációkban, amikor a hazaiak kevésbé intenzíven, kevesebb emberrel támadtak le, többnyire érvényesültek a Marco Rossi által évek óta használt sémák.
(A kép forrása: M4 Sport)A válogatott négy védővel építkezett, a szokásoknak megfelelően Lang Ádám a jobb oldalra, Szalai Attila a bal oldalra húzódott ki, míg Styles visszalépett negyedik védőnek Willi Orbán mellé.
A 14. percben hasonló jelenetek játszódtak le. Ezúttal Orbán Szalaihoz ívelt, így jelentősen megnövekedtek a távolságok a letámadó montenegróiak között, ami elősegítette a támadásépítést.
(A kép forrása: M4 Sport)Az ötvédős alakzatunknak köszönhetően nem tudtunk létszámfölényt kialakítani az utolsó vonalukban, ráadásul könnyedén kitolódtak az oldalvonal mellé is.
(A kép forrása: M4 Sport)A képkockán az látható, ahogy Nagy próbálja felpasszolni a labdát, de rendkívül kevés lehetősége van.
Nagy végül Bolla Bendegúzt választotta, aki tanácstalanul átlépte a labdát, ami így a hazaiakhoz került.
Szoboszlai az egész mérkőzésen teljesen szabadon mozgott, rengeteget váltogatta helyét. A pálya mindkét oldalán felbukkant, néha mélyen hátralépett a centrális zónában. Folyamatosan próbálta előre juttatni a labdát, de általában nem volt kit megjátszani. Ádám Martin szerepe is kiemelendő, akinek legfőbb erénye a gólérzékenysége, remekül kerül helyzetbe és sokat értékesít közülük, de ezen a találkozón képtelenek voltak a csapattársak kiszolgálni. A labda messze járt Milan Mijatovics kapujától, így Ádám erőssége elveszett. Ezzel szemben a gyenge pontjai felerősödtek és megmutatkozott a korábbi kapitány, Szalai Ádám hiánya, aki összjátékban az elmúlt években jóval többet hozzá tudott tenni a válogatott teljesítményéhez.
A második félidőben Miodrag Radulovics visszább rendelte csapatát. A montenegróiak szinte egyáltalán nem támadtak le, a középmagas védekezés helyett inkább beálltak a kapujuk elé, így a nemzeti tizenegyünk jóval többször a támadóharmadban találta magát. Azonban csak meddő labdajáratásra futotta. A labdabirtoklási fölény tovább nőtt, már majdnem 70 százalékban volt nálunk a labda, de helyzeteket kialakítani nem sikerült.
(A kép forrása: M4 Sport)Rossi elképzelése, miszerint túltölti a pálya bal oldalát, a legtechnikásabb játékosait egymáshoz közel helyezi, majd kis játékokkal megpróbálunk a védelem mögé jutni, akár működhetett is volna. De nem sikerült létszámfölényt kialakítani a montenegróiak jobb oldalán, így alig néhány alkalommal sikerült hatékonyan lejátszani kicsiben és beadásig eljutni.
Ráadásul a tizenhatoson belül is nagyon csekély volt a jelenlétünk. Ádám gyakran egyedül tartózkodott a boxon belül két védővel a hátán. A 60. percben Rossi változtatott: érkezett Csoboth Kevin és Varga Barnabás, de ők sem hoztak áttörést a játékban. A vonalak között továbbra sem volt mozgás, ráadásul nagyon kevés súlypontáthelyezéssel kísérleteztünk.
Úgy is meg lehet fogalmazni, hogy kockázatkerülő volt, mert folyamatosan túlbiztosított négy-öt ember a labda körül, legtöbbször a biztosra törekedtek a játékosok és nagyon kevés rizikós átadást vállaltak be. A labda elleni játék jól működött. A korábbi Albánia elleni mérkőzéshez képest szembetűnő javulás, hogy az ellenfél egyszer sem tudott kontrázni. Ez mindenképpen biztató.
A fentebb említett taktikai vonatkozásokon túl Marco Rossi megemlítette azt is a találkozót követő interjújában, hogy több játékosának is rossz napja volt. Ilyen pedig előfordul, pláne a szezon végén. Szezon végi formára is joggal lehet hivatkozni, Szalai Attila például több mint 5000 percet töltött ebben az idényben a pályán, aminél az Európa 15 legerősebb bajnokságában szereplő játékosok közül mindössze hárman voltak csak képesek (Bruno Fernandes, Vinícius Júnior, Rodri).
Szezon végi forma ide vagy oda, reméljük, hogy Litvánia ellen sikerül bezsebelni a három pontot.
Kiemelt fotó: hungary.postsen.com
Szerző
