Miért nő látványosan a különbség a Szeged és a Veszprém között?
36–27-re nyerte meg a Veszprém a Szeged elleni legutóbbi bajnoki rangadót, ezzel Momir Ilics csapata matematikailag is biztosította első helyét az alapszakaszban, ami pályaelőnyt jelent majd a bajnoki döntőben. Az eredmény talán nem is mutatja igazán, mekkora volt a különbség a két gigász között, így nagyon nehéz elképzelni, hogy a Szeged újra méltó ellenfél lehet a párharcban. De mi vezetett idáig?
Csak nevében és múltjában volt rangadó a magyar bajnokság péntek esti mérkőzése, és bár erre a két gárda BL-párharca alapján lehetett számítani, a szegediek számára éppen ez a találkozó lehetett volna jó terep az önbizalom növelésére. Tavaly a hasonlóan sokkoló nemzetközi megmérettetés után Juan Carlos Pastor csapata hazai porondon még az alapszakasz vége előtt győzte le a Telekom Veszprémet, s ez utólag kulcspillanatnak volt tekinthető az egymás elleni párharcban, hiszen a Tisza-partiak végül a bajnoki finálét is szorossá tudták tenni, sőt még a mindent eldöntő harmadik meccsen is reális győzelmi esélyük volt. Nagyon úgy tűnik, hogy a Szeged jelenleg még a tavalyinál is rosszabb állapotban van, viszont csupán a felszínt kapargatjuk, ha ezért csak azokat tesszük felelőssé, akik jelenleg ott vannak a pályán vagy a kispadok mellett.
Lássuk most (az általunk feltételezett) valódi okokat, amelyek a két csapat közötti jelenlegi különbséget okozzák.
A keretek minősége
Sokszor halljuk, hogy a kézilabda olyan sportág, amelyben rövid időszakokra lehet kompenzálni a csapatok közötti különbséget, hosszú távon viszont általában kijön, hogy melyik gárdának jobb a játékosállománya. Jelenleg a Szeged és a Veszprém lehetőségei nem említhetők egy lapon. Szegedi oldalon az előző idény végén a keret legnagyobb hiányosságainak felszíni kezelése volt a jellemző, míg a veszprémieknél a Nagy László vezette sportszakmai stáb néhány év alatt olyan keretet rakott össze, amely mindenféle túlzás nélkül az egyik legerősebb az európai mezőnyben. Sokat elmond a helyzetről, hogy olyan játékosok, mint Augustín Casado, Szergej Koszorotov vagy Lukas Sandell, akik más csapatokban bátran lehetnének kezdőjátékosok, Veszprémben csak epizodisták, Nedim Remili és Ludovic Fabregas személyében pedig a bakonyiaknál játszik a világ jelenlegi tíz legjobb kézilabdázójából kettő.
Az igazi kérdés itt az, hogy Szegeden miért alakult így a csapat sorsa. Juan Carlos Pastor korábban egy személyben felelt a szakmai munkáért. Ez persze nem volt ideális megoldás, de legalább lehetett tudni, hogy ezekben a kérdésekben ki a kompetens. Most viszont senki sem tudja, hogy az erre az idényre meghozott szakmai döntések kihez köthetőek. Ugyanakkor az is tény, hogy a keret már sokkal korábban megújításra szorult volna. A Veszprém ellen aratott pillanatnyi sikerek elfedték az évek óta a mélyben megbúvó problémákat, amelyek miatt nem meglepő, hogy a következő edzőpáros, Michael Apelgren és Jonas Källman rögtön drasztikus átalakításokkal indít majd Szegeden.
Nagyon nehéz számszerűsíteni a keretek közötti differenciát, de minden bizonnyal közel van ahhoz az öt-tíz gólos különbséghez, ami ebben az idényben stabilan megvolt a két együttes találkozóin. Ez pedig azért aggasztó a szegedieknek, mert néhány éve ez egyáltalán nem volt ennyire egyértelmű.

A játékstílusok közötti különbség
A Veszprém ebben az idényben rendkívül sok gólt szerez: a mostanáig lejátszott tizenhat BL-mérkőzésen 565 gólt ért el Momir Ilics csapata, ami több mint 35 gólt jelent átlagban. Ez olyan támadópotenciálról tanúskodik, amit csak rendkívül jól szervezett védekezéssel lehet kordában tartani. A Szeged védőfala viszont a legtöbbször fel sem tudott állni, mert akkora volt a sebességbeli különbség a csapatok között, hogy a Veszprém könnyedén fejezhette be a gyors akcióit. A Szeged ezzel szemben lassította a támadásokat, ami mindössze arra volt elég, hogy ezúttal legalább az első húsz percben ne dőljön el a találkozó.
Belső problémák
Ezeket a különbségeket extra teljesítménnyel lehetne kompenzálni, ám erre jelenleg nem képes a Szeged. És bizony úgy tűnik, ennek nemcsak sportszakmai okai vannak. Bár ma már egyáltalán nem ritkák a demokratikus időkérések, mégis furcsa volt látni a pénteki mérkőzésen, Dean Bombac milyen egyértelműen mond ellent a trénerének. Mintha Kárpáti Krisztián kezéből kezdene kicsúszni az irányítás, pedig amúgy ősszel több mint pozitív volt, amit a magyar trénertől láthattunk. És most sem elsősorban őt illeti a felelősség: ha a játékosok egy része nem is elégedett az edzővel, annak nem ilyen formában kellene felszínre jönnie.
Van-e innen visszaút?
Erre a kérdésre nagyon nehéz most megnyugtató választ adni a szegedieknek, hiszen jelenleg tényleg hatalmas a különbség a két hazai nagycsapat között. Az viszont biztos, hogy még három (ennyit ugyanis még biztosan rendeznek) ugyanilyen teljesítmény a derbin nem férne bele a Tisza-partiaknak, mert ez megadná a következő idény alaphangját is, méghozzá egyáltalán nem pozitív értelemben.
Egy ilyen produkció után egészen biztosan komolyabb elbeszélgetésnek kell következnie szegedi oldalon. Olyan szépen indult ez az idény, hogy a Kékek nem hagyhatják, hogy teljes nihilbe forduljon a legfontosabb hetekben.
Kiemelt fotó: Telekom Veszprém Handball Team Facebook
Kapcsolódó cikkek
.jpg-7682b339-43ea-4b35-9efc-c833435f9c52.webp)
Közel 40 kapott góllal, Bánhidi nélkül nem nyerhetett Párizsban a Szeged – de Bodó éledezik
A Bajnokok Ligája őszi rajtjánál valószínűleg még sokan aláírták volna a csoportkör hatodik helyét, amely még továbbjutást ér a Szegednek. A tavaszi nyitány után már kevésbé, így a nyolcaddöntőben megint egy BL-favorit lesz az ellenfél. De csak az olimpiai selejtező után, március végén.

Instabil maradt a Veszprém a Magdeburghoz képest, a szegediekben pedig még élhet a tavaly márciusi élmény
Klubrekordot ír a Magdeburg, sorozatban 12 győzelemnél jár a Bajnokok Ligájában, ezúttal Veszprémben aratott egyértelmű győzelmet. Momir Ilics csapatának így ismét nyolcaddöntőznie kell, és megint utazhat Szegedre, ahol egy éve ebben a fázisban 13 góllal győzött. A mostani tobábbjutóra viszont sebezhető ellenfél vár a negyeddöntőben. Az egyenes kieséses szakaszban Fazekas Gergő is ott lesz a Plockkal.