Miért siklott félre az Atlético Madrid szezonja?

A 2020–2021-es bajnoki elsőségben döntő faktornak bizonyult, hogy Diego Simeone a háromvédős szisztémára építette csapata játékát. Bár az olyan sikeremberek, mint Luis Suárez, Marcos Llorente vagy éppen Jan Oblak extra teljesítményei is vastagon benne voltak a bajnoki címben, az újdonságnak ható 3-1-4-2-es és 3-4-2-1-es rendszerek beváltak, az aranyérem pedig optimizmusra adott okot a folytatást illetően.

Úgy tűnt ez be is igazolódik, hiszen az Atlético kettős győzelemmel rajtolt a bajnokságban, a harmadik forduló után azonban recsegni-ropogni kezdett a szerkezet. Az egyik megfigyelhető jelenség az volt, hogy az Európa-bajnokságról frissen visszaérkezett egyik kulcsjátékos, Kieran Trippier borzasztóan elfáradt, és az idény elején vagy csereként állt be vagy nem tudott 90 percig játszani. Mivel poszttársa, a horvát Sime Vrsaljko igencsak gyenge teljesítményt nyújtott, így annak a Marcos Llorentének kellett kényszerűségből szárnyvédőt játszania, aki a tavalyi évben egy kreatív támadóként 25 kanadai pontot szerzett. Abban az esetben, amikor az egymással amúgy kifejezetten jól kombináló két játékos együtt szerepelt, Llorente rendre mélységibb pozíciót vett fel a középpályán az előző szezonban betöltött szerepével ellentétben, amely teljesen kivette a támadópotenciált a játékából.

Ezzel együtt azonban nem csak Llorente került szürkezónába, hiszen a csapat első számú gólfelelősére, Luis Suárezre erőteljesen rászakadt a kor, és a nyáron rendezett Copa América sem segített abban, hogy fizikailag a legjobb formában és a legkipihentebben érkezzen meg a LaLiga indulására. Bár Suárezt a gólszerzésben Ángel Correa tudta helyettesíteni, a kapuban álló Oblaknak ilyen formában nem akadt segítsége. A szlovén hálóőrről nagy magabiztossággal kijelenthető, hogy a bajnokcsapat legfontosabb tagja volt, az egészen elképesztő formáját azonban nem tudta átmenteni erre az idényre és számtalanszor láthattunk tőle teljesen szokatlan, gólokhoz vezető hibákat, melyek pontokba is kerültek.

A bajnoki címmel zárult idényben Llorente és Suarez is kuclsszereplő volt.

A sérülések kálváriája

Az Atlético felkészülési stábját vezető Oscar „Profe” Ortega mindig is szentül vallotta, hogy egy keretet úgy lehet a leghatékonyabban felkészíteni egy bajnokságra, majd idény közben szinten tartani, ha kifejezetten megterhelő edzésmunkát végeztetnek a játékosokkal. Ez a híres és egyben hírhedt metódus évekig hatékony volt, azonban az elmúlt szezonokban az Atlético kevésbé tudott profitálni Ortega módszereiből. A keretben egyre több lett a sérült, a tavalyi szezonban például a koronavírus-járvánnyal megspékelve klubrekordot sikerült elérni ilyen téren, és az idei szezon sem alakult máshogy.

A legnagyobb probléma a sérülések terén a védelemben mutatkozott, ahol a csapat két legfontosabb belsővédője, José María Giménez és Sztefan Szavics egymást felváltva dőltek ki a sorból hetekre, ami a csapat teljesítményén is erősen érződött. A helyükön legtöbbször lehetőséget kapott Mario Hermoso és Felipe Monteiro korántsem tudott felérni két csapattársuk szintjére. A volt spanyol válogatott Hermosón – bár rendkívül jó, progresszív védőnek számít – a hagyományos védelmi feladatok ellátása közben jócskán tudott és tud fogást találni az ellenfél, a brazil válogatott Felipe pedig a szezon nagyrészében arról vált híressé, hogy egészen megmagyarázhatatlan egyéni hibákat követett el, amivel nem egyszer juttatta gólhoz az ellenfelet.

Az izomsérülések azonban nem csak őket, hanem például Joao Félixet vagy Thomas Lemart is hátráltatták, ennek ellenére talán mindkét játékos a legeredményesebb és legjobb madridi szezonján van túl, a múlt idő pedig indokolt, hiszen mindkettejük sérülés nyomán valószínűleg nem léphet már pályára a szezonban.

Szavics volt az egyik legfontosabb hiányzó a szezon nagy részében.

A legnagyobb hiba: a kerettervezés

A nyáron a szakmai vezetés számára egyértelműnek tűnt, hogy a keret egy-két szegmense frissítésre szorul, főleg annak függvényében, hogy Lucas Torreira kölcsönszerződése után visszatért az Arsenalhoz, a szinte már klublegendának számító Saúl Níguez pedig ugyancsak kölcsönszerződés keretében a friss BL-győztes Chelsea-hez igazolt.

Matheus Cunha megszerzése utólag remek üzletnek tűnik, hiszen a brazil támadó gyorsan alkalmazkodott az új környezethez és bár sok játékperc egyelőre nem adatott neki, amikor a pályán volt, rendre meggyőzően teljesített. Rodrigo De Paul az Atleti legnagyobb presztízsű igazolásaként érkezett a spanyol fővárosba 35 millió euró ellenében, és bár átütő sikert nem tudott aratni, Simeone bizalmát élvezi: a klub egyik legtöbb játékpercével rendelkező futballistája jelenleg. A nagy visszatérő, Antoine Griezmann kölcsönszerződését pár perccel a transzferablak zárása előtt írták alá, de a korábbi világbajnok szezonja ehhez mérten elég kaotikusra is sikeredett.

Griezmann azt a régi gólszerző formáját, mely egykoron a világklasszisok közé emelte, egyértelműen nem tudta visszaszerezni az Atléticóban, azonban a csapatszintű játéka még mindig egy rendkívül nagy pluszt jelentett. Igaz, a francia játékost az is erősen hátráltatta, hogy a Real Madrid otthonában megrendezett madridi derbin Daniel Carvajal rendkívül kemény belépője után három hónapra lesérült, miközben korábbi hat madridi szezonjában mindössze egyetlen mérkőzést hagyott ki sérülés miatt.

A megvalósult transzferekkel tehát alapvetően nem volt nagy probléma, annál inkább igaz ez az azokra az átigazolásokra, melyek nem valósultak meg. Az Atlético keretmélységével, ha nem is minőségi, de mennyiségi szempontból ugyanis évek óta komoly gondok vannak. A rengeteg sérülés ellenére a sportvezetés idén is egy rendkívül kurta, 22 fős állománnyal vágott neki a szezonnak, ami a mennyiségi deficit mellett a csapatrészek tekintetében is végzetesnek bizonyult. A klub egyik legnagyobb gondja ugyanis az volt, hogy egyszerűen elfogytak az emberek a védelemből. A Simeone által folytatni kívánt háromvédős rendszert négy belsővédővel igencsak hajmeresztő kísérlet volt vállalni, és a korábban sorolt okok miatt meg is lett ennek a böjtje.

Cunha jó fogásnak bizonyult, de ő sem váltotta meg valójában a világot.

Januárban ebből a kötelékből még az egyik legfontosabb játékos, Trippier is kivált, az Atlético pedig részben gazdasági helyzete, részben az idő szűkössége miatt már csak vészmegoldásokban tudott gondolkodni. Másfél millió euróért leigazolta a Valenciától Daniel Wasst, aki angol társát volt hivatott pótolni a jobb szárnyon, ám a dán válogatott azonban minden bizonnyal a LaLiga legbalszerencsésebb focistája. Wass első meccsén, az FC Barcelona ellen Ferran Torres szabálytalanságát követően olyan súlyosan megsérült, hogy több mint két hónapot kellett kihagynia, azóta pedig ugyan már a csapattal edz, de egyetlenegyszer sem tudott pályára lépni.

Ezzel szemben a másik igazolás, Reinildo Mandava az Atlético egyik legjobb játékosa volt. A 28 éves mozambiki védőt mindössze hárommillió euróért sikerült megszerezni a Lille-től, és gyakorlatilag napok alatt beépült a háromvédős rendszer bal szélére, Hermoso kárára. Reinildo talán az egész bajnokság legjobb téli igazolása, és elmondható, hogy neki volt a legnagyobb szerepe abban, hogy az Atlético ideig-óráig rendbe szedte a védelmét.

A jövő sem lesz könnyebb

Minden bizonnyal a sportvezetés számára ez az idény vaskos leckét szolgáltatott és egy fokkal átgondoltabban veszik a hamarosan megnyíló nyári felkészülési és transzferidőszak akadályait, a dolguk azonban egy fokkal sem lesz könnyebb.

A Diego Simeone - Nelson Vivas párosnak alaposan mérlegelnie kell, hogy a csapat idei sikertelenségét a sérüléshullámok és a nem megfelelő keret okozták-e vagy pedig taktikai és mentális oldalon is teljes megújulásra van szükség. Az Andrea Berta által irányított sportvezetés pedig azon gondolkodhat sokat, hogy hogyan üti nyélbe az olyan kulcsjátékosok szerződéshosszabbítását, mint Lemar vagy Oblak, hogyan pótolja a szinte biztosan távozó Suárezt, és hogyan tudja megfelelő játékosokkal megerősíteni valamennyi csapatrészt, különösen a hézagos védelmet.

Képek forrása: Getty Images