Miért uralják a Bajnokok Ligáját a Premier League csapatai?

Tényleg záporoznak a kérdések. Ami biztos: a BL idei kiírásának alapszakaszát hibátlan teljesítménnyel nyerte meg az Arsenal, harmadik helyen zárt a Liverpool, negyediken a Tottenham, ötödik lett a Chelsea, nyolcadik a Manchester City. A 12. helyen végző Newcastle-nek rájátszást kell vívnia a nyolcaddöntőért, de jó eséllyel a „szarkák” is bekerülnek a legjobb tizenhatba.

Ha végigfutunk az öt, máris nyolcaddöntős angol egyleten, feltűnik, hogy két olyan csapat is előkelő helyen végzett, mely hazájában inkább csak szenved. A Liverpool úgy lett harmadik, és gyalogolt át az Atléticón, a Real Madridon, az Interen és a Marseille-en, hogy a Premier League-ben az utolsó öt bajnokijából egyet sem tudott megnyerni, két újonccal (a Leedsszel és a Burnley-vel) is csak ikszelt, miközben az ugyancsak alsóházi Bournemouth-tól kikapott. A PL-ben 14. Spurs pedig – amely utóbbi 14 bajnokijából csak kettőt húzott be – rekordot jelentő hat clean sheettel zárta a ligaszakaszt, az utolsó három BL-meccsét három győzelemmel (a Slavia, a Dortmund és a Frankfurt ellen), 7–0-s gólkülönbséggel abszolválta.

Már csak a felsorolt három ellenfél kapcsán is adódik a kérdés, hogy a kedvező sorsoláson is múlt-e az angol dominancia, másrészt igencsak elgondolkodtató, hogy az idén Angliában a maguk szintjén pocsék formát futó alakulatok is képesek simán elintézni a másik három topbajnokság jó néhány delegáltját. Ami a sorsolást illeti, a Spursnek az igazán nagy csapatok közül egyedül a PSG került az útjába, a Bayern, a Barcelona, a Real Madrid vagy éppen az Inter nem. A Liverpoolnak legalább az utóbbi kettővel meg kellett mérkőznie, de hogy objektív képet kapjunk arról, mennyire volt erős az angol kluboknak rendelt konkurencia, ahhoz a statisztikai adatokkal és mutatókkal foglalkozó Optát hívhatjuk segítségül, amely a szezon eleji sorsolás után különböző együtthatók alapján kiszámolta, melyik klubnak mennyire nehéz a párosítása. Ez alapján az Arsenal a harmadik, a Spurs a negyedik, a Liverpool a hetedik, a Chelsea a nyolcadik legkönnyebb sorsolást tudhatta magáénak. A City a 14., a Newcastle a 32. helyet foglalta el ezen táblázaton, a végső helyezések pedig azt mutatják, némi igaza lehetett az Opta szuperszámítógépének.  

Kedvezőbb sorsolás ide vagy oda, az is egyértelmű, hogy a PL-klubok ténylegesen jobbak a többségnél, ennek pedig egyik oka a Premier League gazdasági fölénye. Ami akkor is nyilvánvaló, ha a négy legnagyobb bevételt generáló klub egyike sem angol!

A BBC a minap közölte a világ egyik legnagyobb könyvvizsgáló cége, a Deloitte kimutatását. A pénzügyekkel foglalkozó brit vállalat Deloitte Money League néven évről évre rangsorolja a világ legtehetősebb labdarúgóklubjait. Az ismert 2024–2025-ös jövedelmek alapján az első a Real Madrid 1 milliárd 161 millió eurós (444 milliárd forint) éves bevétellel, a királyiakat követi a Barcelona (975 millió euró), a Bayern München (860 millió) és a PSG (837 millió). Utánuk azonban szinte csupa angol jön: ötödik a Liverpool (836 millió), hatodik a Manchester City (829 millió), hetedik az Arsenal (822 millió), nyolcadik a Manchester United (793 millió), kilencedik a Tottenham (673 millió), tizedik a Chelsea (584 millió).

Azaz, amíg a többi nemzet egy-egy, oké, a spanyol két szupergazdag klubbal büszkélkedhet, az angoloknál van hat, a top 20-ban meg még további három, ami annyit tesz, hogy a PL-ben szereplő együttesek majd’ fele igencsak tehetős, ergo képes a legkiválóbb játékosok közül szemezgetni. És ha nálad játszanak a világ legnagyszerűbb futballistái, valószínűleg neked vannak a legjobb csapataid.

A játékosminőségből, főként pedig a Premier League ilyesfajta kiegyensúlyozottságából következik, hogy rendkívül kiélezettek a mérkőzések, ami magától értetődően emeli a színvonalat. 

Miután pedig a PL-ben minden egyes hétvégén a legjobbadat kell nyújtanod ahhoz, hogy nyerj, hogy egyetlen meccset sem lazsálhatsz el és folyamatosan a legjobbadra kell törekedni, a nívó és a vég nélküli fejlődés garantált. Akkora a harc, hogy minden egyes klubnak muszáj a legmodernebb módszereket felhasználni, újabb és újabb innovációkon törni a fejét (lásd tökélyre fejlesztett set pieces), a lehető legkiválóbb orvosi és fiziós csapatot verbuválni, a legprímább edzőket szerződtetni. Azaz nem minden a pénz, azt okosan is kell elkölteni, az angol klubok ebben is az élen járnak.

Ezért is jobbak tehát vetélytársaiknál, igaz, ez a fajta rendkívül éles hazai verseny iszonyatosan strapás, és a szezon végére sokszor bekéri az árát. 

Annak, hogy nem folyamatosan valamely angol klub nyeri a BL-t, pont az idény végén jelentkező fáradtság az egyik oka, a másik pedig nyilvánvalóan az, hogy a már felsorolt többi kontinentális topklub szintén brutálisan erős. 

De annyi minőségi csapatot, mint a Premier League, egyetlen másik bajnokság sem képes felvonultatni, ebből is következik, hogy „engliséknél” a legmagasabb a színvonal.

S ha a ligák egymással szembeni eredményeit lajstromozzuk, szintén egyértelmű a fölény: a spanyol első osztály csapatai az idei BL-kiírásban egy kivétellel mind a tíz meccsüket elvesztették PL-reprezentánssal szemben, a hét német-angol párharcban mindössze kétszer született német győzelem, az olaszokkal szemben négyszer nyertek az angolok egy vereség mellett.

Az tehát vitathatatlan, hogy az angol a legerősebb liga, azon viszont el lehet merengeni, szemre a legtetszetősebb-e. Hogy a tempó, az intenzitás arrafelé a legnagyobb, afelől nem lehet kétség. A mérkőzések lüktetése egyértelműen vonzza a figyelmet, a beszűrődő atmoszférával együtt pedig még mindig a legnagyobb élményt kínálja. Az utóbbi idők „rögbiesedése”, – azaz, hogy annyira hangsúlyossá váltak a rögzített helyzet utáni szituációk (a tülekedés a szögletek, oldalszabadrúgások, nagy bedobások után) – némileg viszont ártott a játék folyamatosságának, főként ha figyelembe vesszük, hogy a rákészülés ezekre a helyzetekre mindig elvesz néhány percet.

De hát ennek is az állandó jobbra törekedés az oka, hogy az edzők minden egyes lehetőséget meg akarnak ragadni az előnyszerzésre, minduntalan igyekeznek valamiben a riválisok előtt járni – a rögzített játékhelyzet sokáig tipikusan ilyen kiaknázatlan területnek számított. Az úttörők (mint például az Arsenal) előnyt is kovácsoltak abból, hogy hamar felfedezték a jelentőségét, mások egyelőre csak próbálják követni a trendcsinálókat.

Az is igaz persze, hogy alacsonyabb tempóban könnyebb egy-egy szemet gyönyörködtető mozdulattal kirukkolni, bár amíg olyan futballisták szórakoztatják Angliában a nagyérdeműt, mint Gabriel Jesus, Bukayo Saka, Rayan Cherki, Phil Foden, Bruno Fernandes, Matheus Cunha, Joao Pedro, Hugo Ekitike vagy Florian Wirtz, a virtuóz technikai megoldások sem maradnak el.

A status quo tehát az, hogy az angol klubok dominálnak, és amíg ők könyvelhetik el a legnagyobb tévés jogdíjakat, amíg a legfélelmetesebb futballisták jellemzően a szigetország felé tartanak, amíg a Premier League foglalkoztatja a legkiválóbb edzőket, ez aligha fog változni. 

Ám mert a hagyományos nagy egyesületek – Real Madrid, Barcelona, Bayern München, Inter – kiegészülve az újgazdag PSG-vel győzelemre születtek, attól azért nem kell tartani, hogy a Bajnokok Ligája nyertese rendre Angliából kerül majd ki.  

Borítókép: Julian Finney/Getty Images