Min múlik a siker? – 30 for 30: You Don’t Know Bo

„Azelőtt volt multimédiás sztár, hogy ez a kifejezés létezett volna” – fogalmaznak a megszólalók Bo Jacksonnal kapcsolatban a 30 for 30 36. epizódjában. Reklámarc, legenda, számtalan rekord birtokosa, városi legendák főszereplője és mindenekelőtt egy kiemelkedő képességű sportoló. Ez mind igaz a film főhősére, ám Michael Bonfiglio rendező szerint ez csak a látszat.

null


Egyáltalán nem megy ritkaságszámba, hogy a gyerekek fiatalon több sportágat is kipróbálnak. Sőt vannak olyan edzők és utánpótlás-szakemberek, akik egyenesen amellett érvelnek, hogy ez hasznos is, hiszen bővíti a sportolók látókörét és az első években egyébként is csak a játék élvezete a fontos. Ám idővel mindenkinél eljön a választás ideje: az edzések számának növekedésével le kell tenni a voksot egy sportág mellett.


Kivéve, ha az ember igazán különleges, és Bo Jackson esetében épp ez volt a helyzet. Pedig gyermekkorában semmi nem utalt erre: egy alabamai kisvárosban, a mindössze 26 ezer lakosú Besserben nőtt fel, édesanyja jórészt egyedül nevelte fel. Szerény anyagi körülmények között éltek, a fiatal sportolónak ráadásul az iskolában sem volt egyszerű dolga, hiszen szótlan gyerekként ritkán vett részt a közös programokban, ha pedig igen, a többiek gyakran kinevették.


Azonban minden probléma megoldódott, amikor a sportról volt szó, Jackson tehetsége ugyanis nagyon hamar nyilvánvalóvá vált – ráadásul mind a baseballban, mind az amerikai futballban, és ez ráadásul olyan ajtókat nyitott ki a tízgyermekes család előtt, amelyekről korábban álmodni sem mertek.


Az elmondások szerint például a fiatal klasszis azért akart mindenképpen részt venni egyetemi sportprogramokban is, mert ezzel ő lett a család első tagja, aki bejutott egy felsőoktatási intézménybe. Ezek az évek azonban nem voltak egyszerűek, hiszen idővel a futball- és a baseball-együttesek is választásra akarták kényszeríteni a sportolót, akár a szabályok áthágásával is.


Ezt követően egy olyan profi karrier kezdődött el, amit bizonyos szempontból gyakorlatilag minden sportoló irigyelhet, hiszen Bo Jackson az egyetlen olyan klasszis, aki két amerikai major ligában is az All Star-csapat tagja tudott lenni.


Ezzel együtt, ha a címeket nézzük, Jackson nem tudta befutni azt a karriert, amit a tehetsége alapján jósoltak neki, ennek pedig leginkább a karrierjét kettétörő csípősérüléshez volt köze. Az azonban feltétlenül nyilvánvaló a filmből, hogy a sportoló elégedett az elért eredményeivel és elfogadta a sorsát.


A Michael Bonfiglio által rendezett epizód azonban közel sem csak erről szól: a filmes azt a folyamatot is ábrázolni szerette volna, ahogy a sportolók kiléptek a szakmai közegükből és valódi ikonokká váltak. Jackson ráadásul hajlamos is volt erre: már gyermekkorában is több városi legenda keringett róla, amit a sportoló még saját bevallása szerint is szívesen erősített meg. Erre az imidzsre pedig sztárkorában a nagy cégek is szemet vetettek: a Nike az ő arcával indította el a „Bo Knows” kampányát, ami majdnem minden sportágra kiterjedt. Jackson e mellett feltűnt videojátékokban és filmekben is, volt olyan időszak, amikor a népszerűsége Michael Jordanéval vetekedett.


Az azonban feltétlenül hatalmas pozitívum, hogy a klasszis sportoló nem ragadt bele a sztárszerepbe: karrierje befejezése után lediplomázott és üzleti karriert épített. A pályán elmulasztott lehetőségeket tehát más területen használta ki, és ezzel is tovább építette azt a bizonyos legendát.


A 30 for 30 dokumentumfilm-sorozat e részeiről írtunk eddig ajánlót:

2. rész (The Band That Wouldn’t Die): „Nem tudom nézni, hogy egy férfi sír”

5. rész (Without Bias): „Az ártatlanságunkat vették el”

9. rész (Guru of Go): Az edző szent őrült

10. rész (No Crossover. The Trial of Allen Iverson): Mi történt azon az estén?

16. rész (The Two Escobars): „A nemzeti büszkeségünkért játszottunk”

17. rész (The Birth of Big Air): Mindig magasabbra vágyott

21. rész (Unmatched): Az ellenfelem a barátom

23. rész (Into the Wind): Széllel szemben

24. rész (Four Days in October): Aki látta, nem feledi

25. rész (Once Brothers): „Kosárlabdázók vagyunk, nem politikusok”

26. rész (Tim Richmond: To the Limit): Autóversenyző Hollywoodból

28. rész (The Best That Never Was): „Nem futball volt, gyógyulás”

31. rész (Broke): „Pénzt keresni könnyű, megtartani nehezebb”

33. rész (There’s No Place Like Home): „Hogyan árazod be a történelmet?”


Kiemelt kép: