Minden idők legdurvább Premier League-szezonja lesz az idei? Minden bizonnyal…

Oké, veselkedtünk már neki néhányszor úgy Premier League-idénynek, hogy ez aztán majd a bazira kiegyensúlyozott küzdelem jegyében telik, öldöklően szoros csatákkal, elég csak az utóbbi néhány évet említeni: tavaly nyáron egyértelműnek tetszett, hogy az egymást évek óta jobb és jobb teljesítményre sarkalló Manchester City, Liverpool kettős kőkemény csatát folytat a bajnoki címért, de a tulajdonosváltáson áteső, megerősített Chelsea Thomas Tuchellel, az Antonio Contéval negyedikként záró, és fejlődni látszó Spurs, de még talán a Gabriel Jesusszal felturbózott, a javulás jegyeit mutató Arsenal is beleszólhat a bajnoki versenyfutásba, ahogyan a kertek alatt osonó, Erik ten Haggal és Casemiróval felvonuló Manchester Unitedre is balga dolog lett volna legyinteni.

Vagy említhetnénk az azt megelőző, 2021–2022-es idényt, amikor a szokásos Ciy, Liverpool duó mellett az újdonsült BL-győztes Chelsea látszott velük egyenlő harmadik erőként megjelenni, szorosan mögöttük pedig az azt megelőző idényt második helyen befejező, és a visszatérő Cristiano Ronaldóval fűtött United. És bár a színvonalat, a látványt, a játék minőségét tekintve sosem kellett csalódni, egy kivétellel mindig a City nyert, és a top négyért zajló küzdelem is legfeljebb négy-öt másik csapatot érintett.

(Forrás: Reuters)

Lajstromozva a kilenceket, illik a legutóbb triplázó Manchester City-vel kezdeni, amelyiknél aligha kell persze indokolni: minden idők egyik legkiválóbb edzője dirigálja (Guardiola), minden idők egyik legelképesztőbb csatárzsenije rugdossa benne a gólokat (Haaland), az előkészítésben hasonlóképp fenomenális belga klasszis osztja el a labdákat (De Bruyne), a védelem szinte áttörhetetlen, s azzal sem gyengülne, ha a beharangozott Josko Gvardiol kékben kötne ki. Ha Ilkay Gündögan távozásával el is veszítette az egyik kulcsemberét, jött egy kiváló labdaszerző, valamint mélységből nagyszerűen meginduló játékos Mateo Kovacic személyében.

Szóval a bajnok ezúttal is topon lesz, ahogy minden bizonnyal az elmúlt szezonbeli váratlan kihívója, az Arsenal szintén, elvégre papíron jócskán megerősödött. Ha csak egyedül Declan Rice-ot sikerül a nyáron megszereznie, már akkor is arról beszélhettünk volna, kifogta az aranyhalat, mellé jött, illetve jön azonban az Ajaxból Jurriën Timber – vagyis akkor sem kell már különösebben cidriznie, ha hátul kiesik a Saliba, Gabriel kettős egyike –, valamint Kai Havertz. A németnek van azért még mit bizonyítania, de Mikel Artetánál alighanem a lehető legjobb kezekbe kerül. Ők azért simán pótolják Xhakát és a minden bizonnyal távozó Thomas Partey-t, az Ödegaard, Saka, Jesus, Martinelli négyes pedig garancia arra, hogy szórakoztató támadófutballban, feltehetőleg pedig eredményekben se legyen hiány.

Meglehet, ez a két klub ismételten kiemelkedik majd, de adjuk meg az esélyt a többieknek is a felzárkózásra, mindenekelőtt a Manchester Unitednek, amelyik ki tudja, mekkora klasszisokkal készülődne már az Egyesült Államokba (Osimhen?, Caicedo?, Mbappé?), ha az utált amerikai tulajdonoscsalád időben eladja portékáját Dzsasszim bin Hamad al-Tani katari sejknek. Önmagában Mason Mount is főnyeremény lehet, vele nem csak a Ten Hag megálmodta dinamikusabb letámadás valósulhat meg, de a gólveszélyes helyzetek kialakításában is előbbre léphet a United. Egy minőségi center azért még elkelne persze.

Alighanem újra csak számolni kell a Liverpoollal – ha nem, az Jürgen Klopp állásába kerülhet –, amelyik nagyot húzott a nem is olyan drágán vett Alexis Mac Allister megkaparintásával, valamint az annál drágábban vásárolt Szoboszlai Dominik becserkészésével (vagy legalábbis reméljük). A középpálya velük, valamint a támadásban oda alighanem az új idényben is fellépő Trent Alexander-Arnolddal igazán megacélosodott, és ha hozzátesszük, hogy Cody Gakpo második idényében alighanem még jobb lesz, Darwin Núnez meg szimplán csak jó lesz, Luis Díaz pedig egészséges, elöl is van kiben bízni (nyilván az örökifjú Mohamed Szalah mellett). Még a végén kiderül, a korábban évekig megcsodált védelem lesz a leggyengébb csapatrész, hogy ne így legyen, ahhoz Virgil van Dijknak kell megtalálnia régi önmagát. De láttuk, hogyan képes egy gyengébb szezon után összekapni magát a vörös had (a 2021-es, nehezen kivívott BL-indulás után egy évvel egy ponttal maradt csak el a bajnok City-től) – s valami hasonló feltámadás kinéz a Chelsea-től is.

Lehet, hogy csak a személyes kedvenc Mauricio Pochettinóval szembeni elfogultság mondatja ezt velem, mindenesetre ha van edző, aki képes a fiatalokra hatni, őket jó irányba terelni, belőlük a maximumot kisajtolni, a közönséget agresszív támadójátékával maga mellé állítani, az Pochettino. És azért ez a Chelsea akkor is klasszisokkal teli, ha nagy nevek sétáltak ki az ajtaján (Kanté, Kovacic, Mount, Havertz, Mendy, Koulibaly, a kölcsön után Joao Félix, és megy minden bizonnyal Zijes, valamint Aubameyang is), elég csak a lehetséges 4–2–3–1-es hadrendben a két védekező középpályás nevét lejegyezni: az egyik a világbajnok Enzo Fernández (aki honfitárs edzője kezei alatt egyre jobb lesz), a másik a nagy valószínűséggel érkező brightoni szupertehetség, Moisés Caicedo. Azon a kettősön menjen át, aki tud… Elöl Nkunku, Sterling, Mudrik, Nicolas Jackson, avagy lesz azért a „kékeknek” támadó arzenáljuk is.

(Forrás: The Athletic)

A top 6-ból valószínűleg a Spursnek lesz a legnehezebb dolga, mert a Chelsea-hez hasonlóan igen mélyről kell visszakapaszkodnia, a városi riválisnál ráadásul gyengébb kerettel, bár James Maddison hatalmas fogás, és ha marad Harry Kane, a Szonnal kiegészülő trió roppant veszélyes lehet. De ha Ange Postecoglu kihozza Kulusevskiből és Richarlisonból azt, ami benne van, mindjárt ötfősre duzzad a klasszis támadóegység. A Tottenhamnél a védelem belseje a legégetőbb probléma, Cristian Romero mellé két Bundesliga-játékos, Edmond Tapsoba (Leverkusen) és Micky van de Ven (Wolfsburg) a kiszemelt, begyűjtésükkel nőnének azért az észak-londoni esélyek. A nagy kérdés az, az ezen a szinten sosem edzősködő Postecoglu a világ legkiválóbb trénereivel és csapataival szemben is megállja-e a helyét, de minden eddigi állomáshelyén ugyanezt a költőinek szánt kérdést tették fel, legutóbb a Celticnél is (vajh’ mire megy ezen a sokkal magasabb szinten), ő pedig valahányszor jelesre felelt. 

De ha már a világ legkiválóbb trénerei, Roberto De Zerbivel valami félelmetesen jó, ráadásul forradalmi futballt produkált a Brighton, és az El-részvétel kiharcolása mutatja, az eredményre sem lehet panasz. Ha Mac Allister távozott is, és így tesz minden bizonnyal Caicedo is, érkezett Mahmoud Dahoud a Dortmundból, Joao Pedro a Watfordból, a rutint képviselve James Milner a Liverpoolból, márpedig a Brighton az átigazolási piacon nem szokott tévedni. Az már az elmúlt idényben is kiderült, hogy ez a csapat bármelyik ellenfelével szemben győzelmi eséllyel lép pályára, így lesz ez ebben az évadban is (pláne, ha az extrán tehetséges fiatalok, például Evan Ferguson vagy Julio Enciso tovább javulnak).

Nem tart még itt az Aston Villa, de hogy a Villa Parkban senki sem mehet biztosra, az tuti, a birminghamiek látványos fejlődésének kovácsa, Unai Emery az újdonsült sportigazgató Monchi segítségével régen tapasztalt magasságokba emelheti a klubját. Ígéretesnek tetszik Pau Torres és az ingyen megszerzett Youri Tielemans birminghami játéka (a leverkuseni Moussa Diaby-ért pedig tettek már ajánlatot), de hát azt már legutóbb is láttuk, mekkora lehetőség rejlik ebben a csapatban Douglas Luizzal, Boubacar Kamarával, Emiliano Buendíával, Jacob Ramseyvel, John McGinn-nel, Leon Bailey-vel, Ollie Watkinsszal a keretben.

Végül, de nem utolsósorban essék szó a BL-indulást meglepetésre máris kiharcoló Newcastle-ről, amelyik másfél évvel a tulajdonosváltás után, a tervezettnél jóval gyorsabban vált a PL meghatározó együttesévé, immár BL-szereplővé, és nem valószínű, hogy lassítana. Eddie Howe a garancia rá, aki kiváló csapategységet teremtett, a közönséget seperc alatt maga mögé állította, ennek is köszönhetően csapata úgy robog át az ellenfeleken, hogy azoknak pislogni sem marad idejük. Ebben is jócskán segítheti a Milanból érkező Sandro Tonali.

(Forrás: Sportico)

Így állunk hát most, kilenc valóban minőségi csapattal és kerettel. Aztán persze előfordulhat, hogy megint ellép egy-két együttes, de hogy minden egyes csapatnak minden eddiginél jobban meg kell küzdenie a három pontért – immár nem hat, hanem kilenc topcsapattal kalkulálva –, ahhoz kétség sem férhet.

Kiemelt fotó: Sky Sports