Minden idők legjobb magyar Eb-szereplése még a tét, de van talán fontosabb is

A múlt árnyai

Az eddigi Európa-bajnoki szereplés kísértetiesen emlékeztet a 2020-asra, amely Chema Rodríguez első világversenye volt a magyar kispadon, hivatalosan még nem szövetségi kapitányként. Veretlenül vívtuk meg a csoportkört, az utolsó mérkőzésen – zseniális védekezéssel – simán legyőztük Izlandot, majd a középdöntőben jött egy óriási hullámvasút (hétgólos vereség Norvégiától, egygólos siker Szlovénia ellen, majd egy hatgólos kudarc a svédek ellen), így az utolsó forduló előtt még bármi előfordulhatott. Lehetett belőle még elődöntő és hazautazás is, és a sorsunk már nem csak a mi kezünkben volt.

A különbség

Akkor Portugália volt az utolsó középdöntős ellenfél, most Franciaország lesz az. Előbbi óriási lehetőség előtt állt, a magyarok elleni győzelemmel odaérhetett az olimpiai selejtezőre (ez történt, nyolccal nyertek végül, később pedig az olimpia is összejött nekik), ellenben a francia válogatott házigazdaként már tagja az ötkarikás mezőnynek, ráadásul biztosan megnyeri már a középdöntős csoportot.

Inkább az akkori és a mai magyar válogatott közötti különbség lehet a döntő. Négy éve egy kifejezetten tartalékos együttestől – Bodó Richárd és Lékai Máté nélkül, rutintalan irányítókkal, kevés veszélyt jelentő szélsőjátékkal – már maga a középdöntő kivívása is nagy bravúrnak számított: többek között a vb-címvédő Dániát kellett kiejteni hozzá a saját közönsége előtt. Ma Chema Rodríguez kerete lényegesen mélyebb, feltörekvő fiatalok (Fazekas Gergő, Imre Bence), a motort jelentő 28-30 évesek (Bánhidi Bence, Bodó Richárd) és a motiváló hatású rutinosok (Lékai Máté, Ancsin Gábor) ideális elegye. Máthé Dominik sérülése nagyon nem hiányzott, Ancsin Gábor viszont bombaformában szórja a gólokat. Amíg lehetett, a németek ellen ő vitte a hátán a csapatot.

A németek elleni meccs

Bár a házigazda 35–28-as győzelme nagy különbséget sugall, a két gárda egy súlycsoportban volt, amíg reális esély látszott a fordításra. Az első félidőben a magyar belső hármassal (Ancsin, Lékai, Bodó) a világklasszis kapus, Andreas Wolff nem tudott mit kezdeni, negyedóra sem kellett a lecseréléshez, de a szünetig ez sem vezetett német oldalról eredményre. Bartucz László bravúrokat hozott a kapunkban, a fejlövés utáni lecserélésével azonban eltűntek a magyar védések, a második félidei visszacserélése sem hozott eredményt. A németek már az első félidőben is nagyobb sebességgel kézilabdáztak, többet lőttek kapura, hol kipattanóból szereztek gólt, hol felelőtlen magyar labdaeladás után (a szünetben 18–17, oda).

A labdavesztések miatt a második félidő elején háromgólos lett a különbség, de nem nőtt nagyobbra az utolsó negyed óra előtt. Még úgy sem, hogy szenvedett a csapat a támadásai során, amikor pedig végre ziccerbe került, nyilvánvaló büntetőktől fosztotta meg a játékvezetői kettős. (Fazekas Gergőt például tiszta gólhelyzetben, a lövőmozdulat közben lökték oldalról, szabaddobás lett belőle. A másik oldalon Bánhidi Bence faultjánál még el sem kezdte a lövőmozdulatot a német, azonnal hétméteres és kiállítás lett belőle.)

Az utolsó negyedóra előtt még volt esély, az utolsó tíz percben viszont, még mindig „csak” ötgólos különbségnél, már az arcunkba nevettek a németek. A vereség helyett inkább ezért fűtse a válogatottunkat a revans vágya még az idén, mondjuk az olimpián.

Az utolsó negyedórában persze Wolff és a német védelem lényegesen nagyobb összhangban dolgozott már, mint a magyar hátsó alakzat. A 7 a 6 elleni támadójátékot ekkor már nem erőltettük, de két olyan beállóval mint Rosta Miklós és Bánhidi Bence, ezt nem is szabad elfelejteni, hosszú távon még nagy erénye lehet a csapatnak. Figyelmeztető jel viszont, hogy a hatodik meccsre éppen úgy eltűnt a magyar védelem, mint négy éve, talán ezt lesz a legnehezebb újra összerakni az olimpiai címvédő franciák ellen.

Bár egész más volt a szituáció, jót tesz, ha belenézünk az eddigi legemlékezetesebb és legfelemelőbb Eb-meccsünkbe Franciaország ellen. 2012 januárjában is aktuális olimpiai bajnokként léptek a pályára a mieink ellen, ráadásul a továbbjutásuk múlott ezen a csatán.

Mire figyeljünk a folytatásban?

A franciák legyőzése sem garancia a négy vagy a hat közé kerülésre, hiszen ehhez Izlandnak Ausztria ellen, Horvátországnak Németország ellen kellene pontot, illetve pontokat szereznie.

Két hónappal az olimpiai selejtezők előtt legalább ilyen fontos, hogy Magyarország végre jó szájízzel zárjon egy Európa-bajnokságot (azaz úgy általánosságban egy világversenyt), minimum nagy meccsre késztetve a párizsi játékok fő favoritját. A csapat szokás szerint a saját győzelmeivel tette magasra a mércét önmaga előtt, és itt az ideje, hogy megugorja ezt. A mostani Európa-bajnokság alapján ott a helye az olimpián, sokkal inkább leírhatjuk ezt, mint az egy évvel ezelőtti világbajnokság után, amelyen – az Eb-nél gyengébb mezőnyben, élve a szerencsés körülményekkel – kivívta az olimpiai selejtezőn való indulás jogát. (Ez utóbbit márciusban rendezik majd, később kijelölendő helyszínen.)

A férfi kézilabda Európa-bajnokságról megjelent eddigi cikkeink ide kattintva olvashatók!

Kiemelt fotó: Pixsell / Alamy Stock Photo