„Minden reggel felteszem magamnak a kérdést: Kazu, a következő szezont is vállalod?” – interjú Homma Kazuóval

„Minden reggel felteszem magamnak a kérdést: Kazu, a következő szezont is vállalod?” – interjú Homma Kazuóval

2023. jan. 1.

Emlékeznek még a többek közt a Pápát, a Diósgyőrt és a Nyíregyházát is megjáró Homma Kazuóra? Az NB I korábbi japán légiósát hazája meglehetősen sikeres vb-szereplése apropóján kerestük, de nem csak a németek és spanyolok elleni győzelmekről, hanem az egykori magyarországi élményeiről, a pozitívról és negatívról, valamint az ázsiai tapasztalatairól is beszél a 42 évesen még mindig aktív támadó.



– Japán két szenzációs győzelemmel, Németországot és Spanyolországot verve vette a csoportkört. Megdöbbentél? Vagy meggyőződéssel vallottad, hogy hazád a vébé egyik meglepetéscsapata lehet?

– Biztosan furcsa lesz, amit mondok, de én akkor sem szurkolóként nézem a futballt, ha a szülőföldem válogatottja az egyik résztvevő. Ha meccset nézek, tanulni akarok, ez az egyetlen szempont, ami vezérel. A japán válogatott fellépéseiből is igyekeztem minél több apró részletet elraktározni. Ennek ellenére nagyon jólesett, amikor ismerősöktől és barátoktól a világ minden tájáról kaptam gratuláló üzeneteket. Amiatt is örültem neki, mert azt mutatta, emlékeznek még erre a japán fickóra. 


– Mi tetszett leginkább a válogatott produkciójában?

– A ránk kulturálisan jellemző önfeláldozás képességét szerencsére mindig viszontlátom a nemzeti együttes játékosain, ezúttal is mindenki hajlandó volt feláldozni magát a csapatért. A pályán és azon kívül egyaránt.


Ezt a hozzáállást a szüleink és az iskolarendszer gyerekkorunk óta belénk neveli.


Ami pedig a mérkőzéseket illeti, a sokáig vitatott gól, amikor Mitoma Kaoru az alapvonalról kanalazta vissza a labdát a spanyolok ellen, ahogy minden japánra, rám is erősen hatott.


– Ha már a japán kultúra: egy európainak továbbra is meglepő, ahogyan a szurkolók és a játékosok feltakarítanak maguk után a lelátón, illetve az öltözőben. Egy átlagos bajnokin is így tesznek?

– Nem tudom, hogy a J.League-ben előfordul-e hasonló, de hozzá kell tenni, a japán emberek jellemzően nem szemetelnek, a futballstadionokban sem.

 

– A horvátok elleni kiesést is méltósággal viselték, noha az előzmények ismeretében kelthetett bennük csalódást az eredmény.

– Azt gondolom, Horvátország megérdemelten jutott tovább. Az, hogy higgadtabbak maradtak, a nagyobb tapasztalatukon múlt elsősorban.


– A szövetségi kapitány és a játékosok mindettől függetlenül hősökként tértek haza?

– Igen. Olvastam a híreket, láttam a felvételeket, mindenkit elégedettséggel töltött el a szereplés, annak ellenére is, hogy a válogatott célja a negyeddöntőbe jutás volt.


– Kit tartasz a csapat legnagyobb csillagának?

– Mitoma Kaoru az a futballista, aki képes változtatni a játék menetén, aki el tud dönteni egy-egy mérkőzést. Ha a pályán van, tudod, valami történni fog.


– Ezért is furcsa, hogy a legjobbját rendre csak csereként vetette be Hadzsime kapitány, de ha már csillagok, a japán trónról e tekintetben leszoríthatatlan az ötvenöt évesen még mindig aktív Miura Kazujosi?

– Egészen más az ő státusza. Legenda, akit sokunk csodál. Nagyon tisztelem. Én sem vagyok már éppenséggel fiatal futballista, már csak ezért is szívesen beszélgetnék vele egy nap arról, hogyan volt képes ennyi időn át megőrizni a futball iránti szenvedélyét, milyen módszereket alkalmazva tréningezett és tartotta magát karban, szóval sok mindenről volna érdemes őt kérdezni.


– Mégis, mi lehet a titka?

– Fogalmam sincs.


– Magadra is büszke lehetsz, negyvenkét évesen még mindig játszol. Kitarthatsz te is ötvenig?

– Nem hiszem… Minden reggel felteszem magamnak a kérdést: Kazu, a következő szezont is vállalod? Úgy harmincöt éves korom óta telnek így a napjaim. Maximálisan elégedett lennék tehát azzal is, ha egy újabb évadot a pályán tölthetnék.


auto_altA meccs legjobbja díjjal (Fotó: bbs.bt)




– Laosz, Thaiföld, Bhután. A legutóbbi idényeidet ebben a három ázsiai országban töltötted, ami magyar fülnek aligha jelent túl nagy különbséget, pedig bizonyára mindhárom egészen más kultúra.

– Bizony. Hét évig éltem Laoszban, amelynek kultúrájára számos ország hatott, például az egykori gyarmatosító Franciaország – a bagettjük fenséges is –, vagy Vietnam, miatta a street food tészta és a szendvics vált népszerűvé. A laosziak szerény emberek, az országot Kína segíti a különböző fejlesztésekben. Thaiföld ugyebár a turisták kedvelt célpontja, a látogatók és a helyiek is nagyon szeretik, nyugalom jellemzi, ezért is alapítottam ott egy céget. A konyhája ugyanolyan ízletes, mint a laoszi. Sokan azt gondolják, Kelet-Ázsia, akár Thaiföld is szegény, de korántsem az. Bangkok egy igencsak fejlett város. A neten sok hamis információ kering, ezért is érdemes sokszor a saját szemünkkel megtapasztalni, mit mutat a valóság.


Bhután igazán egyedülálló. Elszigetelte magát a világtól, nem is GDP-ben gondolkodnak arrafelé, hanem nemzeti összboldogságban. A televíziós sugárzást csak 1999-ben vezették be, ahogy az internetet is. Az emberek nagyon vallásosak, de mindenki beszél angolul. Irtózatosan nehéz egy külföldinek belépni oda, ezért is értékelem, hogy ebben a rejtélyes országban, amelynek egyébként fantasztikusak a természeti adottságai, élhetek és dolgozhatok. 

 

– Húsz éve viszont Japánból Európába vezetett az utad, előbb Szerbiába, onnan Magyarországra. Kultúrsokként élted meg a változást? 

– Egyértelműen. Egészen más világból csöppentem Európába, egy Tokió melletti hétmilliós városból. Szerbiában, ahogy aztán Magyarországon is tapasztaltam rasszizmust, főleg vidéken. Lehet, sokan csak viccnek szánták a megjegyzéseket, nekem nem volt az. Ugyanakkor minden ilyen tapasztalat lélekben erősebbé tett. 


– Majdnem tíz évet mégiscsak eltöltöttél Magyarországon, hol érezted magad a legjobban?

– Minden egykori klubomból jó emlékeket vittem magammal. Az a típus vagyok, aki elfogadja azt, amit az élet kínál. 




– Diósgyőrben azért a szokásosnál is több gólt szereztél, másfél szezon alatt tizenötöt. Miskolcon ment a legjobban?

– Szerintem átlagban máshol is nagyjából annyit rúgtam. Diósgyőrben talán nagyobb hatásom volt a csapat játékára, ehhez azonban a szurkolók is alaposan hozzájárultak, akik a támogatásukkal legalább annyira hatottak rám. 


– Az bármikor is megfordult a fejedben, hogy Magyarországon telepedj le?

– Semmit sem lehet kizárni, már csak azért sem, mert a lányom ma is ott él. Még bárhogy alakulhat a jövőm. 


– Mit szerettél a leginkább Magyarországban?

– A harcsapaprikást túrós csuszával, a tokaji borokat, a budapesti látképet, valamint a gyönyörű nőket. 


– És amit nem különösebben?

– A pesszimista látásmódot. Amit, ha nem is mindenkire, de a többségre nézve sajnos jellemzőnek gondolok.


– Azt már tudod, hogy ha egyszer abbahagyod, talán még ebben az évtizedben, mihez kezdesz majd?

– Sosem tudni, mit hoz a holnap, hogy mivel keresem majd meg a kenyerem, azt viszont tudom, hogy mindig, mindent megteszek majd azért, hogy a lányom, Naomi és jómagam boldoguljunk.


Kiemelt fotó: Fradi Média

Szerző

Galambos  Dániel

Galambos Dániel

Galambos Dániel

Az angol futball megszállottja, a Büntető.com angol fociért és interjúkért felelős szerzője, a Képes Sport korábbi szerkesztője, valamint a Spíler TV korábbi szakértője.