„Mindenki be akart kerülni a csapatba, s kész volt érte megdögleni” – interjú a Puskás Akadémia játékosával, Kiss Tamással

– „Kiss. Nagy gól.” Tudod, honnan való az idézet?

– Hogyne. Öt éve, a Fradi elleni győztes gólomat kommentálta így Hajdú B. István. Remélem, hallunk még tőle hasonló szójátékot.

– Egy nappal a 17. születésnapod után rúgtál látványosan nagy gólt, ezek után bizonyára volt mit megünnepelni.

– Anélkül is tartottunk volna születésnapi bulit, így persze emlékezetesebbre sikeredett. Más volt, mint az összes többi. Az, hogy az új stadion teltházas meccsén, a Fradi ellen rúgtam győztes gólt, egészen más dimenzióba emelte az ünneplést. A visszafogottabb családi összejövetel után a saját baráti társaságomban el is engedtem magam.

– Egy profi esetében nyilván másként értelmezendő a kérdés, de mennyire vagy bulizós?

– Maradok a határokon belül. Ha bajnoki szünet van, egyszer-egyszer kimozdulok, bajnokság közben nem. Igyekszem az edzésekre és a hétvégi mérkőzésekre profin felkészülni, és nem elcseszni a karrierem.

– Rosszabb napjaidon visszanézed a gólt?

– Néhány hónapig többször is lejátszottam, akkoriban élénken élt bennem, ma már kevésbé, nem hoz már annyira lázba, nem is keresek rá a neten. Az foglalkoztat inkább, hogy szerezzek még hasonlóan szép gólokat.

– Mennyit? Az NB I-ben egyelőre tíznél jársz.

– Minél többet, annál jobb. Tudom, hogy csak rajtam múlik, azért dolgozom, hogy jócskán sikerüljön növelni a góljaim számát.

– Megvan benned hozzá a sokakból sajnos hiányzó alázat, szorgalom, küzdőszellem?

– Úgy érzem, igen. Sokat segített a hollandiai egy év, benőtt a fejem lágya. Tudom, egyedül én vagyok a felelős a karrieremért, hogy mennyire profin élem a mindennapjaimat, márpedig meg akarok felelni a saját kívánalmaimnak.

– Úgy pedig egy nap újra légiósnak állhatsz?

– Egy év tapasztalata van mögöttem, egyértelműen az a célom, hogy ismételten egy nívós külföldi ligában szerepeljek. Meg is teszek érte mindent. A rövid távú cél, hogy minden edzésen a maximumot nyújtsam, hogy mindennap a tükörbe tudjak nézni, mert csak így teljesülhetnek a hosszú távúak.

– Mindig is kijelöltél magadnak elérendő célokat?

– Amikor elkezdtem az élvonalban játszani, megfogalmaztam álmokat, amelyeket próbáltam megvalósítani. Eleve álomnak gondoltam az NB I-es bemutatkozást, a gólszerzést, és ahogy egyre több minden összejött, egyre nagyobbakat mertem álmodni. Szerintem fontos, hogy legyenek álmaink, amelyeket követhetünk. Ha pedig elérjük azokat, büszkén gondolhatunk magunkra.

– Úgy tűnt, a Cambuurba szerződéssel egy újabb álom beteljesüléséhez juthatsz közelebb, a holland klub nem élt azonban az opciós vételi joggal. Mennyire jelentett csalódást?

– Mindkét eshetőséggel számoltam. Felkészítettem magam arra is, mi van, ha nem sikerül megragadnom az Eredivisie-ben, bár mindent megtettem érte. Emiatt persze van bennem egyfajta csalódás, de próbálom a negatív történésekből is kihámozni a pozitívumot, és amit csak lehet, a magam javára fordítani. Ha sírt is az egyik szemem, azt próbáltam erősíteni magamban, hogyan nevethetne a másik.

– Az valamelyest felment, hogy az NB I-ből fiatalon kikerülve iszonyatosan nehéz lehet a holland élvonalban teljesíteni? 11 bajnokin kaptál ugye szerepet, rendre csereként.

– Más volt a szint, ez kétségtelen. Ráadásul egy idegen országban, idegen nyelvterületen kellett mihamarabb boldogulnom. Egy-két hónap alatt kellett megszokjam az új környezetet, a holland játékstílust, az új taktikát, felállási formát. Bizonyos szempontból persze annyi időm sem volt.

Egy csütörtöki napon érkeztem meg, szombaton pedig már kezdtem a PSV Eindhoven ellen. Az azért mélyvíz. Gyorsan kellett alkalmazkodni, annál is inkább, mert ha nem tudsz, keresnek mást. Minden edzésen meg kellett szakadni, mert ott voltak a sarkamban, ez pedig folyamatosan húzza fel az embert. Kőkemény konkurenciával kellett megküzdeni, még a feljutó Cambuurban is. De remekül rajtoltunk, és a gyengébb második etap dacára is a kilencedik helyen zártunk. De még ennél a holland középcsapatnál is hatalmas rivalizálással szembesültem, mindenki be akart kerülni a csapatba, kész volt ezért megdögleni.

A PSV elleni mérkőzés (Fotó: Henk Jan Dijks/BSR Agency/Getty Images)

– Itthon nem érezted ezt?

– De, csak a „megdöglés” más szintjén.

– Ezt az attitűdöt, vagy valami mást volt a legnehezebb elsajátítani?

– Több tényezőt is ki tudok emelni. Angolra például ritkán fordították le a taktikát, hamar meg kellett tehát értenem a hollandot. Kevesen voltunk légiósok, bizonyára ezzel is arra próbáltak minket ösztönözni, hogy mielőbb megtanuljuk a nyelvet. A meccsek ritmusa is más volt, minden csapat támadni akart, ezért aztán nagyon sok volt az átmenet, amihez piszok jó kondi kell. Ebben is fejlődnöm kellett. De jól fogadtak a csapattársak, mindenkit segítőkésznek találtam.

– Mentálisan erősebb lettél, mondtad a hazaérkezésed után. Mit jelent ez pontosan?

– Egyedül éltem ugye kint, ami akkor is nehéz, ha egész jól feltalálom magam. Még sincs azonban ott a család, a barátnő, ezt mentálisan és lelkileg fel kellett tudni dolgozni. Ugyancsak jól kellett kezelni azt, ha nem kerültem be a csapatba, hogy ne csak azok a gondolatok foglalkoztassanak, miért nem maradtam inkább otthon. Szóval mindezek alaposan megerősítettek.

– De mennyire volt nehéz feldolgozni, hogy fél évig csak a kispadon kapsz helyet? Még ha ez egy 21 éves játékos esetében nem is ritka.

– Az elején nagyon. Rágtam magam miatta, de arra jutottam, még többet kell dolgoznom. Az a megoldás, hogy mindennap a lehető legprofibban készülsz, mindent alárendelve a futballnak.

– Említetted, egyedül kellett boldogulnod. Mennyire érzi magát magányosnak olyankor az ember, ha amiért kiment, nevezetesen, hogy játsszon, nem adatik meg neki.

– Ez ugyancsak nehézség. Ha épp rosszul futballoztam, vagy egyáltalán nem játszottam, azt csak a telefonban tudtam kibeszélni magamból, az ugyanakkor segített, hogy a csapattársakkal nagyon jó viszonyt ápoltam. Túl tudtam szerencsére lépni a negatív élményeken is.

– Akkor azért ez így alaposan megerősített.

– Igen, és pozitívan fogom fel, profitálva belőle.

Az lett volna a baj, ha összeomlok attól, hogy nem vásárolt meg a Cambuur Leeuwarden. Ez arra is jó volt, hogy tudjam, ha lesz is törés a karrieremben, össze tudom magam szedni.

A padról beszállás pillanata (Fotó: Henk Jan Dijks/BSR Agency/Getty Images)

– Az amúgy elég érdekes, hogy Szombathelyről mindig kikerülnek nagyon technikás, ügyes, de fizikailag talán némi hátránnyal küzdő játékosok, mint Koman Vladimir, Kovács István, Radó András, Németh Márió, vagy épp Kiss Tamás. Nemzetközi pályafutást közülük azonban csak Koman tudott befutni. Épp a fizikai paraméterek jelentik az akadályt?

– Biztos, hogy nem. Számos példát találni a világban arra, hogy a törékenyebbnek tűnő alkatok is sikeresek, a legnagyobbak közül ugyebár Messi vagy Neymar, de Insignét is említhetem, vagy a termete alapján Shaqirit. Az Illés Akadémiának szerintem éppen az az egyik pozitívuma, hogy nem engedi el az alacsonyabb, vagy fizikailag kevésbé erős játékosok kezét, sőt, mondhatni direkt keresi ezeket a technikás futballistákat. Ha nem is sikerült a felsoroltak mindegyikének külföldi karriert befutnia, idehaza azért letették a névjegyüket. Az amúgy egyre erősödő a magyar élvonalban.

– Valaha bármelyikükre is példaképedként tekintettél?

– Fiatal akadémistaként nekem a Hali volt a minden, néztem a meccseket, mindent megadtam volna azért, hogy elérjem azt, amit ők. Példaként szolgáltak arra, Szombathelyről egy futballistapalántának el lehet jutni az élvonalig.

– Sőt, immár a nemzetközi szintbe is belekóstolhattál – a nyáron amúgy ismét, amikor a Puskás Akadémia a Vitória Guimaraessel találkozott a Konferencia-ligában. Más szintet képviselt azért a portugál egylet?

– Az odavágó első 15-20 percét tekintve igen, azt nagyon elszúrtuk. El is ment azon a meccs. Sajnos nem tudtunk szépíteni sem, talán úgy a hazai találkozó is másképp alakul. Tény, erősebb csapat a Guimaraes, de a futballban borulhat a papírforma, láttuk ezt éppenséggel a válogatott angolok elleni fellépésein. Mi nem tudtuk borítani, a bajnokságban szeretnénk azonban ismételten európai kupaindulást érő helyen végezni.

– Egy magyar klubcsapatnak, amelyik mondjuk hazai játékosokat is igyekszik használni, el lehet érnie a júliusban megtapasztalt nívót?

– Szerintem igen. Megint csak a munkát tudom kiemelni. Ha a mindennapokba beleteszed a melót, annak meglesz a gyümölcse. Ha a kupatalálkozókat, illetve az első két forduló összeállításait megnézzük, látjuk, sok hazai futballista szerepel Felcsúton, szerintem ez jó, mi pedig örülünk annak, hogy megkapjuk a bizonyítási lehetőséget. Nem kérdés, élni is kell vele.

Kiemelt kép: pfla.hu