„Mindig akkor volt erős a magyar válogatott, ha az egység jellemezte” – interjú Király Gáborral
Április 1-én ünnepli a születésnapját Király Gábor, és azt gondolnánk, a 48 nem tréfa dolog, ő azonban egyáltalán nem törődik a korával. Nem is kell neki persze, ő úgy is a magyar válogatott örökifjú kapusaként él az emlékezetekben. Ma már persze mások a feladatai, mint az ellenfél labdáinak védése, de hogy mit gondol a Király SE és a létesítmény kihívásairól, a jelenlegi válogatottról, az esetleges külföldi szerepvállalásról, hogy mi lett a mackónadrágokkal, és hogy miként tréfálta meg a szülinapjain az édesapja, arról egyaránt ejtettünk vele szót.
– Király Gábor 48 éves lett. Pedig mintha csak tegnap lett volna a 2016-os Eb. Te is úgy gondolsz még rá?
– Ha az ember elég tevékeny, akkor rohan az idő, az én esetemben sincs ez másként.
– Sok minden történt azóta?
– Egyrészt lezártam egy elég hosszú profi pályafutást, másrészt amit huszonegy éve megálmodtam a Király Sportlétesítménnyel kapcsolatban, azt folyamatosan igyekszem megvalósítani. Azt igazgatom főállásban, ebben a munkában márpedig rendre akadnak új kihívások.
– Érdekel téged egyáltalán a korod?
– Nem. Mert észre sem veszem az évek múlását. Azt azért tudom, épp hány éves vagyok, de nem foglalkozom vele. Ettől még igyekszem magam karban tartani, próbálok harmonikusan élni.
– Akkor ha azt kérdezem, mennyinek érzed magad valójában…
– …azt felelem, hogy ennyinek.
– És amikor másnap felkelsz azután, hogy védtél egy gálameccsen, vagy a gyerekeknek bemutattad a feladatokat?
– Akkor is annyinak. Nem mondom, hogy egy hosszabb kerti munka után nem áll be a térdem, de egy-két nap elteltével rendbe jövök. Úgy egy hónapja heti háromszor kondizom, inkább csak az említett karbantartás végett. Kis kardiózás, néhány stabilizációs gyakorlat. Rengeteg a munka, ennyi fér bele.
Nem jellemző amúgy, hogy szerelést öltök, kapuba úgy rendesen csak a Hertha, az 1860 és a Palace öregfiúkba álltam be. Illetve azért előfordul, hogy az egyesületben a kapusainknak meg is mutatok néhány védést, legutóbb a tizenkét-tizenhét éves korosztály tagjainak tudtam.
Kiváló kapusedzőink vannak, de fontos, hogy modelezzük a lehetséges meccsszituációkat, a gyakorlatban is segítettem ebben, mert az is lényeges, hogy ne csak az instrukciókat kapják meg a gyerekek, hanem be is mutassuk azokat alkalomadtán.
– Ha már a gyerekek, és visszatérve még a születésnapodra, az április elsejei dátum miatt sokszor próbáltak az amúgy jeles napon megtréfálni?
– Édesapám folyamatosan. Gyerekkorom óta bohóckodott velem, én meg tovább örökítettem azt a Hertha öltözőjébe. Visszatérő poénja volt, hogy a pulóverem vagy a kabátom ujját megcsomózta, én meg ha felvettem, nem tudtam kidugni a kezem. Minden reggel úgy indultam el a fürdőszobába, hogy érhet valami meglepetés, és azért ez belém égett. Máskor a cipőfűzőket kötötte össze, ezt mondjuk én is megtettem Berlinben. Mind a huszonnyolc játékos cipőjét összekötöttem. A sajátomat is természetesen, hogy ne bukjak le. Mindjárt jövök, még kell egy kicsit masszíroztatni magam, mondtam a tréning előtt, azalatt gyorsan megtettem, amit megkívánt a haza, aztán az edzés végén utolsónak jöttem be, hadd dohogjanak magukban addig. Nem fedtem fel magam, legfeljebb csak valamivel később. De az osztálytársaim is kedveskedtek ezzel-azzal mindig.
– A gyertya elfújásakor szokás kívánni. Kivételesen elárulod nekünk, mit fogsz?
– Talán a legfontosabbat, egészséget. Mindenkinek. Az legyen meg minél tovább.
– Az a típus vagy egyébként, aki nem enged a negyvennyolcból? Kellően makacs?
– Nem gondolom, bár vannak természetesen elveim, meg célok, azok azonban hosszú távúak, és türelmes vagyok velük szemben. Vezetőként szerintem így érdemes gondolkodni, és folyamatosan motiválni az embereidet, vagy legalábbis olyan környezetet teremteni, amelyik motiváló, amelyik jövőképet kínál. Ebben igyekszem őket segíteni, és megadni az eszközöket ahhoz, hogy kiteljesedjenek. Külföldön szocializálódtam, megtanultam nyitottnak lenni, elfogadni a másikat, ez a személyiségjegyemmé vált, a türelemmel együtt. Ettől még képes vagyok nyomatékosítani azt, amit szeretnék.
– Elég sok mindent lehet még a személyedhez kapcsolni, az egyik ilyen a korrekorderség, hogy még mindig te vagy az Európa-bajnokságok történetének legidősebb labdarúgója. 40 évesen és 86 naposan védtél Belgium ellen. Büszkeség?
– Tulajdonképpen igen. Meglepett, hogy azzá váltam, de a rekordok arra valók ugye, hogy megdöntsék őket. Esetemben is eljön majd a pillanat. Ettől még jó dolog bekerülni a történelemkönyvekbe, ha csak egy időre is. Sok nehézséggel kikövezett, hosszú út vezetett addig, hogy Európa-bajnokságon szerepeljek, bár sok örömöt is megéltem persze, de a legfontosabb, hogy nem csak utazóként lehettem jelen, hanem én védhettem a tornán, amiért hálás vagyok a csapatnak, a stábnak, a kapus kollégáimnak.
– Mennyit gondolsz Franciaországra? Az idei Eb közeledtével azért megrohannak majd az emlékek?
– A nemzet aranyaiban Szécsi Zoltán mondja egy ízben, hogy igazából az emberek emlékeztetik őket az elértekre, ha találkoznak velük, velem is így van ez. Ha egy-egy előadást tartok, mindig előjön az Eb, amúgy meg az az érdekes, hogy a hat-hétéves gyerekek is tudják, ki az a Király Gábor, noha nem is láthattak védeni. Vannak persze felvételek is az Eb-ről, amelyekkel olykor szembe találom magam, és nyilván jó azokat visszanézni. De az a múlt, én pedig mindig előrenézek.
– Akkor előrenézve: mit gondolsz a mai válogatottról és az Eb-esélyeiről?
– Egységes, fiatal csapat, néhány idősebbel kiegészülve, mint például Lang Ádám, aki Koszovó ellen remekül indult meg és egy csodálatos passzal szolgált a második gólunk előtt. Azt a gólt félig Langi érdemli meg, és azt is, hogy harmadik Európa-bajnokságán szerepeljen.
Erősnek tűnik a csapatkohézió, a fiatalok beleállnak a munkába, és jó, ha ezt is látják rajtuk az emberek, mert sokan hajlamosak csak arra felfigyelni, milyen jól áll a séró, milyen szépek a tetkók, pedig nem ez a lényeg, hanem hogy ezek a srácok mennyit dolgoznak a sikerért.
Hogy az Eb-n ez mire lesz elég, nehéz ügy, a németek mellett, akik az előnyükre változtattak a hozzáállásukon, Svájc és Skócia ellen sem lesz könnyű. Ettől még reálisak a továbbjutási esélyeink. Azt mindenesetre elérte már ez a válogatott, hogy valamennyire tartsanak tőle az ellenfelek, korábban sokkal könnyebben vették az ellenünk vívott párharcokat.
– Mit tartasz a sikerek kulcsának?
– Marco Rossi személyét. Nagyszerűen készíti fel az együttest, olyan utasításokat ad, amikből jól dolgozhatnak a srácok. Egyszerű, rövid információkat, nem túl sokat, a kötelezően elvégzendő feladatokon túl pedig engedi, hogy a játékosok a saját kreativitásukkal egészítsék ki azokat. Marcónak is akadtak kihívásai, amikor nem kalkulálhatott az amúgy fontos, ám épp sérült játékosokkal, olyanokat kellett bevetni, akik addig nem számítottak stabil kezdőnek, de jól kezelte ezeket a helyzeteket, megbirkózott minddel.
– A ti eredményességeteknek mi volt a záloga?
– Az egység, a tapasztalat, a megfelelő hozzáállás. Nálunk kevesebb fiatal szerepelt, de mindenki tudta, mi a dolga.
– Összevetve a két csapatot, az ideit, illetve a 2016-osat, van azért hasonlóság, nem?
– Persze, az egységességet tekintve feltétlenül.
Mindig akkor volt erős a magyar válogatott, ha az egység jellemezte. Most sincsenek sztárallűrök, ami nem azt jelenti, hogy ne kellenének vezérek. Kellenek, vannak is, de mindenki tisztában van a szerepével, ez is a siker egyik kulcsa.
És kell persze a jó háttér. Csányi Sándor elnöklete alatt ez már azért a harmadik kontinenstornánk lesz. Mindenki beleteszi a saját részéről a melót, a szurkolókról nem is beszélve. Jó látni, milyen tömeg sorakozott fel a csapat mögött. A franciaországi Eb után azt mondogattam, én ott a saját korosztályomat is képviseltem Gera Zolival, a hetvenes években születetteket, azért a generációért is küzdöttem.
– Ami azt illeti, generációk meghatározó élménye a mackónadrágban védő Király Gábor. Hányat őrzöl belőle manapság?
– Az utolsót öt évvel ezelőtt odaadtam Mikler Rolinak, amikor itt jártak felkészülésen Szombathelyen. Amúgy gyártjuk is a melegítő alsót, kapható a shopunkban, onnan lehetne nekem is, de nem veszem fel, mert nekem huszonhárom évig egyenlő volt a munkával, az ember pedig nem a munkaruháját hordja civilben. Még a végén levetődnék a járókelők elé az aszfalton.
– Az üzletember-sportvezető Király Gábortól az valóban hülyén festene… Hanem ebben a minőségedben a Király Sportegyesület, a létesítmény, a nemzetközi kapusiskolád minden perced leköti?
– És még ennél is több a feladat, mert van egy rehabunk is a létesítményünkben, ahol hét-nyolc orvos tevékenykedik, plusz egy négycsillagos szálloda konferenciatermekkel, szóval nem is csak a sportról szól a munkám. Inkább sport és üzlet, az előbbi persze mindig fontos marad, ezért is végeztem el az MLSZ akadémiai-igazgatói tanfolyamát, valamint a Double Pass sportigazgatói képzését. Megvan a kapusedzői A licencem, ugyanez labdarúgó-edzőiben is.
– De jól sejtjük, hogy nem tervezel edzősködni?
– Jól. Ettől még jó más aspektusból is megérteni a futballt.
Világéletemben az vezérelt, hogy minél nagyobb tudásra tegyek szert. Azért is képezem magam folyamatosan, mert jó vezető szeretnék lenni. Korábban mindig jó kapus akartam lenni, ezért tanultam, ugyanezt teszem most vezetőként. Van mellettem egy nagyszerű csapat, így tudunk jól dolgozni. Huszonegy éve kezdtük el a focipályát építeni. „Minek focipálya”, kérdezték akkor, én viszont tudtam, mit akarok megvalósítani hazahozva a külföldi tapasztalataimat.
A Herthában védve is napi szinten tartottam a kapcsolatot az építésvezetővel, a Palace-ban játszva szintén, mert tudtam, hogy ha egyszer abbahagyom a futballt, mivel akarok foglalkozni. Így történhetett, hogy egy szerdai napon befejeztem a játékot, csütörtökön pedig átülhettem a székbe az irodában. Nem voltak kérdések, bizonytalanság, a „mihez kezdjek magammal” gondolata. Sokat invesztáltam ebbe. Időt, energiát, tőkét, de megérte, főként a fejlődésünket látva.
– A Király SE mennyire akar fejlődni? A megye I a csúcs, vagy van tovább is?
– Az alapításkor kitűztük a szakmai célokat, és ez az NB III volt, mint plafon. Nem akartam ugyanis, hogy a Haladásnak vetélytársa legyen városon belül. A Halié az NB I vagy az NB II, mi vagyunk az alatt. Ha megérünk rá, és feljutunk, megméretjük magunkat az NB III-ban is. Nem könnyű, mert a megyében mindenki a Királyt akarja legyőzni, láthatóan mindenki az élete meccsét vívja ellenünk. De ez éppen megfelelő mentális felkészítés a gyerekeinknek, akik megszokják, hogy apait-anyait bele kell adni.
– Soha, egyszer sem álltál a kapuban a saját egyesületedben. Miért nem?
– Mert vezető vagyok, nem játékos. Azt befejeztem, annak vége. Azt a pályát ki akartam maxolni, talán sikerült.
A korábbi klubjaimmal tartom a kapcsolatot, és egy-egy gálameccsre elutazom Berlinbe, Münchenbe vagy Londonba. Nemsokára megyek is Angliába egy jótékonysági mérkőzésre, a volt csapattársaim, Andy Johnson és Nicola Ventola is szerepelnek majd a Palace-ban. Fontosnak tartottam mindenhonnan úgy búcsúzni, hogy bármikor vissza tudjak térni. De nem csak Londonban, Berlinben is otthon érzem magam.
Lesz aztán apunak is emléktornája, az már nálunk a Király Sportlétesítményben az U11-es korosztálynak, tizennyolc résztvevő klubbal, eljön a Manchester United, a Hertha, a Dinamo Zagreb, a DAC is. Tavaly a Benfica és a Parma is itt járt. A United edzői mondták, jönnek jövőre is. Akkor még nem voltam biztos benne, hogy idén is megrendezzük, de mire vége lett a tornának, meggyőztek, hogy folytassuk.
– Azért is kérdeztem a Király SE-ben való szereplést, mert Halmosi Peti például rendületlenül nyomja…
– És egyetlen edzést sem hagy ki, az első perctől az utolsóig végigdolgozza. Negyedik éve immár. Mondtam már neki néhányszor, hogy lassítson, nem nagyon akar, bár előfordul, hogy nála a regenerálódás maga az edzés, de vérprofi a hozzáállása. Egyéni képzőként is jelen van a klubban, Peti fia is nálunk focizik egyébként. „Te mentor vagy, neked tanítani kell a gyerekeket”, mondtam neki, amikor csatlakozott hozzánk. És ma már a pályán sem mindig olyan forrófejű, egyre kevesebb sárgát vagy pirosat kap, akkor is, ha hátulról rugdossák a megyei meccsen.
– Az benned van, hogy valamikor egy nagy klubot irányíts?
– Kaptam már külföldről felkérést, egyelőre azonban maradnék a saját dolgaimnál. Amikor tizenhat éves lett a létesítmény, és adódott valami más is, apu mondta: „Tizenhat évig mindent ebbe invesztáltál, miért csinálnál most valami mást?” Igaza volt.
– De szívesen dolgoznál Bundesliga-csapatnál, vagy egyáltalán nem vonz a lehetőség?
– Egyelőre nem. Vannak még kihívások itt is.
– Eltöltöttél hét évet Berlinben, később ötöt Münchenben. Sosem akartál Németországban letelepedni?
– Nem. Sokszor kérdezték, mihez kezdek magammal a pályafutásom után, pedig bennem ez soha nem volt kérdés: haza akartam hozni a tudást, a tanultakat átadni a gyerekeknek, az egyesület dolgozóinak, a pályamunkásoknak is. Ötven év múlva én már nem leszek, de ez a létesítmény remélhetően akkor is áll, működik, ugyanezzel a mentalitással.
Kiemelt kép: Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola
Szerző
