„Mint Bambi a jégen” – a szenegáli focista 53 perc alatt megmutatta, mit nem tud

„Mint Bambi a jégen” – a szenegáli focista 53 perc alatt megmutatta, mit nem tud

2022. nov. 4.

A szenegáli támadó, Ali Dia mindössze 53 percet töltött a pályán 1996. november 23-án, a Southampton–Leeds United Premier League-mérkőzésen. De ennyi is elég volt ahhoz, hogy azóta is a PL-legrosszabb igazolásai között emlegessék a nevét. Csapattársa, Matt Le Tissier elmondása szerint „úgy mozgott a pályán, mint Bambi a jégen”.




A korabeli időjárás-jelentés szerint 1996. november 23-án hideg, kissé szeles időben rendezték meg a Southampton–Leeds United Premier League-mérkőzést. A találkozót, amit az egyik szemtanú a „rendkívül zavarba ejtő” jelzővel illetett, hozzátéve, boldog, hogy jelen lehetett a PL történetének egyik legfurcsább pillanatainál. A mérkőzés 32. percében járunk, amikor Graeme Sounessnek, a Southampton akkori menedzserének le kellett cserélnie csapata legfontosabb játékosát, Matt Le Tissier-t, és a helyére az abszolút újonc Ali Diát (az eredeti neve Aly Dia, de a cikkben mi is a nemzetközi sajtóban megszokott formát használjuk – A szerk.) küldte a pályára.


A játékost, akit Souness valószínűleg szívesen elfelejtene. Ugyanis ahogy Dia beállt, szinte mindenkinek – köztük az edzőnek is természetesen – feltűnt, hogy itt valami nem stimmel. A „nem igazán jó” csak a legfinomabb jelző volt, amivel illették. Csapattársa, Matt Le Tissier elmondása szerint „úgy mozgott a pályán, mint Bambi a jégen, nagyon kínos volt nézni”. Az edzője is rájött arra, hogy „gáz van”, és a 85. percben le is cserélte a játékost.


Ötvenhárom perc jutott a szenegálinak a Premier League-ben.


Íme, néhány képkocka a mérkőzésről két videóban, amelyből azért sajnos olyan sok minden nem derül ki Ali Dia játéktudását illetően.






A nap, amikor megjelent az öltözőben

Nem lehet egészen pontosan rekonstruálni, hogyan is került Ali Dia a Southamptonhoz. Ami bizonyos, valaki George Weah-nak kiadva magát felhívta Sounesst, és beajánlotta a Paris Saint-Germainben játszó, 13-szoros válogatott unokatestvérét. Ez volt Ali Dia. (Hogy a vonal túloldalán Dia egyik barátja vagy az ügynöke beszélt, az máig nem derült ki.)


„Játszott George Weah-val a Paris Saint-Germainben, az előző évben (1995-ben – A szerk.) pedig a német másodosztályban szerepelt. Ha valaki ilyen ajánlást ad neked, hajlamos vagy elfogadni” – adott magyarázatot a történtekre egykor Souness, akinek javaslatára a klub egyhónapos szerződést kötött az afrikai labdarúgóval.


„Emlékszem, megjelent az edzésen egy fickó, akit Souness úgy mutatott be a játékosoknak, mint George Weah unokatestvérét. Akkoriban minden héten volt egy próbajátékos a klubnál, mivel a játékos-megfigyelés folyamata másképp működött. Elkezdtünk edzeni, és hamar rájöttünk, nem olyan jó, mint George Weah. Nem volt nehéz észrevenni, hogy ez a srác soha nem volt a futball legmagasabb szintjének közelében. Nagyon, nagyon gyenge volt. És ez nem csak azért volt, mert rossz napot fogott ki”


– emlékezett vissza a The Athleticnek Dia norvég csapattársa, Egil Ostenstad.


Annak ellenére, hogy gyorsan és érdekes körülmények között került Dia az angol csapathoz, hamar beilleszkedett. Nem ült csendesen a sarokban, belevetette magát az öltözői életbe.


„Emlékszem, amikor a Paris Saint-Germainben töltött napjairól beszélt, és arról, hogy milyen közel állt David Ginolához. Valaki más a klubtól, aki ismerte Ginolát, szintén ott ült, és felhívta őt. Amikor Ginola felvette, Ali elszaladt. Nyilvánvaló, hogy nagyon jó mesemondó volt!” – mesélt tovább Ostenstad.


Mivel a tartalékcsapat mérkőzése a pálya használhatatlansága miatt elmaradt, a Southampton első csapatánál pedig – főleg támadóposzton – sok volt a sérült, Souness – sokakat meglepve – két edzés után nevezte és a kispadra ültette Diát a Leeds United elleni bajnokin. Ahogy említettük, a meccs 32. percében Dia pályára lépett, ezzel pedig egy álma vált valóra. Bár Ostenstad és többiek számára inkább olyan volt, mintha tíz emberrel játszanának. Igaz, harminc másodperccel a beállását követően Dia gólhelyzetbe került, amit kihagyott.


„Elég gyorsan kiderült, hogy semmi futballtudása nincs. Az első labdaérintése borzalmas volt. Miután láttam az első két érintését, emlékszem, hogy azt gondoltam: ez reménytelen!”


– írta le a történteket egy másik, szintén norvég csapattárs, Claus Lundekvam. Ő hozzátette azt is, hogy nem emlékszik arra, látta-e az öltözőben a Leeds elleni mérkőzés után Diát. Egyszerűen csak eltűnt, ahogy eltűntek Dia hotelszobájából a törölközők, és a számlája sem lett kifizetve.


auto_altAli Dia (jobbra) George Weah unokatestvérének mondta magát (Forrás: elcafedelahistoria.com)



Van még, ahonnan ez jött

Kétségtelen, Ali Dia pályafutásának legismertebb története a Southamptonnál töltött időszaka. Ha épp készül egy lista a Premier League legrosszabb igazolásairól, legrosszabb bemutatkozásairól, akkor azon ő biztosan szerepel. De nem ez volt az egyetlen különös „megmozdulása”. Egy évvel az angliai kaland előtt, 1995-ben, Finnországban már előhúzta a „George Weah rokona vagyok” kártyát, ennek köszönhetően igazolta le a Finnairin Palloilijat. (Ne feledjük, akkoriban sokkal nehezebben lehetett ellenőrizni egy játékost.) Sőt, a Bleacher Reportnak nyilatkozó volt csapattárs elmondása szerint extra gázsit is kapott. A finn együttes ugyanis alapvetően akadémista játékosokból állt, akik heti 50 fontot kaptak, Dia azonban – a „hírnevéhez” méltó – fizetésben részesült heti 250 fonttal.


A pályán azonban nem bizonyította, hogy megéri a pénzét.


Volt olyan mérkőzés, amelyen 10 alkalommal állították meg lesen, és a meccs nagy részében a saját csapata támadásait rontotta el.


Ahová csak igazolt, inkább hátráltatta, mintsem segítette csapatát. Bár, pontosan azt sem tudjuk, hogy az 1988-ban induló és 1997-ig tartó profi karrierje során hol és meddig játszott.


A Wikipedia-profilján az olvasható, hogy 1988 és 1992 között Franciaországban futballozott, sorrendben a Beauvais-ban, a Dijonban, a La Rochelle-ben és a Saint Quentinben. De, ahogyan azt a Bleacher Report a Francia Labdarúgó-szövetségen keresztül kiderítette, nincs konkrét adatunk arról, hogy egy Ali (vagy Aly) Dia nevű labdarúgó ezekben a klubokban ténylegesen pályára lépett volna. A fent említett négy klub pedig nem válaszolt a Diára vonatkozó kérdésekre. Amit biztosan el lehet mondani vele kapcsolatban: kevés alkalommal lépett pályára, és még kevesebb gólt szerzett.


Amennyire szürreális volt a pályafutása, olyannyira átlagos az, ami a visszavonulása után történt. A newcastle-i Northumbria Egyetemen üzleti szakon szerzett diplomát, majd San Franciscóban végezte el a mesterképzést. Tanulmányai befejezése után az üzleti szektorban helyezkedett el. Jelenleg Londonban él, Simon nevű fia pedig szintén futballozik.


Ha érdekesnek találtad a sztorit, kattints ide, és olvasd el egy másik szélhámos, Carlos Kaiser történetét, aki 1979 és 1992 között tíz klubban játszott (volt, ahol kétszer is), miközben a pályán töltött perceinek száma összesen nulla volt!


Kiemelt fotó: Unanimo Deportes


Szerző

Havasi Zsolt

Havasi Zsolt

Havasi Zsolt

Több éve foglalkozom újságírással. Ismerem az online és a nyomtatott sajtó sajátosságait, alapvetéseit. Érdekel a labdarúgás, a pszichológia, az ember és a lélek. De rájöttem, minél többet olvasok ezen témákról, annál kevesebbet tudok. Amikor épp nem a futballról írok, akkor a kutyával rohangálok egy akadályokkal nehezített pályán.