Mit kezdjünk az ukránokkal?

Mit kezdjünk az ukránokkal?

2021. jún. 22.

Az ukrán válogatott az idei Európa-bajnokságon eddig – kizárólag az eredményeket tekintve – nem okozott túl nagy meglepetést. A kvartettjükben az erősebb csapattól kikaptak (Hollandia, 2-3), a gyengébbet legyőzték (Észak-Macedónia, 2-1). A tegnapi, Ausztria elleni találkozótól a továbbjutás kiharcolásán kívül talán azt is várhattuk a Sevcsenko-csapattól, hogy segítenek eldönteni: ők akkor most jók vagy rosszak?

 



 


A tornára vezető úton magabiztosan száguldott végig észak-keleti szomszédunk, többek között az általunk is jól ismert Portugáliát és Szerbiát maga mögött tudva, veretlenül (!), első helyezettként kvalifikált csoportjából. Noha az elmúlt évtized ukrán fociját meghatározó játékosok közül olyan nagyságok hiányoznak a kezdőcsapatból vagy a keretből, mint a veterán Andrij Pjatov, vagy a szebb napjain a Bundesliga védőit ördögi cselekkel bolondító Jevhen Konopljanka, jól mutatja futballjuk erejét, hogy van megfelelő utánpótlás, az említett játékosok hiánya nem látszott meg számottevően az együttesen.


 


A kapusposzt rendben


Hosszú ideje foglalkoztatta az ukrán sportbarátokat, hogy ki lehet az a hálóőr, aki hosszabb távon a Donyeck-legenda Pjatov örökébe léphet? A 97-szeres válogatott kapus az utóbbi időben egyre bizonytalanabb volt, a Sahtar után a válogatottban is elveszítette stabil pozícióját, noha a tornára nevezett bő keretből tiszteletlenség lett volna kihagyni, várható volt, hogy a jövőt már nem vele építik Sevcsenkóék. Georgij Buscsan személyében olyan egyest talált a válogatott, akire még hosszú távon lehet számítani. A Dinamo Kijev futballistája – noha egy gólban markánsan benne volt – a Hollandia elleni nyitómeccsen olyan védéseket produkált, amelyek nagyon sokáig meccsben tartották a sárga-kék együttest, Észak-Macedónia ellen pedig még tizenegyest is védett, így összességében pozitív a róla kialakult összkép.


 


A védelem – nem vénnek való vidék


Buscsan előtt – noha nem volt mindig így – újabban ismét négy védő állja az ellen rohamait, közülük egyértelműen komolyabb figyelemre méltó a nagykorúságát is éppen csak megtapasztaló Ilja Zabarnij. A kijevi üstökösről talán egy éve sem tudott sokat a közvélemény, ám ebben a szezonban – többek közt a bajnokságban és a BL-ben is érett játékot mutatva – abszolút elfogadtatta magát a sajtóval, a szakmával és a szurkolókkal is. Korához képest nagyon higgadtan és sallangmentesen futballozik, fizikai ereje pedig kellő bátorságot ad számára a legjobb támadók ellen is, meglepetés lenne, ha nem látnánk hamarosan egy topligás csapatban. Társa belül többnyire az a Mikola Matvijenko, aki még mindig csak huszonöt éves, ám ma már negyvenszeres válogatott. Ő elsősorban nem a fizikai tulajdonságaival tűnik ki (mindössze 182 cm magas), hanem a sebességével és az előrejátékban mutatott erényeivel – gyakran az ő felpasszaiból építkezik a középpálya és támadósor. A széleket sem az idősotthonok környékéről erősítette meg a nagy Seva: a bal oldali védekezés a szintén roppant fiatal (22 éves) Vitalij Mikolenko feladata (bár az egyszeri néző/szurkoló talán a Manchester Cityvel bajnok Olekszandr Zincsenkót várta oda, rá a középpályán számít a kapitány), a jobb oldalon a szinte már matuzsálemnek számító 29 éves Olekszandr Karavajev dolga a támadásokba való belépés és persze a hátsó biztonság elősegítése.


 



 


A középpálya és támadósor – erő és sebesség


Megszokott dolog, egy, a védelem elé rendelt szűrővel áll fel Ukrajna. A csapat rugalmasságát mutatja, hogy ennek az egy játékosnak – aki általában a harmincas éveiben járó Tarasz Sztyepanenko vagy Szerhij Szidorcsuk – védekezésben visszasegít Zincsenko, így a 4-1-4-1 (más értelmezésben 4-3-3) a védekezésben egy jól látható 4-2-3-1-é szelídül. A pálya közepén a szintén nem túl nagy rutinnal bíró kijevi 10-es Mikola Saparenko feladata lenne a támadásszervezés, de ő még hosszasan el-eltünedezik a mezőnyben, így főleg a széleken rohamozó ászoknak, Andrij Jarmolenkónak és Ruszlan Malinovszkijnak voltak emlékezetes pillanatai a tornán. Előbbi alaposan rápihenhetett a kontinensviadalra, elvégre klubjában a West Ham Unitedben kiegészítő szerepet bíztak rá (15 meccsen kapott lehetőséget összesen), míg utóbbi csillaga az elmúlt években a klubjával, az Atalantáéval együtt emelkedett – nyilván nem elhanyagolható ok-okozati összefüggések közepette.


Az előretolt ék a torna egyik eddigi felfedezettje, a villámléptű óriás, Roman Jaremcsuk, aki eddig az első két meccsen két gólt szerzett és higgadt befejezésein kívül főleg a jó értelemben vett agresszivitásával és hasznos labdatartásával hívta fel magára a figyelmet. Jelenleg a belga Gent profija, de számíthatunk rá, hogy lesznek érdeklődők iránta a nevesebb ligák tehetősebb csapatai részéről is.


 



rib5250.webp
None




 


A válogatott egyik legkomolyabb erőssége mindenképp az elképesztő fizikum. A csapat többsége erős, magas játékosokból áll, de a kellő sebesség is megvan, ami főleg a védekezésből támadásba való átmenet során kamatoztatható. A fizikai fölény nem csak a párharcok során, de a pontrúgásoknál is Ukrajna segítségére van: az első két csoportmeccsen gólt szereztek szögletből/szabadrúgásból Sevcsenkóék.


A védekezés a tapasztalt hiányából fakadóan azonban nem túl acélos, hiszen bár Hollandiában nem szégyen három gólt kapni (tudnánk erről mi is mesélni…), az nagyobb baj, hogy a minden téren gyengébb Észak-Macedónia is komoly nyomás alá tudta helyezni őket. Ennek egyik oka, hogy Ukrajna nem presszingel túl magasan, a letámadás erejét inkább az alapvető érdeke (értsd: az eredmény alakulása) határozza meg.


A labdakihozataloknál nem csak az említett Matvijenko, de a két szélső védő is fontos szerepet kap, hiszen a szélső támadókat időnként nem lehet középről játékba hozni. És ha már szélsők: érdekes, hogy Jarmolenko nem csak ész nélkül rohangál a vonal mellett, de egyfajta irányító-szerepkörben is tündököl – gyakran ő határozza meg, hogy mikor lassítják és gyorsítják a játékot a társak, és emellett kiváló kapcsolatot ápol Jaremcsukkal, ami eddig gólokban, gólpasszokban is mérhető volt.


 


[video width="1920" height="1080" mp4="http://legacy.bunteto.com/wp-content/uploads/2021/06/Yarmolenko-gol.mp4"][/video]


 


Ilyen előzményekkel várták tehát a csoportkör zárását az ukránok, és bár a helyzetük abszolút kiváló volt (egy döntetlennel is biztosan továbbjutottak volna), az Ausztria elleni mérkőzés minden tekintetben csalódást keltően sikerült. A játékosok feszültnek, idegesnek tűntek és az osztrákok türelmes és okos játékkal tudták kontroll alatt tartani őket. A szélsők nem kaptak sem nagy területet, sem jó labdákat, miként Jaremcsuknak igazi helyzete sem akadt, komolyabban ezúttal is csak pontrúgásból tudtak veszélyeztetni.


Sevcsenko cseréi ezúttal nem ültek igazán, noha Hollandia ellen hátrányból remekül visszajött az együttes, ezúttal nem lehetett látni, hogy lenne B-tervük. A védelem még az első félidőben megkapta a „szokásos” gólját és mivel erre nem érkezett válasz, Ukrajna bántó vereséget szenvedett (0-1) egyfajta választ adva a bevezetőben felütött kérdésre: jelenleg inkább tűnnek egy nem túl jó csapatnak. Hogy nem így van, a folytatásban (továbbjutás esetén) mindenképp egy jobb csapat ellen bizonyíthatják. Most három ponttal pengeélen táncolnak és nincs már a kezükben a sorsuk.


 


Szerző

✟ Hubai Gábor

✟ Hubai Gábor

✟ Hubai Gábor

Az első futballemléke az 1998-as világbajnokság. Talán ezért lett később a francia futball és az Arsenal rajongója. A catenaccio-tól a gegenpressing-ig minden elkápráztatja. Mindegy, hogy női U17-es, vagy argentin harmadosztályú férfimeccset néz, az első dolga megfigyelni, kik viselik a 10-es mezt. Néha még a Dunaferr 2000-es bajnokcsapatával álmodik.