Mitchell Miller nem érdemelt második esélyt

Mitchell Miller azzal vált ismertté, hogy bár kimagasló tehetségnek számított, a 2020-as drafton mégis a negyedik körig csúszott, ahol az Arizona Coyotes csapott le rá. A csúszás oka az volt, hogy Miller általános iskolában évekig bántalmazta egy fekete, visszamaradott osztálytársát, Isaiah Meyer-Crotherst, mindez pedig odáig fajult, hogy 14 évesen bíróság elé kellett állnia.

Nem sokkal később azonban az Arizona Republic nevű újság részletes beszámolót közölt az esetről, amelyből kiderült, hogy nem egy esetről van szó, és Miller a bántalmazott fiútól és családjától soha nem kért bocsánatot, az eljárás során kötelezően előírt bocsánatkérő levelet is csak a bírósághoz juttatta el, amely azon a véleményen volt, hogy nem tanúsított valódi megbánást. Ezután az Arizona úgy döntött, megválik tőle, sőt az egyetemi csapatából is kitették, és úgy tűnt, innen nem lesz neki visszaút.

A Boston Bruins két évvel később valamiért mégis szükségét érezte a leigazolásának, ami heves ellenérzéseket váltott ki mind a médiából, mind a szurkolókból, sőt a bejelentő sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy több játékos is rákérdezett, hogy mégis mi szükség volt erre. A klub elnöke, Cam Neely azzal indokolta a döntést, hogy Miller megváltozott, megbánta tettét és nem szabad egyetlen, 14 évesen elkövetett hiba alapján elítélni.

Cam Neely (AP Photo/Steven Senne)

Ezzel három probléma is van: egyrészt mindenki pontosan tudta, hogy itt nem egyetlen hibáról van szó, hanem éveken át tartó zaklatásról, másrészt, ha tényleg csak egy eset lett volna, ez az érvelés akkor sem elfogadható, ugyanis nehéz azt gyerekkori csínytevésnek nevezni, hogy vizeletbe mártott nyalókát nyomnak valaki szájába, végül, de nem utolsósorban pedig a megbánás története sem igaz, hiszen Miller soha nem kért elnézést Meyer-Crotherstől. Pontosabban két héttel a leigazolása előtt írt egy üzenetet, hogy sajnálja a dolgot, és esküdözött, hogy ennek semmi köze nincs a hokihoz, csakhogy a már említett sajtótájékoztatón kiderült, hogy nagyjából ekkor kezdett komollyá válni a Bruins érdeklődése, és az egyik feltétel volt a bocsánatkérés.

A játékos azt állítja, hogy a távoltartási végzés miatt nem tudott korábban bocsánatot kérni, ez a történet viszont a Bruinséhoz hasonlóan sántít. A végzés ugyanis Meyer-Crothers 18. születésnapjáig volt érvényes, tehát Miller már korábban beszélhetett volna vele, ráadásul az elmondások alapján nagyjából két évvel a bírósági döntés után összefutottak, de bocsánatkérés helyett csak rasszista jelzők hagyták el a száját. Ennek magyarázata az lehet, hogy Miller és a családja úgy érzi, ebben a történetben ők az áldozatok, hiszen az eset veszélybe sodorta egy hatalmas tehetség karrierjét néhány „gyerekcsíny” miatt.

Az igazolás bejelentését óriási felháborodás övezte, rengeteg szurkolói levél érkezett a csapat vezetőségéhez, de az öltözői vezérek is hangot adtak nemtetszésüknek. Bergeron és Marchand még finoman fogalmaztak, de azt hangsúlyozták, hogy nem fogják csak úgy befogadni a közösségbe, ahhoz bizonyítania kell, Nick Foligno azonban kerek-perec kimondta, a csapat egésze ellenzi a döntést. Nem sokkal a játékosok után az NHL komisszárja, Gary Bettman is megszólalt, miszerint vele nem egyeztetett a Bruins, és egyelőre Miller pályára sem léphet az NHL-ben, valamint az is kérdéses, valaha megteheti-e. Ez már csak azért is különös volt, mert a Bruins elvileg konzultált a ligával, mielőtt leigazolta volna a játékost, de ezek szerint itt sem végezték el a megfelelő kutatómunkát, hiába állították azt, hogy a döntés előtt mindent alaposan megvizsgáltak.

Valójában viszont semmilyen újdonság nem hangzott el az ügyben, minden rendelkezésükre állt, csak el kellett volna olvasni, az esettel kapcsolatos újságcikkeket, esetleg fel kellett volna keresni a sértett családját, de az is elég lett volna, ha hallgatnak a játékosaikra.

Fotó: Getty Images

Az elnök, Neely aztán kvázi magára vállalta a felelősséget azáltal, hogy ő állt ki a nyilvánosság elé, és ő avatta be a sajtót a szerződtetést megelőző kutatómunka részleteibe. Valójában ez annyiból állt, hogy leültek beszélgetni Millerrel, az édesanyjával és az ügynökével, ez alapján pedig úgy érezték, megbánta a tetteit. Arra a kérdésre, hogy miért nem keresték meg a másik felet is az ügyben, Neely sem tudott válaszolni. Érdekes módja a minden követ megmozgatásnak az, hogy csak az egyik fél álláspontját hallgatják meg. A játékosok egyébként örömmel fogadták a hírt, Bergeron például arról beszélt, hogy végre nem fogja elvonni a figyelmüket ez a helyzet, és megszabadultak ettől a tehertől. Ezt támasztja alá az is, hogy a kirúgás utáni első edzésükön a Radiohead Karma Police című dalát bömböltették a konditeremben, jelezve, mit gondolnak az egész helyzetről.

És hogy jár-e második esély? Járhat, de csak akkor, ha az illető beismeri a hibáját és hajlandó a változásra, Miller azonban többször bizonyította, hogy erre képtelen. A Boston Bruins mégis megadta neki ezt a lehetőséget, és bár az elküldésével helyes döntést hozott, eleve le sem kellett volna igazolnia. Ennek a történetnek ugyanis nincsenek nyertesei.

A Bruins is egyértelműen hátrányosan jött ki a helyzetből. Egyrészt azért, mert egy ilyen botrányos döntésre nincs magyarázat és rengeteg PR-akcióra és jótékonykodásra lesz szükségük, hogy ezt a történetet elfelejtsék az emberek, másrészt pedig azért, mert akkor sem vállalt senki felelősséget – Neely állt ehhez a legközelebb, de ő sem mondta meg, hogy kinek a döntése volt, ki hibázott – amikor a nyomás hatására kivágták Millert. Végül pedig a szurkolók is megitták ennek a levét, hiszen ők szégyenkeztek napokig a csapatuk cselekedetei miatt. Az egyetlen, aki pozitívan tudott kijönni ebből a borzasztó szituációból, az a játékoskeret, amely az elejétől a végéig egyértelmű álláspontot képviselt: nem akarják Millert az öltözőbe, mert minden általuk képviselt értékkel ellentétes a személyisége.

Kiemelt fotó: Eldon Holmes/Tri-City Storm