Mitoma Kaoru, az új japán futballcsillag
Magasan kiemelkedett idei teljesítményével a japán élvonal mezőnyéből csapatával és egyénileg is a Kawasaki Frontale balszélsője, Mitoma Kaoru, aki első profi évében eddigi 35 mérkőzésén 16 góllal és további 14 gólpasszal dicsekedhet. Mindezt azonban jó japán szokás szerint csak az egyetem elvégzése után, 23 éves korában érte el, életfelfogása szöges ellentétben áll a nyugaton dívó szemlélettel.
null
A keleti szokásokkal ellentétben mi hajlamosak vagyunk a gyerekeket (túl) korán – mondjuk így – a mély vízbe dobni, és a 16 éves Youssoufa Moukoko (Borussia Dortmund), vagy éppen az új Messinek kikiáltott Luka Romero (Mallorca, szintén 16) felnőttek közti szerepeltetésétől várni a szenzációt, a sikert. Nem kétséges, hogy ez a szemlélet az újvilágból, az Egyesült Államokból szűrődött át Európába, ugyanakkor ennek veszélyes voltára éppen az elvetélt, tönkrement egykori tehetségek emlékeztetnek: gondoljunk csak Freddy Adura, vagy éppen a kiégett hollywoodi gyereksztárokra, Macaulay Culkinra, Britney Spearsre és a többi hasonló szomorú esetre, a profi sportban és édestestvérében, a szórakoztatóiparban megtört életutakra.
Ezzel éppen ellentétes az a japán szemlélet, melyet Mitoma Kaoru példáján keresztül megismerhetünk. A rendkívüli tehetséggel megáldott srác bátyja hatására kezdett el focizni, az U10-es csapatból indulva a Kawasaki Frontale utánpótlásában rúgta a bőrt, és 18 esztendősen, 2015-ben természetesen megkapta klubjától a profi szerződésajánlatot. Kazama Yahiro, az egyesület akkori vezetőedzője nagyon szerette volna csapatában látni az U18-ban kiemelkedően szerepelt spílert, Mitoma azonban úgy döntött, más utat választ. Nem érezte elég érettnek magát a profivá váláshoz, és előtte sorakozott számos sorstársa példája, akik tehetségük ellenére a felnőttek között a kispadot koptatva elkallódtak.
Jelentkezett hát a nagy hírű Tsukuba Egyetem testnevelés szakára, ahol 2019-ben diplomázott – és közben valójában semmiről sem maradt le!
Ifjúsági sikerek a világ minden táján
Kazama edző 2012-ben éppen a Tsukuba Egyetem futballcsapatának kispadjáról ült át a Kawasakiéra, és Mitoma természetesen bekerült az egyetemi együttesbe. Onnan hívták be 2017-ben, másodévesként a japán egyetemi válogatottba, mellyel megnyerte az év augusztusában a Tajvanon, Tajpejben megrendezett universiade futballtornáját. Egy évre rá, 2018 augusztusában a japán U23-as válogatottal döntőbe jutott az Ázsiai Játékokon, ő szerezte a tornán nemzeti csapata első találatát (1-0, győztes gól Nepál ellen). A fináléban a japán együttes Dél-Koreával találkozott, mely a félórás hosszabbításban győzte le őket nagy csatában, 2-1-re.
Ha még egy kicsit ugrunk az időben, egészen 2019 júniusáig, a világhírű touloni nemzetközi ifjúsági tornán találjuk Mitomát, és megint a döntőben, ráadásul Brazília ellen! Ezen a viadalon a Chile elleni csoportmérkőzésen jegyzett gólt és gólpasszt, az 1-1-re végződött, büntetőpárbajjal zárult döntőn pedig bevágta a maga tizenegyesét, egy társa azonban nem, így Matheus Cunháék 5-4-gyel elvitték az aranyérmet. Júliusban, a Nápolyban rendezett universiadén azonban már a brazilok sem állíthatták meg Mitomáékat, a döntőben a japánok 4-1-re lemosták a dél-amerikai labdazsonglőröket, az első, büntetőből szerzett gólt éppen egy hősünk elleni szabálytalanság előzte meg.
Mitoma a következő két gólnál előkészítőként jeleskedett, és végre nemzetközi tornagyőzelmet ünnepelhetett társaival.
Kortársak a topligákban
A Hertha BSC profiját, Matheus Cunhát októberben Brazília felnőtt válogatottjába is behívták, érdemes hát vetnünk egy pillantást arra, hogy a ‘18-as Ázsiai Játékokon, illetve a ‘19-es touloni tornán kik szerepeltek Japán ellen a döntőkben, akik immár idegenlégiósként keresik kenyerüket – joggal feltételezve, hogy ezen futballisták képességeik, tudásszintjük tekintetében közel állnak Mitomához.
Mitoma 2020-as évének főbb állomásai
Miután nevelőklubjával, a Kawasakival 2018-ban megegyezett, hogy 2020-tól klub színeiben kezdi meg profi karrierjét, már a J1 League februári nyitómérkőzésén debütált az élvonalban. Ezt az egészen júliusig tartó kényszerszünet követte, abban a hónapban viszont már első gólját is megszerezte a Shonan Bellmare elleni hazai mérkőzésen. Augusztusban egymás után öt (!) meccsen betalált, a Consadole Sapporo és a Nagoya Grampus ellen kétszer, miközben a gólpasszokat is intenzíven szórta. Tizedik bajnoki gólját október 14-én a Sanfrecce Hirosima ellen érte el, ezzel ő lett a japán futballtörténet ötödik játékosa, aki debütáló szezonjában elérte a tízgólos határt. Tegyük hozzá, ebben persze kiváló támadótársak is segítették, a vele együtt nevelkedett Hatate Reo (23), a rutinos Kobayashi Yu (33) és Ienaga Akihiro (34), valamint a 2012-es londoni olimpia ezüstérmese, a brazil Leandro Damião (31) együtt érték el, hogy a klub 2017 és 2018 után idén ismét japán bajnoki címet ünnepelhessen. A japán ligát meggyőző fölénnyel nyerő csapatnak emellett
a klub 1955 óta íródó történetének első Császár-kupagyőzelmét is van esélye megszerezni, december 27-én már az elődöntőben lépnek pályára.
Hogy a Kawasaki balszélsőjének karrierje Japánban mennyire nem számít egyedinek, érdemes áttekinteni, hozzá hasonlóan még hány futballista kezdte meg ebben a korban profi élvonalbeli futballkarrierjét 2020-ban! Vegyük figyelembe, hogy bár az átlagos japán focista pályafutása később kezdődik, jóval tovább is tart, mint például európai kollégáié – és most nem csak az 53 esztendős világrekorderre, Miura Kazujoshira, azaz „Kazu királyra” gondolunk, aki idén is négy találkozón lépett pályára a Yokohama FC színeiben. Elég, ha a Kawasaki korelnökét, Mitoma csapattársát, a 2010-es világbajnokságon is szerepelt Nakamura Kengót említjük, aki október 31-én töltötte be a 40-et.
Diplomás újoncok a J1 League-ben 2020-ban: Kikuchi Ryuho, Yamakawa Tetsushi (Vissel Kobe), Nakamura Hotaka, Abe Shuto, Konno Kazuya (FC Tokyo), Sakamoto Tatsuhiro (Cerezo Osaka), Yamamoto Yuki (Gamba Osaka), Hatate Reo (Kawasaki Frontale), Haneda Kento, Takazawa Yuya (Oita Trinita), Asano Yuya (Sanfrecce Hiroshima), Tachi Koki (Shonan Bellmare), Matsuo Yusuke, Hoshi Kyowaan, Kusano Yuki, Nakayama Katsuhiro, Hakamata Yutaro, Seko Tatsuki (Yokohama FC), Takamine Tomoki, Kaneko Takuro, Tanaka Shunta (Consadole Sapporo).
Korlátlan lehetőségek
A gyors, technikás, a gólok előkészítésében és befejezésében egyaránt jeleskedő Mitoma számára minden adott ahhoz, hogy valamelyik topligába, vagy akár egy nevesebb európai második vonalbeli – portugál, holland, belga, török, orosz – klubhoz igazoljon, már ha úgy érzi, hogy ez számára a boldogsághoz, kiteljesedéshez vezető út. Ez esetben azzal kell kezdenie, hogy lecseréli jelenlegi ügynökségét, a tokiói székhelyű Amuse Sports Groupot, amely csak Japánban játszó futballistákat képvisel.
Akár marad hazájában, és debütál az Ázsiai Bajnokok Ligája 2021-es kiírásában is, akár légiósnak áll, számíthat arra, hogy jövőre megkapja behívóját Japán felnőtt nemzeti csapatába, amely szinte biztosan ott lesz a 2022-es katari világbajnokságon, ahol így jó eséllyel a korosztályos nemzetközi tornákon már komoly rutint szerzett Mitomát is láthatjuk majd futballozni.