Mourinho harmadszor is szerződtette Maticsot

Az Európa Konferencialiga-győztes AS Roma José Mourinho második évére még inkább a portugál mester kedvére igazítaná a játékoskeretét. Ennek érdekében a „farkasok” a napokban átigazolták a Manchester Unitedtől szabadúszóként érkező Nemanja Maticsot, akit a Special One jól ismer, a munkabírása és a tapasztalata hasznos lehet a feltörekvő római egylet számára.

null


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!




A nyáron már a 34. születésnapját ünneplő Nemanja Matics megtartását nem szorgalmazta az őrségváltás előtt álló Manchester United, így a rutinos középpályás szabadon igazolhatóként az AS Romához szerződött. A szerb légiós annak idején a Chelsea-nél és a „vörös ördögöknél” is dolgozott José Mourinho kezei alatt, így már a harmadik klubnál működhetnek együtt a portugál szakemberrel.



Nem volt rá szükség az építkezésben


Matics a Benfica (2011-2014) és a Chelsea (2014-2017) után öt évvel ezelőtt került a Manchester United kötelékébe, ahová – akárcsak a londoniakhoz – Mourinho kérésére igazolták le 40 millió font ellenében. Noha érkezése után másfél évvel a portugál távozott az Old Traffordról, Matics öt teljes idényt lehúzott a „vörös ördögök” szerelését viselve. Ez idő alatt csaknem 200 tétmérkőzést, ezek között 128 bajnokit játszott az MU labdarúgójaként. Mourinho még alapemberként számolt vele és a 2017–2018-as idényben 36 bajnoki fellépésig jutott, a későbbiek folyamán Ole Gunnar Solskjaer és Ralf Rangnick már inkább kiegészítő emberként számított a szerbre. Ettől függetlenül azért rendszeresen játszott, hiszen minden egyes idényben legalább 20 PL-mérkőzésen pályára lépett, legfeljebb az utolsó időszakban a játékpercei csökkentek.


A most lezárult idény közben már lehetett tudni, hogy a nyáron lejáró szerződését nem hosszabbítják meg, a megújulás előtt álló United hosszú távú tervei között nem szerepel a neve. Ennek ellenére Matics becsülettel tette a dolgát, és utolsó manchesteri évadjában 32 mérkőzésen állt a csapata rendelkezésére, és amikor szóhoz jutott, igyekezett a legjobbját nyújtani. Erik ten Hag érkezésével kétségkívül új korszak köszöntött be a csapatnál. A holland szakember többek közt a középpályán is vérfrissítéssel számol, melyben Paul Pogba mellett a szerb harcosra sem volt szükség. Noha rutinja bizonyára segítséget jelenthetett volna, vélhetően a „saját” játékosaival képzeli el a jövő építését. Az új menedzser egykori ajaxos labdarúgója, Donny van de Beek várhatóan a tavaszi kölcsön után ismét a csapatnál szerepelhet és legalább még egy új érkezőre is számíthatunk (Frenkie de Jong vagy más), míg a védekező középpályás poszt(ok)on továbbra is Scott McTominay és Fred kaphatja a legtöbb lehetőséget.





Sokat segíthet a rutinja a Romának


Amíg a Manchester United már nem vele képzelte el az újjáépítést, addig a rómaiak úgy gondolták, hogy Mourinho egykori kedvelt játékosával egyéves szerződést kötnek. Matics tapasztalata jelentős segítség lehet a fiatalos, átalakulóban lévő „farkasok” számára, akik az elmúlt idényben a harmadik számú európai kupasorozat megnyerése mellett a bajnokságban csak a hatodik helyen végeztek. A kupagyőzelem összekovácsolta a csapatot a szurkolókkal, de a bajnokságban ennél mindenképpen feljebb vágynak, és a „Special One” második római évében már a BL-szereplést érő helyek egyikét célozzák meg, azaz az első négyben szeretnének végezni.


Matics munkabírása és fizikuma adhat jelentős pluszt a gárdának, ezek a tulajdonságai a Serie A-ban még inkább kidomborodhatnak.


Bizonyára a középpályás védekezés lesz a legfőbb feladata, de simán benne lehet a pakliban, hogy egyfajta mélységi irányító szerepkört fog majd betölteni, és az előre játékból is érdemben kiveszi majd a részét. Azt többször bizonyította már, hogy a labdával sem ügyetlen, de az angol csapatainál rendre jobban meg volt kötve a keze.


Amíg a római középpályán Lorenzo Pellegrini inkább a támadásért felel, addig a védekező feladatok ellátása eddig leginkább Bryan Cristantére hárult. Az olasz válogatott középpályás számára segítséget, tehermentesítést jelenthet a szerb érkezése, optimális esetben kettőjük közt egy egészséges verseny alakulhat ki a kezdőcsapatba kerülésért. Ebből a csapatrészlegből Henkrih Mhitarjan távozni készül, míg Jordan Veretout számára időről időre egyre kevesebb lehetőség jutott, és egyelőre kérdésesnek tűnik, hogy mennyi lehetőséget kap majd az új idényben. Pletyka szinten további nevek vetődtek már fel a rómaiak középpályájára, így nem lenne elképzelhetetlen, ha a nyáron érkezne majd még valaki, ezúttal bizonyára már inkább egy támadó felfogású futballista.



auto_altKép leírásA Chelsea és a Manchester United után a harmadik csapatnál dolgozhat együtt José Mourinhóval (Forrás: Goal.com)



Új lehetőség a zeniten túl


Két hónappal a 34. születésnapja előtt Matics már kétségkívül túl van pályafutása legszebb évein, vélhetően korából kifolyólag kötött csak egyéves szerződést az új csapatával. Jövő nyáron mindkét félnek lehetősége lesz újra átgondolni a közös folytatást az előttünk álló szezon sikerességének függvényében. Az egykori 48-szoros szerb válogatott középpályás számára a klubváltás megújulást, bizonyítási lehetőséget kínálhat.


Az alacsonyabb intenzitású és az angolnál talán kevésbé fizikális olasz bajnokságban Matics sokkal inkább dominálhat, mint az utolsó éveiben a PL-ben, akár újra meglelheti a legjobb formáját és csapata húzóemberévé válhat.


Mourinho révén otthonosan érezheti majd magát az új klubnál, amely az EKl-győzelem alkalmával egy kifejezetten családias társaság benyomását keltette.



„Örülök és megtiszteltetés számomra, hogy csatlakozhatok ehhez a klubhoz. Alig várom, hogy csapattársaimmal kezdhessem az új szezont. A Roma egy hatalmas klub, elképesztő szurkolókkal és egy edzővel, José Mourinhóval, akit mindenki jól ismer. Személye egyértelművé tette számomra, hogy ide jöjjek. Bízom benne, hogy a közös munkával nagyszerű dolgokat valósíthatunk meg” – fogalmazott szerződése megkötését követően.



Életkorából adódóan túl hosszú római éveket aligha várhatunk tőle, de az nem lenne meglepetés, ha nem csak egy évet töltene a klubnál, hanem még további néhány évre megtalálná számításait az olasz fővárosban.




A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

https://futballtango.blog.hu/



Melyik csapathoz igazol a nyáron Robert Lewandowski?


1,30 – FC Barcelona

2,80 – Marad a Bayernben

8,00 – Manchester United

10,00 – Real Madrid


Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Speciális útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj átigazolásokra az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


Kiemelt fotó: AS Roma English