Moyes és a West Ham United kapcsolata a végét járja – vélemény

Borzasztó szezont fut a West Ham United, ahol a nyárt követően most a téli átigazolási időszakban is komoly költést látunk, ám egyelőre ez ablakon kidobott pénznek tűnik. David Moyes képtelen megtalálni a megoldást az egyre mélyülő válságra, pedig a keret egyre inkább olyannak tűnik, amivel stabilizálni kellene a nemzetközi szereplést jelentő helyet, nem pedig a kiesés ellen harcolni.

null

David Moyes a Premier League egyik megkerülhetetlen alakja. Az 59 éves szakember hosszú éveken át volt az Everton FC edzője, majd megkapta a Manchester United irányításának lehetőségét, ám amikor ott könnyűnek találtatott, nem romlott a presztízse. Előbb a Sunderland AFC, majd a West Ham United kínálta meg egy szerződéssel és a londoniaknál is már esztendők állnak mögötte. Közelít edzői időszaka 1000. mérkőzéséhez, de ha csak az angol élvonalra szűkítjük a mintát, akkor is 640 összecsapáson van már túl, ami azt jelenti, hogy a következő fordulóban beéri Harry Redknappet az örökranglista harmadik helyén.


A számok e tekintetben remekül mutatnak, az viszont már kételyeket vethet fel, hogy Moyes sikeressége az élvonalban – 1,43 pont/mérkőzés – nem túl jó, ráadásul egy másodosztályú bajnoki cím a Preston North End kispadján, valamint egy Community Shield a manchesteri időszakából az összes trófeája 20 év alatt. Kétségtelen, hogy nem a legnagyobb csapatoknál dolgozott hosszú ideig, de mindössze egyszer jutott el az FA-kupa döntőjébe.


Ha ez nem lenne elegendő ellenérv vele szemben, sokat mondó adat az is, hogy bár tíz alkalommal is megválasztották a hónap edzőjének a Premier League-ben, erre legutóbb 2013 márciusában volt példa. Azóta bár remekül teljesített csapatával az előző két idény során, hiszen a West Ham United előbb egy Európa-liga-, utóbb pedig egy Konferencia-liga-indulást jelentő helyet harcolt ki, most kiütközik, hogy a magas szintet nem tudja tartani, s miközben a klub komoly vagyonokat költ a keret megerősítésére, Moyes nem tudja ezzel tartani a lépést.


Az előző négy átigazolási időszak során – 2021 januártól kezdve – a klub majdnem 300 millió fontot költött annak érdekében, hogy a West Ham versenyképes maradjon a hazai pontvadászatban és a nemzetközi porondon is. Amíg ez a legutóbbi idény során remekül ment, ősszel már egyáltalán nem így volt, látszott, hogy egy pragmatikus felfogású edző és egy orrnehéz keret nem jó párosítás.


Moyes látványosan nem tudja megtalálni azt a fajta stílust és rendszert, amelyben ki tudna teljesedni a támadószekció, mely kiegészült a nyáron egy olasz válogatott centerrel és egy brazil játékmesterrel. A paletta immár elég széles, minőség és mennyiség terén is adott lenne minden ahhoz, hogy a csapat domináns futballt játsszon, de a skót szakembernek esze ágában sincs lemondani a saját irányvonaláról. A szezon felénél öt mérkőzésük volt a londoniaknak, amikor többet birtokolták a labdát az ellenfélnél, s bár tíz alkalommal is ők nyerték a várható gólok összevetését, az a kilenc találkozó, amikor nem így volt, mindössze egy pontot hozott a konyhára.


Minden jel arra mutat, hogy minél előbb váltani kellene, s miután ez nehezen elképzelhető Moyes irányításával, így az edzőváltás tűnik az egyetlen járható útnak.


A WHU védekezése nem vészes, bár el kell ismerni, hogy a -2,7 PSxG±-mutató nem jó, de az ellenfeleknek engedett kaput találó lövések minőségét mutató 0,27 PSxG/SoT a mezőny jobbik felébe tartozik. A 25 kapott gól egy egész biztató arány, ez alapján egyáltalán nem kellene a csapatnak a kiesőzónában tanyáznia.


Viszont a támadójáték (a 15 találattal) valami katasztrófa, aminél csak a Wolverhampton gyengébb az angol élvonalban, de még a Wolves sem teljesíti olyan mértékben alul a várható számait, mint a fővárosiak. 23,4 xG áll a West Ham neve mellett, ami a játékosok minősége alapján még mindig kevés, de az a -8,4 G-xG mutató a topligákban is a legrosszabb arány, ami mutatja a csapat rémes szezonját. Rossz minőségű lövések nagy számban, alacsony találati rátával, s még rosszabb lövés/gól mutatóval. Idén nem működnek a pontrúgások sem olyan jól, mint korábban, kidolgozott helyzetek terén pedig messze elmaradnak a korábbi évektől.


A keret egy támadóbb szellemiséget képviselő edző után kiált és akadhat is a piacon olyan, akit meg lehetne győzni arról, hogy London kiváló hely, hogy a klub pénzügyi helyzete adott a remek szerepléshez és ugye ott van a Konferencia-liga, amit bár sokan nem tartanak érdemi sorozatnak, de a West Ham a legerősebb játékosállománnyal rendelkezik a mezőnyben, ami egy nemzetközi trófea megszerzésének elég jó esélyét kínálja. Csábító ajánlat lehet ez, de nem szabad túl sokáig húzni az időt, mert akad még pár remegő kispad, ahol előbb-utóbb meglépik az edzőcserét.



Kiemelt kép: Getty Images