Muhammad Ali egyik legnagyobb győzelmét könyv is megörökítette (könyvajánló)
„Olyan golyózáport zúdítottak egymásra, amihez foghatót csak az első világháború tüzérségi csatáiban produkáltak.” Minden idők egyik legjobb profi ökölvívó-mérkőzéséről Norman Mailer írt könyvet. A Muhammad Ali és George Foreman közti összecsapást Zairében (a mai Kongói Demokratikus Köztársaság) tartották. Az alkotást már jónéhány évvel ezelőtt kiadták magyar nyelven, segítségével az olvasó valósággal ott érezheti magát a szorító sarkában, a bokszolók öltözőjében vagy éppen az edzéseken. Az amerikai író lebilincselő műve a meccs után csaknem fél évszázaddal is tartalmas szórakozást kínál – nem csak az ökölvívás szerelmeseinek.
1974. október 30-án a világbajnoki címvédő George Foreman és a legendás Muhammad Ali csapat össze egymással és vívott felejthetetlen mérkőzést.
Norman Mailer Pulitzer-díjas amerikai író több nagy sikerű könyv szerzője, A Bokszmeccs címet viselő munkája 2009-ben a Cartaphilus Könyvkiadó gondozásában jelent meg Barabás András fordításában. Mailert eredeti stílusa miatt irodalmi körökben a próza- és újságírás úttörőjének tekintik, és bár ez a könyv elsősorban sportról szól, stílusát tekintve alighanem irodalmi szinten is megállja a helyét.
Mailer a nagy mérkőzésen tudósítóként vett részt. Már hetekkel korábban a helyszínre utazott, rendszeresen kapcsolatban állt mindkét bokszolóval és stábtagjaival, így minden rezdülésükről beszámolhatott. Könyvében aprólékosan bemutatja mindkettőjük felkészülését, az edzések előtti rituáléját, a kesztyűzések alkalmával tanúsított magatartásukat, így a meccs előtti időszak feszült várakozását a szerzővel együtt élhetjük át.
„Ha Ali Afrikában sem tud győzni, akkor nem győz sehol” – jegyezte meg Mailer, amikor megtudta, hogy a közép-afrikai országban rendezik a meccset.
A bokszmérkőzésen kívül a könyvben nagy hangsúlyt kap a helyszínül szolgáló ország, Zaire bemutatása. 1965-től 1997-ig Mobutu Sese Seko volt az afrikai nemzet elnöke, aki amerikai támogatással totalitárius rendszert alakított ki. Mailer előszeretettel adott helyzetképet az afrikai lakosok kinézetéről, szokásairól. Például az alábbi – egy (!) – mondattal:
„Amikor Afrika puszta létezése felülkerekedett az új keletű, vakbuzgó érzéseken (mikor több kilométeres országúti autózás során vézna és valószínűleg éhes zaire-iak ezrei friss nyomornegyedlakókként rohantak a zsúfolt buszok után, mégis megfellebbezhetetlen esztétikai élményt nyújtva, bemutatva, milyenek is az emberi test istentől jóváhagyott, végleges vonalai; mert ezek a feketék, miközben sorban álltak a buszra várakozva, még ebben az állapotukban is olyan kontúrokat mutattak – a sok ezer vézna, sötét bőrű afrikai szinte mindegyike –, olyan magasztos magányt, hallgatag méltóságot, olyan afrikai méltóságot, amihez foghatót Norman se dél-amerikaiak, se európaiak vagy ázsiaiak körében nem tapasztalt soha; saját testüknek oly tragikus, magnetikus érzékelését, mintha külön-külön és együttesen is a bánat glóriájaként hordoznák a földrészüket a fejük körül), akkor már lehetetlen volt nem érezni Afrika egyedülálló életét – annak ellenére, hogy Kinshasa éppoly messze volt az esőerdőtől, mint New Jersey Big Surtől –, igen, lehetetlen volt nem érzékelni, amit száz éve hajtogat mindenki Afrikáról, Mobutu papával az élen: milyen kurvára érzékeny hely ez!”
(Forrás: libri.hu)Az író saját magát helyenként kívülről szemlélteti, de általában belülről az események sűrűjéből ábrázolja. Egyik legnagyobb élménye volt, hogy néhány nappal a meccs előtt – pár kilométer erejéig – részt vett Ali egyik hajnali futásán, amikor nagy örömére és egyben meglepetésére sokáig egész jól bírta az iramot.
Mailer bár magát határozottan Ali szurkolójának vallja, az ellenfél szorítón kívüli személyiségét is őszintén kedveli, Foreman sok vonásával azonosulni tud. A meccs előtt igazi vesszőparipája, hogy mennyire félti az ezt megelőzően két vereséget elszenvedő Alit, még különböző személyes babonákat is bevet annak érdekében, hogy kedvencét „segíthesse” a mérkőzésen.
Még az ökölvívást nem különösebben követők számára is abszolút követhető és végtelenül izgalmas a meccsfolyam leírása.
„Olyan golyózáport zúdítottak egymásra, amihez foghatót csak az első világháború tüzérségi csatáiban produkáltak.”
A 15 menetesre tervezett mérkőzés nagy részében Foreman rendíthetetlenül ment előre, Ali pedig a kötélnek támaszkodva védekezett és a kínálkozó lehetőségeket várta ellencsapásaira. Idővel azonban a világbajnok egyre jobban elfáradt, Ali többször tiszta találatokat vitt be. A mérkőzés leglátványosabb menete az ötödik volt, amelyben eleinte Foreman támadott minden erejével, de sok ütéséből viszonylag kevés talált, Ali ellentámadásában viszont több látványos találatot is bevitt az utolsó fél percben.
„Foreman csapásai fokozatosan felpuhultak, végül Ali lejött a kötélről, és a menet utolsó harminc másodperében már maga diktálta a tempót, és legalább húszat ütött. Szinte mindegyik talált. Az egyik lenyűgöző kombinációjában négy jobbegyenest, egy balhorgot és még egy jobbost vitt be” – írta Mailer az ötödik menetről.
„Ali ekkor már annyira megkedvelte a kötél nyújtotta előnyöket, hogy úgy zuhant rá, mint a csöndes diadallal hazaérkező családfő, mint a munkában megfáradt dolgozó, aki örül, hogy a hosszú nap után végre ágyba jut, és ott mennyei örömökben részesíti a nem kevésbé szorgosan dolgozó asszonypajtás” – olvasható egy egyedi hasonlat Ali stílusáról.
Ali a nyolcadik menet végén kiütötte az erejével egyre inkább elkészülő Foremant és pályafutása egyik legemlékezetesebb mérkőzése megnyerésével visszahódította a világbajnoki címet.
„Ekkor egy éppen bokszkesztyű méretű lövedék csapódott be Foreman tudatának kellős közepébe, az egész megdöbbent éjszaka legjobb ütése, az amelyikkel Ali az egész pályafutását kívánta megkoronázni”
– fogalmazott az író a kiütést megelőző ütésekről.
Muhammad Ali (balra) és George Foreman emlékezetes mérkőzést vívott egymással (Forrás: The Independent)A mérkőzés után a vesztes többször is visszavágót kért Alitól, amelyre soha nem került sor. Foreman egy ideig haragudott ellenfelére, de évekkel később megbékéltek és rendezték a viszonyukat. Kettőjük gigászi összecsapásának emlékét egy kiváló alkotás is segít megőrizni az utókor számára.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt fotó: thefightcity.com
Szerző
