Münchenben nem kellett, Olaszországban csodálják a 193 cm-es virtuóz csatárt
Ahogy arról a közelmúltban részletes elemzést írtunk, a Bologna kiválóan szerepel Thiago Motta irányításával a Serie A-ban ebben az idényben. A sikerek egyik legfőbb letéteményese a Bayern Münchentől szerződtetett Joshua Zirkzee, aki kilenc gólnál és három gólpassznál tart. A következőkben bemutatjuk a holland csatár játékstílusát, erősségeit, gyengeségeit, illetve a lehetséges előrelépés opcióit.
Két kisebb holland csapat utánpótlás-rendszerében nevelkedett, mielőtt 15 évesen a Feyenoord akadémiájára került. Csupán egy évet töltött el a kikötővárosiaknál, mert 2017-ben elfogadta a Bayern München ajánlatát és a német rekordbajnok U17-es csapatához került 150 ezer euró ellenében. A bajoroknál végigjárta a ranglétrát és a tehetsége világosan kirajzolódott: 18 éves sem volt még, amikor az U19-es bajnokságban 14 mérkőzésen 12 gólig jutott.
A 2019-2020-as idényben bemutatkozhatott a felnőtt csapatban, amely BL-t, bajnokságot és Német Kupát nyert az idény végén, Zirkzee a Bundesligában 297 bajnoki játékperc alatt szerzett 4 gólt.
A következő idényben még ennél is kevesebb játéklehetőséget kapott a remek bemutatkozás ellenére, ezért 2021 januárjában az akkoriban a Serie A-ban vergődő Parmához került kölcsönbe, ahol szintén pechesen alakult a sorsa, mert mire megszokta volna a légkört, márciusban súlyos térdsérülést szenvedett, így az idény során már nem is léphetett pályára.
Brüsszelben produkálta az első teljes és egyben ragyogó felnőtt szezonját
A 2021-22-es idényre az RSC Anderlechtnek adta kölcsön a holland csatárt a Bayern és ekkor indult be igazán a karrierje. Vincent Kompany támadó szellemű, sok passzra építő, a csatárokat az összjátékba is bevonó stílusa nagyon feküdt neki. Először jutott el 2000 játékperc fölé egy szezonban, de ami ennél is fontosabb, hogy 15 góllal és 7 gólpasszal zárt a belga élvonalban.
2022 nyarának végén a Bayern vezetése úgy döntött, hogy 8,5 millióért eladja Zirkzee játékjogát a Bolognának. Ez a döntés azért volt meglepő, mert éppen akkor váltak meg tőle, amikor az első teljes és egyébként kiváló szezonját produkálta, másrészt pedig azért, mert épp ekkor távozott az addig a kilences posztról kirobbanthatatlan Robert Lewandowski. Sadio Mané ugyan érkezett, és ott volt még az akkor 33 éves, kiegészítő embernek használható Eric Maxim Choupo-Moting. A szezon során kiderült, hogy nagy szükség lett volna Zirkzeére, hiszen Mané hónapokra kidőlt és egyedül Chuopo-Moting maradt alternatívának, aki ugyan lőtt gólokat, de messze elmaradt az évek óta a Bayern középcsatáraitól megszokott szinttől.
Julian Nagelsmann képes a támadóiból a legjobbat kihozni, ezt a Hoffenheimnél és az RB Leipzignél is láthattuk számos esetben. Zirkzee számára ez kiváló lehetőség lett volna a kiugrásra, de az akkor még Hasan Salihamidzic által irányított sportszakmai vezetőség pénzre váltotta a tehetségét 21 éves korában. Belekerült azért egy, a müncheniek számára rendkívül kedvező passzus a szerződésbe, miszerint 40 millió eurós kivásárlási záradék él arra az esetre, ha a Bayern szeretné visszaigazolni őt, a többi klub számára, azonban szabadon határozhatja meg a vételárat a Bologna, és ebből még részesül is a német csapat. Harry Kane 2023-as érkezését követően egy pár évig biztosan csak kiegészítő emberre lesz szüksége a Bayernnek a kilences poszton, láthatjuk, hogy a szenzációs képességű Mathys Tel is, amikor éppen lehetőséghez jut, a szélen játszik.
Az első szezonjában csak kiegészítőember volt a Bolognában
Ám most nézzük meg azt, mibe csöppent Zirkzee 2022 nyarának végén. Amikor megérkezett Bolognába, a súlyos betegséggel küzdő Szinisa Mihajlovics volt a vezetőedző, tőle szeptember közepén Thiago Motta vette át a csapat irányítását. A brazil származású tréner munkájának azonnal látható nyomai voltak. Zirkzee nem számított kirobbanthatatlannak a csapatból, sőt inkább kiegészítőember volt. Csupán ötször kapott helyet a kezdőben, 900 percnél kevesebbet töltött a pályán, mert Marko Arnautovic számított a kezdőcsatárnak, és még Musa Barrow is előtte volt a képzeletbeli rangsorban. 2023 nyarán Arnautovicot – nagy meglepetésre – átigazolta a BL-döntős Internazionale, Barrow pedig a szaúdi ligába távozott, így megnyílt az út Zirkzee előtt, különösen, hogy középcsatár posztra nem igazoltak játékost a piros-kékek. Először bizonyíthatott első számú támadóként topligában a holland.
És alaposan meg is hálálja azóta a bizalmat. A Motta által elképzelt stílus nagyon fekszik neki, hiszen szeret visszalépni a labdákért és lekészíteni azt a társaknak, de akkor sem jön zavarba, ha több érintéssel tudja csak továbbtenni a labdát. A visszalépéseivel rendre helyet csinál a mélységből, vagy szélről érkező társaknak, akik így szintén rendkívül gólveszélyesek. Ebből is adódik, hogy a topligás csatárokkal összevetve nincs sok labdaérintése a tizenhatoson belül, 4,76 meccsenként, ám ez is lényegesen több mint az előző idényben.
Zirkzee az a típusú csatár, aki a lábára kéri a labdát és az összjátékot keresi szinte mindig. Kis területen, nyomás alatt is remekül megoldja a feladatát, mert kivételes a cselezőkészsége, a nyolcadik legtöbb sikeres cselt hajtotta végre a Serie A-ban az fbref.com adatai szerint, igaz, csak 38%-os hatékonysággal. E tekintetben csak olyan játékosok előzik meg, akik a szélen szoktak szerepelni, ahol azért több területet hagynak az ellenfelek.
A holland csatár nem csak a cselezésben nyújt kiemelkedőt a posztján, hanem a passzok terén is. A felső 20%-ban van a passzkísérletek számát illetően a kilencesek között, meccsenként közel 30 átadása van, és nem csak visszajátssza a felpasszolt labdákat, hanem progresszív átadásai vannak, ebben is kiváló, tudja indítani a mélységből vagy szélről érkező társait.
Egy csatár esetében mégiscsak a legfontosabb, hogy a kapu előtt milyen döntéseket hoz, hogyan fejezi be az akciókat és miként szolgálja ki a társait a tizenhatoson belül.
A npxG mutatója 0,29, a várható gólpasszainak a száma pedig 0,14 mérkőzésenként, ez nem kiemelkedő, de az átlagosnál mindenképpen jobb. Kettővel felülrúgja eddig az xG-jét és így jár 9 találatnál. Az ő esetében az igazi extrát a mezőnyjátéka adja. Ami azért lehet furcsa, mert 193 centiméter magas támadótól ez ritka, bár nem példa nélküli. A fejjátéka egyébként különösen gyenge, ám mivel a Bolognának egyáltalán nem ez a stílusa, ezért ez ritkán mutatkozik meg.
A sajtóban lehetett arról olvasni, hogy Zirkzee értékét a Bologna 70 millió euróra tartja. Ez persze lehet, hogy túlzás, ám az biztos, egy ilyen összeget nagyon kevés klub tud kapásból kifizetni, illetve további néhány abban az esetben, ha közel ekkora összegért értékesíti közben egy vagy több futballistája játékjogát. Az olasz sajtóban a Milanról lehet olvasni a legtöbbet érdeklődőként, az olasz élcsapatok közül nekik lenne a legnagyobb szükségük egy fiatal kilencesre, de könnyen lehet, hogy csak Rafael Leao játékjogának értékesítése esetén tudnák kifizetni a Bologna által kért összeget.
Kiemelt fotó: YouTube