Nagyszerű mérkőzés, Tottenham-fölény, mégis Newcastle-győzelem
A Premier League harmadik fordulójában három rangadót is rendeztek. Vasárnap kora délután rendkívül érdekes taktikai csatát hozott a forduló előtt egyaránt négy-négy ponttal álló Newcastle United és a Tottenham Hotspur összecsapása. A második félidőben uralta a mérkőzést a Spurs, de egy gyors akció elegendő volt a hazaiak számára a 2–1-es győzelem kiharcolásához.
Mindkét oldalon kulcsemberek hiányoztak a csapatokból. A londoniaknál a nyáron 65 millió fontért szerződtetett Dominic Solanke hiányzott, de az őt elvileg helyettesíteni hivatott Richarlison sem volt bevethető. Ange Postecoglou pedig nem Szon Hjung Mint jelölte kilencesnek, ahogyan az előző idényben oly gyakran, hanem Dejan Kulusevskit, akitől ez a pozíció kissé idegen. A védelemből a liga egyik leggyorsabb játékosa, Micky van de Ven hiányzott, aki parádés szóló után adott gólpasszt az előző fordulóban, őt Radu Dragusin helyettesítette. A Newcastle Unitednél még nagyobb lyukakat kellett pótolni a védelemben, mert a sérült Sven Botman mellett az eltiltott Fabian Schärre sem számíthatott Eddie Howe, mindkettőjüket olyan játékosok helyettesítették, akik az elmúlt években szélsőhátvéd poszton szerepeltek, Dan Burn és Emil Kraft. Emiatt is lett volna különösen fontos Solanke játéka a Spursben, mert az ő kapu előtti jelenlétével és helyzetbekerülési képességével nehezen tudott volna mit kezdeni két olyan védő, akik nem ehhez vannak szokva.
Nem okozott gondot a Spursnek a Newcastle letámadása
A mérkőzés elején mindkét csapat elképesztő intenzitást mutatott, nem hagyták az ellenfelet labdát kihozni. A Tottenham a szokásos módon próbált építkezni: a két belső védő maradt hátul, Yves Bissouma visszahúzódó egyedüli hatos volt, Destiny Udogie és a Pedro Porro befelé jöttek a szélső védő posztról és Bissoumánál magasabban helyezkedtek a félterületben, így 2–1–2–2–3-as felállásban hozták ki a labdát. A Newcastle úgy próbálta ezt ellensúlyozni, hogy a két támadó szélső, Anthony Gordon és Harvey Barnes támadta le a két belső védőt, Alexander Isak pedig szorosan őrizte Bissoumát, próbálta őt kizárni a játékból.
Ez azonban ritkán sikerült, Bissouma elmozgott, labdát kapott és a nyomás alól remekült forgott ki, sőt James Madison is jól ismerte fel a helyzetet és gyakran jött vissza a bal oldalon labdát kérni mélyebben. Elsősorban a minőségi fölényének köszönhetően a Tottenham rendre ki tudott jönni nyomás alól, a támadósorban pedig öten helyezkedtek, amikor felértek a támadóharmadba. Kulusevki a védelmi vonalak közé lépett vissza, hiszen ő a területet nem igazán tudja támadni és a tizenhatoson belül a labdát várva sem érzi jól magát, ami Postecoglou mindenkori csapatában a csatárnak a feladata lenne. Az első félidőben a Spurs jobb oldala volt aktívabb, a Porro–Wilson Odobert–Pape Matar Sarr hármas folyamatos helycseréit nehezen követték le a hazai védők.
Az enyhe londoni mezőnyfölény ellenére voltak veszélyes megmozdulásaik a hazaiaknak, Isak éles szögből kapufára emelt, a vezetést pedig abból szerezték meg, hogy egy bedobás után Lloyd Kelly pazarul gurított középre balról a második hullámban érkező Barnesnak, aki kihasználta azt, hogy a Spurs védői és Bissouma rohantak vissza egészen az öt és felesükig, így a kaputól 6–16 méter közti sávot középen teljesen üresen hagyták. Nem osztották el a területet, a labdavesztés után, csak arra figyeltek, hogy a közvetlenül a kapu előtti területet zárják mindannyian.
15 londoni labdaszerzés a támadóharmadban
A Newcastle alapvetően 3–2–5-ben próbált támadni, a jobbhátvéd Tony Livramento ment fel rögtön magasan a szélen és így maradt a három védő építkezésnél Kelly behúzódásával. Bruno Guimaraes mellett általában Joelinton volt a másik hatos építkezésnél. A Spurs egészen elképesztő intenzitású és mindenkit emberezve letámadó védekezése megfojtotta a Newcastle támadójátékát: 15 alkalommal szereztek labdát a londoniak a támadóharmadban, ami egészen döbbenetes adat, a legjobban letámadó Liverpool és Arsenal is csak a legjobb napjain képes ilyen adatra.
Egy idő után, mikor a Newcastle is látta, hogy nincs esélye laposan kihozni Botman és Schär hiányában a labdát, elkezdett ívelgetni Isak felé. Howe csapatának ez már régi problémája, hogy a brit edző nem képes olyan labdakihozatali sémát leoktatni, amivel intenzív presszing esetén is ki tudják hozni passzokkal a labdát. Mikor Kieran Trippier a legjobb időszakát futotta a 2022–2023-as idényben, akkor odaadták neki a labdát, és ő jobbról egy kulcspasszt megpróbált mélységből kiosztani, de akkor sem a labdakihozatal működött tökéletesen.
A második félidőben 30 percig a játék minden szegmensét uralta a Tottenham. A Newcastle akkor már nem támadott le, de ami ennél is nagyobb gond volt, hogy a hazaiak beálltak a tizenhatosuk környékére 4–5–1-es alakzatban, csak Isak maradt fent. A két védelmi vonal között azonban bőven voltak helyek, amiket könnyedén bejátszott a Tottenham. Érdekes volt látni, hogy a Newcastle éppen azzal a problémával küzd, mint a Bournemouth, és ezt éppen a „szarkák” használták ki az előző fordulóban: amikor nem presszingelnek az ellenfél térfelén, akkor képtelenek egy középmagas blokkot meghúzni. Ha nem támadnak le, akkor a másik végletbe eshetnek át, beszorulnak a saját védőharmadukba és átengednek minden területet az ellenfélnek. Pedig a csapatok többsége éppen a középmagas blokkot használja mostanság a topfutballban.
A jobb oldali nyolcas, Sarr helyére csereként beálló támadó, Brennan Johnson rendre megjátszható volt, mert Kelly, majd a csereként pályára lépett balhátvéd, Lewis Hall is folyamatosan középre húzódott, Johnsont üresen hagyva, Gordon pedig nem zárt vissza a védelemebe. Johnson előtt óriási lehetőségek adódtak, de a walesi támadó szinte minden esetben rossz döntést hozott, pontatlanul passzolt. A gól az ő kísérletéből született, de az sem kapura tartott, csak szerencséjére még Nick Pope beleért, majd Burn a saját kapujába bombázott.
A 77. percre már 20 kapura lövése volt a Spursnek, letáborozott Pope kapuja előtt. Ekkor érkezett azonban a hidegzuhany, hiszen az addig tökéletesen működő emberorientált letámadásukba annyi hiba csúszott, hogy Joelinton a saját térfelén kiforgott a nyomás alól, remekül ugratta ki a csereként beállt és még friss Jacob Murphyt, akit nem ért utol Udogie, a szélső Isakhoz centerezett, aki az üres kapuba gurított. Ez a veszélye az emberfogásos letámadásnak: hiába működik az egész meccsen kiválóan, egy remek egyéni villanásból is gólt szerezhet az ellenfél.
Ugyanígy járt a Tottenham az első fordulóban a Leicester City ellen is, ahol csak ilyen szituációkban alakult ki helyzet ellene. Azáltal, hogy nagyon sokat cserélgetik támadásban a helyüket a játékosok, labdavesztés után nehezebb dolguk van a visszarendeződésnél (rest defence-ben), hogy kinek kit kel felvennie, nehezebb elosztani az embereket. Ilyenkor a hatosnak van kulcsszerepe, aki szemben van a pályával, neki kell irányítani és kommunikálni, elosztani az embereket és ha valaki elcsúszik, akkor neki kell kiigazítani. A Manchester Citynél ezt Rodri tökéletesen végzi, Bissouma ebben közel sem számít jónak.
A kapott gól után a Tottenham már képtelen volt helyzetbe kerülni, mert a Newcastle védelmi vonala ugyanolyan mélyen volt, de az öt középpályás még közelebb helyezkedett a négy védőhöz és így semmi helyük nem volt már Szonéknak. A pozíciós játékot alkalmazó csapatok számára ez a mérkőzés egy oktatófilm volt a veszélyekről: hiába uralod a mérkőzést, egy jó kiugratás megpecsételheti a sorsodat.
Ez alapján a mérkőzés alapján a Tottenham sokkal jobb eredményre számíthat a bajnokságban, mert az látszódott, hogy idegenben is képes beszorítani ellenfelét, közel négyszer annyi érintése volt a tizenhatoson belül, és több, mint kétszer annyi kapura lövése, ami nagy mintán eredményeket fog hozni, de egy-egy ilyen vereség bármikor becsúszhat, ha a biztosítóvédekezésen nem javítanak.
Kiemelt kép: Anna Gowthorpe/Sportimage
Szerző
