NBA Playoff – Keleti döntő

Boston Celtics (3.) – Miami Heat (5.)

 



Végre túljut a konferencia döntőn a Boston vagy a meglepetés csapat tovább szövi álmait ?



Pár gondolat a Raptors – Celtics párharcról…

 

Heroikus küzdelemben harcolta ki a továbbjutást a Boston Celtics a címvédő Toronto ellen. A Denver-Utah elsőkörös csörte után csak reménykedhettünk abban, hogy lesz még hasonlóan izgalmas és fordulatokkal teli párharc az idei playoffban. Megkaptuk!



Még kiélezettebb végjátékokkal, és elképesztő védekezéssel mindkét oldalon. A buborékban rendezett meccsek velejárója a szokásosnál jobb dobóforma – amit a nézők és az utazás hiányával egyaránt magyarázhatunk -, viszont, ha a Celtics az ellenfél – buborék ide vagy oda -, eddig mindenki beleállt a földbe támadásban.
Brad Stevens védekezőrendszere elit, de azt feltételezhettük, hogy az első kör remek védekezéséhez hozzájárult a Sixers impotens támadójátéka is. Ehhez képest még rá tudtak tenni egy lapáttal, és a 7 meccs alatt 100.3-s OffRtg-en tartották a bajnokot (viszonyításképp: a 76ers 105.1-et tudott ellenük.).
A kanadaiak az alapszakaszban 37.4%-kal, a Brooklyn ellen 43.3%-kal tripláztak, amit a bostoni védekezés 32.3%-ra tudott redukálni. A kelták mindent elváltó nagyon agresszív védekezése azért működhet ennyire jól, mert a váltások után az 1-1 elleni szituációkban is kiválóan teljesítenek, még az alulméretezett Kemba Walker, vagy az esetenként gyorsabb ellenfélen maradó Daniel Theis is.
Pascal Siakam az újraindulás óta nem találta meg a formáját pontszerzésben, és nem ez volt az a párharc, amire építhetne a jövőben, hiszen a liga legjobb védekezése sem magyarázat egy 4/32-es triplamutatóra. Utólag visszanézve a statisztikákat, kisebb csoda, hogy egy ilyen Siakam ellenére ez a párharc mégis ennyire szorosan alakult.
A Celtics azon kívül, hogy továbbjutott, és 4 éven belül harmadszor játszik majd főcsoportdöntőt, minden valószínűség szerint nyugdíjazta Marc Gasolt is, mint egy playoff csapat kezdőjátékosát. A Boston támadójátékát szintén tudta limitálni az ellenfél, de annak ellenére, hogy Gordon Hayward sérült, és Kemba Walker-nek egyetlen igazán jó meccse volt – a Raptors különös figyelmet fordított az ő semlegesítésére -, Jayson Tatum felnőtt a feladathoz és a csapat vezére lett. 24.3 pontot, 10.3 pattanót, 5.3 gólpasszt átlagolt a szériában 39.5%-os triplamutató mellett. Figyelembe véve az ellenfél védekezését, és a tét súlyát, ezek szupersztár-kaliberű statisztikák.
Kemba „hiányában” Jaylen Brown és Marcus Smart is előre lépett pontszerzésben, de emellett ugyanazt a borzasztó kellemetlen és fizikális hátrafelé játékot is hozták, amit tőlük megszokhattunk. Két ilyen brutális védekező guard-ja egyetlen másik csapatnak sincs a ligában, mint a Celtics-nek, és talán ez a legnagyobb fegyverük a rájátszásban amellett, hogy – Hayward-dal kiegészülve – öt játékosuk is bármikor képes 20 pont felett termelni.



 

Pár gondolat a Bucks – Heat párharcról…

 

Annyira sok minden történt a többi párharcban az elmúlt közel egy hétben, hogy a Miami Heat sima továbbjutásáról már nem is beszél senki. Pedig, ha van a playoffnak meglepetés csapata, akik megérdemlik a figyelmet, akkor az a Jimmy Butler vezette alakulat.
Gyűltek a Bucks feje felett a viharfelhők a második kör megkezdése előtt, és jól átnézve a matchup-okat – valamint a pillanatnyi formát -, kirajzolódott a meglepetés lehetősége, de tegye fel a kezét, aki komolyan számolt egy 5 meccses Miami továbbjutással!



A Bucks valószínűleg megcsinálta a házifeladatot, felkészült a Heat-ből, és arra számított, hogy triplákkal próbálja megszorítani őket Eric Spoelstra csapata. A Miami másképp gondolta: a nyitómérkőzésen támadták a gyűrűt, büntetőket harcoltak ki és megverték a Milwaukee-t lepattanózásban is. Az első három összecsapás mindegyike a negyedik negyedben dőlt el, és a főszereplő Jimmy Butler volt: az elsőn az utolsó 6 percben egymaga szerzett 15 pontot, amivel biztosította csapata számára a győzelmet.
A második összecsapás volt Giannis Antetokuonmpo legjobb mérkőzése a szériában, de győzelmet az sem ért, mert a túloldalon ott volt Butler, és egy utolsó másodperces dobással elszomorította a Bucks szurkolókat.
A harmadikon aztán történelmi leolvadást produkált az alapszakasz legjobbja, és 40-13-ra veszítette el az utolsó játékrészt. Ki más szerezhetett vajon 17 pontot ebben az időszakban? Persze hogy JimmyB. A meccs után Giannis még próbált magabiztosnak tűnni, elmondta, hogy képesek fordítani 3-0-ról, Mike Budenholzer edző próbálta megmagyarázni, húzóemberei miért csak 32-35 percet töltenek a parketten a rájátszásban is, de ezen a ponton már reménytelennek tűnt a továbbjutás.
A negyedik meccsen elszállni látszott a minimális esély is, hiszen Giannis rásérült az amúgy is sérült bokájára, amivel nem térhetett már vissza a párharcba. A legjobbjuk elvesztése feltüzelte a Milwaukee-t, és ugyan a rendes játékidő végén Butler ismét lezárhatta volna a meccset – és a párharcot -, de azt a dobást kihagyta, így Khris Middleton hősies játékával hosszabbításban sikerült kiharcolnia a győzelmet Bucksnak, és ezzel elkerülték a söprést.
Még tettek egy kísérletet a lehetetlenre az ötödik találkozón, de a második negyedben a Miami magához vette a vezetést, és onnantól nem engedte ki a kezéből az irányítást.
A széria hőse egyértelműen Jimmy Butler, aki olyan vezetői erényeket csillogtat estéről estére, amit csak nagyon ritkán láthatunk még NBA viszonylatban is, viszont nem mehetünk el a csapat többi játékosa mellett sem szó nélkül. Goran Dragic 34 éves elmúlt, mégis olyan intenzitással játszik, mintha megtalálta volna a fiatalság forrását, és minden szempontból ez élete eddigi legjobb rájátszása. Eric Spoelstra már az alapszakaszban is vett le terheket a szlovén irányító válláról azzal, hogy Kendrick Nunn-t használta kezdőként, de a teljes NBA-ben talán senki nem tudott akkorát profitálni a Covid-19 miatt kialakult kényszerpihenőből, mint Goran. Bam Adebayo fontosságát gyakran nem fejezik ki a statisztikái, de mindkét palánk alatt rettenetes mennyiségű munkát tesz bele a közösbe. Antetokounmpo játékának limitálásában hatalmas szerepet vállalt, ami nélkül a Heat nem juthatott volna tovább. Büntetőzését a vállalható 69.1%-ról – a centerek közt szuper elitnek számító – 87%-ra emelte a playoffra, szóval minden bizonnyal ő sem videójátékozással töltötte a hirtelen jött szabadságot. Az előző beharangozóban kitértem Jae Crowder védekezésére, azt állítva, hogy túlértékelt. Összességében nem változott meg róla a véleményem egyetlen párharc miatt, de el kell ismernem, az a fizikális és erőszakos védekezés, amit Giannis-on bemutatott, még úgyis sokat számított, ha azt az adott akciót éppen meg tudta oldani ellene az MVP. Fárasztotta és lefoglalta annyira, hogy komfortzónán kívülre kerüljön, ezzel gyakran rossz döntésekbe hajszolva őt, vagy időt adva a társaknak, hogy odaérhessenek besegíteni. Duncan Robinson teljesítménye visszaesett, de különösképpen ez nem befolyásolta a Heat versenyképességét, mert Tyler Herro szállította a triplákat helyette is, és fiatal kora ellenére megmutatta, hogy acél idegekkel van megáldva.



 

A konferencia döntő…

 

Az alapszakaszban háromszor játszottak egymás ellen a csapatok, amelyből kétszer a Boston távozhatott győztesen a parkettről, a buborékban rendezett utolsó összecsapást pedig Butler hiányzása ellenére is be tudta húzni a Miami. Következtetéseket levonni nem könnyű az eredményekből, hiszen a Boston védekezése az alapszakaszhoz képest brutálisan felkeményedett, és a Miami is más rotációval játszik, mint azelőtt.



Mindkét csapat játékának alapja a pick&roll, és egyaránt elit módon is védekeznek ellene. Az alakulatok szerkezete és játékfelfogása közt sincs érdemi eltérés, szinte mindent elváltanak, rengeteg a labda nélküli mozgás, míg talán a legmegfoghatóbb különbség, hogy a Heat inkább épít a hárompontosokra, mint a Boston. (Bár láttuk a Bucks ellen, hogy edzői döntés kérdése csak, hogy mi kerül aznap fókuszba. Nincsenek elveszve akkor sem, ha a fő prioritás a festék támadása.)
A Boston a ligában a legjobb a tripladobások elleni védekezést tekintve. Nagyon kevés üres hármast adnak fel, és a mozgékony szerkezetnek köszönhetően odaérnek szinte bárkire.
A Miami alapemberei kiválóan bontották az Indiana és a Bucks védelmét is a rájátszásban, Dragic és Butler – esetenként Herro is – hatékonyan támadta a gyűrűt, vagy jól találta meg a szabadon maradt társakat. A Boston ellen ez mindenképp nehezebb feladat lesz, mert a Celtics játékosai mind nehezen verhetőek egy az egy ellen, így támadásban állandó előnyös matchupokat kialakítani talán csak Bam Adebayo-val tud a Miami, aki gyorsabb, mint Theis, viszont nem scorer beállítottságú. Butler limitálására a fent már említett Smart – Brown duó papíron a legalkalmasabb az egész ligában, ami akár el is döntheti a párharc kimenetelét, viszont JimmyB többször bizonyította, nem érdemes őt leírni, vagy alábecsülni.
A Miami szempontjából kulcs lehet, hogy Butler és Dragic minél többször állhasson a vonalra, és valahogy el tudják érni, hogy Stevens legjobb védői a padra kényszerüljenek, vagy kénytelenek legyenek óvatosabb védekezésre a mérkőzések bizonyos időszakaiban.
A Boston támadójátéka az egész playoffban akadozott, de figyelembe kell venni, hogy a torontóiak védekezése elit, a sixers pedig matchup tekintetében volt kellemetlen számukra.
A Miami védekezésén vannak könnyebben támadható pontok Herro, Robinson és Dragic személyében, amit Brown, Tatum és Kemba kihasználhat. Érdekes lesz figyelni, hogy a „Zöldek” brutális védekezése, tudja-e tartani az eddig mutatott szintet, vagy a Miami fel tudja némileg törni azt. A Heatben az eddig látottak alapján nincsenek olyan „vakfoltok”, mint a Raptorsban Siakam és Gasol, vagy épp a 76ers-ben Harris és Horford volt. Érdekes, hogy mennyire hasonlóan alakult a két duó teljesítménye a Boston ellen, amit indokolhatna csak és kizárólag a védekezés minősége, mégis nehéz elhinni, hogy például Pascal Siakam 4/32-es triplamutatója csak az ellenfélnek tudható be.
Összességében a nagyobb tapasztalat, a valószínűleg visszatérő Gordon Hayward és a több two-way játékos miatt a Boston felé billenhetne egyértelműen a mérleg nyelve, de mégsem ennyire egyszerű levonni a konklúziót.
Eric Spoelstra mélyebb rotációval dolgozik, és több variációs lehetőségből választhat. 9 fős rotációjából fel tud tenni a pályára remekül támadó ötöst elit dobókkal, vagy elit védőkből álló sort is, gyenge támadó potenciállal, valamint ezek kombinációit szabadon variálva. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fáradtságot, mint faktort. A Boston játékosai körülbelül 100 perccel többet játszott az elmúlt 2 hétben, mint az ellenfél, és kevesebb pihenőt is kaptak a továbbjutás után. A Raptors feltámadása, az állandó koncentráció és a szoros végjátékok biztosan sokat kivett belőlük mentálisan is. Kérdés lehetne, hogy a Heat-et esetleg megfogja-e ez a teljes hét lejátszott mérkőzés nélkül, de épp ők az a csapat, ahol az edzői stáb, és a játékosok mentalitása miatt erre elég csekély esélyt látok.
A párharc védekezésben a csapatjátékról fog szólni, viszont támadásban az 1-1 elleni akciók fogják meghatározni a játék képét és az eredményt. Ha a Boston – az eddigi ellenfelekhez hasonlóan – a Heat hármasait is el tudja venni, akkor a párharc hamar véget érhet, mivel Buttleréknek nincs Raptorshoz mérhető elit csapatvédekezése, ami meccsben tarthatná őket. Ellenben, ha a Miami labdakezelői tudják támadni a gyűrűt, és rendszeresen odaállhatnak a vonalra, valamint csapatszinten tartani tudnak az eddigihez hasonló triplázást, akkor akár Dragic-ék is hamar a döntőben találhatják magukat.
Nem hiszem, hogy a Bucks vagy Sixers párharcokhoz hasonlóan megvalósulhat egy olyan forgatókönyv, amelyben az egyik csapat végig dominálni tud, és magához ragadja az irányítást. Sokkal inkább egy negyedről-negyedre pulzáló, kiszámíthatatlan végjátékokat hozó küzdelmet vizionálok, melyből a pihentebb Miami jöhet ki győztesen.

Tetszett? Oszd meg:

Kapcsolódó tartalmak

Kapcsolat