Negyvenegy évesen is dacol az idővel a tudósnak szánt Pepe
Sokaknak ő a durva, pokróckemény védő tankönyvi példája. Antipatikus, agresszív, tahó. Általában ezeket mondják róla az ellenfél szurkolói, míg a sajátjai általában épp azért rajongják, mert mindig felfokozott állapotban játszik, valamint ismeretlen számára a kegyelem és a megalkuvás. A napokban töltötte a be a 41. életévét, és még mindig a Bajnokok Ligájában szerepel.
Édesapja, Anael Ferreira valami különöset akart. Nem tetszettek neki az átlagos brazil nevek, és mivel internet még nem volt az Észak-Brazília sarkán fekvő Maceióban (és máshol sem), a család féltve őrzött enciklopédiáját bújva választott nevet a születendő gyermekének. A kötet tele volt elképesztő történelmi személyiségekkel, tudósokkal, felfedezőkkel, királyokkal, hadvezérekkel. Az édesapa figyelmét két személy keltette fel: Johannes Kepler német csillagász, valamint Charles Louis Alphonse Laveran francia orvos, 1907 Nobel-díjasa. Anael ebből a kettőből kombinálta össze a fia nevét, így 1983 februárjában megszületett Kepler Laveran Lima Ferreira, akiről azt gondolta, hogy ilyen névvel csakis tudós lehet majd.
Nem így lett. Persze mondhatjuk, hogy magas szinten elsajátította a fizika és a biológia néhány törvényét, mi több, törekszik rá, hogy meghazudtolja azokat, hiszen 41 évesen is képes uralni a mérkőzéseket a legmagasabb szinten, ahogyan azt nemrég láthattuk az Arsenal portói vendégjátéka során is. A londoni sztárcsapat előtt épp meghajolt a komplett európai szaksajtó, miután számolatlanul lövöldözik a gólokat idén a Premier League-ben, ám jött a Pepe által vezetett portói védelem és lenullázta az ellenállhatatlannak tűnő angol gépezetet. Persze hátravan még a londoni visszavágó és a portugáloknak még mindig vért és verejtéket kell adniuk a továbbjutásért, de amíg a veterán védőt a soraikban tudhatják, addig nem lehet kétségünk afelől, hogy adják is.
A kis Pepe 18 éves koráig a helyi Corinthians Alagoano korosztályos csapataiban szerepelt. Épp akkoriban vált nagykorúvá, amikor a portugál Marítimo megfigyelői kilátogattak a helyi csapat egy meccsére. Egy csatárra voltak kíváncsiak, aztán végül a már akkor is védőként szereplő Pepén akadt meg a szemük. 2001-ben az addig a szüleivel nagyon szoros kötelékben élő tinédzser megkapta az első európai szerződését és rengeteg más honfitársához hasonlóan Portugáliába szerződött. Az új fejezet megkezdését nehezítette, hogy közvetlenül a költözés előtti időszakban, az egyik meccsen eltörték a lábát és az sem kizárható, hogy szándékosan, így Pepe gipszben és éktelen haraggal tette meg az első lépéseit Európában.
Első szezonját a madeiraiak tartalékcsapatában töltötte, ami nem csoda, hiszen fel kellett épülnie a sérülésből és alkalmazkodnia kellett a portugál viszonyokhoz. 2002 nyarán két hétig a lisszaboni Sportingnál edzett két hétig, ahol nagyon tetszett a klubvezetőknek a fiatal játékos, de nem tudtak megegyezni a Marítimóval, így nem váltott a fiú. Ezek után már az első csapatnál vették számításba ott is és két idény alatt a liga egyik legjobb védője vált belőle. 2004 májusában, nem sokkal a fejedelmi triplázást megelőzően már aláírt szerződése volt az FC Portóval, ám végül José Mourinhóval már nem dolgozott együtt, miután a tréner továbbállt az angol Chelsea-hez. Az őt váltó spanyol Víctor Fernández kezdetben inkább a tapasztaltabb védőknek adott lehetőséget. Hiába igazolták Ricardo Carvalho pótlására, Jorge Costa, Pedro Emanuel és Ricardo Costa mellett/mögött csak kiegészítő ember volt a védelemben. A második évben azonban a holland Co Adriaanse irányítása alatt alapember lett és olyan teljesítményt nyújtott, hogy két szezon után 30 millió euróért cserébe átigazolta őt a Real Madrid.
Ezt az átigazolást kezdetben sokan nem értették. A teljes spanyol sportsajtó kételkedett abban, hogy ekkora összeget biztosan kifizetnek-e olyan védőért, aki még egyik topligában sem bizonyított, másfelől sokan megkérdezték azt is, hogy ha olyan belső védők, mint Walter Samuel, Fabio Cannavaro, Jonathan Woodgate vagy Christoph Metzelder elbuktak Madridban, akkor mi vár majd – az időközben portugállá lett – Pepére?
Ő viszont néhány hónap alatt elhallgattatta a kritikusait. Megvolt a magabiztossága ahhoz, hogy irányítsa a védelmet és a sebessége ahhoz, hogy magasra feltolt védővonalban játsszon.
A határozottsága és a keménysége tekintélyt parancsoló volt, előbb a klasszis csapattársak, majd az ellenfelek is tisztelni kezdték, a szurkolók pedig őszintén kötődni kezdtek hozzá, mert olyan vezetői erényeket mutatott, amely egy idő óta már hiánycikk volt a csapatnál.
Persze kár lenne elhallgatni a játékos túlkapásait. Az általában piedesztálra emelt keménysége egy időben gyakran csapott át túlzó, már-már felesleges agresszivitásba. A Real Madrid–Barcelona mérkőzéseken gyakran élt piszkos eszközökkel, különösen José Mourinho regnálása alatt, amiket a legendás edző nem csak elnézett, de támogatott is. Sergio Ramosszal évekig rettegésben tartották Európa támadóit, számos anekdota és videofelvétel őrzi a tevékenységüket. A mélypont kétségtelenül a 2009 áprilisában lejátszott, Getafe elleni bajnoki volt, amely során Javier Casquero egy gyenge eséssel büntetőt próbált kiharcolni a védő mellett, amin Pepe annyira felháborodott, hogy kontrollvesztetten kétszer is belerúgott az akkor már a földön fekvő középpályásba. A játékvezető természetesen piros lappal, a spanyol szövetség pedig 10 mérkőzéses eltiltással sújtotta a magáról megfeledkezett labdarúgót. A Madrid ezzel kiszállt a bajnoki címért futó versenyfutásból, Pepe pedig évekig hordozta magán a riválisok undorát és megvetését úgy a játékosoktól, mint a szurkolóktól.
A Real Madrid dühkezelési terápiára küldte a játékost, aki évekkel később sem tudta megmagyarázni a tettét. Mindenesetre több akkori játékostársa úgy látta, hogy a történtek őszintén megviselték a védőt, aki azokban az időkben mintha nem is lett volna önmaga. Az Athletic című lapnak több korábbi csapattárs is mesélt Pepéről. Miguel Torres, aki a királyiaknál játszott együtt Pepével, a következőket mondta róla:
„Pepe mindig, minden mérkőzésen nagy intenzitással játszott. Soha nem akart és soha nem is tudott veszíteni. Azt gondolom, hogy nagy hibát követett el ott Casqueróval szemben, de ezt ő is tudta. Viszont mindezek ellenére állítom, hogy ő az egyik legnyugodtabb, legkiegyensúlyozottabb ember, akivel valaha játszottam.”
Éder, a 2016-os Európa-bajnokság döntőjét eldöntő válogatott csapattárs a következőképpen emlékezett rá:
„Amikor kimegy a pályára, akkor egy harcos lesz. Küzd a győzelemért és képes bármit megtenni érte. Nyilván ez azt is jelenti, hogy olykor túlfűtött, de ez a dolga és így dolgozik az edzéseken is. Amikor szembekerülsz vele, azt akarja, hogy tudd, ott van ő is, és meg fogja nehezíteni az életed. De a pályán kívüli Pepe teljesen más, mint akit a gyepen látunk. Meglehetősen introvertált személyiségnek mondanám, aki nem szeret sokat beszélni, inkább egy csendes, visszahúzódó srác, aki szeret a saját világában elmerülni. Néha észre sem veszed egy szobában, hogy ő is ott van...”
A korábbi edzői nagyra értékelték az odaadását, viszont azt is, hogy képes volt változtatni a játékán. Talán sokan nem emlékeznek erre, az utolsó öt madridi idényében egyetlen piros lapot sem kapott és sárgából is csak huszonhatot, ami alig több, mint szezononkénti ötös átlagnak felel meg. Pepe ráadásul úgy kezdett el tisztábban játszani, hogy a győzni akarása és a mentalitása cseppet sem változott, egyszerűen csak megfontoltabb lett. Noha ugyanúgy beleállt a párharcokba, megértette, hogy nem rombolhatja tovább a róla alakult képet.
Madridból pontosan tíz szezon után távozott, méghozzá háromszoros spanyol bajnokként és háromszoros Bajnokok Ligája-győztesként. Ezután volt egy másfél éves törökországi kalandja, ahol a Besiktas mezében nem igazán találta a helyét, majd 2019 januárjában szabadon igazolható játékosként hazatért a Portóhoz. Ennek már négy éve, de nem afféle megtűrt ember az öltözőben, hanem vezére és csapatkapitánya a „sárkányoknak”. A 2022-23-as szezon végén, negyven esztendősen is a portugál liga legjobb védőjének választották, ez az egyik magyarázat arra, hogy miként lehet ott még mindig a válogatott keretben is.
A nyári Európa-bajnokságra készül, igaz, Roberto Martínez szövetségi kapitány már nem feltétlenül őt jelöli a kezdőcsapatba, de tudja, ha be kell vetnie, nyugodtan támaszkodhat a tapasztalt védő rutinjára. Ha a kontinensviadalon a védő pályára lép, az Európa-bajnokságok legidősebb játékosa lesz épp a mi Király Gáborunkat megelőzve, aki 40 évesen és 86 naposan szerepelt a Belgium elleni nyolcaddöntőn 2016-ban. Maradva a válogatottnál, Európa-bajnok, sőt 2019-ben a Nemzetek Ligáját is elhódította Portugáliával, így a sikerekbe ezen a színtéren is belekóstolhatott.
Pepe egyébként már abban a szakaszában van a pályafutásának, amikor korrekordokat dönthet, ősz óta ő a legidősebb gólszerző, február óta pedig a legidősebb pályára lépő mezőnyjátékos is a Bajnokok Ligájában. Ráadásul amennyiben pályára lép az Arsenal elleni londoni visszavágón március 12-én, az első lesz, aki 41 éves kora után játszik a sorozatban. Legendásan jó barátja Cristiano Ronaldónak, akivel Madridban és a válogatottban is értek el szép sikereket, ráadásul mindketten alaposan kitolták a pályafutásokat, és a hírek szerint ez nem véletlen. Egyes források szerint a védő is legalább olyan megszállottan figyel az egészségére, mint a már Szaúd-Arábiában játszó barátja, nagy gondot fordít a táplálkozásra, a pihenésre és a regenerálódásra, ráadásul a szabadidejét sem klubokban vagy a bárokban tölti, hanem többnyire a lányaival, akikkel hasonlóan szoros a kapcsolata, mint amilyen a szüleivel. Ugyan a nyáron lejár a szerződése, a formáját és a teljesítményét látva semmi nem indokolja, hogy ne hosszabbítson vele a Porto.
Ha pedig így lesz, továbbra is bizonyíthatja, hogy ha tudós nem is vált belőle, ő lett a védekezés professzora.
(Az Athletic és a Record nyomán)
Kiemelt fotó: Getty Images
Szerző
