Néhány hónapja alapított csapat tör a portugál élvonal felé

Néhány hónapja alapított csapat tör a portugál élvonal felé

2023. okt. 29.

Idén nyáron új csapatnevet ismerhettek meg a portugál labdarúgás kedvelői, és az AVS Futebol SAD nem is tétlenkedik, a másodosztályú szezont egészen kirobbanó formában kezdte meg. Az együttes néhány hónapja jött létre, és hogy hogyan szerepelhet máris a Segunda Ligában? Alább kiderül.


Az Uniao Desportiva Vilafranquense annak idején 1957-ben jött létre a Grupo de Foot-Ball Operário Vilafranquense, az Águia Sport Club Vilafranquense, a Hóquei Clube Vilafranquense és a Ginásio Vilafranquense csapatainak egyesülésével. Vila Franca de Xira város klubjának története az elég nagy hullámzásokról ismert. Az ezredfordulókor a harmadosztályban tanyáztak, sőt második helyezést is értek el, bár fel nem jutottak, aztán 2004 és 2007 között viszont három szezon alatt három szintet csúsztak lefelé és máris csak a hatodik vonalban tengették a mindennapjaikat. Ezt követően viszont fordult a helyzet és az előző évtizedben ugyan lassabb ütemben, de négy osztályt léptek felfelé, és a 2019-20-as, be nem fejezett bajnoki szezont már a másodosztályban töltötték.


Innentől kezdve egészen most nyárig ezen a szinten szerepelhetett a csapat, ám a körülmények nem voltak éppenséggel ideálisnak mondhatók. A csapat stadionja, a város déli részén található Campo do Cevadeiro nem felelt meg a professzionális szint követelményeinek. Mert bár a terv már a 2010-es évek második felében megvolt, hogy felújítják a létesítményt, ám a koronavírus-járvány ezt az elképzelést keresztülhúzta. Így aztán nem volt elég a kezdeti, egy szezonra szóló stadionbérlés, hanem hosszabb távra is megoldást kellett találni. Ez nem is ment egyszerűen, ám végül sikerült megegyezni Rio Maior önkormányzatával, így a 70 kilométerre lévő Estádio Municipal de Rio Maior lett az új otthona a csapatnak a második vonalban.


Nem véletlenül említettük, hogy az idei nyárig szerepelt a második vonalban a csapat, mert a pénzügyi nehézségek 2023 tavaszán odáig fajultak, hogy az UDV vezetősége belátta, nem tudja tovább finanszírozni a csapat működését, így tavasszal eladta a licencjogokat és a portugál futballpiramis legalsó szintjére nevezte be a csapatot a 2023-2024-es szezonra. (És ezzel egyébként a stadionkérdés is megoldódott, hiszen lisszaboni területi bajnokság harmadik osztályában egészen nyugodtan használhatják a saját stadionjukat, a Campo do Cevadeirót.)



A jogokat pedig egy új klub szerezte meg, az AVS Futebol SAD, amely át is vette az UDV helyét a másodosztályban.


Kezdetben, amikor még csak az egyeztetések zajlottak, nem lehetett tisztán látni, sok pletyka terjengett arról, hogy mi is történik a színfalak mögött. Aztán Henrique Sereno elnök kiállt a nyilvánosság elé, és az annak idején a Vitória Guimaraes, illetve az FC Porto színeiben is játszó korábbi válogatott labdarúgó bejelentette, a megállapodás nem fúzió, nem felvásárlás, és nem is arról van szó, hogy résztulajdont vásároltak az UDV-t működtető gazdasági társaságban.



Arról van szó, hogy létrehoztak egy új csapatot, mely az 1930-ban újraalapított Desportivo das Aves által használt stadiont bérli és fogja majd használni, vagyis Vila Franca de Xirából Vila das Avesbe költöznek, ami azt jelenti, hogy a főváros mellől 320 kilométerre északra teszik át székhelyüket, még Portónál is északabbra. Ekkor sokan azt gondolták, hogy a helyi klubbal fognak egyesülni, ám ők ezt is cáfolták.


„Az AVS Futebol SAD ezennel bejelenti, hogy a megjelent hírek, amelyek szerint klubunk és a Clube Desportivo das Aves egyesült volna, hamisak. Sem közvetlen, sem közvetett vállalati kapcsolat nincs az AVS Futebol SAD és a részvényesei, illetve a Clube Desportivo das Aves, a Clube Desportivo das Aves 1930 vagy a Clube Desportivo das Aves – Futebol SAD között. Klubunk, az AVS Futebol SAD azon vágya és igénye, hogy olyan stadiont találjon, amely megfelel a professzionális bajnokságok követelményeinek, Vila das Aves városába vezetett bennünket. Itt találtunk új otthonra, béreljük a stadiont a Clube Desportivo das Avestől, és nagy ambícióval kívánjuk működtetni a klubunkat. Egy olyan városban vagyunk, amely a nemzeti labdarúgásban meghatározó szereplőnek számít, és mindent megteszünk azért, hogy megháláljuk azt a nagyszerű fogadtatást, amelyet ebben a városban kaptunk.”


A frissen létrejött egyesület végül 15 labdarúgót „vett át” az UD Vilafranquensétől, majd ezután kezdte el feltölteni a keretét új játékosokkal. Időközben bemutatták az új vezetőedzőt, Jorge Costát, aki az előző idényben az Académico Viseu FC-vel harcban volt a feljutásért, ám amikor kiderült, hogy a nyáron hajlandó lenne elhagyni a csapatot, akkor menesztették. Így az 52 éves trénernek volt két hónapja arra, hogy az új együttese vezetőségével egyeztessen arról, hogy mely játékosokat szeretne a csapatában tudni. Az első nyári nyilatkozata jól mutatta az elhivatottságát, és azt is, hogy minden terhet szeretne levenni a játékosok válláról.


„A cél az, hogy klubként fejlődjünk, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból, és napról napra lépjünk előre. Nincs más nyomás rajtunk, mint ez. Nem meccsről meccsre fog menni, hanem napról napra. Óriási munka áll előttünk, és van egy hozzáértő stábunk, amelynek a tagjai dolgozni akarnak. Sok a tennivaló. Megvannak az ambícióink, ám az egyértelműen látszik: ez egy nehéz év lesz!”



És hogy Jorge Costa nem csak a szavakban erős, azt remekül mutatja meg a tabella, amelyre pillantva azt látjuk, az első helyen áll az együttes! A hét meccsen elért hat győzelem és egy döntetlen igen szép kezdés a csapattól, amely nagyon összeállt a messzire költözés és a kereten belüli átalakulás ellenére is. A kupában már a 64 között búcsúztak, ám a kezdőcsapatot látva ez egyáltalán nem volt prioritás, hanem a feljutás van a fókuszban. Ebben vállalhat kulcsszerepet még 40 esztendősen is Nene, aki ugyan nem mindig kezdő, de a hat mérkőzésen elért négy góllal és két gólpasszal még mindig óriási a szerepe a csapat szereplésében. A veterán brazil csatár több mint 130 olasz élvonalbeli találkozón szerepelt, volt egykoron portugál másodosztályú gólkirály – még 2009-ben, a CD Nacional színeiben –, és az előző két idényben sem „termelt” keveset, még az UDV játékosaként 29 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját.


A rutinos támadó mellett akad még pár néhány rutinos játékos a keretben, és az ő vezérletükkel, valamint a fiatalok lendületével könnyen elképzelhető, hogy a 2023 tavaszán alapított klub 2024-ben máris ott lesz az élvonalban, mint a legújabb abszolút újonc.



Szerző

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

A labdarúgás idehaza kevésbé figyelemmel követett bajnokságainak szerelmese, a futballpénzügyek lelkes prófétája.