„Nem a sebesség az erősségem, hanem a kitartás” – interjú Szalontai Anikó ultrafutóval

– Nemsokára beköszönt az ősz, ami a futók egyik legkedveltebb időszaka, sok versenyt rendeznek ezekben a hónapokban. Te melyikre készülsz most?

– Egy októberi, 24 órás külföldi megméretésre, amelyen az a versenyzők a célja, hogy ez alatt az idő alatt a lehető legtöbb kilométert fussák.

– Futottál már valaha ennyi időn keresztül megállás nélkül?

– Igen, júniusban volt már egy ilyen versenyem, akkor 181 kilométer jött össze, ezzel a nők mezőnyében teljesítettem a nemzetközi C szintet. Nagyon örültem ennek az eredménynek, de a célom az lesz októberben, hogy legalább 20 kilométerrel többet fussak. A 200 kilométer megtételével ugyanis elérném a B szintet, jövőre pedig célba venném az A-t, ami már minimum 220 kilométert jelent. Ha ez sikerülne, az azt jelentené, hogy nemzetközi versenyeken való részvételről is álmodozhatnék. Hadd jegyezzem meg, hogy egy nagylelkű támogató nélkül nem tudnék ilyen terveket szövögetni: az említett 24 órás külföldi versenyre a Vantage Vision Kft. segítségével juthatok el.

– Hogy készülsz egy ennyire nehéz kihívásra?

– Szeptemberben Balatonfüreden részt veszek egy 12 órás futamon, ami a Dreher 24 – BUFF – Balatoni UltraFutó Fesztivál egyik versenyszáma. Szükségesek az ilyen hosszú futások a felkészülés során, hiszen szoktatni kell a testünket és az elménket is a kemény és monoton versenyekhez. Azt viszont elhatároztam, hogy nem fogom mindenáron tövig nyomni a gázt Balatonfüreden: Isten ments, hogy megsérüljek a 24 órás verseny előtt! Ami pedig az edzéseimet illeti, csúcsterheléskor nagyjából heti 100 kilométert futok – számos ultrafutó ennél jóval többet szokott, de én úgy gondolom, nekem ennyi elég. Főleg, hogy gondosan megtervezett, minőségi edzésekről van szó. A futás mellett erősítek, nyújtok és jógázom is.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az edzéseim tervezésekor figyelembe veszem a menstruációs ciklusaimat is, hiszen azokon a napokon kímélni kell magam. Sajnos erről nagyon kevés szó esik, pedig fontos téma!

– Ha már az edzéstervezést szóba hoztad: edző segítségével készülsz a versenyekre, vagy csak a saját tapasztalataidra hagyatkozol?

– Van egy fantasztikus edzőm, Tóth Szabolcs, aki a legjobbat hozza ki belőlem. Fontos a bizalom, hiszen egy ilyen együttműködésnek nem csak sportszakmai oldala van. Szabolcs egész emberként tekint rám. Ha úgy érzem, fizikálisan nem stimmel valami vagy más problémáim vannak, bátran megbeszélhetem vele, szükség esetén módosít is az edzésterven. Olyan vagyok, mint egy jó katona: amit elvárnak tőlem, azt általában kételkedés nélkül végrehajtom, ezért is fontos, hogy rá tudjam bízni magam. Mindig is egy olyan edzőre vágytam, mint ő. Ha egy verseny közben mélypontra kerülök, elég, ha a szemembe néz, és már újult erővel futok tovább.

– Hát igen, egy 24 órás futás alatt előbb-utóbb jönnek a mélypontok…

– Valóban, de ha jönnek, nem arra kell fókuszálni, hogy akkor mennyire nehéz helyzetben vagy. Az ultrafutókat a hányinger, a szédülés, a monotónia, a kialvatlanság és az izomfájdalmak is kihívás elé állíthatják. Ha én kerülök mélypontra, mindig arra gondolok, hogy a nehézségek előbb-utóbb véget érnek, mert rendelkezem elegendő mentális és fizikai erővel ahhoz, hogy bárhonnan felálljak, és elérjem a célomat. Ha viszont úgy érezném, hogy az életem veszélybe kerülhet, például erős fájdalmat érzékelnék a mellkasomban, gondolkodás nélkül feladnék egy versenyt.

– Beszéltél a frissítésről, aminek fontos szerepe van az ilyen hosszú versenyeken, mert ha egy futó túl keveset vagy túl sokat eszik, iszik, annak előbb vagy utóbb súlyos következményei lesznek. És annak is, ha nem a szervezete igényeinek megfelelő ételt és italt viszi be. Sok ultrafutó esküszik erre vagy arra, neked van valamilyen „varázskajád”?

– A legtöbb futó rendszeresen fogyasztja a különböző géleket és energiaszeleteket. Nekem viszont ezek nem jöttek be, én leginkább a kukoricakásából nyerem az energiát. Izotóniás italt és sótablettát viszont mindig magamhoz veszek, hiszen nemcsak a kiizzadt folyadékot kell pótolni a versenyek alatt, hanem az elvesztett sókat, elektrolitokat, nyomelemeket is. Az edzőm, Szabolcs egyébként a frissítésem megtervezésében is segít.

– Egyre több futó nemcsak a versenyek alatt figyel a táplálkozására, hanem hétköznapok során is. Te követsz valamilyen speciális étrendet?

– Hiszek abban, hogy a szervezet jelzi, hogy mire van szüksége, és azt meg kell neki adni. De nem szabad elveszteni a kontrollt: egyáltalán nem vagyok a féktelen habzsolás híve. 80 százalékban növényi alapú étrendet követek, a maradék 20 százalék pedig tulajdonképpen önmagam jutalmazása, amibe belefér még az édesség is.

Húst ritkán eszem, mivel úgy gondolom, hogy az emberi szervezetnek nincs szüksége a gyakori fogyasztására, és azt szeretném, hogy ne öljünk meg egy állatot se feleslegesen. Egyébként is, ha túl sok húst fogyasztok, úgy érzem, csökken az energiaszintem.

– A versenyekre való felkészülésnek nemcsak fizikai, hanem mentális része is van. Hogy szoktad edzeni az elméd egy-egy kihívás előtt?

– Hiszek a képzelet erejében. Egy több hónapos felkészülési periódus alatt számtalanszor lepergetem magam előtt azt a jelenetet, amit a verseny után szeretnék látni, például, hogy a dobogón magasba emelem a kezem, vagy az eredményjelző táblán a megálmodott kilométerszám szerepel. És rengeteg érzelmet viszek bele ezekbe a fantáziálgatásokba, folyamatosan mantrázom magamnak, hogy sikerülni fog, amit elterveztem! Ha az edzések alatt vagy a verseny közben elcsüggedek, előhívom ezeket a képeket, és akkor mindig új erőre kapok.

– Az ultrafutásra amúgy is szentimentális műfajként tekintenek: sok sportolót nemcsak a rajt- és a célkapunál, hanem az edzések alatt is elöntenek az érzelmek. Te szoktál átélni egy átlagos tréning alatt is felemelő pillanatokat?

– Minden egyes nap, amikor futok, hálával telik meg a szívem. A pálya kapuja előtt az edzéseim előtt és után is fejet hajtok, így köszönöm meg, amit értem tett ez a sport. A tisztelet és az alázat egyébként is fontos számomra, csakis ezeket az értékeket szem előtt tartva lehet valaki sikeres az ultrafutásban.

– Sportoltál valaha mást is a futáson kívül?

– Igen, gyerekkoromban fociztam, a már megszűnt László Kórház SC ifjúsági csapatainak jobbhátvédje voltam, sőt 14 évesen már a felnőttekkel edzettem. De végül nem lett belőlem labdarúgó. A sportágat egyébként édesapám szerettette meg velem. Nem volt labdarúgóedző, de sokat foglalkozott velem, ösztönösen tanított focizni. Sajnos hat éve úgy döntött, hogy eldobja magától az életet. Talán nem gondolt arra, hogy vannak, akik szeretik, és nekik fájdalmat fog okozni a hiánya. Sokat köszönhetek neki: kemény munkára, rendszerességre, következetességre és a sport szeretetére nevelt. Örökké hálás leszek neki.

– Biztosan büszke lenne rád, ha látná, miket értél el a futásban…

– Hiszek abban, hogy ott fenn azóta is figyel, és nagyon örül, hogy továbbra is az általa kitaposott úton járok.

– Sajnos nem az ő halála az egyetlen tragédia, ami az elmúlt években történt a családodban.

– Igen, a férjem tavaly hunyt el rákbetegségben. Rengeteget dolgozott, sokat dohányzott, túlhajtotta magát. Az ő szomorú példája is megerősített abban, hogy nagyon fontos a pihenés és az egészségmegőrzés, aminek része a sport is.

– Volt néhány év az életedben, amikor a futás háttérbe szorult. Gondolom, a férjed betegsége is oka volt ennek.

– Igen, hiszen én ápoltam, de nemcsak emiatt vettem vissza fordulatszámból. Amikor igazán megkedveltem a futást, elkövettem azt a hibát, hogy versenyről versenyre jártam, és elhanyagoltam az életem többi területét. Teljesen beszippantott a futás világa. Amikor rádöbbentem, hogy tévúton járok, igyekeztem megteremteni az egyensúlyt, és egy ideig mellőztem a versenyeket.

– Miért pont az ultratávokat kedveled a legjobban? Sokan megállnak a félmaratonnál (21,1 km) vagy a maratonnál.

– Van olyan énekes, akinek a musical áll jól, és van olyan, akinek a népzene. Én egy olyan futó vagyok, akit nem a rövidebb távokra, hanem az ultrákra teremtettek: nem a sebesség az erősségem, hanem a kitartás.

Minél hosszabb egy verseny, annál jobban szerepelek rajta. Nagyon élvezem azokat az órákat, amelyeket magammal töltök a megméretések alatt, ilyenkor meditatív állapotba kerülök. Rajongom az extrém távokért, annak ellenére is, egy idő után egyre fáradtabb leszek, és szaporodnak a fájdalmaim.

– Kipróbálnád magad a 24 órásnál hosszabb versenyeken is?

– Igen! Terveimben van 48 és 72 órás, illetve hat- és tíznapos versenyen való részvétel is. Az álmom pedig egy 3100 mérföldes megméretés. Szerintem van még nyolc-tíz jó évem az ultrafutásban. Idősebb koromban pedig nem az éltetne, hogy korosztályos versenyeken kiemelkedő eredményeket érjek el. Inkább jógáznék, a kertemben tevékenykednék és túráznék. De természetesen a futást sem hagynám abba teljesen.

A képek forrása: Szalontai Anikó