Nem szupersztárnak való vidék

Mielőtt részletesebben belemennénk Johnny Gaudreau és Matthew Tkachuk távozásának okaiba, egy valamit mindenképpen le kell szögezni: Alberta alapvetően nem túl vonzó hely.

A város kapcsán előjön a szokásos kanadai dilemma: a helyiek ugyan élnek-halnak a hokiért, de vajon ez fajta nyomás elviselhető-e hosszú távon a játékosoknak? Hiszen az elmúlt időben rendre olvashattunk olyanokról, akik nem tudták elviselni azt az extra nyomást, ami kanadai csapat tagjaként érte őket, és a távozásuk után ki is virágoztak az új állomáshelyükön.

Nem véletlen, hogy az NHL-játékosok jelentős részénél a Calgary Flames is szerepel azon a listán, amely azokat a csapatokat sorolja, ahova nem cserélheti őket az aktuális együttesük. E mellett pedig a szabadon igazolható játékosok sem Calgaryt célozzák meg első körben leendő csapatként. Így a Flamesnek igazából nincs esélye sztárjátékosokat szerezni, saját magának kell kinevelnie azokat, majd azután valahogy megtartani a franchise arcait hosszú évekig. Ez olyannyira nehéznek tűnik, hogy a csapatot 17 éven keresztül erősítő Hall of Fame-tag, Jarome Iginla 2013-as távozása óta képtelen volt a csapat hasonló kaliberű szupersztárt a keretben tartani hosszú távon.

És ezt nem feltétlenül csak az imént említett kanadai nyomás okozza. Albertában rettenetesen hideg van, januárban és februárban az átlagos napi hőmérséklet –5 és –15 °C között mozog, miközben vannak olyan periódusok is egy napon belül, amikor a levegő hőmérséklete –30 és –40 °C közé esik. És a rengeteg tornádóról, a jégesőkről még szó sem esett. Illetve az sem biztos, hogy a Calgaryba szerződés mellett szól, hogy egy kevésbé modern csarnokban kell játszani, de ami talán a leginkább a csapat ellen szólhat jelenleg, az a nagyon sokat elváró, régi vágású vezetőedző, Darryl Sutter.

Egy bajnok edző, elvileg tudja a sikerhez vezető utat (Forrás: nhl.com)

Sutter korábban head coachként két Stanley-kupát nyert a Los Angeles Kingsszel, a Calgarynál pedig a 2002 és 2010 közötti nyolcéves első etapja – mely során 2004-ben Stanley-kupa-döntőig vezette a csapatát – után, tavaly tavasz óta második vezetőedzői ciklusát tölti. Sutter stílusa, játékrendszere és magáról a játékról alkotott filozófiája nem igazán illik a modern hokiba és nem tartozik az igazán rugalmas edzők közé, a csapatainál uralkodó edzőközpontú kultúra pedig egyfajta oázis lehet azok számára, akiknek kissé elege van már a játékosközpontú filozófiából: legyen szó akár a rolbásról, egy negyedik soros játékosról vagy a franchise arcáról, mindegyikkel gondolkodás nélkül vállalja fel a konfliktust.

De egy dolgot semmiképp sem lehet elvitatni tőle: a saját kis koordináta-rendszerében megvannak azok a kulcsok, amikkel sikerre tudja vezetni csapatát. Ennek bizonyítéka idén a csoportgyőzelem, a sorozatban szerzett 10 győzelem szezon közben, amivel franchise rekordot állított be és persze az év edzője díj is.

A Calgary pontosan tudta tehát, hogy mit vállal fel akkor, amikor 2021 márciusában, egy középszer alatti szezon közepén kinevezte azt a Suttert vezetőedzőnek, aki ekkoriban már közel három éve nem ült NHL-csapat padján.

Tekintve, hogy a csapat számára az igazán nagy célok, mint a rájátszás elérése akkor már elérhetetlennek számított, Sutter első hónapjai semmi másról nem szóltak, csak arról, hogy letegye a játékrendszerének alapjait, amit a rengeteg korcsolyázás, a stabil semleges és saját harmados védekezés, illetve a nagyon direkt támadójáték jellemez, és ez jelentősen különbözött a korábbi vezetőedző, Geoff Ward korongbirtokláson alapuló játékfelfogásától.

Ward stílusát jobban szerették a játékosok, de nem vezetett eredményre (Forrás: wavy.com)

Calgaryban már nagyon régóta várták, hogy a nagy reményekkel draftolt, majd „felnevelt” Johnny Gaudreau a köré épített csapatot végre sikerre vezesse; hogy az eredményessége és a játékszervező képessége ne csak a kanadai táblázaton, hanem az eredményekben is tetten érhető legyen. A helyi, egyébként igen kritikus média az ő esetében mindig próbálta árnyalni a képet, és nem rajta elverni a port – azóta, hogy a ligába került, egyfajta érinthetetlenségi légkör uralkodott körülötte.

Majd jött Sutter, és az első meccse után behívatta magához egy négyszemközti megbeszélésre, amely során konkrétan elhangzott az, hogyha a következő meccsen is ennyire kerülni fogja a párharcokat, akkor kivágja a csapatból. Hogy ezt valóban így gondolta-e Sutter, vagy pusztán a határvonalakat és az erőviszonyokat szerette volna azonnal meghúzni, az sosem derül ki. Mindenesetre jelzésértékű volt, hogy az első adandó alkalommal nekimegy a franchise arcának. Gaudreau viszont ezen nem akadt fenn, hiszen már utánpótláskorú játékosként is hasonló mentalitású vezetőedzővel dolgozott a Philadelphia Flyers utánpótlásprogramjában. Guy Gaudreau ugyanazt a régi vágású hozzáállást követelte meg a játékosaitól 12-13 évesen, mint Sutter a profiktól.

 „Vagy játszol a csapatért, vagy egyáltalán nem játszol” – hangzott el sokszor az edzéseken.

És sok esetben elhangzott ez esténként a vacsoraasztalnál is, hiszen az imént említett Guy Gaudreau Johnny édesapja, aki mindig rettenetesen szigorú volt fiával kapcsolatban, hogyha a hokiról volt szó. Ahogyan Johnny fogalmazott egyszer:

„a csarnokon kívül remek apa volt, de a kispadon megvolt a zabszem odalenn.”

A Gaudreau-család életében a hoki kiemelt helyet foglal el (Forrás: Daily Hive)

Ez a gondolatsor pedig Sutterre talán még inkább igaz lehet, aki sosem hagyta a babérjain ülni játékosait, és mindezt tette azért, mert pont nem érdekelte, hogy azok mit gondolnak róla. Amikor tavaly Gaudreau pályafutása 500. NHL mérkőzésére készült, pusztán annyit válaszolt az ezt firtató újságírói kérdésre, hogy reméli, hogy energikusabb lesz, mint volt a 499-en. Persze a játékost sem kellett félteni, nem volt rest azonnal reagálni a vezetőedzői kritikára azzal, hogy már 24-25 éve hokizik, és pontosan tisztában van vele, mikor játszik jól és mikor nem.

Sutter első pár hónapja tehát megalapozta a vezetőedző és a játékos közötti kapcsolatot, a jégen látottak alapján úgy tűnt, minden rendben, és ösztönzőleg hat rá ez a fajta bánásmód. Az új idényben Gaudreau kivirágzott, pályafutása első 100+ pontos alapszakaszát hozta, emellett negyedik lett az MVP-szavazáson, a Flames pedig szintén szárnyalt a rájátszásig vezető úton. Persze ez a szezon sem múlt el Sutter-zrika nélkül. Miután Gaudreau elérte a 100. pontját a szezonban, csak annyit mondott dicséret helyett, hogy reméli, még legalább 20-at hozzátesz.

A play-offban pedig egyre többször volt kritika tárgya Gaudreau, és nem csak a vezetőedző által. Habár Sutter határozottan jobb játékost csinált belőle, az odaszúrásaival, a nyílt tetemre hívásaival egyúttal lebontotta körülötte azt az érinthetetlenséget is, ami korábban körülölelte őt. Így a média is bátrabban vette őt elő egy-egy rosszabbul sikerült mérkőzést követően vagy éppen a play-off-búcsú után. És ezt egyszerűen nem bírta el Gaudreau egója. Hiába volt a csapat legjobbja, hiába épült köré minden, már nem ő volt a Flames.

Ezért is utasíthatta el a Calgary nyolc évre szóló, évi 10,5 millió dolláros fizetést tartalmazó ajánlatát, és írt alá ugyanennyi időre, de valamivel kevesebb pénzért (évi 9,75 millió dollár) ahhoz a Columbus Blue Jacketshez, amely szolid 19 ponttal maradt le a rájátszásról, összesen pedig sorozatban második éve nem jutott play-offba. Érkezésével nem lesz hirtelen topcsapat a Columbus, de nem is feltétlenül ez volt a cél, hanem hogy ismét olyan státuszba kerüljön, amilyenben Calgaryban volt éveken keresztül.

Gaudreau elment, hogyan tovább?

„Johnny Hockey” távozása után egyértelműen Matthew Tkachukban látták a franchise arcát Calgaryban, így meg is kínálták egy 8 évre szóló, évi 11+ millió dolláros szerződéssel, valamint a csapatkapitánysággal is, de ezt az ajánlatot az amerikai hokis nem fogadta el, és Gaudreau távozása után jelezte a vezetőségnek, hogy ő márpedig nem fog aláírni új szerződést a csapattal, cseréljék el.

Tkachuk idei szintlépése ugyanis elképzelhetetlen lett volna Gaudreau nélkül. Ketten együtt a Flames góljainak 28.2%-át jegyezték (82/291), és 69 olyan találat volt, ahol egyikük volt a gólszerző, a másikuk pedig az egyik gólpasszos – utóbbival a liga legjobb duóját alkották. Nem mellesleg a Gaudreau, Lindholm összeköttetés is top5-ös volt ligaszinten.

Persze ehhez az egészhez kellett Sutter is, aki hosszú idő után kivette Tkachukot a második sor bal széléről, és felvitte az első sorba jobbszélsőnek Gaudreau és Lindholm mellé – ez a trió pedig az NHL egyik legjobb sorává lépett elő. Gaudreau a sebességével és a meglátásaival rengeteg magas minőségű gólhelyzetet készített elő a társainak, akik pedig nagy hatékonysággal gólra is váltották ezeket.

Tkachuk esetében a távozás mindig a levegőben lógott, hiszen a testvérével, Bradyvel együtt már rengeteget gondolkodtak azon, hogyan kerülhetnének mindketten St. Louis-ba, abba a városba, ahol édesapjuk, Keith élő legenda. Aztán Brady megkapta a hosszú távú szerződését az Ottawától, így amikor az kizárttá vált, hogy ők ketten egyszerre legyenek szabadon igazolhatók, a Flames-nél kezdetben megnyugodhattak. A szezon során pedig, ahogyan egyre jobbá vált Gaudreau és Tkachuk kapcsolata, úgy tűnt, mindketten meggyőzhetők lesznek a maradásról. Aztán eljött a „free agency” időszak, Gaudreau egyből aláírt a Columbushoz, amivel a Calgary a játékost veszítette el, Tkachuk pedig az egyetlen személyt, aki miatt maradt volna a Flames-ben.

A St. Louis ugyan szeretett volna lecsapni a Tkachukra, de az ajánlott csomag nem volt annyira erős, mint a Florida Panthersé. Az előző idény alapszakaszának győztese nem kis ellenértéket adott a 24 éves játékosért, hiszen a tavalyi szezonban szintén nagyot menő Jonathan Huberdeau-t, illetve a legjobban védekező hátvédjét, MacKenzie Weegart is odaadta a szélsőért, aki a csere után azonnal hosszabbított is a Floridával, és 8 évre szóló évi 9,5 millió dolláros szerződést írt alá az új csapatával. Vagyis évi több mint 1,5 millió dollárt adott fel azért, hogy szabaduljon Calgaryból – nem mellesleg egy szintén bajnokesélyes csapat tagja lesz a következő években a liga egyik legjobb kétirányú centere, Aleksander Barkov oldalán.

A Calgary első ránézésre tehát erős csomagot kapott ellenértékként, hiszen ki ne örülne az előző szezon második legponterősebb, egyben legtöbb gólpasszt jegyző játékosának és egy nagyon jó shutdown védőnek? A gond ott kezdődik, hogy mindkettejük szerződése lejár a következő szezon végén, és valahogy azért maradásra kéne bírni őket…

Kiemelt kép: NHL