„Nem tudom nézni, hogy egy férfi sír” – 30 for 30: The Band That Wouldn’t Die
Cikksorozatunkban az ESPN amerikai sportcsatorna kultikus jelentőségű sorozatának legizgalmasabb epizódjait vesszük górcső alá. A 30 for 30 alkotói (akik nem ritkán első vonalbeli filmkészítők, az aktuális epizód esetében például az Oscar-díjas Barry Levinson) a legtöbb esetben nemcsak a sportvilág legizgalmasabb történeteit elevenítik fel, hanem a társadalmi-kulturális hátteret is lényeglátóan világítják meg. Elsőként jöjjön a sorozat második epizódja, amely a szurkolói lét gyönyörű és tragikus irracionalitását mutatja be.
Mi is az a 30 for 30?
Emlékszem, amikor néhány évvel ezelőtt belefutottam a sorozat egyik epizódjába a Sport Tv-n, hatalmas meglepetésként ért. El sem tudtam képzelni, hogy a sportot, a sportvilág különböző történeteit ilyen színvonalon fel lehet dolgozni filmes formában. És valószínűleg ezzel nem voltam egyedül.
A sorozat 2009-ben indult, a címét pedig onnan kapta, hogy az ESPN megalakulásának harmincadik évfordulója alkalmából tűzte műsorra az első epizódokat. A széria egyik producere, Bill Simmons az első szezon előtt azt nyilatkozta, hogy olyan történeteket szerettek volna megfilmesíteni, amelyek a saját korukban meghatározóak voltak, azóta azonban keveset beszélünk rólunk. A sorozat epizódjait az évek során olyan alkotók hozták tető alá, mint a bevezetőben említett Barry Levinson, Peter Berg, Ice Cube vagy a dokumentumfilmes világban elismert Alex Gibney és Daniel Gordon. Az egyik epizód, az O.J.: Egy amerikai hős 2017-ben a legjobb egész estés dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat is elhozta.
Barry Levinson (Forrás: IMDb)A szurkoló örök
A cikksorozat első részében a sorozat második, The Band That Wouldn’t Die című epizódját mutatom be, amelynek már a premisszája is kifejezetten izgalmas: egy olyan szurkolói rezesbandát követünk, amely akkor is együtt maradt, amikor elvették tőlük a szeretett csapatukat.
Baltimore az Egyesült Államok egyik legtöbb problémával küzdő városa (ha máshonnan nem, a Drót című sorozatból rég tudjuk ezt), épp ezért a helyiek számára minden olyan kapocs fontos, ami segíthet egyben tartani a közösséget. El is hangzik a sorozatban, hogy New York és Washington közelében ennek a városnak soha nem volt lehetősége kitűnni. Egészen addig, míg Baltimore első futballcsapata, a Colts bajnoki címet nem nyert.
„A profi futball ezen a meccsen kötött házasságot a televízióval” – hangzik el konkrétan az epizódban, a kisváros lakói pedig végre különlegesnek érezhették magukat.
A futballcsapat évtizedeken keresztül a helyi identitás egyik legfontosabb építőköve volt, épp ezért sokkolt mindenkit, mikor egy éjszaka néhány kamion eltüntette mindazt, amiért oly sokan rajongtak. A franchise Indianapolisba költözött, a szurkolók pedig ezt természetesen nehezen tudták feldolgozni. Ekkor hangzik el a címben idézett mondat a polgármester részéről, és bizony többen is bevallják, hogy a bánattól nem sokat aludtak abban az időszakban.
A költözés persze nem volt előzmény nélküli: az 1970-es évek második felében a baltimore-i csapat az új tulajdonos, Robert Irsay vezérletével lejtmenetben volt. Ráadásul az üzletember a városvezetéssel sem tudott megegyezni a stadion felújítása, egy esetleges új létesítmény építése kapcsán, ezek a folyamatok pedig végül odáig vezettek, hogy a Colts Indianapolisba tette át székhelyét.
Idáig ez az a történet, amit bármelyikünk megtalálhat a történelemkönyvekben vagy az interneten.
Ők úgy döntöttek, hogy épp azzal állnak ellen a sportvilág arcátlan profizmusának, hogy akkor is játszanak, mikor épp nincs miért. Városi ünnepségeken, majd más csapatok találkozóin léptek fel, ezzel is jelképezve, hogy a szolidaritás azért jelen van a sportágban.
Levinson rendezése remekül mutatja be, hogy a szurkolói lét milyen irracionális, és hogy ezek az emberek mennyi mindent áldoznak fel a kedvenc csapatukért. A The Band That Wouldn’t Die emellett azt is jól ábrázolja, hogy mennyire bensőséges tud lenni a csapat és a szurkolók közötti kapcsolat – pedig egyébként mennyire más kép él bennünk az amerikai major sportágakról. Hogy csak egy példát emeljek ki, többször esik szó egy olyan drukkerről, aki a Colts minden egyes játékosának tortát sütött a születésnapjára.
Az élet pedig végül produkált még egy furcsa fordulatot. A baltimore-iak úgy kapták vissza a futballt, hogy Clevelandből távozott egy franchise. A helyiek számára azonban egy pillanatig sem volt kérdés, hogy szolidárisak lesznek-e a másik városbeli szurkolótársakkal. Pontosan tudták, min mennek éppen keresztül.
Kiemelt fotó: Disney Plus