„Nem tudtam gólt lőni a diósgyőri bácsinak, pedig soha nem rúgtam még ekkorát!”

Varga Énok vagyok, hétéves. Kicsi korom óta imádom a focit, apával a lakásban és a parkban is egy csomót játszottunk, az oviban is mindig volt foci. A haverjaimmal is állandóan csak focizunk.

Apa az MTK-nak drukkol. Mindig mesél a Illés Béla meg a Kanta Józsi bácsiról, hogy milyen labdákat adtak, és még most is simán játszhatnának. Meg hogy az Urbán Gábor bácsi majdnem gólkirály lett, és hogy valamilyen Sopron nevű helyen milyen nagy ünneplés volt, amikor utoljára bajnok lett a csapat.

Sokat járunk a stadionba. Olyan szép az a pálya, minden kék-fehér. Mint a mezünk az MTK-ban. Az U7-es csapatban játszom. Tavaly még az U6-ban voltam Katona Roli bácsi volt az edzőnk. Egyszer kijött hozzánk a tévé, én is benne voltam, ide nézzetek:

Van egy bátyám, Dani, ő is emtékás. Az U14-ben játszik, iszonyú jól focizik, egyszer én is úgy fogok, mint ő.

Azt mondják, én is tök ügyes vagyok, hétvégén Debrecenben voltunk egy focitornán, ahol gólkirály lettem, mindenki engem ölelgetett. Anya azt mondta, iszonyú büszke rám.

Iszonyúan örültem, de izgultam is, mert amikor ott ültünk a lelátón, rengetegen voltak. Apa azt mondta, több ezer néző van, és hogy nem is emlékszik, mikor voltak utoljára ennyien.

A diósgyőri szurkolók vicceltek, kitették nagy képen a szektorukban Gedeont, a mi kabalaállatunkat, és mellé rajzolták Vukot, hogy majd jól nyakon csípi. Aztán inkább mi csipkedtük meg őket, két góllal elhúztunk.

Azt mondták, hogy az első félidő végén oda kell mennünk, ahol a focisták kijönnek az öltözőből, és Danival be kell sétálnunk a kezdőponthoz. Azt kértem, hogy a Stieber Zoli bácsi passzolja le nekem a labdát.

Csomószor elképzeltem, hogy majd elindulok vele, végig cselezek, ahogy a Roli bácsiék mutatták, és bevágom a labdát a hálóba. Gólt rúgok a Diósgyőrnek, és akkor engem ünnepel az összes néző, olyan leszek, mint Németh Krisztián vagy a Zuigeber Ákos bácsi, úgy fogok futni, cikázni, mint ők. Instán is bekövettük őket Dani telefonján.

Amikor kiléptünk a pályára Danival, olyan volt, mintha az egész világ engem nézne, alig vártam, hogy nálam legyen a labda, és megmutassam, hogyan tudok focizni. Kinéztem apáék felé is, láttam őket lentről. Stieber Zoli bácsi lepasszolta nekem a labdát, és elindultam. Minden ellenfelet kicseleztem, olyan voltam, mint Messi, és amikor a kapu elé értem, minden erőmmel belerúgtam a labdába. Még be is faroltam kicsit a labda mögé balra, ahogy Roli bácsiék kérték. A kapus kivédte. Nem baj, a kipattanó az enyém, fogom, és bevágom. Szerintem soha nem rúgtam még ekkorát a labdába, de a kapus ezt is kivédte, sőt megfogta, és előre rúgta a többieknek.

A nézők fütyülni kezdtek, lehet, hogy nem tetszett nekik a lövésem? Nem értettem az egészet, úgyhogy futottam vissza, csak Daniig akartam eljutni. Felvett, és kivitt a pályáról, apához akartam bújni. Nagyon szomorú lettem. Ott voltam szemtől szembe azzal a hatalmas kapussal, és majdnem gólt rúgtam neki, de elrontottam. Lehet, hogy soha többé nem jutok be a nagy pályára. Majdnem sírtam, de visszatartottam, mert azt mondták, hogy a stramm fiúk nem csinálnak ilyet.

(Forás: MTK Budapest Facebook)

Amikor visszamentünk a lelátóra, apa gyorsan megölelt. Egy öreg bácsi mögöttünk azt mondta, hogy nagyon ügyes voltam, és hogy annak a kapusnak kár volt elmenni focizni a Juventusba, csak egy bunkó. És még azt is mondta, hogy ferpléj, meg emtápia, meg hogy a kapus nem érti, hogy miről szól a foci.

Apa a fülembe súgta, hogy ügyes voltam, nagyon büszke rám, és majdnem gólt rúgtam egy felnőtt kapusnak. De én végig azon gondolkoztam, miért nem tudtam berúgni. Aztán a Stieber bácsi rúgott egy gólt tizenegyesből, felugrottunk, apa kiabált, én is. A bácsi mögöttünk azt ordította, hogy ezt szedd ki, te bitang!

Képzeljétek, múltkor összeszámoltam: amióta megint ő az edzőnk, 14 bajnoki meccsünk volt, és 12-szer mi győztünk. Egyszer sem kaptunk ki. A matekfüzetem hátuljába írom az eredményeket, apa is ezt csinálta régen. Tuti feljutunk, apa meg Dani is ezt mondja.

A meccsen kaptam két labdát az idősebb emtékás fiúktól, hazamentünk, és anyáék megengedték, hogy majdnem éjfélig fent legyünk, és focizzunk a garázsban.

Kedd van, már sokkal jobb a kedvem. Dani ma azt mesélte, hogy fent vagyok az interneten, a Youtube-on már kábé 30 000-en megnéztek, nem is tudtam, hogy a kezdőlövéseket ilyen sokan nézik. És hogy csomó cikk megjelent rólam, meg a Senkó Zsombor nevű kapusról. Meg hogy a Diósgyőr edzője azt mondta, miért nem az MTK kapujába rúgtam inkább a labdát. Nem értem, hát én emtékás vagyok, nem rúghatom a saját kapunkba!

Közben apa írt sms-t, hogy csodálatos dolog történt, meghívtak a felnőtt csapat edzésére. És az emtékás lánycsapat meccsén is én lőhetem a kezdőrúgást. Sőt, képzeljétek, a Diósgyőr is meghívott minket az egész csapatommal együtt az ő meccsükre, és ott is enyém a kezdőrúgás. Margó nénit megkértem matek óra után, hogy hadd nézzem meg a telefonon, hánykor kezdődik a meccs. Megengedte.

Danival suli után együtt mentünk haza, és azt mondta, hogy apa nyilatkozott egy újságnak, és ugyanazt mondta, amit tegnap a vacsoránál. Hogy ne szidjuk a Zsombor nevű kapust, mert a kispadról kiabálták neki, meg az edzője mondta, hogy mindenképp védje ki a lövésemet. És hogy hibázott, de nem érdemli meg, hogy most az összes ember őt bántsa, hiszen ő egy sportember, mindent ki akart védeni, mert ez a dolga. Apa azt is mondta az újságban, hogy találkozhatnánk a Zsomborral, megölelhetnénk egymást, aztán elhívhatnánk egy fagyira, és megbeszéljük vele ezt az egészet.

Én vaníliát meg málnát fogok kérni. Azt még nem tudom, megölelem-e.

Kiemelt fotó: YouTube